Nógrád Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-24 / 223. szám
Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 1999. szeptember 24. péntek ____________________________________ 7 0j^a| ö volt a család legkisebb gyermeke - Boldogságot, teljesebb emberi életet nyújtott számára a zene Nekem ki játssza majd el az II Silenciót? Babják Lajos vagyok, 1930-ban születtem Salgótarjánban. Én voltam a család legkisebb gyermeke. A Pécskő utcában laktunk a cigánydombon. Ott nőttem fel kilencéves koromig. A gyerekkoromban szerettem az énekelgető, dúdolgató embereket. Mindig figyeltem őket, amikor elhaladtak mellettem. Igyekeztem magam is megjegyezni ezeket az énekeket. S a mai napig is szívesen nótázgatok. A belvárosi ház hatodik emeleti patyolattiszta lakásában, fényképek, újságcikk-kivágások között beszélgetünk Lajos bácsival, hogy megidézzük a múltat.- Tízéves lehettem, amikor nyáron Zagyvapálfalván édesanyám szüleinél töltöttem a nyarat - emlékezik - s meghallottam egy rezesbandát. A bányakaszinó, meg a magazin mellett egy hatalmas teremben a leventezenekar tartotta a próbáját. Bámulva figyeltem őket, a tíztizennyolc éves fiúkat. Babják Lali minden vágya volt, hogy köztük lehessen, ők már akkor az acélgyárban laktak, ahonnan Pálfalvára nem járhatott a próbákra. így azután csak ritkán hallgathatta a zenekart.-Én már tizennégy éves koromtól dolgoztam az acélgyárban, ahol egy barátom, aki ugyancsak szerette a zenét, elvitt Varsányi Tóni bácsihoz, hogy nekem is kérjünk hangszert, mert zenész akarok lenni - idézi a kezdetet. Tóni bácsi a készáruraktárban dolgozott. Kivett a szekrény aljából egy kis trombitát. Ott lehetett már évek óta, mert a réz valósággal megfeketedett rajta a rárakódott portól, meg a piszoktól.-Otthon napokig csiszoltam vimmel, szidollal, hogy csillogóvá varázsoljam, s alig vártam az első zenepróbát - folytatja a történetet. Minden kedden volt zenepróba és neki előtte egy órával ott kellett lenni, mert várta Szokup Feri bácsi, a tanítója. Elmagyarázta a kottát, az egész meg a fél hangokat, a negyedeket, nyolcadokat. Meg kellett tanulnia minden ismeretet a kottáról.- Eltelt egy év és már 1946-ban annyira fejlődtem, hogy az első körmeneten én is kivonulhattam. Régi, kopott egyenruhát, csákót kaptam. Nadrágot nem tudtak adni, mert nem volt raktáron. Ezt is alaposan ki kellett pucolnom, hogy felvonulásképes legyek- meséli. - Otthon elmondtam édesanyámnak, hogy nagyon jól sikerült a muzsika, nem követtem el hibát. Babják Lajos 1950-ben vonult be katonának. Két évig volt műszaki katona Esztergomban. Másodéves katona volt, mikor megtudta, hogy van ott egy katonai menetzeés a zene. A Meszes Lajos-féle zenekarral lakodalmakban, mulatságokban muzsikált. Kovács Pali bácsi kispartijában a műhelyi bulikon zenéltek. Meszes Lajos öttagú zenekarával - Meszes volt a szaxofonos, Pokomi Feri bácsi a harmonikás, Csurda Kálmán a hegedűs, Válóczi Sanyika a dobos, Babják a trombitás - leszerződtek Tarra. Két évig minden második héten tánczenekari muzsikát szolgáltattak.- Ott ismerkedtem meg Balogh Magdikával, aki képihenésképpen elkezdett énekelni.- Olyan táncszámokat is tudtam énekelni, amit a mai napig is bámulnak, hogy hol tanultam meg. Senki nem ismeri - mondja dicsekedve, s mindjárt énekel is. „O miért szeretlek úgy téged, mit mondjak, miért?/ Felelni oly nehéz-/ Talán azért, mert veled szebb az élet,/ Szavak csupán, s a szó csak ködbe vész,/ Ezért sose várd a választ,/ Ez így van jól, hogy te jöttél felém./ Egy érző szív egy másik szívet választ,/ s azóta jó, hogy rád találtam én. ” Vasas fúvószenekari találkozón 1978 nyarán, elöl, balról a harmadik Babják Lajos nekar is. Sikerült oda bekerülnie, a harmadik katonaévét már ott töltötte. Itt tanulta meg a fligehort, a számykürt kezelését is, mert szeretett volna prímet fújni.- Amikor leszereltem, mindjárt jelentkeztem Krajcsi Lajos bácsinál, akkor ő volt már a karmester - mondja -, mondtam neki, hogy prím hangszerre szeretnék átmenni, mert a katonaságnál azt fújtam sokat. Ez is sikerült, s nemsokára az első szólamot fújhattam. Időközben kitanulta a lakatosszakmát az acélgyárban, s bekerült dolgozni Molnár Sándor szocialista brigádjába. Később, 1975-ben elnyerték az Állami Díj arany fokozatát. Babják Lajos életét két fontos dolog töltötte ki, a munka sőbb a feleségem lett. Úgy terveztem, hogy egy évig udvarolok neki, utána e’iegy- zem. De udvarlás hely 4 egy éven belül megvolt az esküvőnk is. Az 1956. május 19-i esküvő után Magdiéknál laktak két évig, s csak utána jöttek Salgótarjánba lakni. Nagy nehezen sikerült egy szoba- konyhás lakást kapni, ahol öt évig laktak.- Munka után mindig mentem zenélni. Volt, amikor a Mózes zenekarba is meghívtak kisegíteni, s akkor még a Szürke fiúk is működtek, oda is. De fogyatkoztak a sorok, s végül a tánczenekari zenélést abbahagytam. A trombita fújása fárasztó volt, s egy alkalommal, amíg a szaxofonos fújta a prímet, ő A felesége először tűrte a dolgot, de mivel ritkán volt odahaza, meg lakodalmakba is járt, s ez már nem tetszett neki. Egy kicsit féltékeny lett. Kérte, hagyja abba a zenét, ami nem történt meg, pedig fárasztó volt, de pénzt hozott a házhoz. A gyári fúvószenekarban működött még valamikor szimfonikus zenekar is. Ott is szerepelt, a B-trombitát fújta Germán Jenő barátjával. De, ha kellett, ütötte a nagy-» dobot, meg a kisdobot Válóczi Sanyi barátjával.- A zenekarral sokfelé jártunk. Ózdon, Sopronban, Győrben, a fúvószenekari fesztiválokon. Siófokon, Békéscsabán - sorolja - Ausztriában jártunk 1965- ben egy hétig. Ott tanultam meg az El Silenciót fújni az egyik osztrák zenésztől. Egyik legszebb élményem a leonbergi kirándulás volt, ahová az ottani fúvószenekar meghívására mentünk. A búcsúvacsorán Diósi Jancsi barátom megkérte a német fiatalokat, hogy mondják hangosan szólamban, hogy Halljuk Carusót! Elém teszi a fényképet, amit éneklése közben készítettek, s ráírták Caruso. Elmondja, hogy a Cirkuszhercegnő operettből a Trombita zeng és pereg a dob című dal neki nagyon tetszett, szépen tudta énekelni, ezért kérték akkor is. Kevesen emlékeznek már rá, de Babják Lajos filmben is szerepelt. Pásztor Ferenc 1974-ben készített egy dokumentumfilmet Hol vagytok ti régi játszótársak? címmel. A gyerekkori barát őt is megkereste, hogy riportot készítsen vele is.- Feri azt kérte, hogy befejezésül fújjak valamit a trombitán, idézi fel az emléket. - Akkor éppen kihagyásom volt a zenekarban, mivel építkeztem, ő azonban erősködött, hogy bizony trombitálni kell. Végül ráálltam, s vagy tízszer elpróbáltam, mert a szám erőtlen volt, de végül is az II Silen- cióval fejeztem be a műsoromat. Az ezt követő évek zaklatottan teltek el. A p«gy - múltú hripád 197S-bao.piep- szünt, amikor megkapták az Állami Díjat. A munkahelyen történt egy olyan incidens, ami miatt más hibájáért egy évig beteg volt. Azt beszélték akkoriban, hogy a pénz miatt vesztek össze a brigádban az emberek, mert olyanok is kaptak pénzt, akik nem érdemelték meg, mások meg kimaradtak az osztásból. A díjjal fejenként negyvenezer forintot adtak, ami nagy pénz volt akkor. A brigád végül szétzüllött.- Pedig nagyon jó kollektíva volt. Bárhová, bármilyen munkára kellett menni, elsők voltunk - mondja nagy sóhajjal. Rövidesen betölti a hetvenet, jövő márciusban. Már nem zenél. A trombitát is kénytelen volt eladni, mert kellett a pénz az építkezésre. Kiváltotta a kisipart is, hogy mielőbb meglegyen a családi ház a Füleki úton, amit tavaly el kellett adnia, mert nem tudta fenntartani. Babják Lajos felesége négy éve meghalt, s ő magára maradt. Két fia van, az idősebb repülőműszaki főiskolát végzett, őrnagyként szolgál Kecskeméten. A kisebbik Karancsalján karosszérialakatos. Szereti őket, de még jobban a négy unokáját. A fiúk nem örökölték a zenei hajlamát. Minden szombaton elsétál a magányosok klubjába. Gyakran átveszi a magnó kezelését, ha a vezető nem tud ott lenni. Sok hölgy, kevés férfi jár oda, de legalább a szombat délutánt 5 órától 10 óráig társaságban tölthetik. Amikor a mostani zenei szokásokról kérdem, csak legyint szomorúan.- A televízió, a magnó elvadította az embereket a szép zenétől - mondja -, de vannak még, akik kedvelik a szép cigányzenét. Szívesen hallgatnák, de hol? A fiatalok által hallgatott zenében van talán egy kis melódia, de leginkább a kísérőhangszer, a bőgő, meg a nagydob hallatszik. A tévében meg a zene elnyomja a szöveget, s a szövegnek így semmi értelme. Babják Lajosnak a zene sok boldogságot hozott az életébe. Van, aki jól tud futballozni, ő a zenét szerette. Bár nem lett művész, de szellemileg gazdagabb, megbecsült ember lett.-Tiszteltek a nagyzenekarban is Krajcsi Lajos bácsinál, vagy Boros Sanyinál, mert utoljára ő volt a karmesterem - mondja végül. - Valamikor az acélgyári zenekarban harmincötén voltunk, most nem tudom, járnak-e próbára tízen. Annak idején nagy rivalizálás volt a bányai meg az acélgyári zenekar között. De mindig segítettük is egymást. Mikor magam vagyok, előszedem a képeket és emlékezem. Az egykori zenekarból nem tudom, nyolcán élünk-e. Elmasírozik lassan a gárda, vajon nekem ki játssza el az II Silenciót? Pádár András Elégedett a nyugdíjával és az életével - Lapunk hűséges olvasója - Hajnali ötkor már ott kiabáltak az ablaka előtt Nyolcvanhét évesen nem bírja a tétlenséget, még dolgozik A Nógrád Megyei Hírlap olvasásában zavartuk meg otthonában Gecse József mátraterenyei nyugdíjast. - Harminc éve vagyok a lap hűséges olvasója. Nyertem egy utazótáskát és egy ezerforintos utalványt - kezdi a beszélgetést.- Tizenhárom éves voltam, amikor magángazda fiaként két ökörrel jártam a határt. Az ekét alig bírtam feltenni. Egyébként később a bátyámmal húsz hold saját földet műveltünk, hatot béreltünk, s megműveltük a mátranováki kántor 14 holdját is. 1959-ben 2,5 hold saját földet, kocsit, lovat, szerszámot, gazdasági felszerelést vittem az akkor megalakult termelőszövetkezetbe azzal a gondolattal: ha valaki meg tud élni ott, akkor én biztos, hogy megélek. Elnöknek akartak, de nem vállaltam, mert fiatal voltam. Nem tudtam elképzelni, hogy én parancsoljak az időseknek. A brigádvezetőség alól viszont nem tudtam kibújni. Nem sokáig láttam el ezt a tisztet, nem lehetett kibírni. A kocsma melletti helyiségben volt az irodánk. A másnapi munkát én osztottam be. Hajnali ötkor már ott kiabáltak az ablakunk előtt, hogy nem akarunk odamenni, ahová beosztottál, Mindenki a saját földjén szeretett volna dolgozni. Akkoriban éjfélig tettem a dolgom. Alig pihentem, másnap ugyanúgy tevékenykedtem, mint a többiek. A lovaimat hajtottam. Feleségem egy idő után azt mondta: ha így megy tovább és nem mondasz le a brigádvezetésről, akkor elválok tőled. Lemondtam. Egy hónapra 12,5 munkaegységet kaptam. Utódom, Berze Jenő lóháton járt, így irányított, nem dolgozott. Ä növénytermesztésben akkor csak férfiak látták el a feladatot, a nőket később szervezték be. Gecse József a brigádvezető tisztség átadása után kocsisként dolgozott a termelőszövetkezetben.- 1970-ben magtáros voltam. Ezért havi 1100 forintot, a vállfaüzem kezeléséért 200 forintot, a méregraktárban való tevékenykedésért plusz 100 forintot kaptam. Kevésnek tartottam, ezért papíron kértem az emelést. Azt válaszolták: így is jól keresel. Még ebben az évben egyik ismerősöm gyermeke mondta, hogy édesapja, aki a Ganz-Mávag mátranováki gyárában dolgozik, kimegy a fiához Kanadába, vállaljam el az ő helyét. Jelentkeztem, felvettek. Jól éreztem magam már az első napokban. Néhány hónap után rájöttem, hogy ilyen könnyen is lehet pénzt keresni. Anyagbeszerzőként és kocsikísérőként járta az országot 1977-ig, a nyugdíjazásig.- Nem bírtam a tétlenséget. A postán akartam dolgozni. Jóska fiam nem engedett, ő előbb mérnök volt a volt Ikladi Műszergyár berceli gyárában, később pedig az igazgatója. Ezt követően Kazincbarcikán, az építkezésen dolgoztam. Utána Budapesten, a volt Főszernél 30 forintos órabért kaptam. A második évben brigádvezető lettem. Keresetemből ekkor tudtam pénzt félretenni. Később a szövetkezet is adott megbízást. Magtárosként és a darálóban foglalkoztattak. Gecse József népes családban született. Tizenketten voltak, négyen kisgyermekkorukban meghaltak. Ő volt a legutolsó, akit a családban fenékfészeknek tituláltak.-Édesapám 67, édesanyám 90 éves korában hagyott is bennünket.- Ön hány éves?- A nyolcvanhetediket taposom. Még most is fontos, hogy valamivel lekössem az időmet. Lebontottam a pincémet, dolgozok a kertben, öcsémnek segítek, fát fűrészelek, vágok. Az ebédemet az óvodából én hozom haza.- Milyen az egészsége?- Életemben egyszer voltam két hétig betegállományban. Magammal, a nyugdíjammal meg vagyok elégedve. Ahogy tudom, segítem belőle a gyerekeket. Fiam, Jóska hetenként eljön hozzám, felesége pedig kéthetenként. Ilyenkor kitakarít, főz, majd elviszi a mosni- valót. Sajnos, egyedül vagyok. Feleségem két évvel ezelőtt meghalt. Nagyon rossz nélküle, nincs kivel beszélgetni. V. K.
