Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-07-08 / 183. szám

4. oldal Műsorajánlat 1999. augusztus 7., szombat / % p m Úja' ■sr Szombati rádió- és televízióműsorok NEGYVEN EVE Az új iskolaévben az országban három újabb kísérleti iskola lát munkához, közülük egyik Nagybátony bányavárosban. Kísérletképpen itt ősszel nyílik meg a 12 osztályos általános iskola kilencedik osztálya, majd fokozatosan a tizedik, ti­zenegyedik, s később a tizenkettedik osztály is. Nógrádi Népújság, 1959. augusztus 5,1. oldal Perge Anna az 1959. évi Falusi Spartakiád legeredménye­sebb női versenyzőjének bizonyult. A zabari leány imponáló idővel nemcsak a járási döntőn, de a megyei döntőn is 15 mp-cel lett az első 100 méteren, míg a távolugrásban mind­két versenyen 373 cm-rel lett a megye legjobbja. Nógrádi Népújság, 1959. augusztus 8,8. oldal 7^ .. HARÍVÖNCÉVE I polytamóc világszerte ismert őskori leleteiről. A héten azonban a község új életével ismerkedtünk, így jutottunk el a téglagyárba is és beszélgettünk el Kocsándi Ferenc gyár­vezetővel. A 100 személyes, kétműszakos üzemnek 9 millió forintos tervet kell teljesítenie. Nógrád, 1969. augusztus 2,1. oldal Tegnap délután kedves ünnepségre került sor a salgóbánya- telepi kultúrotthonban. A salgóbánya-telepi vöröskereszt­szervezet 50 salgói bányász- és lakóterületi véradót hívott össze. Valamennyi önkéntes véradó olyan, aki már több al­kalommal felajánlotta vérét gyógyító, életmentő célra. Nógrád, 1969. augusztus 3,12. oldal Az OTP saját beruházásából értékesítés céljából épített a Jó- zsef-platón - Fáy András körút - norvég-házakat, hármat, amelyekben 18 lakás van. A második épület műszaki átadá­sát már megkezdték, az átvétel azonban elhúzódik, mert sok hiányt kell pótolni. Egy-egy lakás 192 ezer forintba kerül. Nógrád, 1969. augusztus 5,6. oldal Salgótarjánban egyelőre befejeződött a Fő tér burkolása. Azért egyenlőre, mert a jövő év elejére várják a burkoló­anyagot külföldről, akkor tovább folytatódik. A munkások tegnap az utolsó simításokat végezték, ma még pihentetik a lerakott lapokat, pénteken pedig már sétálhatunk rajtuk. Nógrád, 1979. augusztus 2,8. oldal Nem lehet közömbös, hogy a közös községi tanácsok mennyire figyelnek oda a körzeti községek életére, milyen súllyal kezelik a csatolt települések fejlesztését. A varsányi közös községi tanács felújítási és fejlesztési tervében jelen­tős helyet kap a társközség, Nógrádsipek. Nógrád, 1979. augusztus 4,5. oldal Balassagyarmat, Nagybátony és Rétság után idén Szécsény ad otthont - augusztus 6. és 15. között - a megyei honisme­reti ifjúsági tábornak. A középiskolákból jelentkezett fiata­lok Mlinarik Jánosné és Pucz Judit népművelők irányításá­val, hét égyenként 5-8 fős kiscsoportban dolgoznak. Nógrád, 1979. augusztus 7,1. oldal TÍZÉVE „——r JjUKA A politikai egyeztető tárgyalások munkabizottságaiban képviselt álláspontokat ismertették az Ellenzéki Kerekasztal képviselői. Fodor Gábor, az EKA sajtóbizottságának mun­katársa elmondta: az EKA a politikai egyeztető tárgyalások kezdetétől fogva a legteljesebb nyilvánosság híve. Nógrád, 1989. augusztus 3,2. oldal 1989. augusztus 6-a, délelőtt 10 óra. Legalább fél százan áll­tunk a Salgótaijáni Síküveggyár területén épített, új üveg­gyapotgyártó üzemcsarnok acélpódiumán, s várjuk, hogy kezdetét vegye a nagy esemény. Körülöttünk okkersárga munkaruhába öltözött magyarok és japánok: mindannyian egy példaértékű, roppant fontos beruházás résztvevői.” Nógrád, 1989. augusztus 7,1. oldal Dr. Bódi Györgyné KOSSUTH Óránként Hírek. Időjárás. 4.30 Reg­geli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport 5.30 Hírek. Időjárás. 5.40 Kertbarátok. 6.00 Krónika. Sport 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Kró­nika. Sport. 8.06 Kopogtató. 8.30 Fú­vóm az énekem. 8.35 Kerek perec. 9.00 Útközben. 9.05 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.00 Útközben. 10.05 Szombat délelőtt. 10.35 Rá­diókabaré. 12.00 Déli krónika 12.30 Kontinensek - szántóföldek, 13.04 Új Zene Újság. 13.40 Rikkancs. 14.05 Oxigén. 14.55 Műsorajánlat. 15 00 Útközben. 15.04 Irodalmi Újság. 16.00 Tizenhat óra.-16.55 Hatos lottó. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 18.20 Elő-futam. 18.25 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.25 Mű­sorismertetés. 19.29 Ötös lottó. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi. 20.00 Hírek. Időjárás. 20,04 A ' gyertyaöntő. Közvetítés a kaposvári Csiky Gergely Színházból. 21.41 Ma- tuz István fuvotázik, Kerek Ferenc zongorázik. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 23. óra. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó. 23.04 Saját hangja. 8.30 Jó reggelt adj, Istenein! 8.40 Pityke (rajzfilmsor.) 8.45 A Nap (sorozat - 4.) 9.00 Szókimondó (ism.) 10.05 Grant kapitány gyerme­kei (szovjet sor., 2.) 11.15 Csillagok égen és földön Alice Faye 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Euro-percek, 12.15 Visszatérés Édertbe (ausztrál sor. - 3.) 13.05 Pannon enciklopédia 14.00 Amerikai fogócska (amerikai film) 16.00 Delta 2000 16.30 A Századunk Műhelyéből - 16.55 Taljánok Csizmaor­szagban (dok.-film) 17.30 Zeneszombat - válogatós 18.25 Teljes napfogyatkozás 18.30 Ki marad a végén? 19.00 Lottóshow 19.20 Európai időjárása 19.25 Teljes napfogyatkozás 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szeszélyes évszakok 21.00 A néma szemtanú (angol sorozat) Barátok 1-2. 22.40 Kenó 22.45 Tabán-koncert '99 PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Állomáskereső. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Pax rádió. 6.35 Sportszombat 7.00 Hírek. Időjárás. 8.00 Hírek. Idő­járás. 8.03 Közlekedés. 8.05 Slá­gerkívánságok. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.05 Parti. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Sztárpa­rádé. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Daráló. 13.45 Hang-dominó. 14.00 Szív küldi. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Vállalkozás- kli­nika. 16.30 Kerengő. 16.55 Hatos lottó. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Operettpaládé. 18.00 Közlekedés. 18.02 Hogy tetszik lenni? 18.30 Drogambulancia. 19.00 Hírek. Időjá­rás. 19.03 Varázsnaptár. 20.00 Sportkoktél. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Talpalávaló. 22.00 Kulissza. 23.00 Híiperoek. 23.15 Annyi. 24.00 Éjfél után. 4™ 6.00 Mit üzen a múlt? 8.00 HoHmi? 8.30 Gazdatévé (ism.) 9.00 Aktuális (ism.) 9.30 Európa-ablak 11.30 Harry és még egy. 11.55 Szépek Szépe 13.35 A magyar irodalom. 14.10 A kis vadóc (dán film) 15.35 Ciika-firka 16.05 Gala 16.35 Történelmi képeskönyvünk- Lengyelországból (4/1.) 17.00 A gépi zenekar 17.30 Kézfogás 18.00 IttARTunk 18.30 Rosszcsont.. 19.00 Liszt Ferenc (4.) 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Lyukasóra 21.15 Vízi zsaruk (51.) 22.05 Uborka 22.25 Szatelít 23.00 Publikum 6.00 Gyökereink 6.30 Könyvek könyve 7.00 TV2 Matiné 10.00 Az Ifjú Superman ka­landjai (18) 10.30 Egy úr az űrből 11.00 GimidHi 11.25Partytévé 12.25 Slágerlista TV2,20.00:48 óra - El akarja kapni Ganzok a helyi maffiózót Jack Cates nyomozó, de ez szinte lehetetlen, mert senki nem tanúskodik ellene. Jacknek mentő ötlete támad: be­megy a börtönbe Reggie Hammondért. A fekete bűnöző szin­tén Ganznak dolgozott, de nem bé­kében váltak el. Reggie hajlandó segíteni, ha Jack kihozza a sittről. A rendőrfőnök negyvennyolc órát ad a párosnak. Csakhogy Reggie-t is Jack juttatta börtönbe. Lehet, hogy átvert? Megpróbálja, de végül ösz- szebarátkoznak. 12.55 Madison 13.20 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) 14.10 Sógun (3.) 15.55 Rio Lobo (amerikai western) 18.00 Szerelem első látásra 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Herkules 20.00 48 óra (am. akcióvígjáték) 21.45 Halálos játékok (amerikai akciófilm) zó.zo MegnowtömoiaiaiKozasoK (amerikai sorozat) 24.00 Almok mestere (am. erotikus film) 6.50 Napkelte 10.05 Nap-kelte extra 10.55 Bír-lak (10.) 11.25 Cinema (ism.) 11.55 A rejtelmes sziget (amerikai sor. - 43-44.) 12.45 Lois és Clark. (19.) 13.35 Flipper, a delfin (29 ) 14.25 Életmentő járőr (11.) 15.10 Denver, az utolsó dino­szaurusz (16-17.) 16.00 Az ezüst kiscsikó (10 .) 16.25 A hóbortos Twist csa­lád (ausztrál sor. -10.) 16.50 Beverty Hills 90210 18.30 Hír3 19.00 Roseanne (29.) 19.25 MASH (am. sor. - 25.) 19.50 A kulcsember (23/23.) 20.40 Vadnyugati fejvadász (am. kalandsor. -14.) Vasárnapi rádió- és televízióműsorok KOSSUTH 6.00 Hírek. Időjárás. Vasárnapi Új­ság. 7.00 Hírek. Időjárás. 825 Édes anyanyelvűnk 8.30 Magyar millen­nium. 9.00 Hitek Időjárás. 9.06 Vilá­góra (kütpolitikai magazin). 10.00 Út­közben. 10.04 Református istentisz­telet közvetítése. 11.06 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika Sport 12.25 Harminc perc alatt a Fők) körül. 12.55 Vasárnapi levél. Fábián Gyula olvassa tel írását. 13.06 Névjegy. 13.55 Műsorajánlat 14.00 Hírek. 14.04 Szonda 14.35 Mit üzen a Rá­dió? 15.00 Hírek. 15.04 Művészleme­zek. 16.00 Hírek. 16.04 30 éves a Rá­diókabaré. 17.00 A mi időnk. Értékes percek és népszerű dallamok 18.00 Esi krónika 19.04 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Lepsényi Pergel Géza nótáiból. 20.04 Mi a titka? 21.00 Hírek. 21.04 Magyar honvédsorsok. 21.41 Zene. 22.00 Késő esti krónika 22.20 Vasárnapi hangverseny. 23.00 Hírek 24.00 Hírek Totó A Salgótaijáni Városi Televízió filmajánlatai Augusztus 9., hétfő A fej nélküli lovas (orosz kalandfilm). Mauricenak, a fiatal prérivadásznak és Luisának egy gazdag földbirtokos lányának meg keli küzdeniük szerelmükért. Útjukban áll a nagy vagyoni különbség és a lány féltékeny férjjelöltje. Augusztus 10., kedd Indaba. Filmet forgatnak Indabán, természetesen sok-sok állat szereplésével. A főszerepet alakító színészről kiderül, hogy betegesen irtózik az állatoktól. A síró miniszter (svéd dráma) Augusztus 11., szerda Csillag a máglyán (magyar film). Kálvin János és Szervét Mihály diáktársak Párizsban. Az egyetemista diákság a reformáció győzelmét ünnepli Kálvin álnéven írt művével. Szervét Mihály bujtatja Kálvint, akit az inkvizíció üldöz. Később Szervét kerül az inkvi­zíció elé, de Kálvin nem áll ki mellette... Augusztus 12., csütörtök lllumináció (lengyel játékfilm). Franciszek matematikát és fizikát tanul az egyetemen. Meg­ismerkedik egy lánnyal. Amikor megtudja, hogy barátnője terhes, ő beszéli rá a házas­ságra. Hogy családját el tudja tartani, félbeszakítja tanulmányait. Augusztus 13., péntek Hülyeség nem akadály (magyar filmvígjáték). Robi és Irén szeretik egymást, de a férj időnként bolondos viselkedése kétségbe ejti az asszonyt. Robi idegklinikára kerül, ahol fizikus barátjuk különieges találmányát akarják kipróbálni rajta. Augusztus 14., szombat Balekok és banditák (magyar filmvígjáték). A film hőse egy „szakadt” értelmiség, aki most is állás nélkül van. Elkeseredésében elhatározza, hogy hivatásos bűnbak lesz. Augusztus 15., vasárnap Indaba. A vadorzók megölnek két elefántot. Egyikük után árván marad, kicsinyét Davidék megpróbálják felnevelni. Derrick (tv-sorozat). Egy gyilkosság. A fiatal prostituált túlmegy a szokásos formákon. Az élet muzsikája (magyar életrajz film). Kálmán Imre „az operett császára” életét dol­gozza fel a film, sok-sok népszerű, örökzöld zenei betéttel. PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Álomás- kereső. 6.08 Végre vasárnap! (ze­nés, szórakoztató műsor). 7.00 Hí­rek. Időjárás. 7.45 Sportreggel. 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.00 Hírek. Idő­járás. 9.04 Közlekedés. 9.05 Tábori- só. 10.00 Gofdiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés; sport és közlekedés. 13.15 Afarkas szempil­lája • Japán mesemotívumok (el­használásával. 14.14 A hangzó ma­gyar évezred. 14.30 Színe-java. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közle­kedés. 16.00 Poptarisznya - B. Tóth László műsora. 17.00 Hírek. Időjá­rás. 1708 Sporthírek. 18.00 Közle­kedés. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.00 Hírek. 20.00 Latin klub. 21.00 Hírek. 21.04 A Rádió Dalszín­háza. 22.15 Zene-terem. 23.00 Hír­percek. Sporthíradó. 23.15 Annyi. 24.00 Ép után. 7.55 AHatmesék (bábjáték) 8.20 A te mozid 9.55 Tévémagiszter 10.55 "Ajándék a nemzetnek” 100 (fény)évnyi tudomány 11.30 Púder Vendég: Udvaros Dorottya 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 Szerencsepercek 12.40 Nóták 13.10 Gazdatévé (magazin) 13.50 PHIangóvat az ég felé (fr.-olasz-svájci film) 15.35 Örömhír 16.00 Háló (riport-dok.-film) 16.35 HeHó, világ! (magazin) 17.25 PotfTour 18.00 Egy erdő élete (angol dok.-film) 18.50 Teljes napfogyatkozás 19.00 A Hét Híradó. Időjárás 20.00 A felső tízezer (am. tévéfilm -2/1.) 21.35 Hangszál(l) 22.25 Századfordrtó magya­rok -Dienes Valéria 23.30 MM-Bay Béta 23.40 Úton (magazin) 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Könyvek könyve 7.00 TV2 Matiné 9.35 Családi kötelékek 10.00 EnolaGay (amerikai kalandfilm) 12.35 Lacikonyha 13.00 Titokzatos természet (angol dok.-film) 13.50 Hunná, utazunk! (utazási magazin) Santorini 14.20 A hegyi doktor (német sorozat) A bojkott 15.10 A bűvész (am. akciófilm-sorozat) TV2,20.00: A francia kalóz szeretője - Az angol úrhölgyek unalmasnak mondható életét éli Lady Dona St Columb. A férje távol van tőle, így az asz- szony csak a szolgálóival lakik a hatalmas tengerparti kastélyban. Egyik nap megismerkedik a rettegett kalózvezérrel. A férfi nagy hatást gyakorol rá. Ele­inte csak múló szeszélynek indul a kettejük között kialakuló viszony. Idővel azonban egyre inkább beleszeret a férfiba, és ez egész addigi életét meg­változtatja. 22.00 Mustra (magazin) 22.30 TS >'F-TV1 6.30 Gazdaképző 7.00 ''így szól az Úr!" 7.05 Varazsvilág (rajzfilmsor.) 7.15 Minimanók 7.30 Bícsibocs kalandjai 7.25 Tudóra-felsőfok 9.25 Kánon 10.00 Cimbora óra 11.05 Nincs határ 13.00 Aranyfüst (ism.) 14.50 Nóták 15.20 Delta 2000 15.50 Villanyvonat (tévéfilm) 17.15 Ez nem volt egy Ame­rika (kabaré) 18.25 Kötző (kulturális mag.) 18.55 Szívtipró gimj (147.) 19.40 Döntöttem - Útközben (dokumentumfilm) 20.00 A HéL Híradó 21.00 Napos oldal Karácsony Benő regényé­nek tévéfilm-változata 16.10 MacGyver (am. bűnügyi sorozat) 17.05 A Szuper csapat (amerikai kalandfilm­sorozat) 18.05 Mission Impossible - Az akciócsoport (angol akciófilm-sor.) 19.00 Napló 20.00 A francia kalóz szere­tője (amerikai kalandfilm) 21.55 Knight Rider Team (amerikai akciósor.) 22.55 Gól!! Gól!! Gól!! 24.00 Ön is lehet gyilkos (magyar vígjáték) 21.30 Agatha Christie: Tük­rökkel csinálják (amerikai krimi) 23.15 Végtelen határok (am. sorozat - 53.) 0.10 Eleven (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Hírek. Gazdakör 6.05 Régiók (ism.) 6.35 Szegletkő (ism.) 7.05 Hírek. Összkép 7.50 Rozsnyó (kisfilm) 8.20 Animációs filmek 8.35 Nyelvőtző (ismétlés) 8.50 Csillagjel 9.20 Kanizsai Dorottya 9.35 Zengő ábécé 9.45 Ami igaz, az igaz 10.00 Tarkabarka 11.00 Chaplin, az ősember (amerikai burleszk) FF 11.15 Tudni akarom-Ásó (román animációs film) 11.25 Himalája (6.) 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Protestáns világ 12.35 Postabontás 12.50 Muzsika-szó 13.20 Anziksz (sorozat) 13.35 A Kormoran-zátony am­forái (kisfilm) 14.05 Őrangyalok (4.) 15.45 A pénz története 16.40 Kedves 17.10 Mesefilmek 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 A „nap” (2/2.) 23.10 Híradó 23.35 Storyville (amerikai thriller) 24.00 Hír-M(ism.) 0.30 Vahur (ism.) 6.50 Tipp-top (ismétlés) 7.00 Music Box 8.00 Meditációs jóga 8.40 Music Box 18.30 A 21. század sportjai 19.00 Hívd Andreát! 19.30 Irányjelző 20.00 A Hollandus (am. film, ism.) 21.35 Music Box 7.00 Nickelodeon-sorozatok 12.00 Jaj, a szörnyek! 12.30 Rocko 13.00 Hé, Arnold! 13.30 Kenan és Kel 14.00 Clarissa 14.30 Pete és kis Pete 15.00 A titkos templom legendái 15.30 Global Guts 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Jaj, a szörnyeid 17.00 Macseb 17.30 A Thomberry család 18.00 Hé, Arnold! 18.30 Allen Strange utazása 19.00 Ugródeszka 6.30 Bibliai kalandok 7.00 Kötyökkiub I 10.45 Csőmé töltve 11.15 Mágusok (37.) 11.40 Mire gondolok? | 11.45 Bravo Tv 12.45 RTL Klub Road Show 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek j 13.10 Kedvenc magazin | 13.40 Kaleidoszkóp 15.25 A marseille-i szerződés (angol krimi) 16.55 így készült: Csúcsfor­mában (werkfilm) 17.05 Kung-fu (35.) 17.55 Mortal Kombat Con­quest Az örök élet átka 18.45 Híradó 19.05 Fókusz plusz 19.35 Galla-mappa 20.00 Cisco Kid (amerikai vígjáték) 21.40 A kíméletlen (francia akciófilm) 23.45 Híradó. Időjárás 24.00 Gengszterfilm rockfész- tivál 1-2. 0.55 Fókusz plusz (ism.) RTL Klub, 21.40: A kíméleöen - Tíz ével töltött börtönben rablógyilkossá­gért Jacques Damay. Az ékszerüzlet tulajdonosa tisztázatlan körülmények között meghalt. Hogy Damaynak volt-e bűntársa, és mi lett az elrabolt gyé­mántok sorsa, ezt senki sem tudja. Kiszabadulása után több nyomozó ered utána. A rendőrség reméli, hogy a volt rab elvezeti őket a gyémántokhoz. Néhány bűnöző, aki korábban a barátja volt, szintén készül a fogadására. Jacques nem számíthat senkire. 6.50 Nap-kelte 10.05 Nap-kelte extra 10.55 Utazás Gasztronómiában 18.00 Híradó 18.20 Tálentum 18.55 Jó reggelt, búbánat! (francia film) 20.30 IQü muzsikusok mester­fokon (5/3.) 11.25 Jövőnéző 11.50 Bér-lak (am. sor. -11.) 12.15 AH (am. sor.-1.) 12.40 Lois és Clark. (20.) 13.25 Flipper, a delfin (30.) 14.20 Életmentő járőr (12 .) 15.05 Az Angyal (sor. - 36.) 15.55 Sherlock Holmes (36.) 16.50 Melrose Place (133-134.) 18.30 HM 19.00 Roseanne (30.) 19.25 MASH (am. sor. - 26.) 19.50 Wolf (amerikai krimisoro­zat, bemutatkozó rész) 21.35 Vadnyugati fejvadász (amenkai kalandsor. -15.) 22.25 Végtelen határok (54.) 23.20 Alkonyzóna (79.) 23.50 Jövőnéző (ism.) 0.20 Eleven (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Hírek. Váltó 6.05 Protestáns világ (ism.) 6.20 Héthalár (ismétlés) 6.50 Postabontás (ism.) 7.15 Mi magunk és egyéb ál­(kanadai sor., 12/4.) 7.40 Ali Baba (olasz animációs film) 8.55 Askál kutya kalandjai (német-angol sor., 5.) 9.10 Miénk a tér (ismétlés) 10.15 Az ókor csodái (olasz sorozat) 10.40 Remigius Geyling (osztrák dok.-film) 11.20 Forrásvidék (magazin) 12.00 Hírek 12.10 Helikon (ismétlés) 12.30 Gazdátlan asszony (magyar film, 1944) 13.45 Tudni akarom (román animációs film) 13.55 Elő forrás 14.25 Régi híradók 14.50 Sportképek 17.00 Lakáskulcs 17.30 Mesefilmek 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó. Sportpercek 19.15 Bakaruhában (magyar film) 20.45 Stúdióbeszélgetés a korszakról 21.50 Maratoni koncert 99 Gála a Szent Gellért plébániatemplomban 22.30 A mi fiaink (am. film, ismétlés) 24.00 Pesti lóverseny SZÍV TV 6.50 Tipp-top (ismétlés) 7.00 Music Box 19.30 Hír-M 20.00 Vahur (magazin) 20.30 Az utolsó nyár (amerikai film) 22.20 Határerő (am. sci-fi, ism.) 8.00 Terhestoma - Lazítson Cindy Crawforddal 8.40 Music Box 13.30 Benny Hinn csodái 14.10 Music Box 17.30 Tükörben 18.00 Élet és design 18.30 Ringen belül 19.30 Hívd Andreát! 20.00 Küzdelem törvényen kívül (am. karatefilm, ism.) 21.30 Egy páholyban Benkő Dániellel 22.00 Tükörben (ismétlés) 22.30 Music Box 0.10 Tipp-Top 7.00 Nicketodeon-sorozafok 12.00 Jaj, a szörnyek! 12.30 Rocko 13.00 Hé, Arnold! 13.30 Sok hűhó 14.00 Clarissa 14.30 Pete és kis Pete 15.00 KaBlam! 15.30 Global Guts 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Jaj, a szörnyek! 17.00 Hódító hódok 17.30 A Thomberry család 18.00 Hé, Arnold! 18.30 Allen Strange utazása 19.00 Magasfeszültség 19.30 Hír-M 20.00 Lappangó tűz (am. akciófilm, ism.) 21.45 A veszélyes (amerikai akciófilm) 23.25 Hír-M (ismétlés) RTL Klub, 20.00: A félelem háló­jában - Már tíz nőt ölt meg a rejté­lyes gyilkos. Graham Hams, a hegymászással foglalkozó újság fő­szerkesztője sejti az igazságot. A férfit baleset érte, és azóta nemcsak a mászástól retteg, de otyan lelki sé­rülést is szenvedett, amelynek kö­vetkeztében az elkövetett gyilkos­ságot a tettes szemével látja. A lá­zas víziók megfejtésén pszicholó­gus menyasszonyával és a kitartó tévértporterrei dolgozik. Graham ügy sejti: a rendőrségnek is köze van a bűnügyekhez. 6.30 Kiszámolós 7.50 Harc a másodpercekért 9.35 Tengeralattjáró akadémia 11.00 Melrose Place A hullámok rabjai 13.25 Csalimadarak 15.00 Varázslatos orrszarvú 16.301.Q. - A szerelem relatív (amerikai vígjáték) 18.10 Az ámyékfeteség (amerikai film) 20.00 Sptnédzserek (amerikai vígjáték) 21.35 Mennyi? 30! 22.10 Tűz a mélyben (amerikai akciófilm) 23.55 Kongó (am. fant. film) TARJÁNI TV 18.23 Képes recept 18.50Teieklub 19.45 Közkívánatra! Beszélgetés Baranyi Ferenc költővel 19.57„Vtvalamusica" Vendégek: Morvái Tímea oboa, Kapi Dániel klarinét, Nagy Ágnes fuvola 20.30 Hét torma dollár (magyar filmvígjáték) 23.55 Sztárok civHben (ism.) 0.55 Music Box RTL ».It. 6.30 Ez nem boszorkányság! 7.00 Kötyökkiub 10.55 Csone töltve 11.25 Mágusok (38.) 11.55 Mire gondolok? 12.00 Amate - A nagy fügefa (angol természetűim) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Knight Rider (86.) 14.05 Két tojás száz bajt csi­nál (amerikai vígjáték) 15.40 Linda (11.) Víziszony 17.00 Őrangyalok (2.) Egtxi pottyant szerencse 18.45 Híradó 19.05 Akták 19.30 Vasárnapi kiadás 20.00 A tételem hálójában (amerikai akcíófilm) 21.40 Igaz történetek: Tévertes (amerikai film - 2/2.) 23.15 Híradó. Időjárás 23.30 Antenna 24.00 Amate - A nagy fügefa (ismétlés) 0.50 Akták (ismétlés) 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Ha az Igazság fáj 8.35 Álmatlanságaim hercege 10.05 Babar - Nehéz napok az iskolában 10.30 Segítség, karácsony! 12.10 A tó titka 13.55 Egy kölyök Aladdin ud­varában 15.25 Egyedül nem megy (amerikai vígjáték) 17.05 Az ötödik elem (francia fant. film) 19.10 Melrose Place 20.00 Összeesküvés-elmélet (amerikai thriller) 22.15 Mint az árnyék (angol krimi) 23.55 A holló 2. - Az angyalok városa (am. akciófilm) TARJÁNI TV 18.05 Sztárvadász (könnyűzenei magazin) 19.05 indaba - Forgatás 19.30 Denick - Egy gyilkosság 20.30 Egy kicsit én, egy kicsit te (magyar játékfilm)

Next

/
Thumbnails
Contents