Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-27 / 199. szám
augusztus 27., péntek Szeretettel köszöntjük ZOÁRD, GÁSPÁR és SZILÁRD nevű kedves olvasóinkat! A Zoárd ősmagyar név, jelentése: eltévedt. Védőszentje Szent Zoe- rard lengyel szerzetes, aki Tren- csén környékén remetéskedett (1010). A Szilárd újmagyar név, a latin Konstantin fordítása. Védőszentje Szent Konstantin angol király, aki felesége halála után bencés szerzetes lett és a skótok térítése közben szenvedett vértanúságot. A Nap kél: 5.55 órakor, nyugszik: 19.35 órakor. I GYKI H KS RIPORTER Jakubovics Katalin ^ : (32) 416-455 25 évvel ezelőtt, 1974. augusztus 27-én halt meg a Mauin (Hawaiiszigetek) Charles Lindbergh (ejtsd: Csárl Lindberg) amerikai repülőtiszt, aki 1927. május 20-21-én a „Szent Lajos szelleme” nevű egymotoros monoplánjával (képünkön) New York és Párizs között 33 óra 29 perc alatt először repülte át az Atlanti-óceánt 6000 kilométeres távon, nyugat-kelet irányban. Másik világszenzáció volt, amikor 1932-ben elrabolták a házaspár egy és fél éves fiát. Az óriási apparátussal megindított nyomozás és annak ellenére is, hogy a váltságdíjat megfizették volna, csak a gyermek holtteste került elő. Az ügyet 1936-ban zárták le azzal, hogy közvetett bizonyítékok alapján a német Bruno Hauptmannt - mint a gyermekrablás tettesét - elítélték. Ma 70 éves a Jeruzsálemben, 1929-ben született Jasszer Arafat palesztin politikus, az el-Fatah (1956) megteremtője, a Palesztinái Felszabadítási Bizottság elnöke. 1968-tól jelenlegi politikája az Izraellel való megbékélés útját követi. 80 éve, 1919-ben hunyt el Budapesten Dóczi Lajos költő, újságíró, műfordító, az új romantikus dráma egyik képviselője (A csók). Jelentősek a német klasszikusok műveinek magyarra fordítása, továbbá ő ültette át német nyelvre Madách: Az ember tragédiája című művét. Napsütés, zápor ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A friss, sőt kissé hűvös hajnali órák után sok napsütésre van kilátásunk. Néha kissé megélénkülhet a légmozgás, ezért a hajnali pára gyorsan eltűnik. Egyébként csöndes, nyugodt, száraz, igazi nyárvégi idő lesz. A hőmérséklet csúcsértéke az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótaiján: 23 Balassagyarmat: 25 Szécsény: 24 Bátonyterenye: 24 Pásztó: 23 Ipolytamóc: 23 Paradicsom-pusztítók - Minden nyár végén megrendezik a spanyolországi Buquolban a paradicsomfesztivált. A résztvevők csak úgy für- denek a piros lében, ketchuppá változtatva azt. jfc ^ jji* 3^5 jfc 5jC 5$0 % 5jc íjc 3$í ífí ]$» Jfc Jfc * MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp * Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) Szerencsés napja lesz, a délelőtti órákban a munkájában, este pedig a magánéletében használhatja ki a csillagok kedvező állását. Érdemes valamilyen házibulit, pikniket szervezni. Hívja meg a barátait is. Mérleg (IX. 24 - X. 23.) Magánéletében megindulhat egy rendeződési folyamat. Mára egy érzelmi nehézség letisztázódhat. Ugyanakkor ez a helyzet most nem kedvez új ügyek beindításának. Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Nem riad meg egy kis munkától. Ma egy nem könnyű feladatot kell megoldania, de bőven futja erejéből. Estig jólesően elfárad. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Hirtelen anyagi vagy egyéb csapás érheti. Családja vagy partnere is válaszút elé állíthatja. Ez lehet, hogy kényelmetlenül érinti, de az sincs kizárva, hogy csak erre a pillanatra várt. Bak (XII. 22 -1. 20.) Alaposan gondolja végig, mielőtt nagyobb összeget adna ki. Pénzügyi gondjai nem lesznek, mégis oda kell figyelni a költségvetésre. Életének minden területén bizonyítania kell. Pesszimizmusra semmi oka. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) A telihold hatására szeszélyesen alakulnak a körülmények. Családi problémák hullámai csaphatnak össze a feje fölött. Cselekedjen meggondoltan. Kedvesét is intse türelemre. Halak (II. 21 - III. 20.) Jó hangulatát borongóssá teszik mások civakodásai. Alighanem a telihold okozza a bosz- szúságra való hajlamot. A közlekedésben legyen nagyon óvatos, és másokat is intsen figyelmességre. Kos (III. 21 -IV. 20.) Többet költekezik, mint tervezte. Ez érthető, mivel mindennek változik, emelkedik az ára. Kerülje el a kötekedő embereket, most a teliholdtól mindenki ingerültebb, mint máskor. Bika (IV. 21 - V. 20.) Rendet tehet maga körül úgy ott- - honában, mint szívügyekben, s főként megerősítheti pozícióját. Magánéletét félreértés zavarhatja, a már begyógyult sebeket valaki felszakítja. De legyen erős, emelkedjen felül a szóbeszédek kisstílűségén. Ikrek (V. 21 - VI. 21.) Kellemetlen viták alakulhatnak ki a telihold hatására. Arra vigyázzon, hogy akik fontosak Önnek, azokat véletlenül se haragítsa magára. Kedvesével jól szórakozhat egy nyáresti táncmulatságon. Rák (VI. 22 - VII. 22.) Telihold idején a Rák általában Ü idegesebb, türelmetlenebb, mint máskor. Próbálja meg- * * őrizni nyugalmát. A szeretteinél türelemmel és megértés- - sei sokkal többet tud elérni, mint fenyegetéssel és nyomás- * * sál. Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Vigyázzon, mert nagyon megtévesztő dolgokat fog hallani a közvetlen kömyezeté- *- ben levő valamely személyt illetően. A délutáni órákban * költséges bevásárló körútra indul. «je % j(c % !$: 2$: sfs ik tfs sjc íjc sfc sjc sje ifc ije sk jje sjc s); sf: jf: Holnapi Lapunkból Igazi rockünnep Tarjánban A „Tépjél újra szét” című dalról videofelvétel is készült Oláh Zoltán csapatának, azaz „Szürkééknek” az anyagából. A salgótarjáni zenekar lemezbemutató koncertjét a közelmúltban tartotta a „főhadiszálláson” az úgynevezett Hang-ár Szórakoztató Centrumban. Igazi örömzenét lehetett hallani azon az estén. Mind a zenekar, mind a forgatócsoport ezúttal is bizonyította: nincs híján ötletes elképzeléseknek. Hat szám - egy nyeremény! 34. HÉT f K HETI NYEREMENYt vásárlási utalvány A MAI 1 2 9 Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Mátrix. Feliratos, amerikai thriller. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Első látásra. Feliratos, romantikus amerikai film. Balassagyarmati Madách, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: A Thoma§ Crown ügy. Színes, amerikai krimi. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Szerelmes Shakespeare. Színes, amerikai filmvígjáték. Augusztus 25-i renú nyerőszámok 4 14 17 31 32 35 36 40 42 47 48 50 51 58 61 62 67 68 69 73 Nincs drágább az életnél Traffipax-mérések Augusztus 27-én, pénteken, 14-től 22 óráig: Salgótarjánban és környékén, 6-tól 14 óráig: Pásztón és környékén, 6-tól 14 óráig: Balassagyarmaton és környékén számíthatnak a közutakon közlekedők műszeres sebesség-ellenőrzésre. Választás- Van egy jó és egy rossz hírem - mondja az ügyvéd a kliensének.- A rossz az, hogy a helyszínen talált vérfolt vizsgálata kimutatta, hogy maga követte el a bűntettet.- Ajjaj! És mi a jó hír?-Hogy alacsony a koleszterinszintje! Pech Mi történik, ha egy test a vízbe merül?- Megszólal a telefon. Mai idők Az ügynök a fogadóssal beszélget.- Rosszul megy az üzlet - panaszkodik a fogadós.- De hiszen mindig kint van a „Megtelt” tábla.- Igen, - válaszolja a fogadós. - De valaha naponta 30-35 embert kellett elutasítanom, ma meg legfeljebb tízet, vagy tizenötöt. Munfcamóka A villanyszerelő és segédje a lakókocsihoz vezette az áramot a kempingben. A szerelő az aknában egy nagy köteg vezetékkel bajlódott, amikor beszólt neki a segéd:- Nem fél azoktól a huzaloktól?- Dehogy - szólt vissza a szerelő - gyere le és segíts!-Nem lehet uram! Valakinek itt kell maradnia, hogy megmondja a főnöknek, mi történt magával. KOSSUTH Óránként Hírek. Időjárás. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.38 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 10.00 Útközben. 11.04 Cigányfélóra. 11.35 Vita nuova. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1320 Comet Fantasia del primo Tono. 13.30 Vallási műsor. 14.04 Klasszikusok mindenkinek, 14.35 Kontra Ferenc novellája. 14.58 Irodalmi műsorajánlat 15.05 Szerintem. 15.55 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Talpalávaló. 17.05 „Magyarországról jövök.". 18.00 Esi krónika 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.41 Isten betűje. 20.04 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül. 21.04 Az Illés együttes slágereiből. 2125 Fórom. 21.55 Szók). 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Szellemtörténetek. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.04 Hangveisenymú- zeum. 24.00 Hírek. Időjárás PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek Időjárás. Sport. 7.00 Hírek Időjárás. 7.30 Hírek Időjárás. Sport. 8.45 Zö(d(sport)regget. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.01 Hírek. Időjárás. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz plusz. 950 Aprócseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Híek Időjárás. Sport. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Péntektől péntekig. 14.43 Poggyász. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.50 Natúr- hét 17.00 Háztól házig. 18.01 Kö- lyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Garázs. 20.30 „Füst a víz felett". 21.00 Hírek Időjárás. 21.04 Karinthy Színpad. 22.00 Dzsesszkoncertek. 23.00 Hírpercek 23.15 Korzó. 24.00 Ép után. yjfcTVI 5.57 Hajnali gondolatok 6.00 Szabadság tér 9.00 Bor és hatalom (38.) 9.35 Zsebtévé 10.10Tetemim 10.25 Tüskevár (5.) 11.00 Ha felnövök.. (1.) Álomidő 11.30 A homok titkai (85.) 12.00 Híradó. Időjárás 12.30 Szerelmek Saint-Tro- pez-ban (fr. sor. - 63.) 13.30 Csillagok égen és földön (amerikai sorozat) 14.25 Kincsestár 16.00 Körzeti magazin 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.45 TS - Kajak-kenu-vb 18.40 Körzeti híradók 18.55 Rabszolgasors (17.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Mr. Bean, a két lábon járó balsors (angol burleszk) 20.30 TS - Manchester United- Lazio Szuper Kupa labdarű- gódöntő 23.00 Hírek 23.05 Aktuális 23.25 Kenő 23.30 Amíg még élünk (25.) 6.00 Szabadság tér 9.05 Aktuális (ism.) 9.30 Kincsestár (ism.) 11.00 Gyermekbarát 12.00 Éretlenek (9.) 12.35 Híradó. Időjárás 13.00 Tévémagiszter/repriz 14.00 Szünidőre 14.35 Tüskevár (5.) 15.05 Elrejtett tájak 15.30 Bor és hatalom (ism.) 16.50 Szalon, hálószoba és fürdő (am. film) 18.05 Magyar Ház 18.35 Muzsikál a mozi Jávor Pál 19.05 A Századunk Műhelyéből 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Magyarország 2000 21.00 A Man-szigeti ember (angol film) 23.05 TS-Atlétikai vb ©>v2 5.50 Faluvilág 6.00 Reggeli kiadás 7.00 Jó reggelt Magyarország! 9.00 TV2 Matiné 10.00 Brookly-híd (amerikai sorozat) 10.25 Kakuk (talk-show) 10.55 Közvetlen ajánlat 11.20 Mindent tudni akarok! 11.25 Plusz (aktuális mag.) 11.50 Menekülés Görögországból (francia film) 13.40 Stefanie 14.45 Gazdagok és szépek (485.) 15.10 Baywatch 16.00 Sunset Beach (247.) 16.45 Kassandra (116.) 17.40 Luz Maria (48.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar (117.) 19.55 Állj, vagy lő a mamám! (amerikai vígjáték) 21.45 Jó estét Magyarország! 22.30 Szeszélyes éjszakák Halálos emlékek (amerikai thriller) 0.05 Vörös cipellők 5.50 Nap-kelte 9.05 Dinasztia (93.) 10.00 Utazás Gasztronómiában 10.45 Video Hits No. 1 14.50 Közvetlen ajánlat 15.20 Eleven (toplista) 16.00 Chicago Hope (20.) 16.45 Beverty Hills 90210 (93.) 17.35 Robin Hood legújabb kalandjai (4.) 18.30 Hír3 19.00 Egy rém rendes család 19.30 Anya csak egy van 20.00 Walker, a texasi kopó 20.45 Gyilkos csönd (amerikai thriller) 22.45 Murphy Brown (am. vígjátéksorozat) 23.10 Hír3 (ismétlés) 23.40 Video Hits No. 1 ^ DUNA TV 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Áskál kutya kalandjai 9.25 Mondák a magyar történelemből (sor. - 5.) 9.35 Tudni akarom 9.45 Világhajó (sor. - 5.) 10.15 „Szép leányok ne sírjatok” (magyar film) 11.45 Esti kérdés (ism.) 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Váltó (ismétlés) 12.50 Minoritates Mundi 13.20 AI Manach (ismétlés) 13.55 Útközben (portréfilm) 14.15 A csendtől a békéig 15.20 Pop-sa-rock 15.50 A titkos küldetés (28.) 16.20 Miénk a tér 17.25 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Összkép 18.55 Botcsinálta papa (12.) 19.45 Genezis (filmetűd) 19.50 Bártfa (ki sfilm) 20.10 Közép-európai magazin 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.25 Sportpercek 21.40 A nők nem hazudnak (német film) 23.10 Híradó 23.15 Vers 23.25 A sors keze (ism.) ül SZÍV TV 6.50 Tipp-top (ismétlés) 7.00 Music Box 8.00 Gerincjavrtó torna 8.40 Music Box 18.00 Fradi-szív (ismétlés) 18.30 Pagoda (sorozat - 3.) 19.30 Divat-láz 20.00 Véres ököl (ism.) 21.45 Music Box 0.10 Tipp-top 7.00 Nickelodeon-sorozatok 12.00 Fecsegő tipegők 12.30 Hé, Arnold! 13.00 Rocko 13.30 Pete és kis Pete 14.00 Clarissa 14.30 A titkos templom legendái 15.00 Global Guts 15.30 Fecsegő tipegők 16.00 Hé, Arnold! 16.30 Rocko 17.00 Jaj, a szörnyek! 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Sok hűhó 19.00 Rocktükör 19.30 Hír-M (közéleti híradó) 20.05 Veszélyes hely (amerikai karatefilm) 22.00 Veszélyes fordulat (am. akciófilm, ism.) 23.30 Hír-M (ismétlés) 24.00 Rocktükör (ismétlés) Wf ~ 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub (ism.) 9.10 Rajzfilm Klub 10.00 Az első csók (ism.) 10.25 A második csók (ism.) 10.50 Klip Klub (ism.) 11.10 Televásár 11.40 Bibliai kalandok 12.10 Paula és Paulina (ism.) 12.55 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Televásár 14.00 Klip Klub 14.30 Rajzfilm Klub 15.10 Az első csók (19.) 15.40 Második csók (61.) 16.10 Lois és Clark - Supaman legújabb kalandjai (12.) 17.00 Mire gondolok? 17.05 Time Trax-Hajsza az időn át (19.) , Szépséges csalogány, 17.55 Paula és Paulina (50.)’ 18.45 Híradó 19.15 Fókusz 19.50 Csíííz 20.45 Nincs kettő négy nélkül (olasz vígjáték) 22.35 Híradó. Időjárás 22.50 Pusszantlak, drágám! 23.20 Erotikus fantáziák (11.) 23.45 Életveszélyben Hi® 6.30 Jó barátok 7.00 Melrose Place 7.45 Őt is anya szülte 9.35 Kiszámolós 10.55 Szobatársak 12.45 Hollywoodi csemegék - Sztárok álmai 13.15 Az ötödik elem 15.20 Babar-Nehéz döntés 15.50 Bánnit megteszek 17.50 Szemünk fénye akció 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! 20.00 Mrs. Parker és az ördögi kör (amerikai film) 22.10 Kígyó a családban (amerikai thriller) 23.45 Intim részek (amerikai filmdráma) TARJÁN1 TV 18.55 Hírek 19.05 Tükör (magazin) 20.00 G. I. Joe (rajzfilmsorozat) 20.20 Hírek 20.30 A síró miniszter (svéd dráma) 7 f Ä __7_ -r , n Kiadja: Nógrádi Média Kiadói KfL Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. , ,J IJTIjT ÁP Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. 1TVJJVíiL/ MEGYEI XlAJVljili Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési «»: (yip,,,) telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítóknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. « Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.