Nógrád Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-16 / 190. szám

1999. augusztus 16., hétfő Nógrád Megyei Hírlap Hegedős Erzsébet jegyzete Mivel tartozom? M indig elcsodálkozom és egyben fel is hábo­rodom azon, hogy meny­nyire közömbösek lettek az emberek egymás iránt. A részvét, a sajnálat lassan a felejtendők kategóriá­jába lett sorolva, és ezen az sem változtat, hogy az árvíz sújtotta területek la­kosainak segítésére meg­mozdult az ország. Történt ugyanis a mi­nap, hogy az utcán zo­kogó, sírástól maszatos arcú, gyönyörű kislányra lettem figyelmes. Először arra gondoltam, hogy biz­tosan anyukája büntette meg valamiért, de aztán rá kellett jönnöm: a zoko­gás oka éppen az, hogy nincs sehol az anyuka. Jöttek-mentek az embe­rek körülötte, némelyik le­hajolt, megkérdezte, mi a baj, aztán a válasz halla­tán egyszerűen odébb állt. Figyeltem pár percig, az­tán győzött a sajnálat. Megkérdeztem, hol az anyukája, mire a kislány azt válaszolta: elveszett. Mint kiderült, az áruház­ban vásároltak, és elsod­ródott az anyu mellől, ké­sőbb pedig már hiába ke­reste, sehol sem találta. Kirohant az utcára, de ott meg a sok ember láttán végképp elszállt a mara­dék bátorsága is. Már hosszú ideje sír, de senki sem segít. Kézen fogtam, bejártuk a környező áruházakat, mert szegényke még azt sem tudta megmondani, melyikben is vásároltak. Utolsóként lép­tünk be a városközpont egyik nagy áruházába, ahol rögtön szemet szúrt egy siető, fejét sírva forgató fiatalasszony. De akkorra már a kislány is észrevette a jól ismert ruhát, és mindenkit félrelökve sza­ladt az anyjához. Odasétáltam hát én is, az­zal a jóleső örömmel, hogy megtalálták egymást, mert akkor már az a gondolat fog­lalkoztatott, hogy a kicsit be­viszem a rendőrségre, hátha ott keresik őt. A fiatalasszony könnyes szemmel mondott kö­szönetét, majd feltette a kér­dést:- Mivel tartozom, hogy visszahozta a gyermekemet? Megrökönyödve ízlelgettem a kérdést, minden gondolatom leblokkolt, egyszerűen képte­len voltam arra, hogy bármit is mondjak. Nem válaszoltam, megsimogattam a kislány ha­ját, majd sietve elköszöntem. A zóta sem megy ki a fejem­ből: valóban mindenért fi­zetni kell? Én azt gondolom, nem. Bízom abban, hogy va­gyunk még egy páran „ becsü­letes megtalálók", akiknek ilyen segítségért elég egy egy­szerű, de szép magyar szó: köszönöm. Egyre több a fiatal a hajléktalan szállón Átalakítás alatt is lakják Két hete kezdődött a balassa­gyarmati hajléktalan szálló kisebb átalakítása, amelyhez felújítás is kapcsolódik. A munkálatok során javít­ják a vízvezeték-hálózatot, ezzel együtt egy új, úgyneve­zett fertőtlenítő fürdőt alakí­tanak ki, amelyet - szükség szerint - közfürdőként is lehet majd a későbbiekben hasz­nálni. Felújításra szorultak a burkolatok, hasonlóan a be­rendezésre is ráfért a csere az elhasználódott ágyak, szekré­nyek helyett újakat szereztek be. Minderről Bálim Sándor, a Vöröskereszt területi titkára tájékoztatta lapunkat, hozzá­téve: a munkát úgy kellett szervezni, hogy a szálló az­alatt is működhessen. A szol­gáltatás iránti igényt ugyanis nem csak folyamatosság jel­lemzi: az intézményre sajnos, nyáridőben is kitehetnék a „megtelt” táblát... Úgy tűnik, egyre távolodik az az idő, amikor a hajléktalanság gond­jait inkább csak á zordabb, őszi, téli hónapokban kellett mérsékelni. A nyár ebben a tekintetben kivételnek bizo­nyult. A szomorú tények sora azonban tovább gyarapszik: a tartósan otthontalanul marad­tak körében egyre több a fia­tal. A munka a tervek szerint augusztus 18-án fejeződik be. M. J. Befogadó otthonra váró kutyák és macskák Gazdát keresnek az állatbarátok A Salgótaijáni Állatvédő és Segítő Egyesület, valamint az Állat­otthon Alapítvány gazdát keres fiatal tacskóknak, németjuhász jel­legű keveréknek és egy ivartalanított macskának. Az érdeklődő ál­latbarátok a 32/311 -840-os telefonszámot hívhatják. Megyei Körkép f|^j| BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. oldal Tízezernél is többen ünnepeltek a vasárnapi, szentkúti búcsúban Nagyboldogasszony zarándokai Két nemzedék egy feszület alatt (Folytatás az 1. oldalról) ahol színpompás virágoszlopok sora áll őrt. Szentkút mintha erre a napra tartogatta volna minden virá­gát: amerre csak a szem ellát, mindenhol nyíló bimbók, ápolt, viruló kerti növények, szegély- ágyásokban, virágtartókban. A liturgikus tér faóriásainak ár­nyában sportosan, kirándulás­hoz öltözve vagy ünneplőben várakoztak, kerestek helyet az ide sereglettek. Sokan maguk­kal hoztak kis összecsukható székeket, a gyerekkocsikat a hűvösbe állították, mások a ke­vésbé látható helyeken kockás plédeket terítettek le. Népviseletbe öltözött nógrá­diak üdvözölték egymást, aztán felcsendült a bazilika orgonájá­nak hangja, a Lourdes-i bar­langnál megkezdődött a szertar­tás. Kezek kulcsolódtak, a te­kintetek a szentélyre szegeződ- tek. A több mint tízezer ember Várnai Jakab, OFM ferences tartományfőnök igehirdetését hallgatta Nagyboldogasszony­ról, Mária menny be vételéről. Százak vagy talán ezrek úgy jöttek ide, hogy a főbúcsú előtt meggyónhassanak, így az ál- doztatás is a tér több pontján történt, s közben orgonakíséret­tel ének csendült: Boldogasz- szony anyánk, régi jó Pátró- nánk,... Szlovák, magyar, erdé­lyi zarándok énekelt csende­sebben, majd nekibátorodva, egymás közelségéből merítve: ...nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról... Miközben ol­vasóját morzsolgatta, keze fe­jével könnybe lábadt szemét tö­rölte a gyászruhás, ötven év kö­rüli asszony. Pár méterre mel­lette a herencsényiek, közelük­ben pedig pásztóiak álldogál­nak. A bazilika sarkánál, a vi­rágoszlop árnyékába nyugszé- ket állított fel az egyik szerzetesnövendék: valaki rosszul lett. Az ősz hajú nő sá­padtan hajtotta hátra a fejét, miközben szelíd arckifejezésé­vel, s azzal nyugtatgatta a köze­lében őrá figyelőket, hogy tény­leg, nincs semmi baja. Jegyespárok, hátizsákos ka­maszok, sportruhás fiatalok fészkelték be magukat az imádkozó tömegbe, megcsodál­ták a szentélynél sorakozó, népviseletes rimóci lányokat. A szintén rimóci Vincze Jánosné jóval távolabb a lányok karéjá­tól a családjával jött el a bú­csúba. A fiatalok persze aho­gyan szokás, ahogyan illik, va­lóban zarándokoltak: lobogóval és a Máriával gyalog tették meg idáig az utat. Visszafelé is így lesz, délután kettő óra tájban indulnak, s valószínűleg este hatra érnek haza. Huszonhárom kilométerre van innen Rimóc, ahol a faluszéli kápolnában fognak átöltözni, aztán mennek haza. Ahogyan Vinczéné mondja, nagyon szép, talán mind között legszebb ez az ünnep, ugyanígy a hagyomány, amely övezi. A bazilika félhomályában magukba mélyedő, térdeplő hí­vek üldögélnek, imádkoznak, várnak, megpihennek kicsit. Többen úgy tudják, nem csak szabadtéren, hanem itt is lesz mise, mások azért tértek be, hogy könnyebben eljussanak azokra a pontokra, ahol majd áldoztatnak a papok. Több-kevesebb idő után egyesek elhagyják a helyiséget, visszatérnek az árnyas-napos szabad térre, a ferences tarto­mányfőnök prédikációját hall­gatni. A hatvankilenc esztendős Savrakán Jánosné az egerszó- láti csoport egyik tagja lassan körbejártatja tekintetét a bazili­kában: pár évvel ezelőtt járt itt utoljára, azóta csak szebb lett minden. A kegyhely megnyug­tató légköre vonzza őt ide, bár - mint mondja - csak addig tehet eleget a vonzásnak, amíg az egészsége engedi. Reméli, lesz még alkalma, hogy ebben a környezetben fohászkodjon lelki békéjéért.- Három éve jártam itt utol­jára - tudatja csoporttársa, Troka Andrásáé, aki már a ke­zében fogja a kereplőt, a déd­unokának vásárolt búcsúfiát. - Ennyi embert még soha nem láttam itt - így az asszony, majd magyarázón hozzá fűzi: ­Bár igaz, mindenki­nek annyi a baja manapság, van mi­ért imádkozni, a jót kérni. Aki pedig azt állítja, hogy minden rendben, annak le­het, a holnap lesz nagyon nehéz, ak­kor szorul a hit tá­maszára. Furcsa helyzete, élete „űzte” Szent- kútra azt a mátrave- rebélyi nyugdíjas férfit, aki egyedül él abban a világban, ahol nem elsősorban jóakarók veszik kö­rül. Azt mondja, meg kell gondolnia azt is, mikor mit szól, mert ellene fordulnak... s ő szinte védtelen. Amikor ide eljön, erősebbnek érzi magát egy ideig. Magányo­san álldogál, majd bekapcsoló­dik az éneklésbe. A templom melletti téren, a vízililiomos, kicsiny medence közelében hat-nyolc fős csoport kört alkotva várakozik. Vállu­kon tartják az óriási rózsafü­zért: a körmenetre készülnek a fekete fehér egyen-öltözékes lányok, asszonyok. Csupa nagybetűvel KALÁSZ a nevük, ami a nagykátai Katolikus Lá­nyok Asszonyok Szövetségé­nek a rövidítése. Az egyik, - a melegtől s kicsit talán az izga­lomtól is kipirult asszony - kedvesen, mosolyogva mutatja be a csapatot. 1946-ban alakult a szövetség, amelynek több csoportja, jelenleg egy harmo­nikazenekara is van. Rendszeresen járnak bú­csúba itthon és külföldön is, Mezőkövesd, Petőfiszállás, Máriabesnyő, Máriapócs gya­kori vendégei ők. Horváthné meg-megigazítja a válláról lecsúszó rózsafüzért, de büszke félpillantással ellen­őrzi, jól fekszik-e a vállán, s megjegyzi: - kiváltság, hogy mi vihetjük. (A KALÁSZ nem egysze­rűen összecsomagolt és elment, hanem a maga külön kis szer­tartásával, a délutáni órákban búcsúzott Szentkúttól.) A tér bejáratánál lévő feszü­let tövében csonkig égtek a gyertya-óriások és a szeré­nyebb viasz-öntvények. Ekkorra már mindenki elfo­gyasztotta a magával hozott elemózsia maradékát, de a leg­többen nem üres kézzel, táská­val, szatyrokkal tértek haza: a szabadtéri ünnepi mise helyszí­nétől azért tisztes távolban ki­rakodó vásár is volt. (Mj.) Az óriási rózsafűzér, és akik magukkal vitték Senki sem próféta a saját hazájában - Tízezer gyerek a sportcsarnokban Egykor szegény volt, de ma már ő segít (Folytatás az 1. oldalról) az igazat. Meg azután valaho­gyan úgy van, hogy amit némely kritikusaim elkövetnek azt nekik szabad, de másnak tilos. Ne ta­gadjuk, nálunk az is baj, ha a ci­gány nem dolgozik, de az is, ha dolgozik. Nagy szálka az is, hogy tíz éve létrehoztam egy cé­get ahol embereket dolgoztatok. Ámde ha Budapest nem lenne sok cigányunk éhen halna, mert a megyében nem adnak munkát a cigányoknak. Ugyanakkor nem egy alkalommal hallottam már, hogy a cigányok dologtalan nép­ség.- Erről mi a véleménye?- Én a személyes életemmel is bizonyítom, hogy akarok és tu­dok dolgozni. Tíz év alatt pedig megmutattam, hogy nemcsak önmagunkért, hanem a közösségért is lehet dolgozni. De ez az utóbbi nálunk nem érdem. Sőt! Legutóbb megrágalmaztak, hogy loptam a csokoládét, amit a gyerekeknek osztottunk szét. Igaz a mondás, hogy a cigányt könnyű befeketíteni, hiszen egyébként is sötétbarna. A fehér ember meg akármilyen füstös tűzhöz van is közel, fehér marad.- Úgy érzi, hogy vannak, akik nem szeretik a cigányokat?- Igen, de senki sem meri ezt kimondani. Ehhez jó néhány hi­vatalos helyen azzal is hozzájá­rulnak, hogy szó nélkül eltűrik.- Idén mit tett az alapítvány?- Több városban tartottunk rendezvényt, jártunk Ukrajná­ban, a romániai sziámi ikreket is támogattuk, a szegedi kórházban rendeztünk műsort a gyerekek­nek. Győrben, Sopronban, Kecs­keméten voltunk. A megyében Szécsényen kívül Salgótaiján- ban.-Az alapítvány mit adhat a rászorulóknak?-Mindent, amit a támogató cégektől kapunk. Főként élelmi- szereket.Egy vágóhíddal való kapcsolat révén virslit tudunk osztani, üdítőt több cégtől ka­punk, a jégkrémgyártók is segí­tenek. De adunk játékokat is. A hugyagi óvodában is fából készí­tettünk játszóeszközöket.- Mondják, hogy Ön az ala­pítványból személyes hasznot is húz. Igaz ez?- A legnagyobb hasznom, hogy a gyerekekkel találkozom. Nekem is van két unokám. Ami pedig a hallomásokat illeti, nem­régiben nagy ellenőrzést végzett nálam az apeh, de szabálytalan­ságot nem találtak. A vállalatom és az alapítvány között nincs kapcsolat. Én magam az alapít­ványnál dolgozom, amelynek el­nöke vagyok.- Van az alapítványnak kura­tóriuma ?- Igen, vagy kétszáz emberből áll. Tulajdonképpen a támogatók képviselői a kuratóriumi tagok.- Idén mit tesznek még?-Mindenekelőtt a Budapesti Sportcsarnokba szeretnénk leg­alább tizenötezer gyereket meg­hívni. Salgótarjánban pedig az eddigiekhez hasonlóan decem­ber 4-én a József Attila Művelő­dési Központba hívom a gyere­keket. Pádár András Zenés ébresztőtől a pónilovaglásig Nógrádszakáli falunap Nógrádszakál is készül az augusztus 20-i ünnep­ségre. Ebből az alkalom­ból ismét megrendezik a helyi faiunapot, melynek keretében tartalmas, szí­nes programmal várják az érdeklődőket. Reggel hétkor zenés éb­resztővel köszöntik a lakos­ságot, s jó lesz igyekezni a felkeléssel, mert nyolc órakor már indul a reggeli futás a polgármesteri hivatal parko­lójából. Kilenc órától ügyes­ségi versenyek lesznek az is­kolaudvarban, egyebek kö­zött kosárra dobásban, lábte­niszben, kötélhúzásban és asztaliteniszben mérhetik össze erejüket az indulók. A csapatok között még főzőver­senyt is rendeznek. A délután egy órai ebédet követően to­vábbi versenyekre, szórakoz­tató programra várják a sza­kai iakat a sportpályán. Ekkor rendezik meg a pónilovaglást, a fogathajtást, a településré­szek közötti labdarúgó-baj­nokságot és a 1 Les rúgó ver­senyt. Este nyolckor szabad­téri diszkóra hívják a község apraját-nagyját az általános iskola udvarára, méghozzá sörivóversennyel és táncver­sennyel - keringő, tangó, diszkó és csárdás „kategóri­ákban”. Az eredményhirdetés és a tombolasorsolás után éj­félkor zárják a nógrádszakáli falunapot. B. M.

Next

/
Thumbnails
Contents