Nógrád Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-12 / 160. szám

12. oldal Mozaik 1999. július 12., hétfő Elkészült a magyar Szent Korona negyedik hiteles másolata Szintetikus kövek díszítik Ä magyar Szent Korona hi­teles másolatát mutatták be újságíróknak a Metal-Art Nemesfémipari Részvény- társaság szakemberei Bu­dapesten, a cég épületében. A Magyar Nemzeti Mú­zeum 1998 januárjában írt ki pályázatot a korona pontos má­solatának elkészítésére. A munka elvégzéséről az elmúlt év májusában kötötte meg a szerződést a múzeum és a Me­tal-Art Rt., az egykori Állami Pénzverő jogutódja. A korona korábbi másolatát Göncz Árpád köztársasági el­nök - az eredeti nemzeti erek­lye visszaadásának 20. évfor­dulója alkalmából - adta át Jimmy Cartemek. A Szent Korona Carter elnökségének idején, 1978-ban került vissza Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A hét­tagú szakembergárda - köztük ötvös, cizellőr, zománcozó, foglaló, vésnök és drágakő­szakértő - tavaly júniusban kezdte meg a munkát. A ko­rona belső szövetborítását tex­tilrestaurátor készítette. A ko­rona két fő részből áll: a görög feliratos alsó abroncsból, ame­lyeken a szentek miniatűr zo­máncképei láthatók és kilenc csüngő, valamint a felső latin feliratos apostolképekkel díszí­tett keresztpánt, amelynek metszéspontjába egy álló ke­resztet helyeztek el. A feltéte­lezések szerint a korona alsó része bizánci, a felső kereszt­pánt dél-itáliai műhelyben ké­szült, amelyet a miniatűr képek feliratai is alátámasztanak. Padi László, az ötvösüzem vezetője elmondta: a szakem­bergárda több alkalommal ta­nulmányozhatta közelről, na­gyítóval a nemzeti ereklyét a múzeumban. Jó minőségű fényképfelvételek is rendelke­zésre álltak. A nemzeti intéz­mény részéről Tóth Endre, a könyvtár vezetője, a koronabi­zottság titkára segítette, fel­ügyelte a munkálatokat. A zo­máncképeknél a régi bizánci technikát alkalmazták. A má­solat alapanyaga 1520 gramm színezüst. Az ezüstöt galvani- kus eljárással két mikron vas­tagságú aranybevonattal látták el. A felhasznált arany súlya 30 gramm. A másolatot szinteti­kus kövek díszítik. A koronát ékítő 349 gyöngy tenyésztett. A Szent Korona hiteles máso­latának szakmai átvételét a Magyar Nemzeti Múzeum és a Metal-Art Rt. illetékes képvi- I selői június 19-én már jegyző­könyvbe foglalták. Török Imre, a Metal-Art. Rt. vezér- igazgatója közölte: a Szent Ko­rona 4. hiteles másolatának el­készítése a cég számára nagy megtiszteltetést jelentett. Elké­szítése több millió forintba ke­rült. Tudomása szerint a máso­lat ünnepélyes átvétele a Ma­gyar Nemzeti Múzeumban - az eredeti kiállítóhelyén - lesz. Óriási szabadidőpark Mosonmagyaróvárott Egyedüli a maga nemében Magyar kórus a világtalálkozón A kecskeméti Ars Nova kó­rus is részt vesz a kórusmu­zsika Rotterdamban a mi­nap kezdődött világtalálko­zóján. Az 1990-ben alapított kó­rus, amelynek vezetője Kiss Katalin, számos nemzetközi fellépéssel, világszintű is­mertséggel dicsekedhet. Kül­földön énekeltek már Auszt­riában, Görögországban, Né­metországban, Franciaor­szágban, Törökországban, Spanyolországban, Olaszor­szágban és az Amerikai Egyesült Államokban is. Nemzetközi díjakat is magu­kénak mondhatnak. 'A kórus már a második hete tartózkodik Hollandiá­ban. A rotterdami világtalál­kozó előtt az Ars Nova a lei- derdorpi kórustalálkozón sze­repelt: nagy sikerű világfellé­pései közül is kiemelkedik az ott rendezett gálakoncert, amelyet ugyancsak külföldi - svéd, szlovák, német, lengyel és holland - kórusok társasá­gában adott. Gigászi szabadidőpark épül majd Mosonmagyar­óvárott felnőtteknek, a Kurier című bécsi lap keddi számában megjelent értesülés szerint. A beru­házó, Wolfgang Sackmann elmondta, hogy az építke­zés tavasszal kezdődik. A müncheni vállalkozó kifejtette: a park óriás mére­teivel fog kitűnni, mert „egyedül a gigantománia gazdaságos”. Az ötletet az adta, hogy Európa tele van gyerekek szórakoztatására épült parkokkal, de ez lesz az első, amely felnőtteket vár. A terv valóban gigászi: 400 hektáron 25 milliárd schillingnek megfelelő ösz- szeget ruháznak be. Sack- mann egy konzorcium segít­ségével szándékozik finan­szírozni az építkezést. Két hatalmas, egyenként egy- egy kilométer átmérőjű épü­letben négyszáz különféle szórakozási lehetőséget, köztük százhúszfajta sporto­lási lehetőséget, játékkaszi­nókat és bevásárlóközpon­tokat kínálnak majd. A fő vonzerő a római Co­losseum mása lesz, amely méreteiben némelyest meg is haladja az eredetit, és amelyben egyszerre 15 ezer éhes vendég vehet részt régi római stílusú vacsorán tógá­ban és ahogy akkoriban szokásos volt, az asztalok mellett heverészve. Sack- mann arra számít, hogy na­ponta 75 ezer látogató keresi fel a parkot, és ezért úgy tervezi, hogy Győrben repü­lőteret kell építeni. A határ ausztriai oldalán lévő Pamdorf vezetői törhe­tik a fejüket: ott ugyanis már régebben terveznek egy szabadidőparkot, de az Sackmann hatalmas léptékű terveihez képest legfeljebb játszótérnek tűnhet, ha egy­általán megvalósul. Sophia Loren inkább marad a színészetnél Különös esetek Londonban Jött, látott, majd gyorsan távozott, és úgy döntött in­kább marad a színészetnél. Ő Sophia Loren a világhírű olasz filmszínésznő, aki a nemkevésbé világhírű lon­doni áruház, a Harrods nyári árleszállítását nyi­totta meg. Mohamed Fayed, a Harrods multimilliomos tulajdonosa nyilván nem bízik a közmondás igazában, miszerint jó bornak nem kell cégét, mivel évek óta világsztárokkal együtt nyitja meg a nagy múltú áruház nagy hírveréssel beharangozott, sze­zonvégi kiárusítását. Az idei neves vendég, Sop­hia Loren, néhány váratlan „extrával” gazdagította ven­dégszereplését. A megnyitó előtti áruházi sétán kezdetben még minden rendben ment, egészen addig, amíg be nem mutatták a krémszínű kiskosz­tümben tündöklő olasz sztárnak Peachest, az áruház hófehér, jól nevelt óriáspapagáját. Hiába azonban a jó nevelés, a Loren nyomába tóduló óriási tömeg ugyanis annyira megriasztotta a madarat, hogy az előbb bele­kóstolt a színésznő kézfejébe, majd hatalmas szárnyveregetés közepette majd feldöntötte őt. A nagyobb baj azonban az ün­nepi megnyitó pódiumán kö­vetkezett be, amikor a híres vendég, lelépve a dobogóról, megbicsaklott és bizony elterült a finom szőnyegen.- Ez rosszabb mint a filmké­szítés- mormolta a segítségre siető alkalmazottaknak a film­csillag, aki szerencsére sérülé­sek nélkül úszta meg londoni reklámútját. Autóbalesetben sérült meg - Eldobta a mankóit Féllábbal a hegycsúcson Egy féllábú olasz alpinista si­kerrel megmászta a trentói Al­pok egyik legmagasabb csúcsát, a 3588 méteres Presanellát. Gianfranco Corradini akkor dobta el a mankóit, amikor már csak 700 méterre volt a csúcs­tól. Műlábával kapaszkodott fel a jéggel és hóval borított, 60 fokos emelkedőn, de azért se­gítségére volt egy gyakorlott hegyivezető is. Mankóval már a Mont Blanc egyes csúcsaira is feljutott a háromgyermekes családapa, aki autóbalesetben veszítette el a bal lábát. Pályaalkalmasság - Ösztöndíj - Tiszthelyettesi cím Határrendészek lehetnek Határrendészeket is képez­nek a Miskolci Rendőr Szak- középiskolában. A képzésről Szepesi István alezredes, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság humán-szerve­zési igazgatóhelyettese adott tájékoztatást. Megtudtuk, hogy a szakkö­zépiskola rendkívüli pályázat keretében hirdette meg, kellő számú jelentkező esetén az 1999/2000. tanévben a kétéves, nappali tagozatos határrendész- képzést. Az érdeklődő fiatalok­nak jó tudni, hogy az iskolai felvételi és a pályaalkalmassági követelményeknek megfelelő jelöltek közül csak azokat ve­szik fel, akikkel a balassagyar­mati, miskolci, nyírbátori, orosházai, kiskunhalasi ha­tárőr-igazgatóságok valame­lyike szerződést köt. A szerződés alapján a tanuló a képzési idő alatt ösztöndíjat kap, és tanulmányai sikeres be­fejezése után az említett igazga­tóságok egyikén nyer hivatásos tiszthelyettesi beosztást. A szakközépiskolába az jelent­kezhet, aki sorkatonai szolgála­tát letöltötte és 30 évesnél nem idősebb. Középiskolai érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik. Magyar állampolgár, állandó belföldi lakóhelye van és teljes cselekvőképességgel rendelke­zik és vállalja a fegyveres szol­gálatot. Hozzájárul saját és hozzátartozói személyes adata­inak kezeléséhez, lakó- és csa­ládi körülményeinek, s az eset­leges korábbi büntetéseire vo­natkozó adatainak előzetes vizsgálatához. A felvételi ad­minisztráció kétezer forint költ­ség befizetésével jár. Határrendészképzésre július 15-ig lehet jelentkezni levélben az iskola címén, Miskolci Rendőr Szakközépiskola 3501 Miskolc Pf. 82. A felvételi eljá­rásra a szakközépiskola július 19-től rendeli be a pályázókat. A felvételi eljárásról, a spe­ciális követelményekről, az ér­tékelésről, a későbbi teendőkről szóló tájékoztatót a felvételre berendelő levél tartalmazza. Az érdeklődők a 06-46-412060-as telefonszámon is kérhetnek in­formációt a szakközépiskola tanulmányi felelősétől. O \s 1/ t"> Q AHNOn nnnuK i iui iuu F “| ÖONNHN OOC i r ni ii tu>t i r Ki A Pannon Praktikum mostantól rövid szöveges üzenetküldési lehetőséggel* lehet a Tiéd! Sőt, egyetlen feltöltéssel - akár a 3 600, akár a 7 200 akár a 14 400 forintos Praktikum-kártyát használtad fel,- egy egész éven át elérhető leszel!** * Pannon Praktikum előfizetők napi 50 darab rövid szöveges üzenetet küldhetnek, amelynek díja - már az első üzenet küldésétől - bruttó 35 Ft üzenetenként. ** Azok a Pannon Praktikum előfizetők, akik 1999. április 7. után töltötték fel egyenlegüket, a feltöltéstől számítva 1 évig lesznek elérhetők a korábbi 90 nap helyett. További részletekről érdeklődj területi képviseletünkön (Salgótarján, Erzsébet tér 6.) vagy a hozzád legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. PANNON GSM Az élvonal ZJtmm j II 1 /VI i I ■** f Mj /

Next

/
Thumbnails
Contents