Nógrád Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-27 / 173. szám
Nógrád Megyei Hírlap Pádár András jegyzete Szokások és modorok / degen férfi nyitja a liftajtót, durva módon törtet befelé, meg sem várva, hogy kiszálljanak a bennlévők. Egyikük megkérdi, hogy kicsoda az illető, s hogyan jutott be a zárt kapun, hiszen nem itt lakik. Mi köze hozzá? - kérdez vissza a sötét képű alak, s behúzza a liftszekrény ajtaját. Meséli az esetet az ismerősöm, s azóta is azon töpreng, hogy a rablókinézetű férfi kihez mehetett. Mert valakinek be kellett engednie, hiszen csak a háziaknak van kulcsa a kapuhoz. Azután merengve teszi hozzá, hogy ki tudja. Lehet, hogy saját kulcsa van, hiszen nemcsak a gépkocsikat nyitják már álkulcs segítségével, hanem lakásokat is. Nyugtatom, hogy rémeket lát. Nem szabad annyi krimit nézni a tv-csatornákon. Na de mit nézzen mást, ha csak ezekkel öntik nyakon mindenünnen? Magyarázom neki, hogy bizonyára ismerőshöz érkezett, de az is lehetséges, hogy olyan új lakó, akivel még nem találkozott. Nem tudtam megnyugtatni, de ezen nem csodálkozom. Furcsa változáson megy át a társadalom, amit egyszerűen csak a modortalanság, a há- nyavetiség, az illemtelenség folyamatának mondhatok. Mindezzel ugyanis bárhol járunk, szembe találkozunk. Mintha csak az emberek mind többen - és egyre többen - felejtenék el az egymás iránti tiszteletet, azoknak az íratlan társadalmi szabályoknak a betartását, amelyek a normális európai berendezkedésű államokban természetesek. Valaki nagyot nevetett amikor erről beszéltem neki. Mit gondolsz, hogyan tartanának be az emberek íratlan szabályokat, amikor az írottakat is megszegik? - kérdezte, s már sorolta is a példákat véleményének igazolására. Itt vannak például nyáron a motorosok. Néhányon azt játsszák, hogy esténként többször is végigdübörögnek Salgótarján belvárosában olyan fülsiketítő zajjal, hogy beleremegnek az ablakok, ők a belvárost használják motoroskorzónak több száz ember nyugalmát zavarva, idegeit tépve, lesajnálva bármiféle tiltó szabályt. Elvégre ők a két keréken járó Janik! Na persze a négy keréken ülők között is vannak ilyen öntörvényűfickók. Nemcsak abban jeleskednek, hogy úgy állnak be a kevés parkolóba, hogy más be ne férjen. Vagy olyan motorzajjal közlekednék, hogy a szuperszonikus repülőgép is megirigyelhetné. Nem szólva arról az új szokásról, hogy nem szállnak ki a gépkocsiból, hanem addig dudálnak, amíg meg nem hallja, akihez jöttek. Jogkövető állampolgárokról beszélünk úton, útfélen. Bizony nagy szüksége lenne a nemzetnek olyan polgárokra, akik nem azért tartják be a szabályokat, mert különben büntetés jár érte, hanem azért, mert megértik, hogy jogszabályok nélkül kialakul az anarchia. A jogszabályok mellett azonban érvényben vannak azok az íratlan társadalmi normák, amelyeket a normálisan gondolkodó emberek alakítottak ki az évszázadok során. Két dolog azonban szükséges mindehhez. A z, hogy értelmes jogszabályok szülessenek, s az emberek kellően műveltek legyenek az íratlan szabályok elfogadására. : h\r YXiwzs- «SS??'"-« js&á _ . . __________■______ t elksliow - műsorjai ■ f M> percben ,-^IiilM ■EjpüZ'.'li:... Y. házigazda: ndor Andris E heti vendeg: UNISEX Nemzetközi ifjúsági nyári egyetem Salgótarjánban: huszonnegyedszer Úton az Európai Unióba (Folytatás az 1. oldalról) A tervezett első előadás „A kormány ifjúságpolitikai törekvései a millennium küszöbén” címmel elmaradt, mert az Ifjúsági és Sportminisztériumból nem érkezett előadó. Baranyi Éva, a Miniszterelnöki Hivatal civil kapcsolatok főosztályáról „A civil társadalom szerepének erősítése, együttműködés, közös felelősség” címmel tartott előadást. Mondandójának - amelyben fogalmi kérdéseket igyekezet tisztázni, visszapillantást tett a magyarországi civil szervezetek történelmi múltjára és elemezte a ma mintegy 60 ezer(!) szervezet helyzetét - lényege szerint a civil szervezetek a demokrácia letéteményesei. Varga Csaba szociológus, a A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezete, valamint a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Nógrád Me(Folytatás az 1. oldalról) Prodanovic. - A polgári áldozatokról, a polgári létesítmények megsemmisüléséről szólnak. A NATO azt mondta, hogy elsősorban a katonai létesítményekre és célpontokra mér csapásokat: a képeken viszont az Harmadik Évezred Alapítvány Stratégiakutató Intézet részéről mutatta be a globalizáció és az információs, avagy a tudásalapú társadalom követelményeit az európai csatlakozás kapcsán. A támogatott értékek sorában különösen nagy hangsúlyt helyezett a kimunkált tudatra, a határtalan informáltságra, a lokális szabadságra és a világegész iránti érzékenységre. Rámutatott arra, hogy a jelenlegi magyarországi tudásszerkezet messze elmarad még a fejlett országok átlagához képest, s amennyiben nem épül fel azinformális társadalom, nem lesz nemzeti fel- emelkedés, nem várható sikeres európai integráció. Szelényi Zsuzsa, a budapesti Európai Ifjúsági Központ gyei Földművelésügyi Hivatala együttműködési megállapodást készített elő, amelynek részleteit július 29-én, az érintett szervezetek vezetői a megyei rendőrkapitányságon ismertelátható, hogy megsemmisültek kórházak, lakóházak. A kiállítás címe akár figyelmeztetés is lehetne: íme, Európa, a világ 1999-ben.- Az a célunk, hogy minél több ember láthassa: mi történt valójában Jugoszláviában amely integrált szervezete a strasbourgi centrumnak - igazgatóhelyettese az 1949-ben alakult Európa Tanács által működtetett intézmény szervezeti felépítését, tevékenységének fő elveit és eszközrendszerét mutatta be. A délutáni kiscsoportos foglalkozások keretében a „Helyi gazdaságfejlesztési és vállalkozásélénkítési kezdeményezéseket segítő modell” címmel a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ munkatársai tartottak bemutatót. A Németországból érkezett Christiane Pape, a Waldjugend által szervezett szeminárium vezetője az inter- kulturális tanulásról, a kulturális cserékről és képzési programokról beszélt. A nyári egyetem ma plenáris üléssel folytatódik. tik. A fegyveres testület, a vadásztársadalom, és a vidék dolgaiban illetékes intézmény a lopások számát és a .jómadarak” esélyét szeretné csökkenteni megyénkben. T. L. mondta megnyitójában Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke. - Ha nem csak gondosan megválogatott fotókat közöltek volna a híradások, az emberek rádöbbentek volna: ez a háború nem az emberi jogokért, hanem az emberek ellen folyt. H. E. Hírek Járdaépítés Szügy - Járdarekonstrukció zajlik a község főútján. A Rákóczi úton 950 méter hosszon kap kiskockakőburkolatot a járda. A munkához, ami saját kivitelezésben történik 3,5 millió forintos támogatást nyert pályázaton a község. Óvodakonyha Nógrádmarcal - Az intézményhez hozzáépítve új konyhát alakítanak ki a marcali óvodában olyan ütemben, hogy az az indításra már üzemképes legyen. Munka még azt követően is marad, mert augusztus 30-ra a melegítőkonyhát adják át, ezt követően építik ki a hátsó kiszolgáló részt és a konyha éttermét. így már önálló főzőkonyhaként üzemel a létesítmény, ami nem csak az óvodásokat, de az iskolásokat és az időseket is kiszolgálja. Új jegyző Hollókő - Hárman pályáztak a polgármesteri hivatal közelmúltban megüresedett jegyzői állására. A képviselő-testület nemrégiben hozott döntése szerint Horváth Gabriella az új jegyző, augusztus 1-jétől. Gazdakereső Salgótarján - Fekete, két hónapos, tacskó jellegű kiskutyáknak sürgősen gazdát keres az Állatotthon Alapítvány. Örökbe adnának egy fehér, ivartalanított (lakásban is tartható) macskát is. Telefon: 32/311-840. Megállapodást kötnek a vadászok és a rendvédelmi szervek Puskások és, jómadarak” Fényképekkel a háború ellen Nógrádban nem gyártották, de forgalmazták - A régi bankók november 15-ig beválthatók Hamis ötezresek: itt a vég? - Fémszál a, jműpénzben” (Folytatás az 1. oldalról) munkatársai egy vállalkozó gépkocsijában hetvenmillió forintnyi „csinált” ötezres bankjegyet számoltak össze. Tudomásunk szerint még nem derült ki, hogy az előállításban ludas ózdi nyomdász mit keresett megyénkben ezzel a pénzzel, amelynek nagy részét még szét sem vágták, ívekben szállította. A másik esetben már pénz- hamisítás bűntette miatt büntetőeljárás is indult B. Zsolt 33 éves büntetett előéletű karancs- lapujtői lakos, F. Béláné 46 éves büntetlen salgótarjáni lakos és F. Izabella 26 éves büntetlen salgótaijáni lakosok ellen. Az eset úgy jutott napvilágra, hogy B. Zsolt a salgótarjáni határátkelőhelyen lévő pénzváltóban hamis ötezrest akart beváltani és ennek kapcsán került sor rendőri intézkedésre. Az őrizetbe vett személyeknél tartott házkutatások során 30 darab 5000 forintos bankjegyet találtak a nyomozók. Az ügyben fontos szerep jutott D. Miklós salgótarjáni lakosnak, aki az ugyancsak salgótarjáni O. Lajost bízta meg a korábban beszerzett hamis 5000 forintos címletű bankjegyek eladásával, aki végül is O. József közvetítésével B. Zsolt karancs- lapujtői lakosnak értékesítette a hamis pénzt, aki ebből akart szlovák koronát váltani. A pénzt D. Miklós szerezte be, minősége rendkívül jó, a szakember számára is megtévesztő. A silkeborgi német pénzpapírból származó anyagból lett készítve. Biztonsági fémszállal és a biztonsági pontokkal. UV-lámpa alatt is úgy viselkedik, mint a szabályos pénz. Csupán egy úgynevezett száraz mosás hiányzott a technológiai folyamatból, ami egy kicsit megtöri a pénzt. Ha ezt is megcsinálják, akkor valóban szinte felismerhetetlenné válik a bankó, tökéletes a hamisítvány. E két ügy mellett sok olyan esetről van tudomása a rendőrségnek, amikor egy-két darab hamisított ötezresen adtak túl vagy akarták ezt. Ha máshonnan nem jutott a hatóság tudomására, a Magyar Nemzeti Bank emissziós főosztálya minden alkalommal jelezte, hogy mely területről érkezett be hozzájuk a pénz. A postahivatalok és a pénzintézetek forgalma az elmúlt napokban jelentősen megnőtt: sokan cserélik ki régi ötezreseiket. Lapzártáig Nógrádban nem akadt hamis bankó. A Magyar Posta hivatalos közleménye szerint a régi ötezreseket november 15-ig fogják beváltani. Kíváncsiskodó - Elóvonal Mihaiih Júlia rovata - Telefont 32-416-455 Viharvert meder - Egyszemes kívánság Rovatunk várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. A 416-455-ös telefonon naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. A fenti számon munkaidőn túl, üzenetrögzítőnk is rendelkezésükre áll. Kéréseiket, észrevételeiket mindig névvel, címmel - ha lehetséges - telefonszámmal közöljék. Hordalékok A salgótaijáni Tóstrand melletti patak még első - júniusi - áradásakor elmosta a medrét burkoló lapokat. Több száz méterrel lejjebb „rakta le” azokat, a rengeteg hordalékkal együtt, s a strand melletti buszmegálló partoldalát is megbontotta a víz. Olvasóink azt szeretnék megtudni, mikor hozzák rendbe a meder burkolatát, takarítják el az iszapot és a széttört kőlapokat? Válaszért a Salgótaijáni Foglalkoztatási Kht.-hoz fordultunk, ahol elmondták, hogy a munkaügyi központtal kötött szerződés alapján október 17-ig harminc közmunkás dolgozik az ilyen jellegű károk elhárításán, közülük tizenketten jelen pillanatban a Tatár-árokban, s néhány héten belül elérik a Beszterce-lakótelep kérdéses részét. Az iszapmentesítés azonban a városgazdálkodási és -üzemeltetési kft. feladata. Mert drága a pirula... A fájdalom nem rossz tanácsadó - mondhatná az egyik Kis- Zagyva-völgyi településen élő olvasónk, akivel valószínűleg teljes mértékig egyetértenek a kisebb-nagyobb fájdalommal együtt élni kényszerülők. Felvetése a következő: mivel drága a gyógyszer és sokszor nincs kéznél az a nagyon hiányzó, egyetlen szem, az ember úgy megvenné az első, útjába eső patikában, de nem teszi, mert nincs szüksége egy egész doboznyi mennyiségre, s főleg mert nem akar költekezni. Miért nem lehet egy-két szemes csomagolásban forgalmazni a fájdalomcsillapítókat? Berze Gábor, Nógrád megye tiszti főgyógyszerésze átgondolásra érdemesnek tartja az ötletet. Megjegyezte, hogy régebben volt érvényes, úgynevezett bonthatósági rendelet, amiről mintha megfeledkeztek volna. A rendelkezés, a megfelelő szakmai és egyéb háttér megléte azért fontos, mert a kis kiszerelésű gyógyszernek is maradéktalanul meg kell felelnie a biztonsági szempontoknak, csomagolásán hiánytalanul fel kell tüntetni a szerre vonatkozó tudnivalókat. A tiszti főgyógyszerész azzal fejezte be mondandóját, hogy a különböző fórumoknak továbbítani fogja a hasznosíthatónak tűnő felvetést. Kiöntötték a karamellt, már ha az volt Nem a tehenek a hibásak (Folytatás az 1. oldalról) múlt hét csütörtökén terítették ezzel a boltokat - jelzettektől datálják a tejivás következményeit, aztán a 27-i, majd a 28-i jelzésűekre. Akár poütej, akár a dobozos „legjobb” minőségűnek kikiáltottból poharaznak, bekövetkezik a nem várt baj. Akinél egyéb nem, hát az, hogy maltert köp utána. Információnk szerint az elmúlt hét szerda Felújítások - Mátraszele ön- kormányzata 3 millió forintos ráfordítással végzi az általános iskola és az óvoda felújítását. Korszerűsödik az intézmények vizesblokkja, fűtése, a teljes festés mellett lambériaburkolatot is kapnak a belső falak. éjjelén falat bontottak az üzemcsarnokban, ahol a csomagolóanyagok addig védtelenül vártak sorsukra, amíg a gumicsö- vön át meg nem érkezett leendő tartalmuk: a tej. Tudomásunk szerint egyébként a fogyasztó- védelemhez eddig még nem érkeztek jelzések a fehér nedűk kapcsán, sem egyik, sem másik esetben. j. k. Nyári program Bátonyterenye - Az Ady Endre Művelődési Központ gyermekkönyvtárában július 27-én 10 órától a „Vadnyugati mackókaland” című videofilmét vetítik a gyerekeknek. 14—16 óráig társasjáték gondoskodik a szórakoztatásról.