Nógrád Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-22 / 169. szám

2. oldal 1999. július 22., csütörtök Rétság És Térsége Nem veszik fel járandóságukat Romhány - A képviselő- testület tagjai úgy döntöttek, hogy nem veszik fel éves tiszteletdíjukat, hanem a kö­zösséget szolgáló akciókra költik el. Az összeg egy ré­szét jótékonysági célokra, az iskolás gyerekek nyaral- tatására adják. A pénzből ju­tott óvodai játékok vásárlá­sára és a Rákóczi-túra fi­nanszírozására is. Helyreállítják az esőzések okozta károkat Önkormányzati kasszából Legénd - Az önkormányzat tu­lajdonában lévő, a korábbi idő­szakból megmaradt szivattyúk segítségével a település ötven házának pincéjéből, alagsorá­ból kiszivattyúzták a nagy eső­zés okozta vizet. A Nézsai Béke Mezőgazdasági Szövet­kezet pedig bérbeadott gépével működött közre a víz okozta károk helyreállításában. A je­lenleg öt főből álló közhasznú munkáscsapat a település tisz­tasági feladatain tevékenyke­dik. Az árvíz okozta károk rendbetétele, a lakosságnak nyújtott ingyenes segítség mintegy 80-100 ezer forinttal könnyítette meg a község költ­ségvetését. Facsemeték és virágok a buszfordulóban Parkosít a város A rétsági önkormányzat úgy döntött, hogy a temp­lommal szemben lévő busz­forduló területét „vissza­adja a természetnek”, azaz különféle növényeket ültet­nek el ezen a helyen. A döntésnél meghatározó szempont volt, hogy a köz­ponti buszforduló baleset- veszélyes. A megoldásban jó partnerre lelt az önkor­mányzat a MÁV-ban: az ál­lomás területén lévő rako­dóhelyet - melyet annak idején a honvédség használt, - az önkormányzat által nyújtott különböző szolgál­tatások ellenében adta oda buszvárakozónak. A volt központi buszvárakozó visszaparkosításával járó költségeket a képviselő-tes­tület vállalta magára. Akár­csak a város többi parkjá­ban, itt is az egynyári virá­gok mellett több különböző facsemetét ültetnek el. Két családot kellett ideiglenes hajlékban elhelyezni - Amikor a víz volt az úr Borsosberény: országos összefogás kell! Borsosberény annak a félszáz nógrádi településnek egyike, amelynek lakói megszenvedték a júniusi és júliusi felhőszaka­dásokat, s azt követő áradásokat. A máskor mindig szelíd Pusó és Derék patak több házat is közrefogott, a víz alámosta az ala­pokat, padlózatot, falakat roppantott meg, két ház vált teljesen lakhatatlanná. Tíz embert kellett kitelepíteni... Többségük másnap vissza is költözött otthonaikba, de két család még mindig rokonoknál, illetve a művelődési házban la­kik. A falucskát ért kárt 10 mil­lió forintra becsülik, az önkor­mányzat - igen szűkös anyagi lehetőségei elle­nére - összesen 125 ezer forint gyorssegélyt azért adott a sze­rencsétlenül jár­taknak. L. Istvánt és feleségét ideig­lenesen a falu művelődési há­zában helyezték el. A házaspár arcán a kétség- beesés, fásult szomorúság lát­szik, ott bujkál a bizonytalanság a jövőtől való félelem. Tönkre ment házukat szemlélik. Kéz a kézben, mintha halottnézőbe indultak volna ideiglenes szál­lásukról. Az árvíz óta egyedül egyikük sem jön, csak együtt, talán így könnyebb elviselniük a látványt, a csapás következ­ményeit.- Nézze, jobb ha tisztázzuk: nem mi kerestük a nyilvános­ságot, hanem önök kerestek meg minket. Nehogy valaki azt gondolja, hogy a kínunkat, ke­serűségünket akarjuk dobra verni - jegyzi meg könnyes szemmel az asszony. - Hirtelen jött a víz és zúdult a házra. Annyira, hogy a félelem és a kétségbeesés szinte megbéní­tott bennünket. A polgármester és a jegyző intézkedett, embe­rek mentették, ami menthető volt. Félméteres vízben gázolva támasztották alá gerendákkal a mennyezetet, fogták össze a re­pedő falakat.- Budapestről települtünk ki, s fektettük minden pénzünket ebbe a házba, amely most telje­sen tönkrement. Nem tudjuk, hogy kezdjük újra - mondja István, miközben lapátjával a szennyes ár maradványait pró­bálja az egykori lakószoba szétmosott parkettájáról felka­parni. - Jól tudom, céltalan szélmalomharc amit csinálok, de teszem, mert különben bele­őrülök - suttogja a férfi, hogy feleségét kímélje. Anna asszony közben az ud­var baromfiállományát veszi számba.-Nagyon sokat elsodort a víz - mondja. - A kertnek is vége. Nem régen vágtunk disz­nót, a húsát lefagyasztottuk. A mélyhűtőből napokig kapartam az iszapot, odapusztult minden. Nem is tudom, hogyan lehet ki­fertőtleníteni, egyáltalán hasz­nálható lesz-e még? Most attól kapunk némi zöldséget, krump­lit, akinek éppen megesik a szíve rajtunk. Az őket ért csapásra némi vigasz, hogy a ház biztosítva volt. István - bár időnként tel­jesen hatalmába keríti a kétség- beesés — most bizakodik.- Kell, hogy legyen erőnk újra kezdeni az életet! - mondja István, mintha önmagát biz­tatná. - A biztosító kárbecslője már volt itt, adott gyorssegélyt és egy nagyobb összegű kárta­lanítást is jelzett. De mennyi az? Mennyi pénz, s erő kellene ahhoz, hogy ezt a „halott házat” két rokkant- nyugdíjas újra feltámassza? Sorjáznak belőle a kérdések, miközben az idősödő férfin erőt vesz újra a kétely. Talán csak a felesége biztató tekintete marad számára. Anna asszony szavai­ból kiderül, gondol másokra is, azokra akiket hasonló csapás ért, s talán még szörnyűbb helyzetben vannak.-Azt mondta a miniszter, senki nem maradhat fedél nél­kül, akit árvíz sújtott, ez talán nyújt mindenki számára némi reményt. A közöny helyett azonban országosan is nagyobb társa­dalmi összefogásra lenne szük­ség: úgy tűnik, mintha távo­labbra, távoliak bajára érzéke­nyebben figyelnénk, s nem vesszük észre, hogy szenved­nek, netalán a létükért küzde­nek a szomszédaink - mondja Anna, miközben láncot vet és lakattal zárja a porta kapuját.- Majd holnap jövünk - jegyzi meg csendesen István, miközben feleségét kézen fogva, lassan, mint csapás alatt roskadozók indulnak el a kul- túrház felé... Szabó Gy. Sándor Ilyen magasan állt a víz . .. Gerendák tartják a megrepedt mennyezetet a szerző felvételei Három a dolgos grácia Felsőpetényben - Fagyasztóba, lekvárnak Málnaszezon végén Rádiné Szádóczki Éva, Szádóczki Istvánná és Nagy Edit Fel­sőpetényben a Meredek utcán felfelé húzzák, tolják a gumi­kerekű kocsiban a műanyag tálcákat, amelynek egy részében friss, gurulós málna kelleti magát.- Nagy a sár a határban. Reg­gel 9-kor mentünk ki, most jöttünk vissza, lassan dél lesz. Erre az időre két kilót szed­tünk. Egységes málnaként ve­szi át a felvásárló - mondja Rádiné. Egyébként a „málna­tulajdonos” Szádóczkiné.-A férjem dolgozik, a só­gorasszony felajánlotta, hogy eljön segíteni. Érdemes volt kijönni, - kér szót Szádócz­kiné, aki főállású édesanya­ként három gyermekével 2002-ig marad otthon.- Az 500 négyszögölnyi málnásunk korábban a szövet­kezeté volt, a kárpótláskor ju­tottunk hozzá, - mondja a fő­állású édesanya.- Elégedett az árral?- Az első két szedést a mi­nőségnek megfelelően 170 fo­rintért vették át kilóként. A mostanit, egységesen 130 fo­rintot fizetnek. Egyébként 5 helyen veszik át. Nekünk már nem lesz több - állítja Szá­dóczkiné.-A bevétel a költségeket fedezi. Ha a munkánkat nem számoljuk, akkor lesz egy kis jövedelem is - egészíti ki az előbbieket Rádiné.- Marad-e valamennyi gyümölcs télire is? Balról jobbra: Nagy Edit, Rádiné Szádóczki Éva és Szádóczki Istvánná- Igen, van amit lefagyasz­tottunk, de jutott lekvárnak is. Én nem szeretem, - mondja a főállású édesanya, Évi a só­gornőm viszont igen.- Sokat eszek belőle - egé­szíti ki az előbbieket Rádiné, majd így folytatja. - Tizen­négy évig 500 négyszögöl málnást mi is béreltünk!- Edit, - mutat a csapat leg- fiatalabbjára, nemcsak a fod­rásznőm, hanem a barátnőm is. Az idén szerezte meg a férfi és női fodrászatból a segédle­velet. Ő is eljött segíteni, - kér ismét szót Szádóczkiné.- Soha nem szedtem még málnát, nagyon fárasztó, de ki lehet bírni. Ha szükség lesz rám, akkor jövőre is el jövök segíteni. Egyébként az egész nyaram szabad, mert nincs kö­telező gyakorlat. Ráadásul nem kezdek el önál­lóan dolgozni. A szakmunkás-bi­zonyítvány mellé megszer­zőn az érettségit is - állítja Nagy Edit. A jó ízű, jó hangulatú, tré­fálkozástól sem mentes csevegés befejezése után Szádóczkiné és Nagy Edit a gumikerekű ta­liga elé fogja magát, hátul pe­dig a sógorasz- szony erősít, hogy a merede­ken fel tudjanak jutni. v. k. Hetvenévesen tanulta meg a számítógépes szövegszerkesztést A „tollat” nem lehet nyugdíjba tenni- Honnan tudjam, hogy kétszáz ősöm közül, melyiktől örö­költem az írói vénát? A tíz-tizenöt éves korosztálynak írok. Pályánkon sok az eszkimó, kevés a fóka. A kiadók mindig azzal biztatnak: próbálkozzak. A Móra Ferenc Kiadó gon­dozásában három kötetem jelent meg. 1977-ben pedig a Szépirodalmi Kiadó közreadta „Nincs felelet” kisregénye­met. Addig mindegyikükhöz kötődöm, amíg dolgozom. Amikor kész a mű, s megjelenés előtt áll, akkor elvágom a képzeletbeli „köldökzsinórt” - így vall munkásságáról Doór Ágnes írónő, aki kilenc éve él Keszegen, maga válasz­totta csendes, barátságos otthonában. Az egykori festőmű­vész felesége tíz gyere­ket nevelt fel. Hetvené­ves korában ült számí­tógép elé és megtanulta a szövegszerkesztést. Büszkék is rá ezért az unokái...- A falusi ember más, mint a városi. Egyszerűbb, kevesebb a nyűgös problémája. Örömmel mondhatom, már az első percekben nagyon szépen befo­gadtak. Legalább húsz­szor el kellett monda­nom a nacionálémat - utal ide- kerülésének egyik legkelleme­sebb epizódjára. Az írónő rengeteget olvasott. Ötéves korában már ismerte a betűket, 15 éves korában pedig Tolsztoj: Háború és béké-jét „fogyasztotta”. Történelmet is olvas, krimit viszont csak ak­kor, ha nagyon jó és szórakoz­tató. Egykori keszegi „honfogla­Az alkotó: kezében a francia krimi lására” emlékezve így beszél: -Egyik gyermekem Felső­petényben az Ásványbányánál aknászként dolgozott. Ő újsá­golta, hogy a környékbeli fal­vakban olcsón lehet házat venni. Leszálltam a buszról, megkérdeztem az első helybe­lit: tud-e eladó házat? - Meg­mutatta, megtetszett, megvet­tem. Komfort nélküli szoba­konyha volt, az idő folyamán gyarapodott, szépült, nyerte el mai formáját.- Két évig a helyi könyvtár­ban dolgozott. Az ide járónak tetszettek-e könyvei?- Tetszett, tetszett, de elvből sem reklámoztam magam. 1981-ben rájöttem, hogy abból nem lehet megélni, ha három évenként adnak ki egy-egy könyvemet, ezért is jött jó a könyvtárosságért járó pén­zecske. Kilenc évvel ezelőtt muszáj volt nyugdíjba mennem. A mai fiataloknak más az igényük, de egyszer ők is rájönnek, hogy a tol­lat viszont nem lehet nyugdíjba tenni, még akkor sem ha azt most inkább klaviatúrának hívják.- Min dolgozik?- Párizsban élő lá­nyomat arra kértem, nézzen olyan krimiket, amiket németről lefor­díthatok. Ilyen nincs anya, de franciát ajánlhatok - mondta. Tavaly augusztustól három különböző témában 800 oldalt fordítottam francia szótár segítségével. Muszáj valamit csinálni a szegény embernek. A kerti munkát nem bírom. Most ezzel töltöm időmet, - mondja, majd átnyújtja Jean Claude I. 220. című könyvét. Ha lenne kiadóm, más lenne a helyzet - mondja búcsúzóul. V. K. Járdaépítésre pályázott a község önkormányzata - Földmunkára saját erő Megszűnik végre a balesetveszély? Nézsa - Az önkormányzat pá­lyázat útján a járda nélküli Szondi utcában új járda építé­séhez kétmilliót kért. Ameny- nyiben megkapják, hozzáteszik a költségvetésükben szereplő kötelezően előírt egy milliót. Az új járda 430 méter hosszú lesz. Az út rendbetételét az is indokolja, hogy régen ezen az útszakaszon gyalogost is gázol­tak. A földmunkálatoknál saját erőt is alkalmaz az önkormány­zat. Az ősz folyamán szeretnék a feladatot elvégezni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents