Nógrád Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-02 / 152. szám
Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala „Lesz még nekem jobb sorom is” - Fiatalon nem rokkantnyugdíjra vágyik az ember Szeretet, önzetlenség, barátság Magas, vékony, szőke, kék szemű, valahogy első látásra is feltűnő, figyelemre méltó fiatalember M. J. Olyan iz- gékony-mozgékony, vagy inkább izgága típus. Jó arcú, értelmes kinézésű, ám mindenképpen fura figura. Maga is bevallja: kissé labilis, leginkább hangulatember, akit fantáziája állandóan „működtet”. Szeret a középpontban lenni, talán ezért is beszél szívesen az életéről. A legmeglepőbb, amit mond magáról, az az, hogy még harmincéves sincs és már rokkantnyugdíjasként éli életét.-Ózdon születtem 1970 áprilisában - ebből leginkább az áprilist jegyezze meg! tudja, sok nagy ember született ebben a hónapban, nem akarom sorolni őket, maga úgy is tudja, volt közöttük zseni és bolond is, én nem akarom egyik kategóriába sem besorolni magamat, megteszik ezt helyettem mások minden nap, lelkűk rajta - kezdi mondókáját M. J. - Most „vadkerti” állandó lakos vagyok, édesanyámmal élünk egy családi házban, ott ismer engem mindenki, igaz, sok helyen megfordultam már. Családi katasztrófák- No, amit fontosnak tartok elmondani magamról - ha már megkérdezett az az, hogy szüleim 1974-ben elváltak, ez engem valahogy nagyon megviselt, pedig még hátulgombo- lós voltam, de éreztem, ez nagyon rossz dolog. Aztán négy évvel később apám halála egyenesen a katasztrófa érzésével töltött el, pétiig mái ugye elváltak, mégsem tudtam felfogni, hogy apáWTrttntS“ többé. Persze tudtam, hogy az élet nem áll meg, én is mentem tovább, az általános elvégzése után a taijáni „ISZI”-be Miután elvégeztem, „sütőipari termék- gyártó” szakmunkás-bizonyítványt kaptam, egyszerűbben szólva: pék lettem. A tarjáni pékségben helyezkedtem el, majd rövidesen behívtak katonának.- El kell mondanom, hogy mielőtt bevonultam a seregbe, elmentem apám sírjához, imádkoztam hozzá, és persze Istenhez is, ekkor valami fényességet láttam és apám hangját is hallani véltem, azt mondta: „Csak mindig ember légy, fiam! Móricz Légy jó mindha- lálig-ja is eszembe jutott, megfogadtam, hogy jó leszek, azt hittem, majd mások is jók lesznek hozzám. Sajnos, tévedtem, persze nem apámat, meg a jó Istent hibáztatom, inkább csak naivságomat, meg az engem körülvevő világot. Kenyéren él az ember?- De, hogy a lényegre térjek, amikor leszereltem, elhelyjz- kedtem a baglyasi pékségben. Sajnos, hamarosan 'kiderült, hogy sehogyan sem jövök ki az egyik főnökkel, pedig dolgoztam, mint egy állat, gondolja csak meg: éjszakás műszakok a forró kemence mellett. Ráadásul szerettem is a szakmámat - ma is szeretem -, talán azért is, mert arra gondoltam, hogy kenyéren él az ember, stabil, biztos szakmát választottam. A lényeg, hogy rövidesen ki akartak rúgni, igaz, elég sokszor megmondtam a véleményemet, nem kellett volna. Mondanom sem kell, teljesen kiborultam, mielőtt kirúgtak volna, ideggondozóba kerültem. Aztán már kezdtem nem találni a helyem, hiányzott a munka is, meg eszembe jutott Tamási Áron is, aki valahogy úgy mondta, hogy az ember azért van a világban, hogy valahol otthon legyen benne, én meg sehogy sem voltam otthon benne: az albérlők háza sem az én világom volt. Leszázalékolva- 1992-ben leszázalékoltak, tudja, kicsit szégyelltem magam, tőlem már csak a társadalom röstellheti jobban magát, mert a rokkantnyugdíjból, járadékból nem lehet megélni, rendes munkája meg nincs az embereknek. Most aztán alkalmi munkákból élek - bocsánat „éldöglődök” -, nem is tudom, mi lesz, pedig mindig pozitív beállítottságú voltam. Sajnos, eddig a nőkkel sem volt igazán szerencsém, pedig most is van egy barátnőm, szeretjük is egymást, de hát, nem tudom, mi lesz.- Szóval, látja, az élet ilyen fiatalon megtanított arra - noha nem vagyok igazán fatalista -, hogy nem mi irányítjuk a dolgokat. Azt is tudom már, mit nem szabad tennie az embernek: aggódni, félni, elégedetlennek és butának lenni. Változatlanul hiszek viszont - a történtek ellenére is - a szere- tetben, az önzetlenségben és a barátságban. Bízni az emberekben- Szóval, ez röviden az én eddigi életem, tudom, talán többet is meséltem magamról, mint amit meg tud, vagy meg lehet írni. De azért még azt elmondom magának, hogy a gonosz - mert én találkoztam vele -, az nem biztos, hogy gonosz, a gonosz az tanító is lehet. Kérem, ezt így írja meg. Mint ahogy azt is gondolom, hogy bírálni, kritizálni és meg- ftélni sem szabad sen ki t~A z ember olyan, amilyen, nem Színpadon a Rozmaring - A pásztói népdalkor visszatérő szereplője a hagyományos szécsényi nyugdíjas-találkozónak (ott készült a felvételünk). A népszerű együttes a közelmúltban sikeresen mutatkozott be Abasáron, a katonadalok fesztiválján, Pásztón pedig nemcsak fellépést vállalnak, hanem sok folklórrendezvényen házigazdaként is helytállnak. vagyunk egyformák. Talán jobban kellene szeretnünk, tisztelnünk egymást. Ugyanis a szeretet nem kér cserébe semmit, nem követel, nem vár el, a szeretet—feltétel—nélkül való dolog. Tudja, én hiszek Istenben, hiszek egy jobb világban. Én bízom az emberekben még mindig, pedig ilyen fiatalon nem rokkantnyugdíjas akartam lenni. De lesz még nekem jobb sorom is, majd meglátja. (baráthi) Klubok, ha találkoznak ... - Úgy érezték magukat, mintha hazamentek volna Virággal és verssel köszöntötték egymást A saját kertjükben termett virágokat összekötve adta át a pásztói idősek klubja tagjainak csokrát Odlerné Tiszovszki Mária, a pásztói gondozási központ vezetője a fogadásukra megjelent Báli Miklósnénak, munkatársainak és a Gorkij-te- lepi idősek klubja tagjainak. Az ide viszontlátogatásra érkezett pásztói idősek klubja tagjait Szomora Kálmán, a zagyvapálfalvi klub tagja saját versével köszöntötte, majd viszonzásul Kása Imre, a pásztói klub állandó versmondója, ' rímfaragója tolmácsolta az eseményre írt verseit. Szlovacsek Gyuláné, a Salgótarjáni Egészségügyi Szociális Központ megbízott igazgatója üdvözölte a vendégeket. Amíg a bográcsgulyás elkészült, addig közös énekléssel múlatták az időt. *- Úgy jöttünk ide, mintha hazajöttünk volna. Kapcsolatunk négyéves múltra tekint. Úgy volt, hogy farsangkor viszonozzuk a tar- jániak tavalyi látogatását. A betegek és a nagy hó miatt a találkozóra most került sor - mondja Odlerné.- Csak a jó Isten hagyja meg ezt a napot! - mondta nem sokkal később, a zene szünetében Endrész Gáborné, aki 13 éve tagja a pásztói klubnak. - Nagyon szívesen fogadtak. A tarjániak között sok kedves ismerősöm van: Éviké, Erzsiké, Jucika, Marika, a főnökasszony. Karácsonykor nemcsak telefonon, hanem üdvözlőlapon küldöm el nekik jókívánságainkat.- Énekelni szeretek, de nem vagyok a pásztóiak kórusvezetője - hárítja el magától a mások által említett titulust Kiss Jánosné. Korábban a pásztói hagyományőrző Rozmaring énekkarban bizonyította jó énekhangját.- Nagyon #jól feltaláljuk magunkat a közösségben. A mellette ülő Lukács Árpád is a jó hangú énekesek közé tartozik. A pásztói nyugdíjas-énekkarnak a tagja. Kellemes perceket szereztek az egybegyűlteknek Szécsényben, Abasáron, Bercelen, Salgótarjánban az idősek világnapján. Július 2-án Pásztón, a romkerti múzeumban Ra- jeczky Benjamin halálának évfordulója alkalmából adnak műsort.- Nem lehet kimondani, milyen jól érzem itt magam, azt át kell élni... Beke Józsefné mint a pásztói gondozási központ volt dolgozója, most nyugdíjasa, a következőkkel folytatta: - Nagyon jól érezzük magunkat. Kisvártatva Brunda Istvánná így summázza a kialakult hangulatot: - Látja, milyen jól érezzük magunkat! Hasonlóképpen vélekedik a 87 éves Makra Sándomé is. Mizser Anna a következőket mondja: - Jó kikapcsolódás ahhoz, hogy ne legyen egyhangú az élet. Ilyesmire ritkán kerül sor. Vass Józsefné gondozónő közli, hogy már jó ideje készültek a találkozóra, igyekeztek mindent megtenni a találkozó sikeréért. Nagyon jól érzik magukat, ebben a körben a jó hangulat az uralkodó, s ehhez nem csekély mértékben járult a kellemes zene is. így csak kora este váltak el egymástól a vf szontlátás reményében. A buszra várva, a felszállás előtt a teremben összegyűltektől Kása Imre az alábbi versével búcsúzott: „ Vége e szép napnak, de boldogok vagyunk, Mindent megköszönünk és így elballagunk, Jó volt itt veletek, bánatunkat felejtettük, Titeket, e helyet újra megszerettük. Legyünk még sokáig ilyen jó barátok, Életünk ragyogjon, mint arany karát ok. Most mi nem búcsúzunk, köszönünk Tőletek, Ha időtök engedi, most már ti jöjjetek. Szeretettel várunk Pásztó városába! Sziasztok, szervusztok, a viszontlátásra! A fenti sorokat a hangulatos találkozó ideje alatt öntötte formába a pásztói klub tagja. Az összejövetel az egészség- ügyi szociális központ, az ön- kormányzat ellátó szervezete segítségével, képviselői és vállalkozói támogatással jött létre. V. K. Szieszta egy nyári délutánon Remegett a levegő a piros te- l\tős házak felett. Tombolt a kánikula.-Mária! Olvastad az újsá- got? ^ A sovány, alacsony asszony az udvaron ült és a nyitott ajtón beszélt befelé a lakásba. A konyhából azonban nem jött válasz. Szombat délután volt. A júniusi nap égette az udvar homokját. Meg azt a néhány csenevész bokrot, amelyek a szomszéd ház kerítését támasztották. Az ősz hajú idős hölgy összecsukta az újságot. Nehézkesen felállt a székből, s a konyhába indult. Onnan ekkor lépett ki Mária. Nem voltak testvérek, de hasonlítottak egymásra, azonban jól látható volt, hogy éveik száma ugyancsak eltér egymástól. Annus megtorpant.-Nem hallottad, hogy szóltam? - kérdezte panaszosan. X «-'f Mária csak a fejével biccen- 'tett.-Na, figyelj ide! - moitdta hangosabban Annus és felemelte a székre tett újságot. - Tudod, mit ír az újság ? Mégis csak lesz tisztességes kárpótlás. Mária arca láthatóan elsötétült. Néhány pillanatig töprengett, majd kifakadt.- Hazugság az, te! Kinek hiszel te egyáltalán? Hol olvasol te ilyesmit? Vérdíj az, nem kárpótlás. Annak már megadták, akinek akarták, a többinek meg majd csak befogja már a száját a halál. Örüljünk, hogy Van egy kis nyugdíjunk! Annus visszahőkölt a szózuha- tagra. Hirtelen szólni sem tudott, csak a másik arca elé tartotta az újságot. Mária kikapta a kezéből és a székre dobta.- Hazugság! - mormolta - Évek óta írják, csak nem hajtják végre. Kit érdekel ma az, hogy mi történt a háború idején? Te könnyen beszélsz, mert nyugatra vetett a sors és hazajöttél, de az én emberem keleten döglött meg. Azt sem tudom, hogy bekaparta- e valaki egy árokba. Annus arcán megvonaglottak a ráncok. A hirtelen felszakadt fájdalomtól valósággal sikoltott.- Szégyelld magad! Anyám, apám, húgom veszítettem. Miért? Kiért? Azóta minden felhőben őket vélem látni. Azóta semmi értelme az életemnek. Elfulladt, alig kapott levegőt. Mária lenyomta Annát a székre, gyorsan bement a konyhába és egy pohár vizet hozott.- Idd meg, kedvesem - szólt a másikhoz, s mint a gyereket megitatta. Hirtelen csend szakad közéjük. Mindketten eltávolodtak gondolatban a jelen valóságától és valahol messze jártak. A szörnyű múltban. Anna látta magukat a botladozó csapatban. Összekuporodva a lezárt büdös vagonban, s halálra váltan vánszorogni a testeket léggé változtató vesztőhely felé. Pontosan nem emlékszik hogyan úszta meg a halált. Valaki berántotta egy várakozó csoportba, amely az életet adta neki. Máriának másfajta emlékei voltak. Délceg embere a halált könnyen osztogató front egyik csendesebb órájában felmerészkedett a falusi ház pincéjéből. A gyártelepről kitelepített családot ide fogadták be a jó emberek. Felment és soha többé nem tért vissza. Később jött valaki és mondta, hogy akkor vonult arra egy fogolycsapat. Biztos közéjük lökték. Mária, mint az őrült, rohant az utcára, de már egy lelket sem látott, csak a lövedékek fütyültek és robbantak.- Minek már nekünk a kárpótlás? - törte meg egyikük a csendet. A másik az izzó napra emelte arcát, amelyen egy könnycsepp gördült le.- Igaz, minek is? - mondta halkan. Megölelték egymást, s az elfojtott sírástól csak a válluk rázkódott. M érhetetlen bánatukból táplálkozó feszültségüket a könnyek levezették, akár a vihar kénköves nyilát a villámhárító. Pádár András I/&SS& tndfát d játékul Ezen a héten az ötös találat nyereménye: 410000000 Ft LOTTÓ Q SZERENCSEJATEK RT.
