Nógrád Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-26-27 / 147. szám

június 26-27., szombat-vasárnap Szeretettel köszöntjük JÁNOS, PÁL és LÁSZLÓ nevű kedves olvasóinkat! A János bibliai név, jelentése: isten kegyelme. Ez a szombat a kábítószerrel való visszaélés elle­ni küzdelem nemzetközi napja. A László szláv eredetű név, jelen­tése: dicsőséges uralkodó. A ma­gyarországi katolikus naptárban Szent László király (1095) napja. A Nap kél: 4.49 órakor, nyugszik: 20.45 órakor. ÜGYELETES RIPORTER vasárnap Tarnóe/i László S : (32) 416-455 175 évvel ezelőtt, 1824. jú­nius 26-án született Belfast- ben William Thompson (Lord Kelvin - képünkön) angol fizikus, aki kísérletei során 1851-ben a termodi­namika fontos szabályát fe­dezte fel, majd bevezette az abszolút hőmérsékleti skálát („Kelvin-fokok”), amelynek nulla alappontja a mínusz 273 Celsius-fok. Nevéhez fűződik a tükrös galvanomé­ter és a kvadránselektromé- ter megalkotása is. Joule-al közösen alkotta meg a róluk Joule-Thompson elnevezésű hatás törvényét. 130 éve, 1869-ben ezen a napon született Koppenhágában Martin Andersen Nexő, a vi­lághírű dán regényíró és elbeszélő. Regényeiben előbb hazája népének életét, majd a kapitalista társadalom lélekölő világát ábrázolta. Nyomorúságos gyermekévet örökítette meg a ma­gyarul is megjelent Hódító Pelle és a Szürke fény című művei­ben. E napon született 1925-ben Németh Marika színésznő, a zenés műfajok népszerű közreműködője, a Csárdáskirálynő Sylviája, a Fővárosi Operettszínházban bemutatott Marica grófnő című operett, a Mágnás Miska című film szereplője. Kevés felhő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A kissé csípős, friss hajnali órák után kellemes nappalra, erős fölme- legedésre számíthatunk. Csak kevés felhő lesz az égen, sokat és szinte za­vartalanul süt a nap. Eső sehol sem vár­ható. Száraz idő lesz. A változó irányú szél még délután is csak kicsit élénkül­het, alapvetően gyenge lesz. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 23 Balassagyarmat: 24 Szécsény: 23 Bátonyterenye: 23 Pásztó: 24 Ipolytamóc: 24 f MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp f ff Rák (VI. 22-VII. 22.) A közeljövőben túl sok vendég érkezé­ig sét váija, pedig a vendéglátás terhén túl is sokat kell dolgoznia. ^ Ha családtagjai vagy partnere kedvéért Önnek kellemetlen ^ vendégeket is el kell viselnie, helyesebb, ha nem hívja meg az II illetőt. Eleve zárja ki a veszekedésre okot adó alkalmat, ff Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) A hét vége mindenből a legszeb­bet, s a legjobbat hozza el. Könnyen lehet, hogy sok Oroszlán jegyű ember köt most szerelmi házasságot. Sokan útra kelnek, s közben szerelmi kalandokba bonyolódnak, amelyek emléke sokáig elkíséri majd őket. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Főleg családi körben adódhatnak most olyan események, amelyek felborzolják a kedélyét. Jegyezze meg, hogy kis dolgoknak, apróságoknak nem érdemes tói nagy * # * * * « # * # # * * * * * # * * * * * * * * * * * * * * * * * # % * * * * * * * * * * H jelentőséget tulajdonítani, sőt, az sem baj, ha néha szemet huny || a történtek fölött. Mérleg (IX. 24—X. 23.) Hiábavaló utat jelez a hét vége, s talán a vásárlása sem úgy sikerül, ahogyan elképzelte. Legyen elővi­gyázatos, tervezzen reálisabban. Otthon is akad most bőven tennivaló. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Nincs rá oka, mégis olyan fényes jó­kedvvel indul útnak, mintha nyert volna a lottón. Később vi­szont, kicsinyes vitákkal az apró, mindennapos gondok felna­gyításával saját jókedvét is elrontja. Lehet, hogy kimerültek az idegei? Próbálja meg kialudni magát. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Házát, esetleg nyaralóját szinte telje­# sen elárasztják a vendégek. Különösen házastársa hozzátarto­# zóinak jelenléte állandósul. Ennek ellenére nem Ön, hanem hitvese viseli el nehezebben a búcsújárást. Bak (XII. 22-1. 20.) Váratlan események teszik izgalmassá a hét végi napokat. Magánéletében nem lesz zavaró tényező. A csillagok állása szórakozásra, társasági összejövetelre ösztönzi. Nagyszerűen ki tudja magát bontakoztatni, és teljes az önbi­zalma. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Kedvező a csillagok állása a partner- 11 kapcsolatok ápolására. Szombat felejthetetlen nap lesz, a szere­lt lemben mennyországban érezheti magát. Fogadjon el meghí­vást egy kerti partira, ahol kitűnően érezheti magát. Halak (II. 21—III. 20.) Az összes csillagkép közül az Öné adja a leggazdagabb fantáziát. Rendkívül tehetséges, és hasznosíta­nia kell kreatív dimenzióban. Tartós kapcsolatában kellemes H meglepetés éri. A szerelem kerül előtérbe. Kos (III. 21-IV. 20.) Érdekes találkozása lesz, amikor is kel- ^ lemes meglepetéssel számolhat. A hétköznapok apró küzdel- II mei után észre kell vennie a boldogságot, ami jelen van. Part- # neréhez legyen nyílt, tárja fel érzéseit, ff Bika (IV. 21-V. 20.) Rendkívül kellemesek lesznek hét végi ^ napjai. Ön a sugárzó középpont, és jó hangulata átragad kör- nyezetére. Pihenjen, lazítson, amennyit csak bír, aludjon, íjé amennyi jólesik. Új energiákkal fog feltöltődni, ff Ikrek (V. 21-VI. 21.) Ön ellenállhatatlanul kedves, bájos, ez­zel mindenkit meghódít. Még ha kissé fölényesen viselkedik, az is jól áll. Külsejére sokat ad. Fölöttébb jók a megérzései, szinte előre tudja a reagálásokat, mások gondolatait. * * * * * * * * * * # * * * * * * * * * # * * * * * * * # * * * * * # * * * * * * * Tp ’Ll* ’Tf* ti* 3rp ’cp 5rpc tJt ’rp- Tp 5rp: Tp Ti* *+* Hétfői Lapunkból Tovább ballag a „vén diák” Tanév vége van: a szakmun­kásképző iskolákban, intéz­ményekben is kiosztják, vagy kiosztották a szakmunkás-bi­zonyítványokat az ifjú szak­embereknek. Vajon találnak-e maguknak rövidebb vagy hosszabb távra szóló munka­helyet, milyen kilátásokkal kezdik kenyérkereső, felnőtt életüket, élnek-e a felkínált lehetőségekkel? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ néhány salgótarjáni székhelyű és néhány megyeszékhelyen kívüli cégtől. 25. HÉT Hat szám ■ egy nyeremény! A HIT) NYÍREMÉN Yí vásárlási utalvány E heti nyertesünk: Pécs József, Szurdokpüspöki GRATULÁLUNK! A MAI NYERŐSZÁM! f]\2\ 95 4 0 MozMsor Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Június 26-án, szombaton, 6- tól 14 óráig: Pásztó, 14-től 22 óráig: Bátonyterenye, 6-tól 14 óráig: Rétság környékén; Június 27-én, vasárnap, 6-tól 14 óráig: Bátonyterenye, 14-től 22 óráig: Salgótarján, 14-től 22 óráig: Szécsény térségében. A tárgyalóteremből - A tárgyalóteremből - A tárgyalóteremből - A tárgyalóteremből-g­Június 24-i Renó nyerőszámok 2 7 8 9 18 21 24 28 31 35 40 44 47 66 67 68 69 70 74 79 Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Briliáns csapda. Amerikai bűnügyi film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Marvin szobája. Feliratos amerikai melodráma. Balassagyarmati Madách, 15.30 és 17.45 órától: Üzenet a palackban. Amerikai film. 20.00 órától (szombaton 22.00 órától is): Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron. Am, Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Elizabeth. Színes amerikai film. HaHoTa Nyári tervek Az egyik új­gazdag felesége megkérdezi a ba­rátnőjétől:- Ti hol nyaraltok?- A Szaharában.- A Szaharában? Ne bo­londozz!- Mit csináljunk, ha a gyerekek annyira szeretnek homokozni? Új tag Új tagja van a golfklub­nak:- Még sohasem golfoz­tam - mondja az edzőnek a frissen felvett sporttárs. - Mit kell tennem?- A labdát úgy kell meg­ütni, hogy afelé a zászló felé menjen. A férfi beméri az irányt, nagyot üt a labdába, s az úgy repül végig a pálya fe­lett, hogy a lyuk előtt két centivel állapodik meg.- És most mit kell csi­nálni? - kérdi az elképedt edzőtől.- Bele kell ütni a lyukba.- Hát ezt az előbb is mondhatta volna! Kell ennél szebb?- Nem gondolod, hogy ma szép napunk van? - kérdezi a feleségétől Szé­pé tneki.- Valóban az van, de hogy jutott ez most az eszedbe?- Hát csak úgy, hogy már többször ígérted: egy szép napon elhagysz. Borok, bordák, bíróságok Egészén a másodfokú ítélethirdetésig hitte a legfőbb ügyész­ségi ügyész, hogy B. J. szándékosan térdelt bele vitapartnere bordáiba, s ez az álláspont bizonyos fokig érthető is volt. Első fokon ugyanis feketén-fehéren leírták, hogy a balassagyar­mati férfi éppen akkor zuhant rá a másikra, amikor sűrű ökölcsapásokkal próbált elégtételt venni némi anyázásért. A helyszín természetesen egy kocsma volt, a légmellel járó tér­delés valódi oka pedig: négy liter bor. Részeg volt persze a sértett is, bár talán valamivel kevésbé, mint a később vádlottak padjára ülő B. J. A részegség ugyan ked­vez a kocsmai verekedéseknek, de ez esetben az előzmények alapján senki nem hitte volna, hogy aznap még borda törik a Kedvenc presszóban. B. J. pél­dául eredetileg csak cigarettáért indult a teraszról be, a presszóba, s mivel nem találta a pultosnőt, Sz. I.-től kért egy szálat. Az adott is szó nélkül, ám B. még kétszer fordult a terasz és a presszó között, s mert a pultosnő még mindig nem bukkant fel, megint az ott ülőkhöz fordult. Sz. ettől váratlanul dührohamot ka­pott, s valami olyasmit kiabált, hogy akinek italra van pénze, annak legyen cigarettára is. Em­legette még B. anyját is, még­hozzá negatív szövegkörnyezet­ben, válaszul a másik férfi egy­szerűen szemen köpte, majd visszaballagott a teraszra. Ezzel el is lett volna intézve a dolog - ha Sz. nem akaija min­denáron a folytatást, ő azonban kiment, tovább szidta a másikat, nekilökte egy tévének, amin volt egy rádió is (egészen addig, míg le nem zuhant és össze nem tört apró darabokra). Sz. még ököllel is megütötte B.-t, éppen ott, ahol annak amúgy is fájt a feje. Ez volt az a pont, ahol B. J. türelme elfogyott, nyakon kapta a nála jóval idősebb férfit, lecsapta, az­tán föléhajolt és a fejét a földről felemelve ütni kezdte. Azt senki nem vitatta, hogy ez idáig szándékos bűncselekmény volt, s legalább súlyos sérülés okozására alkalmas - bár az ökölcsapások végül is csak zú- zódásokat okoztak -, a nagy vita abból lett, ami ezután történt. B. J. ugyanis térdeit némileg megroggyantva hajolt Sz. I. fölé, miközben ütötte - s egyszer csak a térdével rázuhant annak bordá­ira, hármat eltörve, s közvetlen életveszélyt előidéző légmellet okozva. Ézt már első fokon is azzal magyarázta a bíróság, hogy a vádlott ittassága miatt esett rá Sz.-re (ez nagyon is valószínű, hiszen az a négy liter bor már benne volt B.-ben), mégis szán­dékos életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt tört pálcát felette. Ezt az álláspontot az ügyészek is osztották, arra is hivatkozva, hogy nem lehet kettébontani a cselekményt - már tudniillik az ökölcsapásokra és a térdelésre -, hanem egységesen kell értékelni mindazt, amit a vádlott tett. A legfőbb ügyészségi ügyész emel­lett arra is kitért, hogy B. J.-nek számítania kellett arra, hogy rá­eshet a sértettre - ezért maga a térdelés szándékosnak tekin­tendő, s csak az eredmény tekin­tetében áll fenn gondatlanság. A Legfelsőbb Bíróság mind­ezt másképp látta: a szóbeli in­dokolásban kifejtettek szerint a korábban megállapított (és má­sodfokon is alapul vett) tényál­lásból következően a vádlottnak csak számítania kellett volna arra, hogy esetleg térdével is rá­zuhan áldozatára, s ezt a lehető­séget csak azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta. Ez azonban a gondatlanság - mint bűnösségi forma - ismérvei közé tartozik; mind a megyei fő­ügyészség, mind a megyei bíró­ság, mind a Legfőbb Ügyészség tévedett tehát, amikor az említet­tek szerint szándékos bűncse­lekményként értékelte a bor­dákba való beletérdelést. B. J. tehát jól járt azzal, hogy fellebbezett, bár az öröm nem le­hetett teljes: hiába minősítették ugyanis életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségének a cse­lekményt, s hiába csökkentették a szabadságvesztés tartamát há­romról két évre, a börtön foko­zat maradt. Főszabály szerint ugyan, ha valakit gondatlan bűncselekmény miatt csuknak le, az illető a jóval komforto­sabb, s több kedvezményt nyújtó fogházba kerül, ám B. J. esetében dr. Édes Tamás taná­csa máshogy döntött. A törvény ugyanis megen­gedi, hogy az elkövető szemé­lyiségére tekintettel az irány­adónál eggyel szigorúbb végre­hajtási fokozatot állapítsanak meg. A szigort ezúttal a férfi eléggé kriminális előélete indo­kolta, emellett - bár halmazai­ban nem állapították meg a sú­lyos testi sértés kísérletét - a ki­tartóan osztogatott ökölcsapáso­kat is valahogy értékelni kellett a büntetéskiszabás során... S. J. F. NOGRADS HÍRLAP IALAS&WSVA1AT » 0. RÚTSÁG SALGÓTARJÁN. SZÍCS&iY VÁROSOK fis KORNVgKUt NATOABA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon; 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548, 30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Fazekasbarlang - Izraelben felfedeztek egy bar­langot, amelyben kétezer éve fazekasműhely volt.

Next

/
Thumbnails
Contents