Nógrád Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-26-27 / 147. szám

\ A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 1999. JÚNIUS 26. | Negyvenhárom évvel halála után verseskötete jelent meg a mártír Ravasz Istvánnak Költőt is veszítettünk - akkor, ott... Régen fogtam olyan nehezen önként vállalt munkához, mint ezúttal. Megmagyarázom, pontosabban igyekszem megmagya­rázni, hogy honnét e felemás érzés... Film jegyzet: üzenet a palackban Kevin Costner megpróbál kievickélni a mély vízből. Ez legutóbbi filmjével, az „Üzenet a palackban” című romantikus filmmel sikerül is neki, meg nem is. Hogy miért nem, azt csak az tudja meg aki végignézi a történetet. Szóval Kevin megpróbál partot érni: a ’90-es évek ele­jének nagy bombasikerei - például a „Farkasokkal tán­coló” - után Kevin Holly­wood istenének érezhette ma­gát, egészen addig, míg a kö­vetkező, jóval sikertelenebb opuszai a mélybe nem rántot­ták őt. Az utópisztikus „A jövő hírnöke” óriási bukása már csak hab volt a tortán: Kevin megkapta a végső ar- culcsapást, amely után már csak felfelé lehet kapasz­kodni. Az egykori megasztár azonban nem adta fel, gondolt egyet és szerelmi történetre váltott át, bár nem szakadt el teljes egészében a postától.. . Egy özvegy, csak magának való tengeri róka (Costner) azzal múlatja az időt és azzal próbálja betapasztani lelki se­beit, hogy szerelmes leveleket írogat elhunyt feleségének és azokat palackba dugva a ten­ger hullámai közé dobja. Megtörténik azonban az, amire ő sem számíthatott: az egyik palackot megtalálja egy fiatal újságírónő (Robin Wright Penn), akinek annyira megtetszenek a szerelmes so­rok, hogy elhatározza: min­denképpen felkutatja a titok­zatos férfit. Hosszabb keres­gélés után végül is rábukkan a titokzatos G-re és a férfit kö­zelebbről megismerve lassan, de biztosan szerelem szövő­dik közöttük. Azonban az érzelmek va­lódi kitörése még várat ma­gára, ugyanis a tengerész lé­lekben még mindig nagyon szeretett feleségét gyászolja és az sem segít a helyzetén, hogy apja (Paul Newman) is megpróbálja az új szerelem felé terelni a gondolatait. Az érzelmi bezárkózás ajtaja pe­dig lassan feltárul, csak lehet, hogy túl későn ... A szép képeket és ragyogó színészalakításokat felvonul­tató szerelmes film június 24- től a balassagyarmati Madách Filmszínházban látható. Szilágyi Gábor Egy év után hazatér Párizsba a Szabadság-szobor Japánban vendégeskedett A kötet, amelyről írnom adatik, - úgy tűnik - örömmel tölthet el. Először is mert verses, - s ez nagy kincs manapság -, má­sodszor mert elegáns, jó érzés kézbe fogni, harmadszor, mert jó néhány személyes emléket ébreszt bennem. Ismertem a szerzőt, három évvel volt idő­sebb mint én, akkor érettségi­zett a taijáni Madách gimnázi­umban, amikor mi az első osz­tályt fejeztük be: 1956 nyarán. Édesapja kedves igazgatónk, osztályfőnöke tisztelt - sőt sze­retett - történelemtanárunk volt. Osztálytársai között egyik közvetlen szomszédom, sok éven át mindennapos játszótár­sam is akadt. Ennyi kellemes motiváció­val, mi béklyózza mégis a ke­zem? A tény, hogy Ravasz Ist­ván -akiről eleddig is beszél­tem- idestova negyvenhárom éve halott. Életét - mint később kiderült - tőlem néhány méter­nyire oltotta ki a sortűz egy lö­vedéke ’56. december 8-án. Pedig ő nem demonstrálni, nem tüntetni ment oda, mint legtöb­ben, nem kíváncsiskodni, mint afféle éretlen diák én magam is, hanem - lévén kényszerű szü­net a pesti bölcsészkaron - egy­szerűen készült a zord időre: lakásuk pincéjének ablakánál szénlapátolás közben, alig több mint 18 évesen érte a végzet, felfoghatatlan és soha nem fe­ledhető tragédiaként szülei, csa­ládja, barátai számára. Érre emlékezni önmagában is megrázó, felzaklató érzés,- hisz’ embernél nincs nagyobb veszteség - most e könyvből az is kiderült, amit eddig csak na­gyon kevesen sejthettek, tud­hattak: költőt is vesztettünk azon a végzetes déli órán. Kéziratban maradt verseit szülei őrizték, haláluk után pe­dig bátyja óvta a megsemmisü­léstől, míg végre az ez évi könyvhétre az egykori osztály­társ - Doubravszky Sándor - kötetté szerkesztette és a Ba­Örökre ilyennek marad meg golyvár Kiadó igazgatójaként „Levél” címmel napvilágra se­gítette mintegy érdemi válasz­ként Ravasz István „... nak .. .nek” című(?) versében a szerelmének feltett, de akár ál­talánosabb érvényűnek is te­kinthető kérdésére: „Fogsz-e még emlékezni rám, ha elme­gyek, napok, évek után?” Részemről nem véletlen e kiemelés, mert így együtt ol­vasva a helyenként hihetetlenül -legalábbis szerzőjük korához képest - kiérlelt, jobbára borús hangulatú verseket, olyan kép­zetem támadt, mintha Ravasz Pista érezte volna a sorsát. Ah­hoz képest, hogy milyen fiatal volt, túl sokat foglalkozott a tá­vozás gondolatával, az ifjúság mindent elsöprő szilaj élet­kedve mintha hiányzott volna belőle ... „ Tavasz van, partta­lan. / Csak én vagyok magam, elfagyottan / Magam, nagyon, nagyon magam. ” (Tavasz van) „Este van ismét. / Homlokáról a füstöt letörölve, /Portól gyul- ladtan kacsint a földre / bebújt a fellegek mögé a Nap. / Sötét lett, lassú árnyak ingának, / mormol a város; eggyel több emlék / s egy nappal közelebb döccent a nemlét. ” (Gondolat). „Most itt ülök a semmi lépcse- jénél. / Egy dalom még van, ezt még eladom, / már minden mindegy, elborít az éjfél, / nem várok semmit, harcom fel­adom. ” (A kártyás búcsúja) „Itt minden szó halál, / S csak a ha­lottat talál / A Halál, a Halál. ” (Gondolataim a siralomház­ban). Viszont olvasottsága, mű­veltsége, intelligenciája ennek az ellenkezőjét sugallja: tudato­san készült az életre. „ Voltam - lelkes, kis lázadó diák, / Ki át­virrasztott sok-sok éjszakát, / Töprengő', alkotó szép gondo­kon.” (Önarckép) „Emberszí­vekbe / ültetem az acélosan zsenge fácskát / S fölötte Cher- berusként dacolok ezer / •.vi­csorgó titánnal. ” (Az élet éneke). Ezen jellemzői vissza­köszönnek a kötet szinte min­den lapjáról, még abból a vers­ből is, ahol éppen kesernyésen „elmosolyodik”: „ Óh jaj be kár /Hogy itt ma már /Nem nő'a nő / S ha jó' is ő / Csókjára vár / Száz Aladár/A sírig vív a bár. / Tibetben lám a láma / Bo­lyongva így dalolt. / E dalra égre járva / Fogyott a sárga Hold. ” (Láma dal). „ Volt húsz forintom - elfogyott, / Volt egy radírom - elkopott / macskám elvágta a vonat, / Pantallóm el­tépte a pad, / Egy versem el­fújta a szél, / Volt ellenségem - ma is él.” (Amolyan mérleg­féle) S hogy mennyire birtokában volt nemcsak az eredeti gondo­latoknak, hanem a „mesterség­beli” tudásnak is, azt műfordí­tásai is igazolják. íme Mihail Lermontov néhány sora Ravasz módra: „Alól a tenger égnél kékebb, / felül aranyló napsu­gár / S ő lázadóan hí veszedel­met, / Megnyugvásra viharban vár. ” (Vitorlás) Bár a példák természetesen erősen szubjektivek, remé­nyeim szerint jelzik, milyen kár lett volna az enyészetnek hagyni Ravasz István költésze­tét. Igen, azt! Köszönet Doubravszky Sán­dornak - aki újabb terveket is szövöget a könyv salgótarjáni bemutatójáról, egy Ravasz Ist­ván Alapítvány létrehozásá­ról - s köszönet a fentebb már emlegetett osztályfőnöknek, (történelemtanárnak) Herold Lászlónak, akinek míves, szere­tettel teli előszavából közelebb jutni nemcsak Ravasz István verseihez, hanem leikéhez, em­berségéhez is. Csongrády Béla A párizsi Szabadság-szobor nagy sikerű japán „turné” után visszaérkezik Párizsba. Már elbúcsúztak tőle Tokió­ban, ahol egy év alatt tízmillió lelkes japán tekintette meg köz­vetlen közelről Frédéric Bart­holdi alkotását. A szobrot egy sűrűn látogatott strand mellett állítottak fel. Hét végeken gyakran sorba kellett állniuk azoknak, akik fényképet akar­tak készíteni róla. Kezdetben meg kellett magyarázni a láto­gatóknak, hogy a szobor nem New Yorkból érkezett, mivel a legtöbb japán jobbára csak az amerikai változatot ismerte. Szalay Zsuzsanna kiállítása Balassagyarmaton ,,Látszat(lét)” a városi képtárban A nagyközönség örömére újabban kamarakiállításo­kat rendeznek a városi kép­tárban Balassagyarmaton. A látogatók ezúttal Szalay Zsuzsanna festőművész „Lát­szatáét)” című kiállítását te­kinthetik meg, amelyet a mű­vész volt osztálytársa Fűrész István, a Balassi Bálint Gim­názium tanára nyitott meg. A kiállított alkotások a lé­tezés kérdéseivel foglalkoz­nak és egy különös világú, töprengő embert idéznek, aki belső, lényegi dolgokat jele­nít meg. Erről szólt a kiállítás megnyitóján Csemniczky Zol­tán is, aki az alkotók törekvé­seinek fő céljaként említette azt, hogy a látszat elemeiben a valóság megnyilvánuljon. Szalay Zsuzsanna képeivel a természet titkaira irányítja a figyelmet, ami talán nem is meglepő, mert szülésznőként is dolgozott, majd a daganat­elemzés felé fordult. Bár érettségi után nem vet­ték fel helyhiány miatt a kép­zőművészeti főiskolára, az utána való években képezte magát. Rajz- és műalkotás­ismeretet, textilfestést, festé­szetet tanult. Számos csopor­tos kiállításon szerepelt. Bu­dapest, Pécs, Székelyudvar- hely és más városok közön­sége láthatta elgondolkodtató alkotásait. 1998-ban önálló kiállítása volt a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban. A gyarmati képtárban a ki­állítása megnyitóján kedves meglepetésben volt része. Egy szép virágkosarat adott át neki a Magyar Ápolási Egyesület elnökének, Muha Mártonnénak a megbízásából Bugarszki Miklós, a gyarmati kórház ápolási igazgatója. Az ajándékot úgy kommentálta, hogy a tíz éve alakult egyesü­let alapító tagjának, Szalay Zsuzsannának képzőművé­szeti tevékenységéért is kijár a tisztelet. A tárlatnak nyár végéig ad otthont a városi képtár. Szabó Endre Kaposvári fotóművész „Thaiföldi koktél”-ja Salgótarjánban Bejárta a világ nagy részét Szentiványi Árpádnak, a So­mogyi Fotóklub korelnöké­nek „Thaiföldi koktél” című fotótárlata kínál kellemes nyári kikapcsolódást a József Attila Művelődési Központ földszintjén. Az idős mester évtizedeken át a Somogyi Fotóklub elnökeként tevékenykedett, s maradandó ér­demeket szerzett a Dunántúl fo­tókultúrájának fejlesztésében, a nemzetközi fotókapcsolatok kié­pítésében. A minapi kiállításmegnyitó al­kalmával megismerhettük a nem­zetközi szinten is elismert alkotó eseményekben gazdag életútját. A kétkezi munkást sorsa Ausztrá­liába vezette, ahol hosszú éveken át dolgozott. A távoli földrészen, munkával szerzett jövedelme le­hetővé tette, hogy kiváló fotós­felszereléshez jusson és bejár­hassa a világ nagy részét. A szor­gos alkotó több száz nemzetközi fotópályázaton, kiállításon szere­pelt sikeresen. Munkásságát nemzetközi kitüntetéssel is elis­merték. A Salgótaijánban most bemu­tatott képei és a kiállításmegnyi­tón vetített diái kiváló mesterség­beli tudásról, a színes technika alkalmazásáról tanúskodnak. A tárlat a távoli Thaiföld szépségei­nek egy turistaszemmel való be­mutatására vállalkozik. A láto­gató előtt vibrálnak az egzotikus szépségű, csodálatos viseletbe öl­tözött thai táncosnők. A néző szinte valóságosnak érzi az ősi városokról készült fotókat, a számtalan Buddha-szobrot. A ki­állítás ízelítőt ad a mindig nyüzsgő thai vízi piac, valamint a kézművesek, parasztok életéről. A tárlat képei betekintést nyújta­nak a távol-keleti táj szépségeibe, a dinamikusan fejlődő nagyváro­sok életébe. Mint mindig, ezúttal is közön­ségsikert aratnak az állatokról - elefántokról, krokodilokról - ké­szült fotók. Viszont a thai embe­rek csak jelzésszerűen, néhány portréval vannak jelen. V. M. Rock az óra körül - Negyvenöt éve „ketyeg” - Máig népszerű műfaj A blues édes gyermeke Ünnepet ült a közelmúltban a rock and roll: a 45 évvel ez­előtti tavaszon vették lemezre a Rock Around „The Clock” című dalt. Ez még akkor is születésnap marad, ha meg­említjük, hogy Bili Haley-nek és Üstököseinek (a Comets együttesnek) egy évet kellett várniuk arra, hogy az ameri­kai és a brit lista élére ugor­jának vele. Bill Haley már az ötvenes évek legelején ismert volt az amerikai szórakoztatóiparban. Amikor 1955-ben elkezdett .ketyegni” az „Óra-rock” a „Blackboard Jungle” („Fekete­táblás dzsungel”) című film ké­szítői felhasználták betétdal­ként. Bármilyen hihetetlen, de a műfaj megteremtőjének tekin­tett énekes nem tudott további listavezető számot összehozni. Sok ,közös” dalt készített több ős rock and rollerrel - Little Ri- charddal, Chuck Berryvel. Csakhogy a riválisoknál jóval előnytelenebb volt megjele­nése, s - Chuck Berryt kivéve - jóval idősebb is volt náluk. Nyilván nem használt az sem, hogy kevesebb volt körü­lötte a felhajtás, s enélkül a popszakmában nem lehet meg­élni. Az ötvenes évek végére nemcsak a műfaj első nemze­déke „körözte le”, hanem a kö­vetkező rock and roll generá­ció, Buddy Holly, Eddie Coch­ran, Gene Vincent és a többiek is. Életrajzírói ezzel együtt ki­tartását méltatták: még a hetve­nes években sem vonult vissza, amikor pedig a diszkózene már mindent elbontott. Viszonylag fiatalon halt meg 1981-ben. Az ’50-es évekből fennma­radt egy mondás: a bluesnak van egy édes gyermeke és azt rock and rollnak hívják. Tanévzáró - díjazással. A salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskola 40. ünnepi tan­évét zárta a minap a városi sportcsarnokban. Az ünnepségen is elhangzott, hogy tanulmányi versenyek alapján a megyében első helyen végzett az intézmény. Kodály-díjat ezúttal két ta­nuló - Bakos Judit 8. a és Tóth Nóra 8. b - és három pedagógus - Mizsémé Herold Judit és Földi Gabriella tanító, valamint Nádasdi István igazgató - kapott. fotó: horvAth József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents