Nógrád Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-25 / 146. szám
Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 1999. június 25. péntek 5. oldal Autóbusz-pályaudvari diskurzus Kézműves-foglalkozás, strand, sport, kirándulás Hétfőn nyit a nagyitábor Igazi különlegesség, pedig nagyon is a hétköznapok szükségleteire, igényeire épít a Salgótaijánban június 28-án kezdődő nagyitábor, a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület és a József Attila Művelődési Központ közös programja. (Támogatója a Soros Alapítvány.) Tudniillik az egyhetes táborozásra nem a saját unokáikat viszik el a nagymamák, illetve nem az „édes” nagyszüleikkel töltenek el hét napot a vér szerinti unokák. Itt az unokaszerepet nem ismerő, hátrányos helyzetű városi és város környéki gyerekek lesznek együtt olyan idősebb emberekkel, akiknek ez az együttlét magányuk hasznos oldását jelenti. A szervezők színes, sokoldalú időtöltést kínálnak számukra: az első nap egymás és a környék megismerésével telik, kedden délelőtt kézműves-foglalkozásokon vesznek részt, kipróbálhatják a kosárfonást, szövést, szerdán ellátogatnak a taijáni múzeumokba, délután, - ha az idő engedi - strandra mennek. Este a Gedőc-tetői csillag- vizsgálót keresik fel. Csütörtökön délelőtt Szécsénybe kirándulnak, másnap a Med- vesben túráznak, gyógynövényeket gyűjtenek, délután az egészséges táplálkozás jegyében „reformételt” készítenek. A táborozók szombaton vesznek búcsút egymástól. (mj) Jön a kötelező vasúti jegy? A z égen gomolygó sötét felhők időnként megcsordulnak és vízfüggönybe vonják a buszpályaudvart. Az érkező és induló autóbuszok lábszárig fföccsentik az aszfalt hajlataiban megálló vizet. Esernyőt szorongató utasok menekülnek a fölülről folyamatosan érkező víz elől fedél alá. Az egyik pádon idősebb ember ül gömyedten. Nem érzékeli a körülötte nyüzsgő világot, látszik, hogy fájdalma van. Befelé figyel. Mellette áll egy másik, hasonló korú férfi. Kezében két ernyőt is szorongat. Láthatóan vár valakit, s neki hozta az egyik esőfogót.- Csak nem te vagy, Márton? - fordul az állóhoz az ülő férfi és még a karját is megfogja a másiknak. Mint aki a kezével is meg akar győződni felismerése valóságáról. Egymásra néznek.- Palikám! - válaszol a megszólított és már szorongatja is a kezét a másiknak. Pillanatok alatt témát találnak. Hiszen valamikor egy cégnél dolgoztak, s szerencsére van kire, mire emlékezni. Vad összevisszaságban szakadnak fel bennük az emlékek. Pali, egykor a vállalatnál működő ácsok parancsnoka volt, jó szakember. A munkától sem ijedt meg, de az ugratásért sem ment a szomszédba. Újságolja, hogy évek óta Babit nem lehet nem észrevenni. Már megjelenésével magára vonja a figyelmet. Csak legyintesz és nem hiszel? Vess rá egy pillantást! Feltűzött vörös hajával, nagy mogyoró- barna szemeivel, alakjával, eleganciájával még most is vonzza a férfitekintetet is. Kislány tanítványai magukra aggatták ékszereiket, hajukat csatokkal díszítették, hogy rá hasonlítsanak. A nőiességet, a jó ízlést, az eleganciát szavak nélkül tanította, nem csupán tanítványainak. Szívesen lettem volna padban ülő diák magyar óráin. Nem csupán a szavai meséltek, a gesztusai, a szemei is. Tanítványai valószínűleg szájtátva hallgatták. Hogy így volt- e, nem tudom. De azt bizonyosan állítom, hogy a nebulók fejéből kitűnő fogalmazásokat csalt elő. Tanúja voltam annak, amikor táncot tanított be a gyermekeknek, ő hívott, véleményemet kérte. Bevallom - így utólag -, elsősorban rá figyeltem, a tanítónőre. Néztem a vonalba rendeződő hulnyugdíjas. Örült, amikor abbahagyta az aktív éveket, most viszont nem találja a helyét. Hiányzik neki a nyüzsgés, a mindennapi feladatok. S leginkább a munkatársak, a barátok, akikkel jobban esett a korsó sör, mint egyedül. Igaz, már azt is meg kell gondolnia, hogy igyon-e valamit. Rendszeres kórházlátogató, baj van a szerkezettel. Márton is mondaná a maga történetét, ha közéjük nem robbanna István, Pali egykori művezető társa. Arcán ugyanazzal a hamiskás mosollyal, amely annak idején a legnehezebb feladatok megoldásánál sem hervadt le az ábrázatáról.- Na, téged is várhattalak volna! - harsogja Palinak és Márton kezét ropogtatja. -De régen láttalak, haver, élsz még? - mondja üdvözlés helyett. Pali szabadkozik, Márton pedig örül, hogy látja mindkettőjüket.- Emlékszel még a nagy kirándulásokra? - gyomrozza meg István Mártont. -Amikor elmentünk a csapattal Lepencére. De még jobb volt, amikor a jászapáti termelőszövetkezetben jártunk. Micsoda kajával fogadtak a szövetkezetiek. Meg az a jó pincehideg borocska! Beletelik néhány perc az egykori szép emlékek felidézésébe, amikor István hirtelen a munkára tereli a szót. lámzó gyermeksereget. Aztán minden elmosódott, lényegtelenné vált. Már csak egy embert láttam igazán. A teremben ő uralkodott, kezeit magasra emelve, fejét felszegve lépte zenére a tánc ritmusát. Egész lénye magyarázott, temperamentuma, vitalitása átjárta a termet! Akkor és ott értettem meg az asz- szonyt. Egész hitvallása ott volt mozdulataiban. Büszkeséget, akarást, kitartást tanított a pályán, s azon kívül is. Ezt érezhették tanítványai, s a szülők is, amikor csodálatos szerenáddal köszöntek el tőle. Marika, akár a mezőn megbúvó egyszerű virág. Az észrevétlenségig szerény. Mindig kerülte a feltűnést minden szempontból. Apró termetén a ruhák soha nem harsogtak. Fekete haja mindig rövid, egyszerű. A smink számára teljesen szükségtelen, fölösleges, rózsás arcára pirosí- tót mázolni időpocsékolás. Irodai csacsogásunkat, locsogásunkat figyelmesen hallgatta, ritkán szólt, csak csendesen mosolygott... Azt tudják egymásról, hogy hármuk közül csak Pali nem dolgozik a nyugdíj mellett. No, nem azért, mert nem szeretne. Csupán nem búja. Mártonról mind a ketten tudják, hogy még hajtja magát. István meg még dicsekszik is.- Rengeteg a munkám! Képzeljétek el, hogy már a sokadik kemencét tervezem, meg építem is. Erre még Pali is felkapja a fejét. Igaz, hogy István nagyon ügyes karbantartó volt, de hogy kemencéket tervezzen!- Pékeknek készíted a kemencéket? - érdeklődik a naiv Márton.- Mit gondolsz, csak kenyeret lehet sütni a kemencében? - kérdez vissza István és hamiskásan csippent a szemével. A másik kettő szótlanul figyel rá.-Az én kemencéimben pulykát sütnek leginkább! - vágja ki a tromfot István. Váija a hatást most is, mint egykoron, amikor egy úton jártak haza a munkából és megálltak az útba eső kricsmikben. Volt Istvánban valami magamutogatás, rátartiság, ami az évtizedek során sem veszett ki belőle. Jó szakember volt, jó szervező, aki most a hatodik ikszen túl sem hagyja ki a lehetőségeket. Mindig figyelte az igényeket, s ha valamiből hasznot tudott húzni, megtette. Márton nem rúgott mellettük labA statisztika elkészítéséről panaszkodtam neki, sajnáltattam magam, hogy milyen hosszú, egyhangú munka vár rám, s a végén úgy is elrontom.-Megcsinálom neked. Küldd át az irományokat - volt rá a válasza. Fél óra elteltével precízen elkészült a feladattal. Tudtam, hogy jólelkű, s a tréfát sem veti meg. Egymás mellett sétáltunk a folyosón. Hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz húztam, vállát átölelve, éppen ráláttam őszülő fejére.-Jól nézünk ki együtt nem? - kérdeztem tőle. Rámemelte sötét szemeit. - Igen, - felelte, s rázkódott a nevetéstől. De teli szájjal nevetni, harsányan kacagni még soha nem hallottam. Talán jobb sorsra lett volna érdemes, de soha nem panaszkodott. Vitte a ráaggatott terheket természetességgel, becsülettel. Ha segíthetett másokon, örömmel töltötte el. Bármit kértünk tőle, ha emberileg lehetséges volt, teljesítette (a hálálkodást mindig elutasította). Csupán egy kérésünket tagadta dába, hiszen egészen más foglalkozása volt, mint nekik. Pali elgondolkodott azon amit mondott, s elfelhő- södött az arca. Talán az jutott az eszébe, hogy hány meg hány feladatot oldott meg dicséretesen. Amelyek hol egy oklevélben, hol pénzbeli jutalomban realizálódtak. Igényelnék az ő szakmunkáját is, csak bírná elvégezni. Jó kezű, megbízható ács most is kellene. De ő már csak a gyerekeinek segít, amit nem mérnek teljesítménnyel. István észreveszi a hangulatváltozást és karon kapja őket.-Mit állunk itt? Gyertek, megiszunk valamit a szomszédban! Pali nem ellenzi, de Márton igen. Láthatóan jólesne neki is a nagy- fröccs, de nem mert elmozdulni a helyéről. A budapesti buszt vátja, amellyel az unokája érkezik. Szabadkozik is, hogy nem lehet, a kisgyerek egyedül utazik. A szülei a fővárosban feltették a buszra, itt viszont neki kell várnia. Hogy venné ki magát, ha a gyerek nem találná itt.- Ejnye, no! - jegyzi meg epésen István. - Valamikor nem tiltakoztál. E bben a pillanatban kanyarodik be a pesú busz, s Márton szaladt utána. Lesegíti a fiút, kezébe adja az ernyőt, hiszen esik szakadatlanul. Még utol érik a másik kettőt, akik azon egyezkednek, hogy milyen bort igyanak. Pádár András meg. A tiszteletére rendezett ünnepélyes búcsúztatón nem akart részt venni. Nehéz volt a szíve. Csendesen sírdogált a tanári asztalra borulva, megszeppent, megilletődött tanítványai körében. Csak semmi hókuszpókusz. Semmi felhajtás. Csendben elköszönni, egyedül. Mi pedig zavarba jöttünk, s lelki- ismeret-furdalásunk lett. Lehet, hogy Marika több odafigyelést érdemelt volna? Ki tudja? De lehet az is, hogy József Attila sorai tükrözik igazi egyéniségét: „...dolgozni csak pontosan, szépen/ ahogy a csillag megy az égenJ úgy érdemes.” Két tanítónő a szécsényi általános iskolából, dr. Baskay Bertalanná (Babi) és Toiják Lászlóné (Marika). Az utolsó tanítási napon szépen díszített asztal mellett, virágcsokorral, ajándékkal köszöntünk el tőlük. Mégis remélem, nem hagynak magunkra!- Babi szükségünk van a kreativitásodra, ötleteidre!-Marika! Statisztika jövőre is lesz! Ne felejtsétek...! Bátori Istvánná A nyugdíjasok számára kötelező regisztrációs vasúti jegy bevezetését tervezi a közlekedési tárca azért, hogy mérhető legyen, hányán és milyen viszonylatban veszik igénybe a MÁV szolgáltatásait. A Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) által rendezett fórumon elhangzott: a regisztrációs jegy ára a teljes árú díj 5-10 százaléka lenne, ami a felmerülő nyomdai és adminisztrációs költségeket fedezné. Az illetékes tárcának ugyanis nem mindegy, hogy mekkora számlát kell kifizetni a nyugdíjasok utazása után. Mihalovits Ervin, a kétmillió magyar nyugdíjast képviselő NYOK elnöke közölte: az- Nem szabad megengedni, hogy a munkaerőpiacon olyan diszkrimináció alakulhasson ki, amely a fiatalokat szembeállítja az idősebb korosztállyal - hangsúlyozta Iván László elnök, az idősügyi tanács napokban Budapesten megtartott ülésén. Az idősügyi tanács úgy határozott, hogy egy hónapon belül kidolgozza az idősebbek munka- vállalását segítő javaslatait. A tanács ülésén leszögezték: a most készülő idősek chartájában rögzíteni kívánják, hogy amiatt ne bocsássanak el munkahelyükről embereket, mert magasabb korba jutottak. Iván László összefoglalójában azon véleményének adott hangot, időskorúakat érzékenyen érintené a regisztrációs jegy bevezetése, rontaná hangulatukat és a kormány számára több hátrányt jelentene mint előnyt. Jelenleg a vasúti jegy 30 százalékban fedezi csak az utazás költségeit, míg az Európai Unió országaiban ez az arány eléri az 50-60 százalékot. A következő évek feladata, hogy a vasúti jegyárak közelítsék a tényleges költségeket. Erre azért is szükség lesz, mert a Világbank, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési bank (EBRD) és az Európai Beruházási Bank (EIB) a jövőben ehhez a feltételhez, köti a vasút fejlesztéséhez elengedhetetlen hitelek nyújtását. hogy ha esélyegyenlőséget nem is kaphatnak, az „esélyközeliséget” meg kell adni az idősebbeknek. Például azzal, hogy üresen maradt munkahelyeket betölthessenek. Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság helyettes vezetője arról tájékoztatta a tanácsot, hogy a kormány áttekinti a jelenlegi nyugdíjrendszert. Ezen öt bizottság dolgozik. A tanács több tagjának megjegyzésére válaszolva a főigazgató kijelentette: az idősebbek iránti felelősséget minden kormány átérzi. Az ország jelenlegi vezetése is kiegyensúlyozott nyugdíjrendszer megteremtésére törekszik, de ennek elérése hosszabb folyamat. Nyugdíjba megy két tanítónő, Babi és Marika Két tanítónő, két külön világ. Mintha össze akarnád hasonlítani a mezők virágát a rózsával. Mindkettő páratlan egyéniség. Csak egy tény és egy esemény köti össze őket Tanítónők. Nyugdíjba menők! Készül az idősek chartája Nappali fényben dolgozik a bárnai festőasszony - Képei Salgótarjánban, Egerben és Dunakeszin is nagy közönségsikert arattak Portrék, tájképek, csendéletek szerelmese- Az iskolában mindig ötösöm volt rajzból. A különböző ünnepségekre készült dekorációk mindig az én munkáim voltak. Blaskó Istvánná rajztanár foglalkozott velem. Egy idő után azt mondta: „Nem nagyon kell neked a segítség, mert ez megy neked.” Úgy volt, hogy Budapesten, a képzőművészeti gimnáziumban tanulok tovább- meséli ifjúkoráról Susánné Torják Erzsébet bárnai festőasszony.- Édesapám betegsége miatt nem jutott erre pénz. Abból a Ids táppénzből éltünk mi hárman tizenéves lányok és édesanyám. Én voltam a középső. Egy évet sikerült kijárnom a salgótarjáni közgazda- ságiban, majd kimaradtam. Nem volt akkor buszjárat, a magas kollégiumi díjat sem tudták a szülei megfizetni. Pénzre volt szükség, így hát elment csemetekerti munkára.- Tizennyolc éves koromban mentem férjhez, majd férjemmel építkezésbe fogtunk. Három év otthoniét után előbb a jánosaknai varrodában, később a volt Salgótarjáni Ruhagyárban dolgoztam - utal gyermek- és felnőttkorának néhány momentumára. A festészethez szükséges tehetséget édesapjától örökölte. De édesanyjának húga is rendelkezett ilyen talentummal.- Bármilyen nehéz anyagi helyzetben voltam, a festést sohasem hagytam abba, fontosnak tartottam, hogy gyakoroljak. A festészethez szükséges pénzt máshonnan spóroltam meg.- Milyen témák ragadták meg képzeletét?- A portrék, a tájképek, a csendéletek. Ma is ezek. Érdekességként említem, hogy amikor nagyobbik fiam egyéves volt, egyik ismerős asszony arra kért, hogy kivégzett fia portréját fessem meg, majd átadott egy levelezőlapot. Akkoriban nem volt a festőállványnak helye, mert albérletben laktunk. Amíg készítettem a portrét, addig ő foglalkozott a fiammal. Susánné szeretett volna tanár lenni. A megélhetés, a kenyérkereset arra kényszerítette, hogy negyvenéves kora után a volt Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalatnál kitanulja a gépi szedést. Ezt rokkantnyugdíj ázásáig gyakorolta is. Tanítómesterei között említi Báli Piroskát, Pálmainét.- A nyomdai munka révén valamivel több pénz jutott a festészetre. A szabad hétfőket ezzel töltöttem. A vállalattól nem kértem semmiféle segítséget. Az akkori főkönyvelő viszont tudott ilyen irányú tehetségemről. A kollégák igényelték, hogy mutassam be alkotásaimat. Megtettem. Barna Sándor és felesége, valamint két özvegyasszony vettek a kiállított anyagból. A vállalat első számú vezetői és a közvetlen főnököm, Csépe Sándor rendesek voltak hozzám, megértették gondjaimat, ahol tudtak, segítettek. Rokkantjáradékosként havonta 5040 forinttal kezdte. Pár év múlva elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt. A nyomdától való kényszerű megválás után több időt töltött a festészettel, mint korábban.-Nyugdíjas koromban is minden érdekelt. Többnyire a tájképek, a csendéletek, az alakos képek ragadták meg képzeletemet. Két fiam portréját is megfestettem.-Hány alkotását tartja számon?- Lehet vagy százötven. Húsz volt a helyi iskolában a legutóbbi kiállításomon, öt kép van a családos fiamnál, három pedig nálam. Amikor még harmincéves volt, éjszakába nyúlt az alkotni vágyó kedve. A mostani korban éjszaka a színeket nem tudja olyan jól megkülönböztetni, ezért nappali fényben dolgozik. Ezt tartja igazinak. Képeit kétszer a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban, egyszer Egerben az észak-magyarországi kiállításon, a dunakeszi magángalériában, nemrég a helybeli általános iskolában állították ki. A ságújfalui polgármester és felesége arra kérte, hogy az idén készüljön fel egy önálló kiállításra. A bárnai polgármesteri hivatalban a Hagyományőrzők című képével találkozhatnak az ide betérők.-Azt mondják, hogy a vőlegényben egyik fiamat örökítettem meg... Még nem döntöttem el, hogy az iskolai kiállítás után milyen témát dolgozok fel. Azt viszont már tudom, hogy olyan lesz, ami éppen aktuális és nekem is kedvemre való. V. K.
