Nógrád Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-25 / 146. szám
Megyei Körkép 1999. június 25., péntek Új pedagógiai módszer - rendhagyó, nyilvános vizsga Szécsényben • • Összhangban szólt a furulya Ha azt mondom, tetszett amit láttam, jól szórakoztam, s két óra hosszára sikerült a hétköznapok gondjait elfelejtenem, egyáltalán nem bánok bőkezűen a dicsérő jelzőkkel. Hiszen a nézőteret zsúfolásig megtöltött közönség, akik közül sokan helyhiány miatt a lépcsőkön is ültek, az előadás után az elismerő jelzők sokaságával dicsérték a látottakat..., de kijutott az elismerésből a gratulációkból a szervezőknek az állófogadáson is, amelyet nevezzünk formabontó kibővített szülői értekezletnek. Miről is van szó? Tavaly nyáron Szécsényben a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola két pedagógusa, Bátori Istvánná és Bartus Gabriella elhatározta, szakítva a régi oktatási keretekkel, nem fel rúgva az iskola pedagógiai programját, ahhoz szervesen illeszkedve, új formában fogja oktatni a leendő 1. c osztályosokat. A szülők jó partnernek bizonyultak. A pártoló tagokkal együtt létrehozták a Kincskereső Alapítványt, amely támogatta és támogatja az elképzelések megvalósítását. Mi az új az oktatásban? Aki csak benézett az 1. c osztálytermébe, az is láthatta, tapasztalhatta azt a sajátos hangulatot, amelyet a terem berendezése sugallt. Az, aki csak egy tanítási órájukat is megnézte - és én megnéztem - érezhette a gyermekközpontúságot, az önállóságra való nevelést, a kreativitás kibontakozását, az egyénekre szabott feladatokat. Tapasztalhatta az ismeret átadásának, megszerzésének új formáját. A két tanítónő mellett zenetanár, táncot tanító szakember, fejlesztő pedagógus is bekapcsolódik az apróságok tanításába. Ezt az alapítvány pénzéből finanszírozzák. Az egész napos iskolai oktatási rendszerben tanuló nebulók úszni is megtanulnak. A tanítónők elmondták, hogy az elkövetkezendő években tovább bővítik a gyermekek személyiségét meghatározó, adottságaikat fejlesztő tevékenységi rendszerüket. Bátori Istvánná és Bartus Gabriella úgy döntött, hogy tanév végén megmutatják a szülőknek, az érdeklődőknek, hogy a rájuk bízott gyermekek egy év alatt mit sajátítottak el a kultúra szeletéből. A kétórás színes műsorban láttunk nagyon kedves népi gyermekjátékokat, a korosztálynak megfelelő vidám ritmusú modem táncot, amit a közönség végigtapsolt, hallhattunk zeneszámokat. Az osztály valamennyi tanulójának a kezében összhangban szólt a furulya. A nyilvános vizsgára a két tanítónő meghívta az iskolatársakat, a város két középiskolájának művészeti csoportjait, szólistáit, a zeneiskola növendékeit. így az érdeklődők egy csokorba kötve láthatták, hogy milyen komoly kulturális értéket hordoz a város diáksága. A rendhagyó szülőértekezleten, az állófogadáson a szponzorok így fogalmaztak: -Látjuk, hogy jó helyre került a Kincskereső Alapítványnak adott pénzünk. Nemes célt szolgál. Szenográdi Ferenc IB' A Hírlap postájából A Pf. 96 ■ A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. : fgywy«-i Bátonyterenyéröl Párizsba, a „fények városába” Felejthetetlen napok Február végén „Fedezd fel Franciaországot!” címmel országos pályázaton vettünk részt, amelyen egyhetes franciaországi utazást nyertünk. A Budapesti Műszaki Egyetemen megrendezett díjkiosztó ünnepségen nem hittünk a fülünknek, amikor iskolánk nevét hallottuk a nyertesek között. Fantasztikus érzés volt megtudni, hogy nekünk is sikerült bekerülni a 136 osztályból azon szerencsés 30 közé, aki elutazhat a „fények városába”. A díjkiosztó ünnepség után mi már csak az utazás lázában égtünk. Végre elérkezett a naptárban május 23-a. Tele izgalmakkal, kérdésekkel, kíváncsisággal vágtunk neki -Szabó Jánosné tanárnő és Sulyok László tanár kíséretében - a hosszú, kicsit kimentő utazásnak. A nagy melegben az Alpok hegyláncai, a kis hegyi kunyhók, tavak nyújtottak üdítő látványt. Útközben Salzburgban megnéztük Mozart szülőházát, valamint Reims katedrálisát. Párizsban az első programunk egy sétahajózás volt a Szajnán, így először kívülről, messziről ismerkedtünk Párizs nevezetességeivel. Később a Luxemburg- palotában köszöntöttek minket a szenátus tagjai. Ezt követően városnézésen vettünk részt fogadó iskolánk tanárainak segítségével. Sétáltunk a Diadalív árnyékában, megcsodáltuk az Eiffel-tomyot, amely nélkül Párizst már el sem tudnánk képzelni, láttuk a Bastille helyén emelt emlékművet, valamint egy házassági múzeumba is ellátogattunk. Kirándulást tettünk a Napkirály utánozhatatlan versailles-i kastélyába, sétáltunk lenyűgöző parkjában, gyönyörű szökőkútjai között. A nyíló virágok pompás színei nyújtottak csodálatos látványt. Ellátogattunk a híres Notre- Dame-ba is. Városnéző kőrútunkat a hét végén a művésznegyed fehér márvány templomával a Szent Szív-bazilikával zártuk. Természetesen fogadó intézményünk megismerése volt a legjelentősebb állomás párizsi tartózkodásunk során. A tanárok és diákok megismertették velünk az iskola képzési profilját, oktatási módszereit. Megtekintettük a különböző tanműhelyeket. Az iskolába jelentkezőknek - amely egyébként egyedülálló az országban - többféle szakma közül nyílik lehetőségük a választásra, de ezen szakmák mindegyike kézügyességet, fantáziát, művészi beállítottságot feltételez. Közös mindegyik szakmában, hogy a diákok saját elképzelésüket, saját előzetes rajzaik alapján valósíthatják meg. Vannak olyan diákok, akik tollak felhasználásával fantasztikus kalapokat, gallérokat, kiegészítőket készítenek, amelyeket aztán felvesznek, s viselőjüknek ötletes sminket készítve lefényképeznek. Láthattunk virágkészítő tanulókat, akik különböző szövetekből, selymekből, akár festéssel is készítenek az igaziakat is meghazudtoló virágkompozíciókat. Az iskolában lehetőség nyílik hímzés tanulására is. A gyerekek egyedi elképzeléseik alapján alkotnak látványos dekorációkat a ruhákra. A ruhaipari technikustanulók jelmezeket, kosztümöket is terveznek és varrnak színházak számára. Az itt tanuló diákok 2 év után szakvizsgát tesznek. A 4. év végén érettségiznek, s ekkor kapják meg a különböző szakmai bizonyítványokat is. A fiúk szakmájához kapcsolódóan lehetőségünk volt egy korszerű faipari intézmény meglátogatására is, ahol tanulmányozhattuk a különböző gépeket, technológiákat. Az utazás során értékes emberi kapcsolatok, barátságok is szövődtek. A francia diákokkal folytatott beszélgetéseken keresztül egy kis betekintést nyerhettünk az ottani diák- és mindennapi életbe. Érdekes különbségeket és hasonlóságokat fedezhettünk fel a két különböző kultúrát képviselő ország között. Egy hét rövid volt Párizs felfedezésére, kapcsolatok teremtésére. Igaz a mondás: Párizst legalább egyszer meg kell nézni, sőt egyszer nem is elég. Sokunk számára életünk egyik legnagyobb álma teljesült ezzel az utazással, amely életre szóló, felejthetetlen élményt nyújtott. Kojnok Laura tanuló Fáy András Szakközépiskola Bátonyterenye Csoportunk a világhírű Eiffel-torony tövében Nógrádi sikerek országos versenyen A nyíregyházi „Litterátum” nyelvi versenyeken országosan mintegy 2200 általános iskolás tanuló vett részt. A napokban Nyíregyházán illetve Győrben rendezett szóbeli döntőn azok vehettek részt, akik az évközi írásbeli feladatmegoldásban 90 százalék felett teljesítettek. Nógrád megyéből hét tanuló különösen szép eredményt ért el a saját életkori kategóriájában. Angol nyelvből: 2. Patkós Adél (Diósjenő), 2. Eged Orsolya (Salgótarján), 3. Bagi Balázs (Salgótaiján), 4. Tácsik Péter (Salgótarján), 5. Szolnoki Beáta (Karancslapujtő); német nyelvből: 4. Engelbrecht Agnes (Salgótarján), 5. Tácsik Nóra (Salgótarján). 1---------------------------PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 12-14 Ft/db 12 Ft/db 12 Ft/db 8-14 Ft/db burgonya 60-70 Ft/kg 60 Ft/kg 60 Ft/kg 60-70 Ft/kg vöröshagyma 60-70 Ft/kg 60-70 Ft/kg 60 Ft/kg 60 Ft/kg fokhagyma 300 Ft/kg 300 Ft/kg 250 Ft/kg 250-300 Ft/kg sárgarépa 100 Ft/kg 80 Ft/kg 60 Ft/kg 100-150 Ft/kg petr. gyökér 110 Ft/kg 80 Ft/kg 45 Ft/kg 100-120 Ft/kg karfiol 260 Ft/kg 220 Ft/kg 220 Ft/kg 290 Ft/kg kelkáposzta 160 Ft/kg 140 Ft/kg 100 Ft/kg „ 250 Ft/kg karalábé 160 Ft/kg 50-60 Ft/db 45 Ft/db 150 Ft/kg fejes káposzta 60 Ft/kg 50 Ft/kg 40 Ft/kg 39-60 Ft/kg savanyú káposzta 120 Ft/kg 100 Ft/kg100-140 Ft/kg alma 220 Ft/kg 80-180 Ft/kg 100-130 Ft/kg 120-200 Ft/kg paradicsom 300-400 Ft/kg 300-400 Ft/kg 200-300 Ft/kg 200-250 Ft/kg zöldpaprika 25-60 Ft/db 20-50 Ft/db 25-40 Ft/db 15-55 Ft/db banán 230 Ft/kg 220 Ft/kg 190-220 Ft/kg 139-179 Ft/kg Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján: Az hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és nemibeteg- gondozó épületében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Tel.:32/410-853. Az anyatejgyűjtő' állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat és vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Rétság: A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 16 órától - hétfő reggel 7.30 óráig. Szécsény, Rákóczi út 113. alatt péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370-432. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkisegély-telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig - az alábbi gyógyszer- tárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban: az Úttörők úti Margaretta gyógyszertár; Balassagyarmaton: a Rákóczi út 22. szám alatti Winkler Lajos gyógyszertár; Pásztón: a Kölcsey út 16. szám alatti Gyógyír patika; Szécsényben: a Rákóczi út 67. szám alatti Szentháromság gyógyszertár; Bátonyterenyén: Bányavárosban az Ózdi út 31. szám alatti Elixir gyógyszertár tart hét végén ügyeletet; Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén, - pénteken 14 órától hétfő reggel 6 óráig - az alábbi orvosok tartanak ügy eletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.-gyarmat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyamándor és környéke) - dr. Érsek Ervin, 2699 Szügy, Toldi út 3., tel.: 35/344-233, mobil: 06-30/498-676; Rétsági ügyeleti körzet: (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Ersekvadkert, Drégelypalánk és környéke) - dr. Kakuk Attila, 2643 Diósjenő, Kossuth út 8., tel.: 35/364-208, mobil: 06-30/9486-493; Salgótarjáni ügyeleti körzet: (Salgótaiján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishar- tyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) - dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár út 4., tel.: 32/421-307, vagy 440- 268, mobil: 06-20/9362-008; Pásztói ügyeleti körzet: (Pásztó, Kálló, Cser- hátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke) - dr. Boros Imre, 3060 Pásztó, Kossuth út 34., tel.: 32/460-490, mobil: 06-30/9456-257. A Nógrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén: dr. Kása Géza, Rétság, Rákóczi út 34., Tel.: 35/350-852, 60/410-517; Balassagyarmat, Szécsény és környékén: dr. Érsek Ervin, 2699 Szügy, Toldi M. út 3., Telefon: 35/344-233, mobil: 06-30/498-676; Salgótarján és környékén: dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár út 4., tel.: 32/421-307, vagy: 440-268, mobil: 06-20/9362-008. Pásztó, Palotás és környékén, dr. Bene Tibor, 3060 Pásztó, Ibolya út 2., tel.: 32/460-543, mobil: 06-30/9542-746. Szentmisék és istentiszteletek Salgótarján: Római katolikus templomok: Fó'plébánia: szombaton este 17.30 órakor, vasárnap 9.30, 11, és 17.30 órakor lesz a szentmise. Sí. megyei kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: szombaton 16.30- kor, vasárnap 8.30 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton este 18 órakor, vasárnap 10 órakor lesznek a szentmisék; Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Szent József-templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete: istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45-12, 14.3015.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. St. Ezüstfenyő' otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kezdődik az istentisztelet. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton este 18 órakor, vasárnap 7, 8.30, 11, és 18 órakor tartják a szentmisét. Evangélikus templomban: istentisztelet vasárnap 9, 10 és este 18 órakor. Református templom: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, minden hónap első vasárnapján úrvacsorái szolgálat. Bgy. kórház kápolnájában: minden hónap első vasárnapján istentisztelet. Szécsény: Római katolikus templom: szombaton reggel 7 és 19 órakor, vasárnap 7, 9.30 és 19 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Református istentisztelet minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16 órakor. Pásztó: Római katolikus templom: szombaton 19 órakor, vasárnap 9 és 19 órakor lesz a szentmise. A Szent Lélek-templomban: vasárnap 11.30 órakor kezdődik a szentmise. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész- épület) vasárnap 15 órakor. Rétság: Római katolikus templom: vasárnap 8 és 11 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): szombaton 18 órakor, vasárnap 12 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: vasárnap 9.30 órakor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 órakor lesz a szentmise. Ezüstfenyő'otthonban: (Bátonyterenye) minden szombaton 16 órakor az intézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmise. Szentkút: A kegytemplomban vasárnap 9 és 10.30 órakor tartanak szentmisét.