Nógrád Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-19-20 / 141. szám

1999. június 19., szombat Hazai Körkép 7. oldal Brüsszel ellenőrzi a régiós pénzek felhasználását Nincs idő vitákra Magyarország nehéz hely­zetbe kerül, ha nem tudja rö­vid időn belül létrehozni az Európai Unió követelményei­hez igazodó regionális terü­letfejlesztési intézményrend­szert - jelentette ki Stumpf István tegnap. A Miniszterelnöki Hivatal ve­zetője a Korridor Egyesület rendezvényén a régiókialakítás­ról tartott előadásában hangsú­lyozta: jelentős brüsszeli forrá­soktól eshet el hazánk, ha 2000. január 1-jére nem alakul ki a tervezett hét fejlesztési statisz­tikai körzet.- Az idő sürget, s a hátra lévő néhány hónapot éppen ezért nem szabad értelmetlen belső vitákra pazarolni - fi­gyelmeztetett a kancellária- miniszter. Stumpf István a 7 területfej­lesztési régió létrehozása kap­csán megfogalmazódott aggá­lyokról elmondta: azok egyike sem indokolt, hiszen törvényes keretek között, ellenőrzötten, az Európai Unió elvárásainak megfelelően végzik majd tevé­kenységüket az intézmények és azok munkaszervezetei. Brüsz- szel - a PHARE-segélyekhez hasonlóan - folyamatosan fi­gyelemmel kíséri az általa adott támogatások felhasználását, s bármilyen gond, visszásság ese­tén azonnal reagál - emelte ki, mintegy a szabályok pontos be­tartásának biztosítékaként. A Miniszterelnöki Hivatal vezetője végül cáfolta azokat a vélekedéseket is, amelyek sze­rint a kormány a megyék valós szerepét akarná csökkenteni, il­letve az állam túlsúlyát kívánná érvényesíteni a területfejlesztés során. Formálisan működnek a tanulói önkormányzatok Kiszolgáltatottak a diákok Egyre több levél érkezik hoz­zánk az oktatási intézmé­nyekben zajló jogsérelmekkel kapcsolatban - fogalmazott az emberi jogok országgyű­lési biztosa egy budapesti konferencián. Gönczöl Katalin elmondta: a nemrég befejezett ombudsmani vizsgálat szerint, az emberi jo­gok ismerete és érvényesítése katasztrofális helyzetben van a magyar oktatási intézmények­ben. Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy napjainkban a gyerek kiszolgáltatottja szülei­nek és tanárainak. A tanulók jogainak érvénye­sítéséért felelős diákönkor­mányzatok is csak formálisan működnek. Ha működnek egy­általán - hangsúlyozta az or­szággyűlési biztos. Mint mondta, a tanulói érdekképvise­letek feladata nagyjából kime­rül a különböző szabadidős programok megszervezésével. Igazi „küldetésüket” - tehát azt, hogy véleményükkel beleszól­janak az iskolai ügyekbe, il­letve érvényesítsék jogaikat - csak kevés helyen látják el. Az iskolai jogsérelmekkel kapcsolatos észrevételek száma megugrott a vizsgálat óta. Diá­kok és szüleik egyaránt pa­naszkodnak. (h) Ütemes autópálya-építés A májusban elfogadott, tíz évre szóló autópálya-fejlesz­tési programban elsőbbsége van az M3-as Füzes- abony-Polgár közötti folytatá­sának, az M7-es Buda- pest-Siófok közötti rész felújí­tásának, a Siófok-Zamárdi szakaszon a második pálya ki­vitelezésének, valamint a szek­szárdi Duna-híd átadásának. Ezt erősítette meg Markotay Sándor, a Közlekedési, Hírköz­lési és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője pénteken egy szakmai konferencián. A kor­mány rendelkezése szerint ezeknek a tervezett beruházá­soknak 2001 végére el kell készülniük. A tárca képviselője szerint három éven belül el kell kez­deni az M5-ös autópálya to­vábbépítését, illetve az MO-ás budapesti körgyűrű keleti szek­torának kialakítását. Ezután következik a délnyugati ország­részben az M7-es autópálya folytatása, amelynek kivitele­zését előbbre hozhatja a hor- vát-szlovén autópálya-építés. Az északkeleti térségben az M3-as Polgár és az ukrán or­szághatár közötti szakaszának kialakítása a 2001 utáni feladat. A tízéves program szerint 150 kilométer autópálya és 560 kilométer gyorsforgalmi út épül majd. A 600 milliárd forintos költség 30 százalékát az állam viseli, 40 százalékát hitelből te­remtik elő, a fennmaradó 30 százalékot az Európai Unió tá­mogatása tenné ki. A fejleszté­sek az úgynevezett Helsinki Közlekedési Folyosók magyar- országi kialakítását jelentik. CEFTA: agrár-albizottság alakul Nem sikerült tisztázni a lengyel-magyar kereskedelmi vitákat A CEFTA - a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megálla­podás - vegyes bizottságának évi rendes ülésén tegnap Buda­pesten a tagállamok képviselői áttekintették az együttműködés elmúlt évi eredményeit és az egyes CEFTA-országok által al­kalmazott védintézkedésekek Megállapodtak az Agrárkeres­kedelmi Albizottság létrehozásáról, amelynek legfontosabb feladata az utóbbi időben felmerült problémák vizsgálata és a további liberalizációs lehetőségek feltérképezése. A CEFTA agrárkereskedel­mében lényeges előrelépés történt. Az alapító országok (Csehország, Szlovákia, Len­gyelország, Magyarország) közötti kereskedelemben 1996. január 1-jétől új kon­cessziós rendszert vezettek be. A magyar-CEFTA agrárfor­galomnak immár mintegy 75-80 százalékát érinti valami­lyen kedvezmény. A sokoldalú és a kétoldalú megállapodások sajátos ötvö­zetét jelentő kedvezményeket- néha teljes vámmentességet- nyújtó rendszert Szlovénia 1998 áprilisától, Románia és Bulgária pedig a CEFTA-hoz történt csatlakozásától kezdve alkalmazza. A CEFTA ülésén továbbra sem sikerült tisztázni a len­gyel-magyar kereskedelmi vi­tákat, annak ellenére, hogy közeledett a két fél álláspontja - mondta Chikán Attila gazda­sági miniszter. így egyenlőre érvényben maradnak a két or­szág közötti védintézkedések, amelyek elsősorban a gabona­félék kereskedelmét érintik. Chikán Attila szerint a piac feszültségeit tárgyalásokkal kellene megoldani, nem pedig a CEFTA előírásainak ellent­mondó intézkedésekkel. A miniszter reménykedik, hogy az újonnan létrehozott agrár­kereskedelmi albizottság te­vékenysége alkalmas lesz a piaczavaró jelenségek orvos­lására és védintézkedéseket ezentúl csak rendkívüli ese­tekben vezetnek be. (sts) A CEFTA-tanácskozás résztvevői FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Vétség leszavazni a miniszter válaszát, engedély nélkül kérdezni Szigorú etikai normák a Fideszben A Fidesz képviselőcsoportjának tegnapi döntése értelmében figyelmeztetésre, pénzbüntetésre, sőt kizárásra is fel kell ké­szülnie azoknak a frakciótagoknak, akik megszegik a most elfogadott etikai szabályzatot. Büntetendő cselekmény lesz például a bizalmas információk kiszivárogtatása, illetve az interpellációkra adott miniszteri válaszok leszavazása. A T. Ház és a kormány elmúlt évi teljesítményéről, a kabinet és a frakció munkacsoportjai közötti együttműködésről, il­letve a következő félévi jogal­kotási programról cseréltek véleményt a fideszes honatyák a frakció tegnapi kihelyezett ülésén, amelyen a délutáni órákban Orbán Viktor minisz­terelnök is részt vett. A vezető kormánypárt úgy véli, hogy a választások óta el­telt 12 hónapban időarányosan teljesítette, amit a polgároknak ígért, sőt, úrrá tudott lenni a hatalmas árvízen és a koszo­vói válság okozta helyzeten is - derült ki Szájer József frak­cióvezető szavaiból. A képviselők szerint akad­nak persze hiányosságok is. Leginkább az egyes tárcák, il­letve a miniszterek teljesítmé­nyének megítélésében tértek el a vélemények, de amikor a frakción belüli fegyelem erősí­tése került napirendre, majd­nem teljes volt az egyetértés. Az elfogadott etikai sza­bályzat szerint a jövőben vét­séget követ el, aki az elnökség engedélye nélkül távol marad az ülésekről, nem szavaz, be­jelentés nélkül külföldre uta­zik, vagy interpellációt, kér­dést terjeszt elő, anélkül, hogy előtte egyeztetett volna az ille­tékes tárcával. Szabályszegésnek minősül az interpellációkra adott mi­niszteri válaszok leszavazása, különböző bizottságok létre­hozását, vitanapok tartását szorgalmazó papírok „önha­talmú” aláírása, sőt, a frakció szellemiségével ütköző pár­tokkal, szervezetekkel való tartós együttműködés és a „ki­szivárogtatás” is. A vétséget elkövetők figyelmeztetésre, pénzbírságra, de akár kizá­rásra is számíthatnak. Információink szerint az MSZP új alapszabályában is helyet kapnak majd a képvise­lőkre vonatkozó, eddiginél szigorúbb elvárások, (takács) Veszélykezelés. Az utóbbi napok esőzései miatt a Polgári Védelmi Országos Parancsnok­ságon (PVOP) újból megkezdte működését a veszélyhelyzet­kezelő központ - közölte pén­teken Schieber József, a szer­vezet szóvivője. Elmondta: a központ csak öt napja szüntette meg működését, miután febru­ártól folyamatosan dolgozott a hóhelyzet, majd az ár- és a bel­vizek elhárításán. Válaszok a jövőnek. Ezzel a címmel tartja első országos ren­dezvényét szombaton Budapes­ten az MSZP 2000 Közösség és Hálózat nevű elnökségi munka- csoport. Kiss Péter, a szocialis­ták ügyvezető alelnöke pénteken elmondta: a tavaly szeptember­ben megválasztott elnökség fel­adatául kapta, hogy a párt meg­újításával váltópárttá tegye az MSZP-t. Ennek egyik eszköze a hálózatépítés, amely egyszerre jelenti a társadalmi kapcsolatok bővítését, és új média-, illetve informatikai eszközök, például az internet alkalmazását. Nyílt levél. A romákat érintő diszkriminációs és erőszakos cselekmények megfékezése ér­dekében Orbán Viktor sürgős politikai állásfoglalását és ha­tékony kormányzati intézkedé­sek megtételét kérik cigány fia­talok a miniszterelnökhöz és az egész magyar társadalomhoz intézett nyílt levelükben, ame­lyet pénteken ismertettek. Nincs megállapodás. Nem sikerült megegyezni a szociális partnereknek az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) pénteki ülésén abban, hogy a 22 500 forintos minimálbért jú­lius 1-jétől 25 500 forintra emeljék. A szakszervezetek kezdetben 3000 forint emelést javasoltak, visszakozva most már 1000 forintnyi emelés megfontolását kérték a szociá­lis partnerektől. A munkaadói oldal a jövő héten vitatja meg az indítványt saját érdekképvi­seleteivel. Keretmegállapodás. A Ma­gyar Katolikus Püspöki Kar nyári konferenciáján nem zár­kózott el attól, hogy az 1800-as tenderre jelentkező mobiltele­fon-szolgáltatók bizonyos ese­tekben egyházi ingatlanok tete­jére is telepíthessenek antenná­kat. Minden ilyen ügyben a döntést, a bérleti díj kérdését a területileg illetékes megyés püspök hatáskörébe utalta. Egy tegnapi közleményben az MKPK jelezte, hajlandó keret­megállapodást kötni a tender győztesével. Műemlékvédelem. A XX. ju­bileumi országos műemléki konferencia június 20-án kez­dődik Szekszárdon. Az idei tu­dományos tanácskozás témája: értékvédelem és urbanisztika. Kitüntetés. Göncz Árpád köztársasági elnök - személyes megbecsülése jeleként - eddigi példamutató sportpályafutása elismeréséért tegnap Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem­ben részesítette Kovács „Koko” István ökölvívót. fotó: feb/körmendi imre A menedzserbetegség nem szerepel az orvosi tankönyvekben Le a lábat a gázpedálról! Állandó elfoglaltság, meg nem szűnő kihívások, teljesíthetet­len elvárások, kötelességtudat és minimális pihenés. Akinek az életében mindez jelen van, jó eséllyel számolhat azzal, hogy előbb-utóbb menedzserbetegség dönti le a lábáról. A napokban Járai Zsigmond pénzügyminiszter vallotta be a nyilvánosság előtt rövid sza­natóriumi kezelésének ha­sonló okát. Sipos István, a MÁV egykori vezérigazgatója viszont az életével fizetett a túlhajszolt, feszültségben töl­tött napokért. Dr. Nemes Attila professzor, a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem Ér- és Szívsebé­szeti Klinikájának igazgatója lapunknak elmondta:- Az orvosi tankönyvekben nem szerepel az a fogalom, hogy menedzserbetegség, de a nehezen körvonalazható tünet­együttest mégis jól ismerik a doktorok. Magas vérnyomás, állandó, emelkedett adrenalin­szint és némi neurózis. Ami­kor a medikusoknak beszé­lünk minderről, akkor a do­hányzás az első számú rizikó- faktor, amit megemlítünk. Ezenkívül a zsíros ételek fo­gyasztása és a mozgásszegény életmód is hajlamosít a bajra. Hazánkban sajnos törté­nelmi okokra is visszavezet­hető a lakosságot terhelő ká­ros, negatív stressz. Forradal­mak, világháborúk, rendszer­váltás, létbizonytalanság és számos feszültség terhe nyo­masztotta az itt élőket. A min­dennapi életben ehhez párosul a túlzott leterheltség, a telje­síthetetlen elvárások sora. Mindez alaposan megviseli az idegrendszert, aminek kisebb- nagyobb neurózis lehet a vége.- Mit tanácsol az orvos me­nedzserbetegség ellen?- Az érintettek vegyék le a lábukat a „gázpedálról”! Itt a nyár, és ez az évszak a pihe­nés, a kikapcsolódás ideje. Mindenkinek kell egy-két hét arra, hogy testileg-szellemileg regenerálódjék, s utána megint pöröghet tovább a mókus­kerék. Persze, tudom, könnyű ezt mondani! Németh Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents