Nógrád Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-12-13 / 135. szám

10. oldal SporTTüköR 1999. június 12., szombat Labdarúgó megyei I. osztály - Hatpontos kiesési mérkőzést vív Nagylóc és Bércéi - Már csak a csoda mentheti meg a Nógrád Volánt Pezsgőfürdőt vesznek-e a karancslapujtőiek? Száznyolcvan perc tömény izgalom várható a megyei első osz­tályú focibajnokság hátralévő két fordulójában. Az arany­éremért folytatott harc már ezen a hétvégén is eldőlhet, hiszen a jelentős előnyhöz jutó karancslapujtői gárda egy pont meg­szerzése esetén is ünnepelhet. A hátsó régióban helyet foglaló csapatok közül ugyanakkor még heten izgulhatnak a bent ma­radásért. A karancsberényieknek viszont már nincs miért ag­gódniuk, sajnos, az ő sorsuk hónapok óta megpecsételődött. elkapta a fonalat mindkét együttes, így várhatóan sem színvonalban, sem pedig iram­ban nem lesz majd hiány. A bá- tonyi gárda „matematikailag” még bajba kerülhet, így szá­mukra árnyalatnyival fonto­sabbnak tűnik a találkozó. Verebélyi Attila edző (Nagy­Nagylóc - Bércéi Hatpontos kiesési rangadó színhelye lesz a nagylóci orosz­lánbarlang. Mivel mindkét csa­pat a „létéért” küzd, izgalmak­ban bővelkedő, feszült kilenc­ven perc várható. Rácz Jenő szakosztályvezető (Nagylóc): - Úgy érzem, hogy A karancsberényiek (balról) a mátramindszentieket fogadják, a szécsényiek a herényiekhez látogatnak. Mint ismert, kettőjük meccsét meglepetésre a Berény nyerte 1-0-ra archIv fotó Karancskeszi - St. Acél Szegény embert még az ág is húzza! - mondhatnák okkal a szakvezetők, hiszen tovább tart a Karancskeszi több hetes pél­dátlan balszerencse-sorozata. A vendégek sem köthettek exklu­zív szerződést Fortunával, ők ugyanis a végjátékban vesztet­tek sorsdöntő mérkőzéseket. Dávid Róbert szakedző (Ka­rancskeszi): - A hátra lévő két forduló fog választ adni arra, hogy kik búcsúznak majd a megyei I. osztálytól, így a mi sorsunk is most fog eldőlni. Úgy érzem, hogy nem megold­hatatlan az előttünk álló feladat, mi mindent meg is fogunk tenni vasárnap a pontszerzésért. Horváth Gyula edző (St. Acél): - Számunkra most már a bajnokság tisztességes befe­jezése a feladat, valamint az ezüstérem megszerzése. Berkenye - Szécsény A házigazdák számára lesz na­gyobb ezúttal a tét, hiszen ah­hoz, hogy abszolút biztonság­ban érezzék magukat, pontokat kell(ene) szerezniük. A sze­szélyes tavaszt produkáló szé­csényiek pedig feltehetően fe­ledtetni szeretnék szurkolóikkal az utóbbi hetek mélyrepülését. German József edző (Ber­kenye): -Az elmúlt idényben az utolsó előtti fordulóban biz­tosítottuk be „megyekettes” bajnoki címünket. Remélem, hűek leszünk a hagyományok­hoz, s most a megyei első osztá­lyú tagságunkat biztosítjuk be vasárnap délután. Reznicsek László szakosz­tályelnök (Szécsény): - Az utóbbi két fordulóban nyújtott teljesítményünk miatt a játéko­sok helyett is szégyellem ma­gam. A fiatalítástól a pillanat­nyi sikertelenség nem veszi el kedvünket, tudjuk, hogy ez a jövő útja. Nagybátony - Jobbágyi A tavaszi idényben alaposan bátony): - Még egy meccs hi­ányzik a tarsolyból ahhoz, hogy igazán nyugodtan hátradőlhes­sünk. Remélem, az utolsó for­dulóban már nem lesz miért iz­gulnunk. Koncsik László edző (Jobá- gyi): - Jelenlegi pozíciónk megőrzése és az elmúlt fordu­lók eredményei feljogosítanak bennünket arra, hogy Nagybá- tonyba is a pontszerzés remé­nyében lépjünk pályára. ezen a találkozón fog eldőlni a további sorsunk, s ha mindent megteszünk a sikerért, akkor Nagylócon jövőre is megyei első osztályú mérkőzést láthat­nak a szurkolóink. Adamek László edző (Bér­céi):- Mindkét csapatnak égetően nagy szüksége van a mérkőzés három pontjára. Remélem, si­kerrel vesszük ezt az akadályt, s ezzel óriásit léphetnénk a bennmaradás felé vezető úton. Diósjenő - Kisterenye Két jól felkészült, rutinos lab­darúgókat felvonultató csapat összecsapása várható. A tét a vendégek számára nagyobb, hi­szen ők a bronzmedálért hajta­nak. Gerda Gyula játékos-edző (Diósjenő): - Létszámhiányos, lelkileg kissé megviselt csapa­tunk többször bizonyította már, hogy képes bravúrokra. Úgy gondolom, valami hasonlóra lesz szükség a dobogóra törő vendégek ellen a hétvégén is. Csőri József edző (Kistere­nye): - Ahhoz, hogy eredmé­nyesen szerepeljünk Diósjenőn, harcos, fegyelmezett játékra lesz szükségünk. A végered­mény szempontjából döntő momentum lehet, hogy miként tudjuk majd semlegesíteni a hazaiak kulcsfiguráit. Nógrád V. - K.-lapujtő A házigazdák esélyei minimá­lisra csökkentek, hiszen sorsuk két győzelem esetén is a vetély- társaik kezében lenne. Ráadásul a vendégek számára a döntetlen is a nagy „pezsgőfürdőzés” kezdetét jelentené. Gulyka Ferenc edző (Nógrád Volán): - Tudom, hogy csodák nincsenek, a bravúrban azon­ban még magamban reményke­dem. Sipkó Sándor edző (Karancs- lapujtő): - Úgy kell kimennünk erre a találkozóra, hogy ez is csak egy a sok közül. Ha a tő­lünk megszokott és elvárható teljesítményt nyújtjuk, akkor nagy gond nem lehet. Remé­lem, szurkolóink közül sokan eljönnek buzdítani a játékoso­kat, mert megérdemlik. K.-berény - M.-mindszent Míg Karancsberényben kevés, addig az újonc vendégeknél annál több ok van az utóbbi időben az örömre. A hazaiak a búcsúra készülődnek. Mátra- mindszenten a hírek szerint úgy tartják, hogy evés közben jön meg az étvágy ... Juhász István edző (Ka- rancsberény): - A múlt heti ka- zári fiaskó miatt csakis magun­kat okolhatjuk. Nem vitás, hogy ez a találkozó lelkileg en­gem is megviselt. Nagyon jó lenne ha véget érne már ez a bajnokság. Kovács István szakosztály- vezető (Mátramindszent): - Az utóbbi hetek nagyszerű sikerei ellenére sem lehetünk felhőtle­nül boldogok, hiszen félcsa­patra való játékosunk bajlódik sérüléssel. Ennek ellenére sze­retnénk győzelemmel ünne­pelni ezt a nagyszerű tavaszi menetelést. Héhalom - Kazár Nagyon fontos a meccs, kinek ezért, kinek azért. A dél-nógrá­diak ugyanis eséllyel pályáznak a dobogós hely valamelyikére. A korábban sokak által leírt ka- záriak pedig huszáros hajrába kezdtek, s jelenleg már nincse­nek is kieső helyen. Szilágyi Albert edző (Héha­lom): -Tudjuk, hogy a kazá- riak számára létfontosságú lesz ez a kilencven perc, hiszen pontra vagy pontokra lenne még szükségük a bennmara­dáshoz. Ennek ellenére győzni mi is szeretnénk, hiszen reális eséllyel pályázunk a dobogó harmadik fokára. Molnár Béla szakosztályve­zető (Kazár): -Nehéz és na­gyon fontos mérkőzés előtt ál­lunk, ráadásul a tavaszi idény egyik legjobb formában lévő csapata ellen kell a bennmara­dáshoz szükséges pontokat megszerezni. (kétes) Bemutatjuk Léport Lászlót, a Stécé gyúróját Nélküle nincs győzelem Egy focicsapat lelkes szurko­lótábora szinte tizenkettedik játékosként drukkolhat a kedvencei sikeréért. Az öltö­zőfolyosók bennfentesei vi­szont úgy tartják, hogy a győ­zelem még nélkülözhetetle­nebb „kejléke” a szakavatott gyúró. Örömmel jelenthet­jük, hogy az SBTC nagysze­rűen szereplő labdarúgóinak „aranylábai” is jó kezekben vannak, hiszen Léport László fiatal kora ellenére alaposan kitanulta a szakmát.- Hogyan adtad a fejedet e nem mindennapi mesterségre? - kezdtük beszélgetésünket.- Több nógrádi focicsapat­ban is megfordultam aktív játé­kosként. Miután szögre akasz­tottam a focicsukát, Horváth Gyulának, az SKSE vezető edzőjének javaslatára kezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy gyúróként folytassam a pálya­futásomat. Ez 1986-ban történt.- Munka mellett tanultál, ké­pezted magad.- így van. Közben a sport­kórházban sportmasszőri dip­lomát szereztem, s 1991-ig a „Sese” labdarúgóinak sportsé­rüléseit gyógyítgattam. Majd szó szerint „pályát” változtat­tam, s a szabadból a (tornate­rembe költöztem. E komfortos időszak alatt ugyanis a tarjáni Fekete Sasok kosarasainak masszőréként tevékenykedtem. Sok felejthetetlen nagy csata részese lehettem közöttük. Közben az Egészségügyi To­vábbképző Intézetben sikeres gyógymasszőri vizsgát tettem.- Ezután tetted át székhelye­det a Tóstrandi focipályára.- Kis Károllyal, a SBTC ve­zető edzőjével gyerekkori jó barátság köt össze, így a hívó szaván nem sokat gondolkod­tam, gyorsan igent mondtam.- Milyen feladatokat kell el­látnia egy profi szinten működő focicsapat gyúrójának?-Hétközi feladatom a játé­kosok gyors regenerálódásának elősegítése. A hét végi bajnoki összecsapás előtt pedig az izomzatúkat kell kifogástalan állapotba hoznom. Persze, a jó hangulat megteremtése, a fe­szültségek feloldása is nagyon fontos feladat. Még ha ez nem is papírra lefektetett munkaköri kötelességem.-Remélem, a zárófordulón is sikerül majd pár gólt gyúr­nod a stécés fiúk lábába.- Rajtam nem múlik majd a csapat győzelme. (Sipkó) Zbigniew Boniek elnök lesz? Az egykori futballsztár, a 43 éves Zbigniew Boniek megpá­lyázza a Lengyel Labdarúgó Szövetség elnökségébe való ju­tást, akár még a testület vezeté­sét is elvállalná. Boniek 1981- ben és 1982-ben a Widzew Lódz csapatával szerzett' baj­noki aranyérmet, később az olasz Juventusban, majd az AS Romában ért el sikereket kivételes technikai tudásával. Sportpályafutását követően váltott, s az üzleti életben tevé­kenykedik a lengyel labdarúgás legendás alakja. A lengyel szö­vetséggel kapcsolatban az utóbbi időkben gondok merül­tek fel, amelynek a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség azzal ve­tett véget, hogy június 28-ára kitűzte a tisztújító közgyűlést. Hewitt, a győző - A 17 éves teniszzseni, Lleyton Hewitt Londonban három játszmában legyőzte Mark Philippoussist. Már több csapat is megkereste őt a megyéből Sisa Tibor visszatér? Az utóbbi időben keveset le­het hallani Sisa Tiborról, aki 1992-ben végezte el labda­rúgó-szakedzőit. Most azon­ban azt ciripelik a verebek, hogy újra vállal edzői munkát Nógrád megyében. Már több csapat is megkereste őt, de még nem döntött véglegesen. Sisa Tibor öt évig dolgozott edzőként a magyar ifjúsági vá­logatottnál, amely kétszer a nyolcadik helyen végzett az Európa-bajnokságon. Izraelben pedig megnyerte a „kis Eb”-t. Az NB III Mátra-csoportjá­ban szereplő Szécsény csapatá­val az 1993-1994-es bajnoki évadban újoncként hetedik lett, s ezzel az egyesület fennállásá­nak eddigi legjobb eredményét érte el. Kuvaitban az együttesét felvitte az első osztályba, ahol a nyolcadik helyen végeztek. Szakmai tudását a szomszédos Szlovákiában szintén kamatoz­tatta. Jelenleg a professzionális ligában mérkőzések megfigye­lésével is foglalkozik. Reméljük, közel az idő, ami­kor szakmai tudását Nógrádban kamatoztatja. (balogh) Két program a pásztói Dózsa György Általános Iskolából Sportnap és görhoki-toma A pásztói Dózsa György Ál­talános Iskola 1980-tól ren­dezi meg a sportnapot. Ezút­tal 13-án, hétfőn tartják az immár hagyományos ren­dezvényt, s a helybeli strand és környéke ad otthont a kü­lönböző programoknak. A futáson kívül főleg a vízi­sportokra - úszóversenyekre, játékos víziváltókra - tevődik a hangsúly. A négy iskolai kor­osztályon kívül az óvodás gye­rekeknek és szüleiknek is lesz alkalmuk a versengésre. Ritka csemegének számít, hogy a ré­gebben Pásztón sokak által művelt triatlont is kipróbálhat­ják az arra vállalkozók. A fizi­kai megpróbáltatások után megjutalmazzák a hamarosan befejeződő tanévben legjobb eredményt elért diákokat. *** Ugyancsak a pásztói dózsá- sok jóvoltából ma 9 órától a ha­zánkban ritka sportág, a gör- hoki mutatkozik be az iskola tornatermében. A nyolc csapat részvételével lebonyolítandó meghívásos tornára többek kö­zött Szekszárdról, Budapestről, Berettyóújfaluról érkeznek 5+1 fős csapatok, amelyek két kor­osztályban a jégkorong szabá­lyai szerint játszanak. (Satis) Klinsmann utolsó fellépése A pályafutása utolsó hivatalos mérkőzésére készülő német Jürgen Klinsmann lesz az All- Star együttes csapatkapitánya a szombaton sorra kerülő Ausztrália-Világválogatott barátságos labdarúgó-mérkő­zésen - jelentette pénteken a Reuters brit hírügynökség. A hivatásos karrieijét a tava­lyi, franciaországi világbajnok­ságon befejezett - de azóta saját búcsúmérkőzésén is szerepelt - 34 éves csillag nagy megtisztel­tetésnek tartja Roy Hodgson, az All-Star csapatot összeállító an­gol edző döntését, miszerint övé lesz a kapitányi karszalag.- Nagyszerű érzés, hogy Hodgson engem nevezett ki csa­patkapitánynak. Ez lesz pályafu­tásom utolsó mérkőzése, s emiatt nagyon izgatott vagyok - jelen­tette ki Klinsmann, aki a német válogatottban 108 találkozón 47 gólt lőtt. A szombati gálával avatják fel a sydney-i olimpiai-stadiont, s az eseményen várhatóan több mint 100 ezer néző vesz részt. Né­hány órával a mérkőzés előtt még bizonytalan a világváloga­tott összeállítása, mivel a libériái George Weah még nem döntött arról, hogy elfogadja-e a meghí­vást. íme, a világválogatott kerete. Kapusok: Lama (francia), Cam­pos (mexikói). Mezőnyjátéko­sok: Julio Cesar (brazil), Margas (chilei), Radebe (dél-afrikai), Ramzy (egyiptomi), Song (ka­meruni), Cimbalar (orosz), West (nigériai), Yakin (svájci), Bart­lett (dél-afrikai), Branca (olasz), Okán (török), Klinsmann (né­met), Leonardo (brazil), Rufer (Új-zéland-i), Vieri (olasz), Weah (libériái). A hazai pályán szereplő Dal­las Stars 4-2-re nyerte az NHL döntőjének 2. mérkőzését, így a Buffalo Sabres elleni, négy győ­zelemig tartó párharc állása 1-1- re módosult. Ä párharc harmadik mérkőzését vasárnap hajnalban rendezik Buffalóban.

Next

/
Thumbnails
Contents