Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-10 / 107. szám

Malomkalács, tócsni, likőrbor Tóth Csaba, a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisz­tikai Intézet igazgatója tér vissza az „Utazás ’99” kiállí­tás tapasztalataira, tanulságaira. 2. oldal Újra együtt az öregdiákok Salgótarjánban az egykori Madách-gimnazisták két érett­ségi találkozót is tartottak a hét végén: az egyik osztály ötven, a másik harmincöt éve „érett”. 3. oldal NOGRAD MEGYEI Bajnokavatás, bombariadó Az MTK már megnyerte a magyar bajnokságot labdarú­gásban. A Palotás vendégszereplését bombariadó zavarta meg Dunakeszin. SPORTTÜKÖR: 9-10-11. oldal rtf'Tf a q I!. Ha közel akar kerülni csak egyet vegyen! BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1999. MÁJUS 10., HÉTFŐ X. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM ÁRA: 39 FORINT, ELŐFIZETVE 29 FT Baglyasi napok ötödször: kultúra, sport, politika Tartalmas tavaszköszöntő Polgárőr szervezetek megyei küldöttközgyűlése Salgótarjánban Önzetlenül a közbiztonságért A Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége küldött- közgyűlést tartott szombaton Salgótarjánban. Az ezernél több polgárőr képviseletében megjelent mintegy negyven alapszer­vezeti polgárőrvezető tanácskozásán a megyei rendőr-főkapi­tányságon ott voltak a legfőbb szövetséges rendőrség városi kapitányai, a határőrség és a megyei tűzoltóság képviselői. Ötödik alkalommal rendez­ték meg szombaton és vasár­nap a hajdani bányásztelepü­lésen a Baglyasi napokat. A rendezvénysorozatot - a szervezőbizottság nevében - Kupcsulik József nyitotta meg, méltatva a hagyományőrzést, a civil szervezetek együttes munkáját. Ezt követően a bá­nyászelődök emlékezetére -a bányászszakszervezet, a Mun­káspárt, a helyi baráti kör és a gyermekintézmények képvise­lői - megkoszorúzták a Sza­badság szobrot, Bóna Kovács Károly alkotását. Az első vastapsot a Főnix Sporttánc Klub kiscso­portja aratta, miután nyitó táncukkal szombat délelőtt a salgótarjáni sportcsar­nokban elkezdődött a ne­gyedik, már hagyományos­nak mondható társastánc­verseny. A hangos tetszésnyilvání­tásra azután is gyakran ragad­tatta magát a szép számú pub­likum, hiszen estig 23 klub 95 párosa adott ízelítőt a latin és standard táncok rafinált és szemet gyönyörködtető lé­péskombinációiból, magas Érdeklődők népes csoportja előtt nyitotta meg Bagi András szobrász és fafaragó, két hely­beli alkotó kiállítását. Báti Já- nosné, a fiatal fűzfavesszőket használta fel praktikus, szép tárgyaihoz, Németh Sándor a maga készítette szerszámokkal varázsolt a fából finoman ívelt virágmotívumokkal díszített vázákat, megfáradt emberarco­kat, díszes pásztorbotokat. A fórum, ahogyan azt Eppich Albert, a Munkáspárt helyi szervezetének titkára bevezető­jében elmondotta, a baloldali (Folytatás a 2. oldalon) fokú mozgáskultúrából. Eger, Nyíregyháza, Budapest, Mis­kolc, Békésszentandrás, Du­nakeszi — és még hosszasan lehetne sorolni azokat a tele­püléseket ahonnan a külön­böző korosztályú és minősí­tésű táncosok érkeztek. Idén bővült a program is, 16 kategóriában hirdettek győzteseket, helyezetteket. Nem volt könnyű dolguk a korrekt pontozóknak, hiszen legtöbbször csak nüansznyi különbség mutatkozott a pro­dukciók között. (Folytatás a 2. oldalon) Elsőként dr. Havasi Zoltán ez­redes, a megyei rendőrség veze­tője tájékoztatta a jelenlévőket a megye közbiztonsági és bűn­ügyi helyzetéről. Hangoztatta, hogy évente tapasztalható az ismertté vált bűncselekmények számának növekedése. A rend­őrség munkáját minősíti, hogy száz ismeretlen által elkövetett bűncselekmény közül több mint ötvenet felderít, míg a nyomozás eredményessége 60 százalékos. Javult a rendőrség munkája, de ehhez hozzájárul­tak a polgárőr szervezetek is, amelyekben még jelentős tarta­lékok vannak. Ä főkapitány utalt arra is, hogy jobb nyilvá­nosságot kell teremteni a mun­kasikereknek, a rendőrség és a polgárőrség erőfeszítéseinek. Erdei Imréné, a megyei pol­gárőr szervezetek szövetségé­nek elnöke mindenekelőtt a polgárőrségnek a hazai közbiz­tonságban betöltött fontos sze­repéről beszélt. Kiemelte, hogy az ország 1100 alapszer- vezetéberi tevékenykedő 44 ezer polgárőr tevékenységében fontos szerepet játszanak a nógrádi polgárőrök is. Mindez fhegnyilvánul abban a több mint 80 ezer munkaórában, amit szabad idejükben minden ellenszolgáltatás nélkül teljesí­tettek a megyei polgárőrök. Az elnök asszony elmondta azt is, hogy nehéz a munkájuk, hi­szen igen hiányosak az anyagi, tárgyi feltételek, nem eléggé hatékony az egymás közti kommunikáció, s jó lenne ha nagyobb sajtónyilvánosságot kapna tevékenységük. A polgárőr szervezetek a megyében a rendőrkapitánysá­gok segítségével kapcsolódnak tevékenységükkel a Nógrád biztonságáért társadalmi prog­ram végrehajtásához. Biztató, hogy mind több szervezet ke­resi a közös munka érdekében a kapcsolatot a polgárőrökkel, szívesen kötnek együttműkö­dési megállapodást, mint tette ezt már a megyei baleset-meg­előzési bizottság és a Balassa­gyarmati Határőr Igazgatóság. Az idei feladatok között az egyik legfontosabb a polgár­őrök oktatása. Tovább folytat­ják a tavaly indított alap- ismereti képzést és vezetőkép­zést, hiszen a bűnmegelőzési (Folytatás a 2. oldalon) Természetismeretből Taroltak a borsodiak Kilenc hazai és két Kárpátaljáról, illetve Er­délyből érkezett csapat részvételével szombaton Szanda község adott ott­hont a „Kisvarangyok” országos természetisme­reti verseny döntőjének. Simon Tibor akadémikus, a Magyar Biológiai Társa­ság elnöke elismerően be­szélt a Varangy akciócso­port országos munkájáról, amellyel a hazánkban ho­nos, veszélyeztetett kétéltű fajok mentésén, védelmén fáradoznak. Kiemelte: e te­vékenységüket az április 28- án átvett európai természet- védelmi díj is hűen fémjelzi. Az általános iskola 4-5. osz­tályosai számára rendezett verseny végeredménye: 1. helyezett lett a Dajka békák csapata (Sajókoda), 2. helyezett Tarajosok (Harta), két 3. díjat osztot­tak: a Pettyes gőte (Per­kupa), illetve a Rudolfi brekkencsek (Rudolf köz­ség) gárdájának. A díjakat Betz József, Nógrád Megye Közgyűlé­sének alelnöke és a vendég­látó házigazdák nevében Köp lányi János, Szanda polgármestere adták át. Szerencsés telefonáló Nyeremény: fagyasztó Cigler Ferencné (Szécsény, Hunyadi u. 22. sz.) fagyasztó- szekrényt nyert a „Vasárnap Reggel” című napilap telefonos játékán. Lottószámok Ötöslottó 32,41,53,59,68 A jókerszám: 3 2 8 314 * Hatoslottó 7,14, 22, 37, 39, 44 A pótszám: 26 Látványos mozdulatok, forró hangulat fotó: o. s. IV. Salgótarján Kupa táncverseny - Visszakerült a trófea Kis hazai páros nagy sikere Balassagyarmaton Sütöttek, főztek A Mikszáth-napok kere­tében rendezték meg szombaton Balassagyar­maton a kereskedelmi és vendéglátó-ipari iskolák nemzetközi találkozóját. Szakácsok, cukrászok főztek, sütöttek a házigazda kereskedelmi és vendéglátó­ipari szakmunkásképző in­tézet tankonyháján. Mielőtt azonban az aszpikos karajt, a csallóközi főtt csülköt, vagy éppen a mohácsi ha­lászlét elfogyasztották volna, vizsgáztak a fiatal ínyencmesterek által készí­tett remekek. Az értékelést Krofft Erzsébet, a Magyar Gasztronómiai Szövetség tagja végezte. (E témával lapunk holnapi számában bővebben foglalkozunk. Öten estek kelepcébe - Négyen szabadon élik világukat Egy betörőbanda viselt dolgai Amint azt korábbi számunk­ban jeleztük, részletesebben foglalkozunk annak az öttagú csapatnak a viselt dolgaival, amelyet a salgótarjáni rend­őrök fogtak el. Egyenként ugyan már ismerték a banda egyes tagjait, mások pedig képben voltak már, de arra nem számítottak a zsaruk, hogy a fiúk most egyszerre buknak le. Április 23-ra virradóra Sal­gótarjánban a Somosi úton lévő Fátra Tours pénzváltó he­lyiség védőrácsát szétvágva, az ablakot betörve ismeretlen tet­tesek behatoltak a helyiségbe ahonnan készpénzt akartak el­vinni. Ámde az akció nem si­került, mert pénz nem volt, de jöttek a rendőrök. Azt már megírtuk lapunk­ban, hogy a csapatot a rend­őrök megcsípték, őrizetbe vet­ték és ügyészi indítvánnyal bí­róság elé vitték. Számítva arra, hogy az előzetes letartózta­tásba vétel lehetetlenné teszi az összebeszélést, a korábbi betörésekből származó holmik eltüntetését stb. Ugyanis a rendőrök alaposan gyanaksza­nak arra, hogy az ifjak számlá­ját nemcsak ez az úgymond piti ügy terheli. M. K. neve nem ismeretlen a zsaruk előtt, hiszen többszörö­sen büntetett előéletű. Az ifjú január első napjaiban szabadult abból az előzetes letartóz­tatásból, amelyet kétrend­beli vagyon elleni bűncselek­mény miatt szabtak rá. Az ügyet vizsgálják, de ez nem (Folytatás a 2. oldalon) Harmincéves a Kaláris - A jubiláló karancslapujtői asszonykórust Morgenstern Ernő polgármester köszöntötte. (cikkünk a 2. oldalon) fotó: ottmár s. Sztárparádé a gálaesteken - Hagyományaihoz méltó színvonalon fejeződött be teg­nap Salgótarjánban a dixielandfesztivál. Középen Berki Tamás énekes, műsorvezető, jobbra Benkó Sándor, a világhírű zenekar vezetője, (tudósítás a 3. oldalon) fotó: ottmár

Next

/
Thumbnails
Contents