Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-26 / 120. szám
május 26., szerda Szeretettel köszöntjük EVELIN és FÍÍLÖP nevű kedves olvasóinkat! Az Evelin gót eredetű név, jelentése: hálaadás. Védőszentje Szent Evelin lüttichi (Belgium) remetenő (1595). Virága a pünkösdi rózsa. A katolikus liturgikus naptár szerint ez a nap Néri Szent Fülöp napja, aki az oratoriánusok társulatának alapítója volt. A Nap kél: 4.56 órakor, nyugszik: 20.27 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Benkő Mihály : (32) 416-455 80 évvel ezelőtt, 1919. május 26-án hunyt el Temesvá- rott Gozsdu Elek (képünk) író, jogász. Az irodalmi életben csak három évig vett részt, bíró, majd ügyész lett, mégis a századvég magyar prózája megújítói közé tartozik regényeivel (Az aranyhajú asszony, Köd), novelláskötetével (Tantalus) és A karrier című színművével. A híres angol írónő-testvérek egyike, Anne Bronte (ejtsd: Enn Bronti) ma 150 éve, 1849-ben hunyt el Scarbrough-ban. Verseket és két regényt írt: Agnes Grey (1847) hőse a nevelőnői mivoltában sértett ember kitűnő jellemrajza, a Wildfell asz- szonya (1848) pedig szerencsétlen, alkoholista fiútestvérük története. E napon született 1921-ben Bárdy György színész, az Egri csillagok félszemű Jumurdzsákja, az Egy magyar nábob és a Kár- páthy Zoltán című film szereplője, az egykor népszerű Gugye- rák. E napon született 1948-ban Gálvölgyi János színész, komikus. Időnként zápor MEGYE TÉRSÉGÉRE Gyenge hidegfront vonul át ma fölöttünk, lehűlést azonban nem okoz. Csupán áthaladása után erősödik meg átmenetileg a szél, és a nyugat felől érkező felhők is csak néha hoznak záport. Néhol esetleg zivatar is lehet. A hőmérséklet jelentősen nem változik, délután kevéssel 20 fok fölött alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótaiján: 22 Balassagyarmat: 21 Szécsény: 21 Bátonyterenye: 22 Pásztó: 22 Ipolytamóc: 21 A legszebb nemzeti jelmez - E címet Simone Syer, Trinidad és Tobago tavalyi szépe kapta a közép-amerikai országban zajló Miss Universe versenysorozaton. Az új világszépét ma választják meg. fotó: FEB-Reuters Hírl orc \op Ikrek (V. 21-VI. 21.) A Merkúr uralomban van saját jegyében, az Ikrekben, s csupa jó fényszögekkel találkozik. On most rendkívül mozgékony és tudásszomja határtalan. Csinosabb, mint valaha, s ezt észreveszik a másik nemhez tartozó hódolói. Rák (VI. 22-VII. 22.) Az Ön személyisége nagyon színes, ami vonz Önhöz másokat. Vonzereje ma is rendkívüli, vesse be ezt ügyei előmozdítására. Oroszlán (VII. 23—VIII. 23.) Szokatlan dolgok bukkanhatnak ma fel. Néhány zavaró problémára a múltban találhatja * meg a választ. Irtson ki bármit, ami fejlődése útjában áll. Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Belebotlik egy régi barátba, akivel hosszabb idő óta nem találkozott. Felelevenítenek egy sor kedves és mulatságos emléket ifjúságukból. Szívesen emlékeznek arra az időre, amelyet együtt töltöttek. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Már a nyarat tervezi, arra gondol, hogy otthona nem nyújt megfelelő, kényelmes elhelyezést * egy látogatóba érkező barát számára. Néhány kisebb módo* sítás és kiigazítás segíteni fog. ^ Skorpió (X. 24-XI. 22.) Kísértésben van, hogy pénzt szór* jón, pazaroljon egy költséges témára. Az új kedvtelés azon* ban méltó Önhöz és megéri a ráfordítást. Ellenőrizzen le H minden részletkérdést. ijfc Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Egy társasági összejövetelen való * részvétel költséges öltözéket igényel. Úgyszintén emeli ki* adásait a fényűző ajándék. Mindezek ellenére nem biztos * abban, hogy beavatják-e Önt egy ügybe. •jf. Bak (XII. 22-1. 20.) Lazítson és mosolyogjon többet tár* salgás során, mert még azt hihetik Önről, hogy kemény, * hajthatatlan egyén. Holott a marcona felszín érző szívet ta- |j[ kar. Romantikus érzelmeit fejezze ki őszintén. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Szép nap vár a Vízöntőkre. Jókedv, derű és egészség együtt jellemzi napjait. Egy kis pletykálkodást pedig elengedhet a füle mellett, hátha van némi alapja. Hozzátartozóit rajongva szereti. Halak (II. 21-111. 20.) Rengeteg dolga van, szorítják a határidők. Ám Önt az eredményes munka egyáltalán nem fárasztja, sőt a sikerek tovább ösztönzik. Az anyagi haszon sem marad el. Vannak szövetségesei és akivel megossza érzéseit. * * * * * * * * * * Kos (III. 21-TV. 20.) Kedvezően alakulnak ügyei mostaná- #■ ban, s talán ezért is feledkezik meg az óvatosságról és boll nyolult ügyekbe keveredik. Kedvességgel, megértéssel cso- Ü dálatos hatást érhet el, elejét veheti a viharnak. Az estét töltse pihenéssel. # Bika (IV. 21-V. 20.) Ön most szeszélyesebb a szokásosnál # és egy kis borúlátás jellemzi. Ez abból adódik, hogy össze- Ü torlódtak a fontos dolgai, mivel lényegtelen ügyekre paza- .g. rolta idejét. Gondoljon arra, hogy szerelme egy csodálatos # estével örvendezteti meg. JjC 'F Holnapi Lapunkból Kísérletező, Homokterenyén 30 évig élt Németországban, majd ráunva az eltechnikásodott világra, hazamenekülve „rászabadult” a természetre. A Homokterenyén élő Máthé Attila akkor ötlötte ki, hogy kár veszni hagyni a sok vadontermő, vitaminbő erdei, mezei gyümölcsöt, amiket ingyen kínál a természet. Most gyógynövényeket akar telepíteni, olyan kultúrákat honosít meg, amelyekkel megfűszerezheti a bioborát. Kísérletezik persze még sok mindennel. Erről is szó lesz a Bátonyterenye és környéke összeállításunkban. Hat szám - egy nyeremény! 2K HCT £ \ HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM* I 4 |4 v 4 mm ■ i n a mi i ■ ■■■■■.mi inn Moziműsor #• .'Irí * # # * * * * * * * * * * * * * * # * * * * * •* * * * # * # * * * * * * * * * #• * * Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Kedvenc Marslakóm. Színes, amerikai filmvígjáték. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: A nó' kétszer. Színes, feliratos am. filmvígjáték. Balassagyarmati Madách, 15.30 órától: Fecsegő’tipegők. Am. rajzfilm. 17.45 és 20.00 órától: Az élet szép. Színes, olasz Oscar-díjas filmvígjáték. Madách Kamara, 18.00 és 20.00 órától: Faculty - Az invázium. Színes, amerikai sci-fi-horror. HaHoTa Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Május 26-án, szerdán 6-tól 14 óráig Pásztón és környékén, 14-től 22 óráig Rútságon és környékén, Borsosbe- rényben, Nagyorosziban, Er- sekvadkerten lesz ellenőrzés. Kutyája buktatta le Egy 30 éves, erősen kapatos mannheimi férfi előbb autójával próbálta kikerülni a helyszíni ellenőrzést, majd leállította kocsiját, benne hagyta németjuhász kutyáját. A hű eb azonban egyenesen a bokor mögé bújt gazdihoz vezette a rendőröket, akik elvették az úr jogosítványát. Nászéjszaka A fiatal pár Ve- 22. lencében tölti a nászéjszakáját. Az ifjú feleség ingerlő hálóingben nyúlik el az ágyon, ám a férje - talpig felöltözve kibámul az ablakon.- Nem jössz lefeküdni, szerelmem? - kérdi csábos hangon az új asszony.- Nem, édesem. Tudod, anyám mindig azt mondta, hogy ez lesz életem legvarázslatosabb éjszakája. Én pedig nem akarom elmulasztani egyetlen pillanatát sem. Hírmondó-Vett már végre rádiót, Helik úr?- Nem szükséges, még mindig nálam lakik az anyósom. Utolsó kívánság A halálraítélt utolsó éjszakáját tölti a siralomházban.- Mit kíván enni vacsorára? - faggatja a fegyőr. - Hozhatok orosz kaviárt francia pezsgővel? Esetleg rántott libamájat, pekingi kacsát.- Oh, csak egy adag tojásos gombát kérek.-Meg van őrülve? Most bármit kérhet, nem tagadhatjuk meg az utolsó kívánságát.- Hát éppen ez az. Egész életemben nem mertem gombát enni. Rádió* és televíziómüsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: reggel 8-tól éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.38 Falurádió. 6.00,7.00 Krónika. Sport 8.00 Kronika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.04 Lemez-játszó. 11.35 A velem és körülöttem történt események” 11.53 Mü- sorajánlat. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Dicséretek. 13.30 Református fáidra. 14.04 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.05 Beszéljük meg! 15.55 ‘99. Magyarország. 16.00 Délutáni kronika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 1625 Bizet Carmen - szvit. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esi krónika. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 70. ünnepi könyvhét. 20.04 Népdalkörök... 20.30 Határok nélkül. 21.04 Németh József felvételeiből. 21.25 Kossuth-klub. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.04 Lemezmúzeum. 24.00 Hírek. PETŐFI 1640 Korhatár nélkül. 17.00 Háztól házig. 17.04 Közlekedés. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Számit a technika. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Challenge Day. 20.05 A hónap dzsessz- CD-i. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Rádiószínház. 21.37 Zene. 22.00 Drog-ér(i)a. 23.00 Híipercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után. 4 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 630, 7.30 Hírek. Időjárás. Sport 8.45 Sportreggel. 9.00 PetőfrdéF előtt. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gor- diusz-plusz. 9.50 Aprócsepró. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Délelőtti ven-1 dég. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Challenge Day - A kihívás napja.' 12.05 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. Sport 13.06 Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Nosztalgiadélután. 15.00 Hírek. Időjárás. 1600 Közlekedés. 1630 Könyvtől könyvért j 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Határtól határig 6.00 Szabadság tér 9.00 Bor és hatalom (173.) 9.30 Kincsestár 10.55 Betegjogi esetek (ism.) 11.25 A homok titkai (20.) 12.00 Híradó. Időjárás 12.15 AKT 12.25 Lezáratlan akták 12.351914-18(7/6.) 13.30 A pampák királya (32.) 14.25 Lássuk Indonéziát! 14.35 Magyarország 2000 15.10 Szívtipró gimi (127.) 16.00 Nemzetiségi magazinok 16.50 Életjel 17.00 Tükörkép 17.45 Körzeti híradók 17.55 A Faludi Ferenc Akadémia díjnyertes filmjei 18.20 Hangszál(l) 18.45 Misi mókus kalandjai 19.00 A bestia (195.) j 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 TS - Bayern München- Manchester United BL labdarugó-mérkőzés 22.50 Hírak 22.55 Aktuális 23.15 Kenő 23.20 Repeta - Oldjuk meg! (matematika, biológia) 12.35 Híradó. Időjárás 13.05 Tévémagiszter 14.05 Nótaböngésző 14.30 Bor és hatalom (ism.) 16.00 Szerelmi történet (amerikai film) 17.30 Kincsestár (ism.) 18.50 Nemzeti értékeink 19.00 Magyarország ma 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Kulcskeresők 22.05 Örökös tagság: Rost Andrea (ism.) 23.00 Mélyvíz 24.00 Napbúcsúztató >2 5.50 Faluvilág. 600 Reggeli kiadás. 7.00 Jó reggelt Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy. 9.55 7-es csatorna. 10.20 Kedves nővérkék. 10.45 Satöbbi. 11.15 A tegnap csodái. 11.40 Segíts magadon! 12.05 Mindent tudni akarok! 12.10 Közvetlen ajánlat. 12.50 Született csütörtökön (amerikai film) 14.35 Gazdagok és szépek (419.) 15.00Kakuk!(talkshow) 15.25 Sunset Beach (181.) 16.10 Kassandra (50.) 16.55 7-es csatorna (33.) 17.25 Marimar (50.) 17.55 Kaméleon 18.45 Plusz 19.00 Tények (hírműsor) 19.30 Szerencsekerék 19.55 Columbo 17.05 Cinema (filmmag.) 17.35 Beverly Hills 90210 18.30 Hír3 19.00 Egy rém rendes család 20.00 Rablóból pandúr (12.) 20.50 Eszelős szívatás (amerikai vígjáték) 22.35 Anya csak egy van (8.) 23.05 Hír3 (ism.) 23.35 Cinema (ism.) DUNA TV 21.50 Mindent vagy semmit! 22.15 Jó estét, Magyarország! 23.15 Nyugat 0.15 Öbölből vödörbe (komédia) 1.45 Vera éjfél után 5.30 Virradóra 9.10 Gazdakör (ism.) 9.40 Kamera a hátizsákban 10.20 Szárnyaló barátság 11.45 Esti kérdés (ism.) 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Pop-sa-rock (ism.) 12.50 Mcizgókép(ism.) 13.20 Huszárik néni (ism.) 13.35 Lakodalom Varsányban 14.40 Mítoszok és legendák 15.10 Teleenciklopédia (3.) 15.30 Szóról szóra magyarul 16.00 Betűvető - A számnév 16.25 Szavak zenéje 16.30 Felelet az életnek 17.05 A rettenthetetlen riporterek 17.30 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Szépek és bolondok (magyar film) 20.00 Impressziók (filmetűd) 20.05 Hej, hej, helyesírás! 20.10 Régiók 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Űrhajónk, a Föld (francia sorozat-21.) 21.50 Az ezredvég építészete (német sor. - 5/3.) 22.40 Játék a művészettel (10.) 22.50 Martin Scorsese filmnaplója 3k3. (angol-am. film) 24.00 Hírek 16.15 Információs magazin 16.30 A vadonban (3.) 17.30 Egészségügyi magazin 18.00 Hangoló 18.30 Vendéglátás 19.00 Business club 19.30 Elsőszerelem (ism., 1.) 20.00 Celeste (158.) 21.00 Kölcsöngyerek visszajár (ism.) 22.35 A vadonban (3.) 23.35 Music Box 7.00 Nickelodeon-sorozatok 12.00 Hé, Arnold! 12.30 Fecsegő tipegők 13.00 Rocko 13.30 Pete és kis Pete 14.00 Clarissa 14.30 A titkos templom legendái 15.00 Global Guts 15.30 Fecsegő tipegők 16.00 Jaj, a szörnyek! 16.30 Rocko 17.00 Hé, Arnold! 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 RenésStimpyshowműsora 19.00 News-da (zenei hírek) 19.30 Hír-M (közéleti híradó) 20.00 Éjféli járat (ism.) 21.50 Don Juan ha nő lett volna (francia film) 23.20 Hír-M (ismétlés) 23.50 News-da (ismétlés) RTL IO IÜ SZÍV TV 6.00 Szabadság tér 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 12.00 Szomszédok (ism.) 5.50 Nap-kelte 9.05 Dinasztia (27.) 12.25 Video Hits No. 1 16.35 Jövőnézó'(ism.) 6.15 Agrármagazin (ism.) 6.50 Tipp-top (ismétlés) 7.00 Információs magazin 7.15 Music Box 6.05 Lili, a virágangyal 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.10 Az első csók(ism.) 9.40 Barátok közt (ism.) 10.05 Renegade (ism.) 10.5OTelevásár j 11.15 A Dunánál 11.45 Felfedezőúton a Robinson család (13.) 12.10 Esmeralda (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér (életmödmag.) 13.20 Receptklub 13.30 Televásár 14.00 Klipklub 14.25 Rajzfilmklub 15.40 Az első csók (313.) 16.10 Knight Rider (43.) 17.00 Meri vagy nem meri? 17.05 Renegade (41.) Próbára tett türelem 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Esmeralda (117.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz (magazin) 19.30 Barátok közt (299-300.) 20.00 A bohóc (3.) 20.55 Frei-dosszié 21.55 Híradó. Időjárás 22.10 Öreglányok (31.) 22.40 Dóra mozija 23.10 A hetedik célpont (francia krimi) H8® 6.30 Hollywoodi űrfilmek 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 Hajtás (rövidfilm) 7.55 Drágám, a kölyök maitia nagy lett 9.25 Túsztanya 11.05 Az ügynök bosszúja 12.45 Ha az igazság fáj 14.20 Tükröm, tükröm... 16.30 Olasz módra (am. film) 18.20 Kobak-keringő (am. vígj.) 20.00 Bűnös szándék (amerikai thriller) 21.50 Az elnök különgépe (am. akciófilm) 23.55 Rosewood, az égő város (am. film) TARJÁNI TV 18.03 A következő évezred küszöbén 18.53lndaba 19.15 Egészségmagazin 19.47 Elmélkedés percei 19.55 „Viva la musica” Nagy Zoltán műsora, vendég: a Kincsér zenekar 20.30 Hanyatt-homlok (magyar filmvígjáték) NÓGRÁDI HÍEAP BALASSAGYARMAT. BÁTONYTERENYE PÁSZTÓ. RÉISÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KORNYÉKÜK NAPILAP1A Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30) 2072-992, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416-455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.