Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-05 / 103. szám

1999. május 5., szerda A közelmúltban alakult újjá a polgárőr szervezet a festői Börzsöny lábánál található, idegenforgalmilag is neveze­tes községben, Diósjenőn. Munkájukat folyamatosan és igen lelkesen végzik, s amint azt a jelek is mutatják, nem is eredménytelenül. A közeli napokban például az éjszakai szolgálaton lévő önkéntesek tizenegy óra táj­ban motorfűrész éles hang­jára lettek figyelmesek. Márpedig, aki sötétben fog hozzá egy fa kivágásához, Városházi fogadás (Folytatás- az /. oldal nil) rendezvények, hanem a Tarjáni ta­vasz közönsége is megismerheti! A polgármester emlékeztetett arra, hogy Vantaa várossal két évti­zedes testvérvárosi kapcsolatban áll Salgótarján, s kifejezte reményét, hogy a bmói együttes ittléte jó alka­lom lehet egy űj kapcsolat létesíté-. sére. A finnek nevében Regina Ve- sola tanár, a csehek részéről Milada KrzizoVa, az együttes vezetője mondott köszönetét a találkozó lét­rejöttéért a városvezetőknek. A gye­rekek dallamokkal viszonozták a fogadtatást. Délután mindkét ven­dégcsoport műsort adott a József At­tila Művelődési Központ "szabadtéri színpadán, a Taijáni tavasz ünnepi programjában. A vendéglátó iskola születésnapja alkalmából rendezett nemzetközi gálán volt á következő fellépésük á művelődési központ színháztermében. Itt a Kodály iskola együttesei is felléptek. (mj) az nem jár egyenes úton — vélekedtek. Mint utóbb kiderült, jól gondolták. A rövid időn be­lül értesített rendőrök ugyanis tetten érték a diós- jenői bekötőút illegális faki- vágóit, s reméljük, ugyan­csak meglakolnak tettükért. Azt mindenesetre bizonyára megtanulják, hogy a későb­biekben nem szabad megfe­ledkezniük a faluszéli táblá­ról, mely azt hirdeti: „A községben polgárőrség mű­ködik”. (Folytatás az L oldalról) Dr. Farkas Imre hivatalvezető kö­szöntője után dr. Fogarasi Jó­zsef, az MKK elnöke nyitotta meg a programot, amelynek első elő­adója, dr. Szegvári Péter, a Mi­niszterelnöki Hivatal helyettes ál­lamtitkára utalt rá, ma már a köz- igazgatásban sem lehet e-mail cí­mek nélkül dolgozni. A belső leve­lezési rendszer révén ellenőrizhe­tőek a teljesítmények. A közigazga­tásnak versenyképesnek kell lennie a magánszférával, s felvetődik: mi­lyen eszközei vannak az esélyegyen­lőség megteremtésének. A felzár­kóztatás egyik útja az informatikai rendszer. A Nógrádban 43 millió fo­rintból kiépített Intelligens régió program által minden település la­kosa csatlakozhat a területi informa­tikai hálózatra. Szegvári Péter el­mondta, május 11-én'kerül a kor­mány elé a közigazgatás kétéves fej­lesztési programja, ennek fontos eleme a széttagolt területi eszköztá­rak koordinálása. A modem köz- igazgatás kihívása, hogy hatéko­nyabbá tudja-e tenni a tevékenysé­gét. Van persze szervezeti ellenállás, mert mindenki idegenkedik attól, (Folytatás az 1. oldalról) költségvetést elfogadtatni, a küldötteket - levélben - név szerinti szavazásra kérték fel. A beérkezett válaszok döntő többségében igennel voksol­tak a költségvetésre. Az elnökség megvitatta a tavaly július 1-jétől folyama­tosan kamarai hatáskörbe ke­rülő közjogi feladatok végre­hajtásáról szóló beszámolót. Megállapította, hogy ezáltal amit nem ismer, amíg nem tudja használni az eszköztárat, kiszolgálta­tott neki. Ezért erősödik a nyelvi, in­formatikai képzés, továbbképzés, amelyet kiterjesztenek a jegyzőkre, s a választott vezetőkre is. A kormány 2000. év végéig kíván javaslatot tenni arra, milyen új közigazgatási szerkezet alakuljon ki. A hangsúly mindinkább a kistérségek, városkör­nyékek, régiók irányába kerül át. Zöldné Roska Marietta, a Mi­niszterelnöki Hivatal helyettes ál­lamtitkára az információs társada­lom megvalósításában három célt je­lölt meg: a mindenki által elérhető és használható infrastruktúra kiépí­tése és üzemben tartása, értékes, se­gítő adatok kínálata, amelyek ösztö­nöznek az infrastruktúra használa­tára, illetve olyan készséghez segí­teni mindenkit, hogy élni tudjon ezekkel az eszközökkel. Egy új kormánydöntés nyomán minőségi változást jelent, hogy már mód van a nagyobb ívű, hosszabb távú beruházások előkészítésére, a közbeszerzési eljárás lebonyolítá­sára és a kivitelezésre - mondta dél­utáni előadásán dr. Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium helyettes ál­jelentős mértékben csökken­tek a vállalkozókra háruló adminisztrációs terhek. Új­donság a kamarai közjogi fel­adatok között az, hogy ezen­túl az EU-közösségek tagál­lamainak polgárai, un. devi­zakülföldiek számára is jogo­sultak lesznek vállalkozói igazolvány kiadására - mondta Berenténé dr. Kurucz Erzsébet. Bejelentette: békél­tető testület létrehozásáról is lamtitkára. A kormány informatikai stratégiai tervet dolgoz ki, amelynek lényege, hogy a különböző szervek a saját szférájukban jelölik ki azt az igazgatási ágazatot, amelyet kiemelt támogatásban akarnak részesíteni, ezáltal felszámolhatók a párhuza­mos fejlesztések. Megemlítette a BM kiemelt projektjeit (40 kisebb mellett), ezek a 2000. év dátumvál­tására való felkészülés (önkormány­zati szinten 6-8 ezer PC biztosan nem „2000-álló”), a határ-ellenőr­zési és regisztrációs-, valamint a (kistérségi központokat erősítő) nemzetközi követelményeknek megfelelő okmányprojekt és a 112- es hatósági segélyhívó szolgálat. Az előadások után korreferátu­mot tartott dr. Barta László, Nóg- rád megye főjegyzője, Sánta Imre, a TÁKISZ irodavezetője, Fábi­ánná dr. Balogh Mária, a köz- igazgatási hivatal informatikusa és dr. Kiss Pál, szügyi körjegyző. A salgótarjáni program szoftverbemu­tatókkal zárult. Az Országos Köz- igazgatási Napok rendezvénysoro­zata 11-én Kecskeméten folytató­dik, a következő állomások: Mis­kolc, Nyíregyháza és Győr. D. I. döntött a megyei elnökség. Ennek vezetésére a gazdasági miniszter ad megbízást, mű­ködtetését a három nógrádi gazdasági kamara közösen végzi majd. Az ország leg­több megyéjében működik a kamarák mellett független békéltető testület. Célja, hogy a fogyasztói jogok védelmé­ben közvetítsen termelő, gaz­dálkodó és fogyasztó közötti vitás ügyekben. -szgys­RÉTSÁG 3-oldal Hírek Méhészklub Salgótarján - A TIT Nóg­rád Megyei Egyesületének székházában tartja követ­kező foglalkozását május 7- én a méhészklub. A 14 óra­kor kezdődő előadást Róth László méhész tartja „Fel­készülés a méztermelésre, akáchírek” címmel. Társalgó Bátonyterenye - A Kastély- kerti Művelődési Házban má­jus 6-án 17 órakor kezdődik a kastélykerti társalgó. Divéki Józsefné, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálát veze­tője mutatja be az intézményt. Az örök visszatérés Salgótarján - A Külső Kör újabb összejövetelét tartja május 6-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a Balassi könyvtár klubjában. A be­szélgetés témája az örök visszatérés gondolata Nietzsche és Zarathusztra nyomán. Útépítés Zabar - Az önkormányzat és a kivitelező a napokban kötötte meg a szerződést az igen rossz állapotú Petőfi út második szakaszának megépítésére. Az út mellett burkolt vízelvezető árok is lesz, a munkálatokat nyáron végzik el. Fogadóórák Salgótarján - A megye- székhely vezető tisztségviselő­inek fogadóórái e hónapban: május 5.: Sarló Béla alpolgár­mester (8-12,14-16 óra), má­jus 12.: Óvári Péter jegyző (8-12, 14-16 óra), május 19.: dr. Angyal Dávid alpolgármes­ter (14-16 óra), május 26.: Puszta Béla polgármester (8-12,14-16 óra). Fogadószoba Bátonyterenye - Romhányi Gyula jegyző május 5-én 8-12 óráig tartja fogadónapját a kis- terényei ügyfélszolgálati iro­dán. Gazdikereső Salgótarján - Egy kétéves, kilenc hónapos, valamint pár hónapos rottweiler-keverék és fajtatiszta kutyáknak, másfél éves vizslának és vizslakeve­rék kölyköknek, ezen kívül fia­tal dobermanoknak keres gaz­dát az Állatotthon Alapítvány. Telefon: 32/317-060 Kitüntető figyelem a lánglovagoknak - Előléptetések, jutalmazások a tűzoltónapon Szent Flórián teret avattak a megyeszékhelyen Századfordulós fecskendőkocsi járta hétfőn a várost (Folytatás äz 1. oldalról) a szentélye a legszorosabban for-' rótt össze az évszázadok során a tűzoltóhivatással, méltó képe napjaink tűzoltóinak Ezen a napon kitüntetett példa­gyeimet kap a tűzoltók munkája, amelynek egyik elismeréseként felavathatjuk a város közgyűlésé­nek döntése alapján a Szent Fló­rián teret, tisztelegve ezzel is a tűzoltók tevékenysége előtt. A polgármester elismeréssel szólt a város ütőképes tűzoltóál­lományáról, amely nagyfokú szakmaisággal és hivatástudattal vett és vesz részt a tűzvédelem­ben és felkészülten várta az árvíz ideje alatt is a segítségre szólító hívást. A tavalyi rekordszámú mintegy nyolcszáz vonulásban többségében erdőtüzekhez siet­tek, ami önmagában is erőt pró­báló feladat volt. Ezért is örömteli az a tény, hogy a lassan moderni­zálódó technikai felszereltségük ebből az alkalomból egy olyan te­repjáró gépkocsival bővült, amely az erdőtüzeknél nélkülözhetetlen. Ez azt is bizonyítja, hogy a me­gyei jogú város önkormányzata, a működési területükhöz tartozó önkormányzatokkal együtt - ele­get téve a gazdaszerepnek — eredményesen támogatja az ön- kormányzati tűzoltóság technikai felszereltségét'. " A polgármesteri köszöntő és avatóbeszédét követően a Szent Flórián szobra mellett elhelyezett' tértáblát dr. Lébényi Antal főes­peres szentelte fel. Az ünnepség további részé­ben elismerésekét és jutalma­kat adtak át äz arra érdemesek­nek. Bakos Ferenc tűzoltó al­ezredesnek a belügyminiszter tűzoltósági tanácsosi címet adományozott, dicséretben és jutalomban részesítette Digner Ferenc zászlóst és Hriech Já­nos századost. A tűzoltóság or­szágos parancsnoka alezre­dessé léptette elő Kertész Fe­renc őrnagyot, a balassagyar­mati tűzoltóság parancsnokát. .Őrnaggyá Szabó János száza.- doSt és főhadnaggyá Hegedűs Imre hadnagyot. Ä megbízott megyei tűzoltóparancsnok em­léktárgyat adományozott Ta­mási Gyula vezető mentőtiszt­nek, majd a megyei tűzoltó­szövetség elnöke 40 éves szol­gálati éímet adott át Csurja Jó­zsef és Szakái József önkéntes tűzoltónak. Az Év tűzoltója vándorkupát Antal István zász­lós vehette át. P. A. SZECSENY Beváltott remények Kisterenyén Váci-díj a legjobbaknak (Folytatás az 1. oldalról)- Döntésünkben közrejátszott, hogy a korábbi években eléggé „gyenge” gyerekanyagot kaptunk- mondta Oravecz László. - Azokkal a gyerekekkel, akik nyolcadikból gyenge közepessel jöttek; túl sok mindent nem lehe­tett kezdeni. Úgy gondoltuk, hogyha 12 éves kortól idejárnak a gyerekek, hat év alatt már lehet valamit kézdeni velük. Az idő minket igazolt. A hatodik évfo­lyamosok osztályátlaga magasan jobb, mint a többieké, minden évben öt-hat kitűnő tanuló van közöttük, akik az idén valószínű­leg mégkapják a Váci-díjat.- Ki alapította ezt a díjat; és kik kaphatják ? -v ...... • —Ez a gimnázium díja, ame­lyet azoknak a tanulóknak adomá­nyozunk az érettségi évében, akik végig kitűnő tanulók voltak. A ko­rábbi években szinté ismeretlen fogalom volt a kitűnő, egy-egy esetben adtuk át ezt az elismerést.- Milyen volt az érdeklődés az új modell iránt?- Nem volt túl nagy érdeklő­dés, 23 fővel indítottunk be egy osztályt 1993-ban. Jóllehet a mi­nisztérium nem vonta vissza a hatosztályos modellt, de hangsú­lyozottan a 8+4 osztályt preferálja, ezért a szülők úgy gondolják, hogy nem váltotta be a hozzá fű­zött reményeket. Pedig a tapaszta­lat azt mutatja, hogy jobban meg tudtuk alapozni a tantárgyakat, ja­vult a gyerekek kötelességtudata is. Nem okozott gondot a korkü­lönbség sem, a nagyok nem bán­tották a kicsiket. Voltak kollégák, akik tartottak ettől a formától mondván, hogy a kicsik mozgé­konyabbak, nehezebb őket le­kötni, de megoldották. Jók voltak a szülői visszajelzések is, és a gye­rekek is szeretnek idejárni: erre a legjobb bizonyíték, hogy aki ide­jár, hozza az öccsét, húgát. A vég­zős hatosztályosok mindegyike továbbtanulásra jelentkezett, de az iskolaidő alatt is jeleskedtek mind a kulturális életben, mind a sport területén.- Említette, hogy kiemel­kedő' eredményeket értek el a gyerekek. Mondana néhány konkrét példát?-Talán a legkiemelkedőbbel kezdeném: Dobos Gábor fizikából országos negyedik helyezést értei, de több megyei versenyen is sike­resen szerepeltek diákjaink. Rend­szeresén beküldik a „Repeta” című műsorba a matematikai fel­adványok megoldásait, a toplista 1-2. helyén állnak. A magyar nyelvi kör, amelyet akkor indítot­tunk, amikor ők kezdtek, túlzás nélkül állíthatom, hogy országos hírű. Velük kezdtük tulajdonkép­pen a Coménius-programot. velük voltunk Angliában. Többen sze­reztek közülük nyelvvizsgát an­golból és németből, sajnos, sokan nem jutottak el idáig anyagi okok miatt. Azt viszont biztosan állítha­tom, hogy az idegen nyelvet mindegyik gyerek tudja használni. Aktívak, dolgozatokat, tanulmá­nyokat írnak, Pászti Andrea Sú- lyom-hegy című munkája a kö­zelmúltban jelent meg a Termé­szet világa című újság hasábjain.- Milyen az érdeklődés most a hatosztályos évfolyam iránt?-Jelenleg még kevés jelent­kező van, ennek okát abban is lá­tom, hogy kiadványaink nem ju­tottak el a szülőkhöz. Az általános iskolák pedig érthetően nem pro­pagálják, hiszen ez azt jelenti számukra, hogy eljönnek tőlük a gyerekek. Ha viszont az általános iskolákban nem „reklámozzák”, a szülők arra gondolhatnak, hogy nem váltotta be a hozzáfűzött re­ményeket. Mi viszont hatéves ta­pasztalattal a hátunk mögött azt valljuk, hogy mind a gyerek, mind a tanár számára kedvező ez az ok­tatási forma. Még most sincs késő, jelentkezéseket korlátozott szám­ban még el tudunk fogadni a hato­dik évfolyamosokhoz az 1999/2000-es tanévre. H. E. Éjszakai illegális favágók a bekötőúton Éber diósjenői polgárőrök Megyei Körkép BÁTONYTERENYE Salgótarjánban nyitották meg az országos rendezvénysorozatot Informatika a közigazgatásban A résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták az előadásokat FOTÓ: R. T. A kereskedelmi és iparkamara elnökségi ülése - Bővülő hatáskörök Támogatás az árvízkárosultaknak

Next

/
Thumbnails
Contents