Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-26 / 120. szám
1999. május 26., szerda Mozaik 7. oldal Férfiú lett a leányból Férfivá operáltak egy nőt a kaposvári Seffer-Renner Magánklinikán. Magyarországon ez volt az első sikeres mű- tétsorozat, amelynek végén teljesen megváltoztatták egy ember nemét és nemi jellegét. Előtte maga dr. SefFer István sebész-kandidátus is végzett már hasonló műtéteket. A páciens vállalta a résznyilvánosságot, mégpedig furcsa módon kikötötte, hogy kizárólag a Frei-dosszié című tv-mű- somak nyilatkozik elsőként, s amíg nyilatkozata el nem hangzik, addig az orvosokat is némaságra kárhoztatta. A műsort MáR közölte az egyik kereskedelmi televíziós csatorna. Dr. Seffer Istvánt, a műtétet végző orvoscsoport vezetőjét amelynek tagja volt dr. Fe- renczi József adjunktus-plasztikai sebész és dr. Török Alexander uroszexológus, pécsi adjunktus is.- Tudományos szenzáció ez, vagy az élet fintora?- A közvélemény számára tudományos szenzáció a sebész számára egy munka a sok közül.-Bonyolult?- Nem. Vannak ugyan bonyolultabb leírások a műtét menetéről, de a miénk egészen egyszerű.- Ez az ön találmánya ?- Nem. Az általános plasztikai sebészeti módszerek szintéziséből jött létre.- Egy gyomorműtétnél kisebb vagy nagyobb?- Nem lehet összehasonlítani. Ez többlépéses műtét és a technikai lebonyolítását tekintve bonyolultabb. Az egyes műtéti elemeit figyelembe véve egyszerűbb. Erre nincs kotta, minden esetben külön műtéti tervet kell készíteni.- Azt mondta, hogy műtétek sorozata: nem lehet egy lépésben - ha úgy tetszik egy altatással - megoldani?- Ahhoz, hogy érző és fizikailag ellenálló péniszt képezzünk, minimum két lépés kell. Ismeretesek egylépéses műtétek is távoli lebenyek felhasználásával, de abban az esetben az érzéskvalitás nulla.- Milyen lebenyek... ?- Lábszár-, alkarlebeny . . . Sok mindent alkalmaztak már egylépéses műtét során. Ha igazi eredményt akarunk elérni, akkor deréktól fölfelé egyszer- és deréktól lefelé minimum kétszer kell operálni, hogy férfinak nézzen ki a páciens. Lesz majd még egy műtét, amikor a régi nőgyógyászati képleteket eltávolítjuk.- Ez az „átalakítás” fordítva is megoldható? Fiúból lányt is lehet operálni?- Lényegesen könnyebben, ezért gyakoribb is. Az irodalmi adatok szerint legalább háromszor olyan gyakori. Ilyen műtétről - mármint, hogy férfit nővé operáltak - egyről tudok Magyarországon. Nem mi végeztük.- Azt mondja, Magyarországon ez volt az első' műtét, amikor nőt férfivá alakítottak. A nő azonban nemcsak anatómiai lény. A lelki, az érzelmi dolgok hogyan követik az anatómiai változást?- Teljes átlényegülés, megkönnyebbülés a velejárója és boldogabb állapotba kerül a páciens a műtét révén.- Nem durva beavatkozás ez a természet rendjébe?- Nem. A rend hibáinak korrigálása csupán.- Megoldhatók ezzel az emberi problémák?- Csak ezzel oldhatók meg, mert a transzszexualizmus nem pszichés zavar, hanem tartós állapot, amely - szakirodalmi adatok állítják ezt - egyszerűen nem befolyásolható. Ha pszichológus, pszichiáter egybehangzóan állítja azt, hogy a páciens nem homoszexuális, nem transzvesztita és nem pszichés reakcióban szenved, akkor ezt az állapotot transz- szexualizmusnak tartják, és más megoldás bizony nincs, mint az, hogy át kell építeni.- És ha nem teszik?- Öngyilkossághoz és emberi tragédiához vezet. Volt már erre példa.- Mit tud most a pácienséről?- Jól érzi magát, fizikailag rendben van. Az általunk képzett műtéti terület reakciómentes. Ha így alakul továbbra, akkor három-négy hét múlva esetleg már használható is lesz a pé- nisz, amelynek rendkívül jó az érzéskvalitása. Az egyik legfontosabb az, hogy érezni tudjon.-Akár nősülhet is?- Fizikai értelemben igen, és ha a jogi háttere teljesen tisztázódik, akkor a valóságban is. Megtermékenyítőképes viszont sohasem lesz.- Azt lehet róla tudni, hogy gyerekei vannak, akiket anyaként hozott a világra, ők miként fogadták ezt az átoperálást?- Szorítottak, drukkoltak neki és örültek ennek a lehetőségnek. Ők körülbelül hároméves koruktól apának szólítják már.- Ez a férfiasság a másodlagos nemi jellegben is megmutatkozik?- Természetesen, mivel megkezdődött a férfihormonkezelése: nő a bajusza, szakálla, férfias szőrzete. Azért kellett sietni a műtétekkel, nehogy az emlőkben vagy a női genitáliákban esetleg baljós elváltozások lépjenek fel.- Tehát a sebész csak végreDr. Seffer István, a műtétsorozatot irányító sebész hajtott egy döntést.- Az európai és amerikai joggyakorlat szerint nálunk is egy team mondhatja ki a döntést. Ezt pedig endokrinoló- gusi, genetikai, pszichológiai, pszichiátriai kivizsgálás előzi meg és az operáló orvossal együtt mondják ki - természetesen a beteg igénye alapján - a döntést. Ez a team meggyőződött arról, hogy a beteg igénye befolyásolhatatlan és visz- szafordíthatatlan.- Hogyan lehet az, hogy mint első ilyen magyarországi műtétet nem egy vezető egyetemi klinikán végeztek el, hanem egy magánklinikán ?- Lehet, hogy a véletlennek van szerepe benne, sőt az is, hogy a társadalmi környezetnek, a finanszírozásnak. Ez a műtétsorozat ebben az esetben 25 éves átváltoztatási kísérlet végére tett pontot.- Hogyan került önhöz?- Hallott rólunk. Elsősorban nem hozzám, hanem dr. Ferenczi József adjunktushoz került. Konzultáltunk, és annyira megkapott a történet, hogy azt mondtam: ezt a sorozat-műtétet mi vállaljuk.- Nem volt viszolygása az egésztől?- Eleinte igen. 1990-ben kezdtem el az ilyen műtéteket végezni, csak akkor az nem volt komplett műtét. Akkor valóban averzióm volt, de ez megszűnt, amikor beszéltem az illetővel és megismertem az életútját, s azt a kanosszát, amelyet eddig megjárt.- Nem éppen típusesetek ...- Egyik eset sem típuseset. Éppen az a szép benne a szörnyűség, a tragédiák mellett, hogy technikailag minden egyes műtétet meg kell tervezni, egyénre, személyre lebontva.- Lesz joly tatása?- Biztosan. Már most vannak jelentkezők, de a hivatalban is egyeztetnünk kell, tudni, hogy miként állnak hozzá. A sebésznek az a feladata, hogy operáljon, és nem az, hogy a saját jövedelméből finanszírozza a munkáját, mert így tönkre tudnánk operálni egy hónap alatt bármilyen jól menő egészség- ügyi céget vagy klinikát.- Az egészségbiztosítás nem finanszírozza ezt a műtétet?- Ezt meg sem próbáltam kérni. Eddig ugyanis nem finanszírozta: igazolja a példák sora ezt. Azért sem próbáltam, mert orvosegyetemi professzoromnak sem finanszírozta a daganatos helyreállító műtétet. Annyi csalódás ért már az egészségbiztosítóval kapcsolatban az elmúlt tíz évben, hogy én ezt az utat már meg sem próbálom.- Ezt tényleg saját költségére csinálta?- Gyakorlatilag igen.- Miért?- Olyan nagy volt a kihívás, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy elmenjen máshová a beteg.- Mit lehet tudni az önnél született „ úrról ” ?- 44 éves, két gyermek apja, női élettársa és normális heteroszexuális kapcsolata van.- Nyitva áll hát az út, hogy ha valaki elhatározza, hogy átoperáltatja magát és pénze is van, akkor bekopog a klinikára és elvégzik a műtétsorozatot?- Szó sincs róla. így ezt a műtéti sorozatot nem lehet elvégezni. Száz százalékig meg kell bizonyosodni arról, hogy valódi transzszexualizmusról van szó és nem homoszexuali- tásról, nem tranvesztitizmusról és nem is pillanatnyi hóbortól, hanem mélyreható lelki állapotról, amelyen csak ilyen módon lehet segíteni.- A transzszexualitásnak élettani, hormonális vagy pszichológiai okai vannak?- Igazi oka a mai napig nem ismert.- Köszönöm, hogy elmondta álláspontját. Kercza Imre Szexbolthálózat a tőzsdén Tőzsdére megy Németország legismertebb szexbolthálózata, a Beate Uhse AG. Miután több mint ötven év alatt felépítette 169 millió márkát érő birodalmát szexcikkeket árusító üzleteivel, katalógusaival, telefonos forródrótos szolgáltatásával, legutóbb pedig internet oldalának megnyitásával, Beate Uhse, a 79 éves volt pilótanő és fogamzásgátlási tanácsadó most gondolt egy merészet, és a befektetőknek árulja a szexet. A részvények kibocsátási ársávját 6,0-7,2 euró között szabták meg, de az úgynevezett nem hivatalos „szürke” piacon már 9,50 és 10 euró között jár. A tőzsdei jelenléttől a Beate Uhse AG azt reméli, hogy világviszonylatban piacvezető lesz. A tőzsdei megjelenés kibocsátási áron számolva körülbelül 63 millió eurót (123 millió márkát) hoz a vállalatnak. A részvények 95 százalékát új befektetőknek szánják. A friss pénzből már a közeljövőben újabb erotikus kereskedelmi láncokat vásárolnak. .■ a.attí gyermek .ivére szól.) < három (A családi utazás 2 feinőjp|HpH|| Q 10 db több mint száz családi nyaralás Malagán SIEMENS C25/SL bruttó 15 000 Ft ALCATEL CLUB/SL*. ALCATEL MAX/SL* bruttó 8000 Ft Jóleső árak A W«*til 900-nál az Alcatel Ctub/SL* ét Alcatel MAX/SL* új előftzeléttel mod nettó 6400 forint**, bruttó8000 RGSMWOé» 1800MHz-en is tökéletes megoldást nyújtó Siemens C25/SL* Dual új előfizetéssé! csak nettó 12 000 forint**, bruttó isooo r Ototwt, MiMmttH. PétfM (Msttiéz • TtItmtM H Ml> MpUmjtn. Óltömte Con .Buttf Stop, Botmitfoormot, Hätten u K-M • Btrtt HarUrt loumi ifptnwW. SHutai H, 7» Vm U<Mf • Hamm ItaottUnelomm izüktől# KmM, M « MS »*p*< EMtrvnfc« KK MfMwffcl. W lír 1 ■ t Urn'non took »MM m *¥n*b unt** koetnoOMt " C**k >4 W.'edet f00 ekfrteeféféd. faftfew tot. 1ev*M méfto A* kt&txméftfm QAflt&b n normtet to utam >.iwn> imn-t* t*-xrm»»rotrl84 Htot »worum mtoemma mp J/mw mnUt&OQfiv A KAPCSOLAT V.