Nógrád Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-20 / 116. szám

4. oldal Mozaik 1999. május 20., csütörtök Portugáliai ősemberlelet - Keveredtek a cro-magnoniak és Neander-völgyiek Megdőlni látszik az afrikai „emigráció” Portugáliában egy olyan 24 500 éves csontvázat talál­tak, amely rendelkezik mind a korai újkori emberek, a cro-magnoniak, mind pedig a Neander-völgyi embe­rek jellegzetességeivel, és ez azt mutatja, hogy a két csoport mégis keveredett egymással. A hibrid csontváz, amely valószínűleg egy 4 éves fiú maradványa, cáfolja azt a széles körben elterjedt el­méletet, hogy a korai újkori emberek Afrikából „emig­ráltak” és minden kevere­dés nélkül szinte elűzték a neandervölgyi népességet - állapította meg Erik Trin- kaus, a Washington Egye­tem antropológusa. Az első bizonyíték A hibrid csontváz a valaha talált első bizonyíték arra, hogy a korai újkori népes­ség és a Neander-völgyi népesség érintkezett és ke­veredett egymással. Számos antropológus támogatja az ember erede­tének úgynevezett „kifelé Afrikából” elméletét, amely szerint a mai emberek Afri­kában fejlődtek ki és mint­egy 100 ezer évvel ezelőtt teijedtek el az egész vilá­gon. Komoly bizonyítékok szólnak viszont immár amellett, hogy a cro-mag- noni ősemberek, a mai em­berek közvetlen ősei, egy­más mellett éltek és keve­redtek a Neander-völgyiek- kel, akik mintegy 30 ezer évvel ezelőtt haltak ki. így tehát nem igaz az a tézis, miszerint az összes korai újkori ember Afrikából jött és kiirtotta a Neander-völ­gyi népességet. Négyezer évvel később A Portugáliában felszínre hozott csontváz tudomá­nyos kormeghatározása azt mutatta, hogy az illető mintegy 24 500 évvel ez­előtt élt, vagyis 4 ezer évvel azután, hogy a korai újkori emberek átvándorolták a Pireneusokon és az Ibériai­félszigetre érkeztek, keve­redtek és közös utódokat produkáltak - állapította meg Erik Trinkaus. Az 1856-ban a németor­szági Neander-völgyben talált ősembercsontváz DNS-vizsgálatáról 1997- ben közzétett tanulmány szerint a csontváz geneti­kailag túl távoli volt ahhoz, hogy a mai emberek egyik őse lehessen. Trinkaus sze­rint ez csak azt bizonyítja, hogy a Neander-völgyiek nem voltak újkori embe­rek, amit a tudósok eddig is tudtak. A portugáliai csontvázat egyébként a helyi tudósok jó állapotban találták meg és az alsó állkapocs is épen maradt meg a földben né­hány centiméterrel a fel­szín alatt. Eredeti jellemzők Trinkaus szerint a kiálló arc a korai újkori embereket jellemzi, míg a vastag törzs és a rövid végtagok a Ne­ander-völgyi eredetre utal­nak. A többi kézcsont alap­ján a csontváz a korai újkori emberek leszármazottjának a maradványa. A lelet egyébként egy hegyoldalon van Leiria por­tugáliai város közelében, a Lapedo-völgyben, 130 ki­lométerrel északra Lissza­bontól és 30 kilométerre az Atlanti-óceán partjától. „...más is létezik ott fenn a magasban” A földönkívüliek nyomában 400 ezer számítógép-tulajdo­nos részvételével kezdődött hétfőn a maga nemében eddig példátlan nemzetközi program a földönkívüliek kutatására. A Search for Extraterrestrial In­telligence - A földönkívüli intelli­gencia kutatása - nevű ameri­kai-brit tudományos projektum célja az, hogy az űrből érkező rá­dióhullámok elemzésével vadász- szanak egy esetleges földönkívüli civilizáció létezésére utaló jelzé­sekre. A 400 ezer számítógépes rész­vételére azért van szükség, mert a programban alkalmazott két óriás rádióteleszkóp annyi rádiójelet rögzít, hogy annak feldolgozására nincs elég kapacitás. A mintegy 150-200 millió fényévnyi távol­ságból érkező rádióhullámokat egyrészt a Puerto Rico szigetén, Arecibo mellett felállított, más­részt az angliai Macclesfieldnél működő óriás rádióteleszkóp rög­zíti. A kutatók 56 millió csatornával rendelkeznek a jelek rögzítésére, de ez sem elegendő - ezért fordul­tak felhívással a magánszemé­lyekhez. Arra kérték őket, hogy hétfőtől kapcsolják PC-iket a SETI központi számítógépére és ezzel sokszorozzák meg annak kalkulációs képességét. Eddig mintegy 400 ezer személy csatla­kozott önként a vállalkozáshoz: a „kis zöld emberek” létezését felté­telező diákok, mérnökök, informa­tikusok, nyugdíjasok, s az Internet megszállottái. A projektumban részt vevő tu­dósok azokra a pontokra szegezték az óriás rádióteleszkópokat, ahol a legnagyobb az esélye szerintük az élet létezésének. A Tejútnak mint­egy ezer, a Naphoz hasonló csilla­gát figyelik, olyanokat, amelyek körül bolygókat sejtenek. Ezek tá­volsága a Földtől mintegy 150 millió fényév. Egy fényév az az út, amelyet a fény, amely másodper­cenként csaknem 300 ezer kilomé­ter sebességgel teijed, egy év alatt tesz meg. „Ha én létezem, lehetséges, hogy valaki más is létezik ott fenn a magasban” - mondta derűlátóan a terv brit felelőse, lan Morison. II. Lajos bajor király nem létező kincsei Rászedett kereskedő Kalandos történettel szedett rá egy 78 éves bajor férfi és cin­kosa egy hiszékeny braunaui kereskedőt. „II. Lajos bajor ki­rály egymilliárd márkát érő kincseinek lelőhelyére bukkan­tunk” - mesélte lelkendezve a két szélhámos a kereskedőnek, aki örömében hárommillió schillinget adott át nekik. A törté­net szemenszedett hazugság volt, amiért a 78 éves nyugdíjast a napokban kétévi felfüggesztett börtönbüntetésre és az okozott kár megtérítésére ítélte Ried körzeti bírósága. A nyugdíjas és cinkosa - aki kü­lönben más ügy miatt többéves büntetését tölti Bayreuthban - 1996-ban agyalta ki a történetet. Elmondták hogy, az osztrák-ba­jor határon egy öreg ház pincé­jében vannak a kincsek - éksze­rek, arany, gyémántok és egy bé- lyeggyűjtemény. Meséjük sze­rint a ház a Stamberg-tóba ful­ladt bajor király háziorvosának tulajdona volt, ezért rejtették ott el a kincset. A braunaui kereskedő ráhara­pott a horogra, különösen mi­után a két cimbora megígérte, hogy részt kap a kincsek eladá­sából majdan befolyó pénzből. Még amiatt sem fogott gyanút, hogy 3 millió schillinget kértek a kincsek kiásásához és ellen- őriztetésükhöz. Ennyi pénz is kevés azonban az eredményes ásáshoz, ha nincs kincs. A bírósági tárgyaláson a nyugdíjas azzal érvelt ártatlan­sága mellett, hogy ő maga is ál­dozat: hitelt adott cimborája tör­ténetének. A bíró viszont nem bizonyult hiszékenynek, hanem kiszabta az ítéletet, amely még nem jogerős. A hárommillió schillinges kártérítés kifizetése különben kétséges, mivel a 78 éves férfi havi nyugdíja átszá­mítva mindössze mintegy tíz­ezer schillinget tesz ki... Kevesebb nő vállalja a csak anya szerepét Szülési „sztrájk” Japánban? Tulajdonképpen szeretnék már férjhez menni, de még nem találtam meg az ideális férfit - mondja Imada Ma- csiko. - De ha férjhez mennék, akkor sem vállalnám csak a fe­leség vagy az anya szerepét. Olyasvalakit szeretnék férje­mül, aki segít a háztartásban és a gyereknevelésben is. Saj­nos, azonban Japánban nin­csenek férfiak, akik megérte­nék ezt - mondja, hozzátéve, hogy mindezek ellenére nem „karriervadász”. Imadához hasonlóan egyre több japán nő késlekedik a férj- hezmenetellel és a gyerekválla­lással, ami igencsak nyugtala­nítja a szakértőket és a politiku­sokat. Jelentősen csökken ugyanis a születések száma és ennek következtében gyorsan öregszik a japán népesség. Szakértők arra számítanak, hogy 2007 után apadni fog Ja­pán lakossága, ami messze­menő hatással lesz a gazda­ságra: lassul a gazdasági növe­kedés, visszaesnek a beruházá­sok és a fogyasztás, s jelentősen fékeződik a technikai haladás. Ehhez járul még majd a nyug­díj- és a szociális rendszer igen nagyarányú megterhelése. Mindezek ellenére komoly társadalmi hátrányok sújtják a férjes asszonyokat Japánban, akiknek a „szülési sztrájk” az egyetlen fegyverük. „ Ha ugyanis egyre jobban csökken a születések száma, akkor bürok­ratáink lassan megrettennek és kitalálnak valamit. Remélhető­leg” - idézett a DPA egy 27 éves vidéki tisztviselőnőt. Károly és a drogos keresztfiú Károly walesi herceg, brit trónörökös feldühödött ke­resztfia, a 24 éves Tom Par­ker Bowles drogfogyasztásán. A fiatalember, akinek kábító­szer-fogyasztásával első ízben va­sárnap foglalkozott a média, jelen­leg Cannes-ban tartózkodik a film­fesztiválon. Munkaadója, a filmek reklámozására szakosodott DDA londoni ügynökség „példamutató alkalmazottnak” minősítette őt, akinek nem kell munkahelye miatt aggódnia. A fiatalember vasárnap este kitért az újságírók ostroma elől. A The Sun című lap szerint Károly herceg főleg azért dühös, mert köztudott, hogy Tom a 16 éves Vilmos herceg egyik legjobb barátja. Az Express értesülése sze­rint Károly úgy határozott, hogy ha­ragja és csalódottsága ellenére sem szakítja meg a kapcsolatot nyilvá­nosan kedvesének, Camillának a fi­ával. A The Mirror úgy tudja, hogy Camilla Parker Bowles idegössze­omlást kapott, amikor fia drogfo­gyasztásáról értesült. Tévedhet-e egymás után két tekintélyes pénzügyi lap? 1998: A legjobb külföldi bank Magyarországon ­a Euromoney díja a Raiffeisen Banknak 1999: A legjobb nemzetközi bank Magyarországon ­a Central European díja a Raiffeisen Banknak Tiszteljen meg bennünket bizalmával és Önnek is bebizonyítjuk, hogy nem történt tévedés. éS Raiffeisen Bank

Next

/
Thumbnails
Contents