Nógrád Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-08 / 81. szám

f 12. oldal Mozaik 1999. április 8., csütörtök Mede Sándor: Hat és fél milliárdos termelés és félmilliárdos nyereség a cél Hódító úton a Servant-család Két idei németországi szakkiállításon van túl az SVT-Wams- ler Rt., amelyek egyértelműen jelzik, hogy reneszánszát éli a hagyományos tüzelési mód. A Servant-családot már ennek jegyében kínálja idén a salgótarjáni gyár - tudtuk meg Mede Sándor vezérigazgatótól.- Némiképp módosult a ter­mékszerkezetünk - mondja a legjelentősebb, megyei kézben lévő gyár vezetője - s bár a gáz­tűzhelyek továbbra is stratégiai termékek maradnak, darab­számban feljött a kandalló. Per­sze olajkályhát is gyártunk, kis tételben, ha a piac úgy kívánja, de a gáz- és szilárdtüzelésű pro­fil mindenben elsőbbséget él­vez. Az is kiderült az elmúlt év­ben, hogy számunkra a 10-20 ezer darabos készlet a meg­nyugtató, s nagyjából 50 ezer terméket kell gyártanunk az első fél évben, s 80 ezret a má­sodikban. A létszámunkat is ehhez igazítottuk: 620 fő opti­mális ehhez a tervhez. Tavaly egy kicsit megbomlott az egyensúly, ezért csökkentettük a dolgozói állományt.- Sikerült-e megállapodniuk a szakszervezettel az idei bér- fejlesztésről? Tudják-e támo­gatni nyugdíjasaikat?- Igen, s örömmel mondha­tom, hogy januárig visszame­nőleg átlagosan 15 százalékos béremelést hajtottunk végre. A bérfejlesztést minősítéshez kö­töttük, de a munkahelyi vezető kezében is maradt bizonyos ösztönzési keret. Ettől az évtől alapvetően már nem a terme­léstől függ, mennyit visznek haza az emberek, hanem áttér­tünk a szintidő-kihasználásra, mint a nyugati cégeknél. Azóta például számottevően csök­kent a hiányzás. Gyárunk a nyugdíjasokról is szeretne ere­jéhez mérten gondoskodni: 6 éve nyitott nyugdíjas-alapítvá­nyunk vagyona évente 400 ezer forinttal növekszik, ami­nek a kamatát minden évben szétosztjuk. A tavalyi szja-fel- ajánlásból is összejött félmillió forint. A most aktívak nyug­díjpénztárának vagyona jelen­leg 60 millió forint.- Milyen piaci visszajelzé­sek alakították az idei kereske­delmi stratégiát?- A kölni és a frankfurti szakvásárok azt mutatták, hogy Németországban és Ausztriá­ban továbbra is van kereslet a „K”-s tűzhelyekre, a kandal­lókra. Nagy tetszés fogadta a Kölnben bemutatott Servant- családot, amely üzemi alap­kályhára épül, s egészen az íves, díszített kandallóban csú­csosodik ki. A hazai piac már bonyolultabb. Meggyőződé­sem, hogy több tűzhelyet is fel tud venni, csak most az árvíz és egyéb csapások késleltetik a vá­sárlásokat. Kijöttünk a Calor kiskályhával, s megújul a zsír­köves kandalló választéka is. Ezek fejlesztése tavaly befeje­ződött. Áttértünk a sármentes tűztéri falazatra, s minden ter­méket felülvizsgálunk műszaki szempontból. A házi szabvá­nyosítás bevezetése egyúttal a termelési költségek csökkenté­sét szolgálja. A cél nem alapve­tően új termék bevezetése, ha­nem a meglévők versenyképe­sebbé tétele. A piac az árpoliti­kát is meghatározta: idén szá­mottevően nem emeljük árain­kat, hanem nagyobb hangsúlyt fektetünk a belső tartalékok ésszerűbb felhasználására. Számításaink szerint félmilliárd forint van „bent a cégben”, amelyből eddig 60 milliót talál­tunk meg, de a nagy falatok még csak most következnek. Az energetikai rekonstrukció következtében - becslésünk szerint - havi 150 ezer köbmé­ter gázt takarítottunk meg. A zománciszapot Kecskemétre szállítjuk, a Zománc Rt.-hez, s ott újrahasznosítjuk. S hogy ne essünk az „üzemi vakság”, hibá­jába, külső céget is bevontunk a folyamatba.-A gáztűzhely, mint vezér­termék, idén milyen változáson megy át?- A gáztűzhely-fejlesztési program igen nagy falat, ezért szakaszosan valósítjuk meg, de még idén befejeződik. A második fél évben jövünk ki a beépíthető gázfedlappal, amire egyre nagyobb igény mutatko­zik. A részletekről nem is olyan régen Gazda László, a fejlesztés vezetője szólt az önök lapjában.- Hol tart a cégcsoport a minőségbiztosítás terén?- Örömmel újságolhatom, hogy az Iparfém Kft., mint cég­csoportunk tagja az ISO 9002-es tanúsítvány után pár napja sze­rezte meg az ISO 9001-eset is. A tűzhelygyár ugyancsak készül, hogy idén hivatalosan is megfe­leljen a minőségügyi elvárások­nak, s jövő hónapban megkez­dődik itt is az előaudit. Remé­lem, év végére már mi is az ISO 9001 birtokában leszünk. Ugyancsak ebben az évben érik be - reményeink szerinta tel­jes körű Kybemos termelésirá­nyítási rendszer. Mindezek nem jelentik, hogy a gyár ezek után ül a babérjain, hanem megtesz- szük a megfelelő lépéseket, hogy a legszigorúbb környezet­védelmi előírásoknak is megfe­leljünk. Ennek érdekében idén a porszennyezés csökkentése a ki­emelt feladat. A nyári leállás so­rán teljesen új porleválasztókat építünk a kupolókhoz. (németh) A cég a napokban szerezte meg az ISO 9001 minőségbizto­sítási tanúsítványt fotó: gyurián tibor Védetté nyilvánítják a szlovákiai ősleleteket Kővé vált fatörzs A terület határainak kijelö­lésével, majd a védetté nyilvánítási terv kidolgozá­sával ebben az évben meg­kezdődik az ipolytarnóci ősleletek szlovákiai nyúl­ványaként Fülekromhány (Lipovány) falu mellett nemrégiben felfedezett ős­lelőhely feltárása. A szlovákiai falu közelében egy erdei út építése közben ke­rült felszínre az a lenyűgöző méretű megkövült fatörzs, amely fényt derített arra, hogy a világhírű ipolytarnóci lelő­helynek feltehetően további kutatásra, feltárásra és bemuta­tásra érdemes nyúlványa is van. A kővé vált fatörzset, amely nagy valószínűséggel fenyő lehetett, egyelőre ugyanott hagyták, ahol megta­lálták, s ahol már legalább 20 millió éve „tartózkodik”. A szakemberek szerint en­nél jobb helyet semmiképpen sem tudnának találni számára. A lelőhely megóvásának költ­sége ez évre még nem áll az ügynökség rendelkezésére. Még a védelem alá helyezésé­nek tervét is saját rezsiköltsége terhére készíti el. Jövőre azon­ban megváltozik a helyzet: ak­kortól e célra elkülönített keret terhére folytathatják az immár törvényes védelem alatt álló lelőhely feltárását. A szlovák természetvédők nem számítanak arra, hogy a magyar őslelőhellyel egyenér­tékű érték nyomára bukkantak. Véleményük szerint az alsó miocén korból származó ős­maradványok középpontja az ipolytarnóci természetvédelmi körzetben van, a Lipovány melletti terület annak a széle lehet. Ezt igazolja, hogy - bár egyelőre lábnyomok nélkül - megtalálták az ipolytarnóci homokkőpadok folytatását. Bizonyosra veszik azonban, hogy később, a feltárások so­rán, előkerülnek őslábnyomos homokkövek is. A szlovákiai természetvédők azt remélik, hogy az őslelőhely feltárása után - bilaterális természetvé­delmi területként - a világhírű ipolytarnóci ősmaradványok­kal együtt mutathatják be a kü­lönleges értéket. Hárommillió amerikai „rab” - A bűnözés kapujában Nagy úr a játékszenvedély Mintegy hárommillió ame­rikai rabja valamilyen kóros játékszenvedélynek. Ezt ál­lapította meg a washingtoni kormányzat részére készült felmérés, amelyből az is ki­tűnik, hogy kedvez a játék- szenvedélynek a legális sze­rencsejátékok mind na­gyobb választéka. Egyben azt is megállapítja a felmé­rés, hogy férfiak körében gyakoribb a kóros játék- szenvedély, mint nőknél. A legfőbb problémát a kó­ros játékszenvedéllyel kap­csolatban a kísérő jelenségek okozzák: a szenvedélyes já­tékosok pénzhiány miatt bű­nözővé válnak, s körükben nem ritka a mértéktelen al­kohol- és drogfogyasztás sem. Kétségbeesett helyze­tükben sokan megpróbálnak végezni magukkal, az ön- gyilkosságok aránya ezért különösen nagy a játékszen­vedély rabjainak sorában. Tej q-régWobozbqn Hosszonfbiss Nskp Most röviden elmagyarázom, mitől hosszan friss a hosszanfriss tej. A finom, frissen fejt tejet né­hány pillanatra felhevítik, majd rögtön lehűtik - ez a gyorshőkezelés. Ezután egy praktikus tégla- dobozba kerül, így több réteg védi a külvilág ártalmaitól. Az idő csak múúúlik, csak máúúlik. de a tej finom és friss marad. Semmi tartósító­szer, ezért hívják hosszanfriss tejnek. Keresse a boltokban a Midi. Parmalat, Parmer, Sole vagy MiZo hosszanfriss tejet! Hosszanfriss tej 90 napig csúcsformában

Next

/
Thumbnails
Contents