Nógrád Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-08 / 81. szám

április 8., csütörtök Szeretettel köszöntjük DÉNES nevű kedves olvasóinkat! A Dénes görög eredetű név, jelen­tése: Dionüszosz istennek aján­lott. Védőszentje Szent Dénes, Korinthosz II. századi püspöke. Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Iridion, Agavosz és Rufusz apos­tolok napja. Az ortodox naptár­ban Nagycsütörtök, Jézus Krisz­tus kínszenvedésének emléke­zete. A Nap kél: 6.10 órakor, nyugszik: 19.23 órakor. ÜGYELETES RIPORTER T. Németh László : (32) 416 - 455 80 évvel ez­előtt, 1919. áp­rilis 8-án hunyt el Bu­dapesten báró Eötvös Lo- ránd, a legna­gyobb magyar fizikus. Világ­hírű találmá­nyával („Eöt- vös-inga” - 1896)a nehéz­ségi erők vál­tozásai mérhe­tők és segítsé­gével az olaj­és érclelőhelyekre lehet következtetni. Mint politikus, minisz­terségéhez több egyházpolitikai reform bevezetése fűződik, 1895-ben megalapította az Eötvös-kollégiumot. Érdemeit vi­lágszerte elismerték, róla nevezték el a geofizikai méréseknél használatos egységet (E). Képünk: a tudós és az „Eötvös-inga”. 95 éve, 1904-ben alakult meg az antant (Entente cordiale/an- tant kordiái = „szíves egyetértés”) nevű angol-francia egyezmény. Igazi imperialista szövetséggé vált, az angolok elismerték Marokkó francia, a franciák pedig Egyiptom an­gol fennhatóságát. Valódi célja azonban Németország elszi­getelése volt. Az első világháború elejére már több állam csatlakozásával kialakult a központi hatalmakkal szemben­álló antanthatalmak blokkja. Borús, esős idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Térségünkben többnyire erősen fel­hős, gyakran teljesen borult időre kell számítani. Kisebb eső, záporeső többször is kialakulhat, esetleg zivatar is lehet. Az északi, északkeleti szél napközben megélénkül, néha megerő­södik. A legmagasabb hőmérséklet ál­talában 12,14fokközüttalakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 12 Balassagyarmat: 12 Szécsény: 13 Bátonyterenye: 12 Pásztó: 14 Ipolytamóc: 12 Mindent a szemnek - A felvételünkön látható szépség neve Sarah O’Hare és egy fe­hérneműket forgalmazó amerikai cég termékei­nek reklámozója. Van mit nézni rajta . . . act4- =*X< actie adtk: aijlie aCL«: sldt*: ’»X«' f MI VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp * * # # * * * * * * * * * # * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Kos (III. 21-IV. 20.) Megfelelő irányba kell terelni gondola­tait ahhoz, hogy álmait megvalósíthassa. Tudását fejlesztheti, ha tanulmányokat folytat, vagy szakirodalmat olvas. Partnere most feszültebb a megszokottnál, aggódásának oka a pénz, amit nagyon nehezen tud beosztani. Bika (IV. 21-V. 20.) Rendkívül fontos, hogy tisztában legyen saját értékeivel és fokozza önbizalmát. Idegeit tartsa kordában még akkor is, ha valamit kétszer kell elmondania, hogy meg­értsék, vagy ha valamit újra kell kezdeni. Szerelemben legyen kezdeményező. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Ma több hiábavaló üresjárata lesz. Egy ismerőse Önre telepszik, nem törődve azzal, hogy másnak dolga is lehet. Értékeire vigyázzon, ingatlanára kössön biztosí­tást. Egészségéért tegyen meg minden lehetőt. Rák (VI. 22-VII. 22.) Nem lehet mondani, hogy ma könnyű a Rákkal együtt élni, hiszen most hajlamos arra, hogy igazságta­lanul vádolja a környezetében élőket, de még szeretteit is. Ugyanakkor ő maga olyan érzékeny, mint a mimóza. Próbál­jon egy kicsit diplomatikusabb lenni. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Türelmetlenségével sikerül elői­déznie olyan eseményeket, amelyek még ráértek volna bekö­vetkezni. Nem tehet mást, vágjon hozzá jó képet. Lehet, hogy még haszna is származik belőle. Szűz (VEI. 24—IX. 23.) Hajlamos lesz ma a Szűz jegyű arra, hogy a saját feje után menjen, és ne hallgasson az okos szóra. Ebből aztán kisebb-nagyobb kellemetlenségei adódnak, sőt, hibák, veszekedések is előfordulhatnak. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Unja már - no nem a banánt - hanem a sok munkát. Egyre nagyobb szüksége van a lazításra. Dél­utánra vagy estére tervezzen be valamilyen szórakoztató prog­ramot. Ne feszítse túl a húrt! Skorpió (X. 24—XI. 22.) Most elég jó formában van a Skor­pió. Főleg a hivatása területén érhet el sikereket, hiszen fizikai­lag és szellemileg is az átlagosnál jobb teljesítményekre képes. Kapcsolatteremtésre is kiváló alkalom kínálkozik. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Ideális nap ez a Nyilas jegyű szá­mára, hogy átgondolja a jövőben milyen úton kíván továbbha­ladni. Nem kizárt, hogy arra a következtetésre jut, mielőbb vál­toztatnia kell körülményein és életvitelén. Bak (XII. 22-1. 20.) Hízelkedő szavakat, csodálatos ígéreteket kap, de gondolkodjon józanul, s maradjon a realitások talaján, akkor később nem érheti csalódás. A nap kiváló a banki ügyek intézésére. A szerelmi örömökre számíthat. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Peres ügyekben sikere lehet a nyilvá­nosság előtt, de óvakodjon a szélhámosoktól. Azért kell vi­gyáznia, mert most hiszékenyebb az átlagosnál. Ha utazik, csodálatos élményben lehet része. Szerelmi érzések a hatal­mukba kerítik. Halak (II. 21—III. 20.) Nem kell különösebb erőfeszítést ten­nie azért, hogy jó benyomást keltsen környezetében. Termé­szetes vonzerejével lenyűgözi társait. Imázsát megőrizheti, csak lazítson és beszélgessen minél többet. * * * # # * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Holnapi Lapunkból Alkonyévek... Az apa, az anya és a gyerme­kek körülülték a konyhai asz­talt, hogy közösen elfogyasz- szák a feltálalt vacsorát. A nagyapa a téli hideg elől az is­tállóba húzódott. Letette fá­radt testét a deszkákból össze­tákolt ágyra, s hallgatta ho­gyan ropogtatják a lovak az eléjük vetett szénát. Majd el­fogyasztotta szerény vacsorá­ját, s átadta testét az álmok­nak. Egy napon a fiú a fészer­ben kopácsolt. Megkérdezte az édesapja: Mit csinálsz? ő azt felelte: ágyat... Mo/i>lísoit ■ Salgótarjáni Apolló, 15.30 órától: Joe az Óriásgorilla. Feliratos am. kaiandfilm. 17.45 és 20.00 órától: Szerelmes Shakespeare. Amerikai feliratos vígjáték. Apolló Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Joe az óriásgorilla. Feliratos amerikai kalandfilm. Balassagyarmati Madách, 15.30 és 17.45 órától: Babe 2. Színes, szinkr. amerikai vígjáték. 20.00 órától: Rémségek könyve. Színes amerikai thriller. Madách Kamara, 18.00 órától: Rémségek könyve. Színes amerikai thriller. 20.00 ( Babe 2. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték. Szécsényi mozi, 18.30 órától: Mint a kámfor. Színes amerikai krimi. Április 6-i feNó nyerőszámok 3 4 7 10 13 20 24 25 35 36 42 45 46 47 56 61 64 65 73 79 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Április 8-án, csütörtökön, 6- tói 14 óráig: Pásztón és kör­nyékén; 14-től 22 óráig: Bá- tonyterenyén és környékén; 14- től 22 óráig: Rétságon és kör­nyékén, valamint Szendehely és Katalinpuszta térségében le­het sebesség-ellenőrzés. 0 __________HaMoTa : j-! j \ Válóok- Miért akar 22 válni? - kérdezi a bíró az asszonyt.- Mert a féljem mindig csak szeretkezni akar.- A legtöbb nő örülne en­nek.-Hát a barátnői is ezt szeretik benne. Speciális gyógyszer Két farmer, Willie és Ray összetalálkozik a városi vasáruboltban.- Bajban voltam a tehene­immel panaszkodik Willie. - A díjnyertes bikám impo­tens lett. De az állatorvos felírt valami speciális gyógyszert, és azóta minden rendben. A következő héten ismét találkoznak a boltban, s me­gint beszélgetésbe elegyed­nek:- Képzeld - mondja Ray -, most meg az én bikámmal van baj. Milyen gyógyszert adott az állatorvos a bikád­nak?-Nem tudom a pontos nevét - válaszolja Willie -, de olyan... csokoládéíze van. Dicsekvés- Jó napot, kedves szom­széd! Dicsekedni jöttem. Képzelje, vettünk egy új au­tót!- Nocsak, akkor erre in­nunk kell!- Nem adna inkább egy darab kenyeret? Rádió- és televízióműsor-ajánlat_________________Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: reggel 8-tól éjfélig KOSSUTH 430 Reggeli krónika. 4.40 Halárak nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.38 Falu- iád». MO Krónika Sport. 7.00 Kró­nika Sport 8.00 Krónfca. Sport 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragra­fus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.04 Nap­közben. 11.05 A Szabó család. 11.35 Szekér Joákim Alajos: Magyar Ro­binson. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1250 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1320 Gregorián énekek. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Klasszikusok... 1435 Irodalmi ügyelő. 1435 Aranyalap. 15.06 Be­széljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 1620 Hasznos tudnivalók. 16.25 Harmóniában a Maláwal. 17.05 Ma­gyarországról jövök. 18.00 Esi kró­nika. Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát gyerekek! 19.42 Kukorelly Endre: Szovjetunió. 20.04 Hagyományápo­lók. 20.30 Határok nélkül. 21.04 Dzsessz. 21.25 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Hangos re­cept. 23.00 Hírek. Időjárás. Kend 23.04 Szabolcsi Bence rádó-előadá- sai. 23.25 Magyar operaénekesek felvételeiből PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 432 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport. 7.00 Hí­rek. Időjárás. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. 8.45 Sportreggel. 9.00 Pefőft- délelőtt. 9.01 Hírek. Időjárás. 9.05 Közlekedés. 9.10 Kabarépercek 9.40 Goróiusz-plusz. 9.50 Apró- cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. Időjá­rás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sport­hírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Kor­kérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00Verkli. 13.01 Hírek. Időjá­rás. Sport. 13.06 Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsü­törtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Közlekedés. 16.00 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 17.04 Közleke­dés. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kö- työkrád». 1830 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 P. Mobil együttes. 2036 Hírek. Időjárás. 21.00 Á kisember meg a nagy emberek" 22.00 Modemidők. 2230 Menza. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után 5.45 Hajnali gondolatok. 5.50 Halár­tól határig. 6.00 Szabadság tér. 9.05 Bor és hatalom. 9.35 Kincsestár. 11.00 Lét-kép. 1130 A szerelem jo­gán. 12.00 Híradó. Időjárás. 12.15 AKT. 1235 Lezáratlan akták. 1230 Uníjő. 12.40 Másodk lehetőség 13.30 A sírás küszöbén 15.10 Szívtipró gimi 16.00 Együtt 16.55 Csellengők 17.00 Pos(z)itív 17.15 Mérce 17.45 Körzeti híradók 18.00 Az együtt élő népek bibliája 18.20 Hangs2ál(l) 18.45 Mackó apó meséi 19.00 A bestia (br. sor.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szomszédok 20.30 Találkozás Orbán Viktor miniszterelnökkel 21.15 Hölgyválasz Sikeres nők 22.05 Hírek 22.10 Aktuális 22.30 Kenő 22.35 Világ-kép 23.10 TS-Labdarógo-kupanap 23.40 Dzsessziegendák 6.00 Szabadság tér 9.00 Tudóra 10.00 Tanoda 11.00 Tanoda-plusz 12.00 Szomszédok (ism.) 12.35 Híradó. Időjárás 12.50 AKT 13.00 Lezáratlan akták 13.05 Tévémagiszter 14.05 DixFmix - Lucky Boys Dixieland Band 14.30 Bor és hatalom (ism.) 16.00 Repeta 17.30 Krócsastár (ism.) 19.00 Magyarország ma 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 A múló idő tükre 21.15 Visszatérés Édenbe (20.) 22.05 Az év édesapja 22.45 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató # v2 5.50 Jó reggeli Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Satöbbi 10.15 Színkép 10.45 Follow me 11.10 Segíts magadon! 11.35 Mindent tudni akarok! 11.40 Közvetlen ajánlat 12.30 Kedves nővérírék (176.) 13.00 Sötét bűnök egyenes adásban (francia film) 14.55 Marimar (17.) 15.15 Kakuk! (talkshow) 15.45 Kassandra (17.) 16.35 Gazdagok és szépek (386.) 17.00 Sunset Beach(148.) 17.50100 millió 18.15 Szerencsekerék extra 18.35 Plusz 19.30 Szerencsekerék 19.55 Forró nyomon 20.50 Baywatch - Forró éjsza­kák (amerikai-német sorozat) 21.50 Mindent vagy semmit! 22.15 Jó estél Magyarország! 23.00 Fonó nyomon 23.15 Magyarország holnap 23.45 Színkép 0.15 Jolly Joker Nehéz örökség Ki 5.50 Nap-kelte 12.00 Video Hits No. 1 16.10 72 óra 16.40 Rablóból pandúr (ism.) 17.35 Santa Barbara (22.) 18.30 Hir3 19.00 Egy rém rendes család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Úrhábotú: 2063 (20.) 20.50Asfr(am. thr.) 22.30 MASH (am. sor.) 23.00 Hk3 (ism.) 23.35 Santa Barbara (ism.) 0.25 72 óra (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra. 9.00 Reggeli mu­zsika. 9.10 Régiók. 9.45 Táncház. 10.15 Útközben. 10.40 Jenny. 11.55 Vers. 12.00 Lapszemle. Hírek 1220 Esti kérdés. 12.30 Anziksz. 12.45 A francia sanzon története. 13.40 Ló és ember 14.30 Egy vasúti raktár ro­mantikus története (2.) 15.30 Zengő ábécé 15.40 Lyukasóra 16.20 Lehár Ferenc dalaiból 16.35 Kelet-Európa kolostorai 17.00 Élő fonás 17.40 Gore és Gregore: Szomszédok közt 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Úton hazafelé (amerikai film) 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 AI manach (magazin) 22.25 Lamm (magyar kisfilm) 23.00 Európa (francia-német-dán film) 0.50 Híradó í* SZÍV TV 6.30 Tipp-top 6.45 Információs magazin 7.00 Könnyűzenei kirakat 8.00 Music Box 16.15 Információs magazin 16.30 Agrárpiac (ism.) 17.00 Lesen (ism.) 18.00 Könnyűzenei kirakat 19.00 Közhír 19.30 Utazzon velünk! 19.45 Ki ő? (telefonos játék) 20.00 Sportműsor 22.30 Közhír (ism.) 23.00 Könnyűzenei kirakat 24.00 Utazzon velünk! 6.30 Fecsegő tipegők (ism.) 7.00 Rocko (ismétlés) • 7.30 Clarissa (ismétlés) 8.00 Szippancsok (ismétlés) 10.00 Aranycirkusz-tesztivál 11.10 Music Box 13.20 Szippancsok 14.50 A moszkvai jégcirkusz a párizsi sportpalotában 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Jaj, a szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 A kage város 19.00 Kapásjelző 19.30 Hír-M (híradó) 20.00 A sikátor igazsága (amerikai akciófilm) 21.40 Felszólítás nélkül (francia krimi) 23.35 Hír-M (ism.) 0.05 Kapásjelző (ism.) 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt! 10.50 Az etső csók (ism.) 11.20 Pont hu 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10 Renegade (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Gyilkos sorok (43.) 14.20 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.05 Sweet Valley 16.30 Az első csók (280.) 17.00 Meri vagy nem meri? 17.05 Renegade-VégMennyár 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Esmeralda (83.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (231-232.) 20.00 SeaQuest DSV (4.) Uirtanlolóc MfQvyrolvb 20.55 A nagy mágusok ku- lisszatítkai 21.45 Híradó. Időjárás 22.00 Megdöbbentő világ 23.00 Művészbejáró: A pokol (francia film) 0.45 Fókusz (ismétlés) HB© 6.30 Sdáiközelben: Demi Moore 7.00 Jó barátok 7.30 Mozimánia: Kaszkadőipaádé 8.20 A családban marad 10.00 Az ámyékfoieség 11.50Tököstekés 13.45 Sárkány viadala 15.05 Szindbád, a tengerész 15.55 Hamlet (am. film) 18.05 Segíts, mumus! (am. vígj.) 20.00 Bázis a Holdon (amerikai fant. film) 21.30 Arnold Schwaranegger 22.00 Melrose Place 22.45 Halálos terápia (am. thr.) 0.40 Gyagyás család (am. vígj.) TARJÁN! TV 18.05 Action Man 18.30 Filmajánló 18.34 Keresd a párját! 18.42Szevasztok! 18.48 Programolló 18.50 Kulturális körkép 19.42 Lakossági fórum 19.45 Parlamenti folyosó 20.30 Nagybácsim a földönkí­vüli (amerikai film) Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt, tel.: (06)(30) 2072-992, Pásztó - Célvonal Kft, tel.: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3, Telefon: 1203-345, Eax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. NÓGRÁD HÍRLAP BAIXSSAf.YARMAT, BATON YTERENYE PÁSZTÓ. RETCAG. SALGÓTARJÁN, SZEGEM' VÁROSOK ÉS KORNYÉKÜK NAPIMBA

Next

/
Thumbnails
Contents