Nógrád Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-03-04-05 / 78. szám

1999. április 3., szombat Húsvét 7. oldal Feltámadás - újjászületés Életünk tele van megmagyarázha­tatlan jelenségekkel, érthetetlen eseményekkel, mindennapi cso­dákkal. Húsvétkor a keresztények a legnagyobb csodát ünnepük: Jé­zusfeltámadott, az élet erősebb a halálnál, a szeretet erősebb a gyű­löletnél. Józan gondolkodású mai ember elképzelhet-e ilyesmit? Rá­jöhettünk volna-e mi emberek magunktól ilyen gondolatra, ami­kor még a tanítványok sem mertek ilyesmire gondolni. Tele voltak rémülettel, félelemmel és jogos aggodalommal várták a jövőt. Az üres sír először nem hitet, hanem tanácstalanságot szült és ez az el­bizonytalanodott, rájuk nehezedő rémület teljesen érthető volt. Ha­lottak feltámadásáról soha nincs személyes tapasztalatunk, sőt el­lenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy a halállal mindennek vége. A mi földhözragadt, materiális gondolkodásunk ebben csődöt mond. Itt egy olyan világ tárul fel előttünk, amely a mi emberi látó­körünket messze meghaladja és felülmúlja. A feltámadás hite nem az apostoloktól származik Erre képtelenek lettek volna, hanem onnan, hogy olyan hatalmas külső hatás érte őket ami megváltoz­tatta az életüket és hittel térdre kényszerítette őket. Ez a nagy esemény nem lehetett kisebb és más, mint hogy ők valóban talál­koztak a feltámadott Jézussal, amit már minden hitetlenség elle­nére sem lehetett nem megtapasz­talni és elfogadni. Ez egy óriási fordulatot, pszi­chológiai változást hozott az éle­tükben, amiért a legnagyobb ál­dozatot is meghozták: vértanúha­lált haltak érte. A feltámadás utáni találkozáskor az apostolok lelkében már derengeni kezdett az eddig hallottak és kezdték megér­teni az érthetetlent: „...Jézusnak fel kell támadnia a halálból. ” (Jn. 20,9) A mi vallásunk erre épül, és lényege nem egy tan­rendszer, szertartások gya­korlása, egy erkölcsi tartást adó intézmény fenntartása, hanem egy új világlátás és új életvitel. Sokan mondják, hogy kell a hitoktatás a gyer­mekeknek, kellenek a vallási szervezetek, kellenek a bibliai ismeretek a felnőtteknek, mert ezek hozzátartoznak a megfe­lelő erkölcs és az általános in­telligencia kialakításához. Ez azonban nem elég! Szent Pál nagy igazságként ezt így fo­galmazza meg: „Ha csak eb­ben az életben reménykedünk minden embernél szánalomra méltóbb vagyunk, de Krisztus feltámadott a halálból, első­ként a holtak közül. ” (1 Kor 15,19) Ez a mi reményünk és hitünk és ez több mint min­dent tudni és mindent birto­kolni. Ez a hit: Jézus és a mi feltámadásunk hite új életet és perspektívát nyit mindannyi­unk számára. A húsvéti hit ál­tal új ember születik bennünk, és ez a teremtés nyolcadik napja. Nem lehetünk ugyan­azok az emberek, mint eddig! Újjá kell születnünk és a ta­nítványoktól tanulnunk kell az újjászületést. Húsvét ezt a csodát, a feltámadást és a fel­támadás lehetőségét hirdeti nekünk. Az élő Jézus lesz azoknak a jutalma, akik Neki élnek, vele küzdenek, régi én­jükből feltámadnak, és mindig a szeretet mellett döntenek. Vessük alá kicsiny értelmün­ket e nagy titoknak és kérjük: Feltámadott Jézus jelenj meg nekünk, szegődj mellénk, mint az emmauszi tanítványok mellé, és segíts élnünk, újjá­születnünk! Keszthelyi Ferenc váci püspök Húsvét után látogatást tesz a Szentföldén - Nemsokára teljesül a régi álom Ötvenhat esztendeje énekli Jézus szerepét Patakon, a római katolikus templomban szinte ősidők óta ha­gyomány a húsvéti passió, amely nem más, mint Krisztus kín- szenvedése történetének zenei feldolgozása. Virágvasárnap és nagypénteken adják elő a templom karzatán, változó létszám­mal: szerepel benne az evangélista, Júdás, szolgáló és a kar, amelyben legalább öten énekelnek. gatókönyv” természetesen mindig ugyanaz, bár időről időre történnek kisebb-na- gyobb változások, hiszen az új kiadású könyvekben másként van megírva a li­turgia, de a lényege persze Diósi András gyakran emlékezik a régi időkre és hajdani társakra Diósi András fiatal gyerek volt még 1943-ban, amikor Tóth Kelemen József az ak­kori kántor kiválasztotta őt Jézus szerepének éneklé­sére. Hogyan emlékezik erre a régi időre? Kiderül, hogy nagyon is elevenen él benne ez az emlék csakúgy, mint az akkori emberek, a haj­dani társak. Mint mondta, fiatalítani kellett, mert azok, akik korábban énekelték a passiót, szép lassan kiöre­gedtek.- Öten voltunk akkor fia­talok, de régen is volt már ­sóhajt egy nagyot Diósi András. - Mára sajnos, csak magam maradtam az akkori szereplőkből, akik azóta mind eltávoztak az élők so­rából. Ötvenhat éve már, hogy éneklem Jézus szere­pét, és még egyetlen egyszer sem hiányoztam. Nagyon örültem annak, hogy én let­tem a kiválasztott, mindig szerettem énekelni. Nem mintha olyan „művészi” hangom lenne, sohasem ta­nultam zenei vonalon, de - ahogyan ezt a kántor meg­jegyezte - jó erős. A „for­változatlan. Éppen ezért nincs is nagy szükségem a próbákra: ha álmomból fel- költenek, akkor is el tudom énekelni. A két előadás nem teljesen egyforma, vannak apró különbségek, de az alap ugyanaz: Krisztus urunk kínszenvedésének története. András bácsi már hetven- három éves, de ma is na­gyon tevékeny ember. Há­rom évvel ezelőtt elveszí­tette a feleségét, azóta ma­gában él. Házasságukból há­rom gyermek, két leány és egy fiú született, de egyikük sem követi az édesapa pél­dáját. Mint mondta, fia na­gyon elfoglalt ember és az időhiány mostanában külö­nösen nagy úr. Egyik leánya a közvetlen szomszédban, fia pedig alig 50 méterre lakik tőle, így aztán soha nincs egyedül. Unatkozni meg nem ér rá, hiszen visszavették a földet, az pedig a tavasz beköszön- tével bőven ad munkát. Ritka is az olyan alkalom, amikor András bácsit otthon lehet találni napközben.- Most egyébként nagy út előtt állok - árulja el András bácsi. - Húsvét után me­gyek a Szentföldre. Meg is ijedt a kántor, amikor mond­tam neki, mert azt hitte, hogy az utazás húsvétra esik: kérdezte is mindjárt, kit tud ő ennyi idő alatt be­tanítani Jézus szerepére? Mert hát, az egész passiót a kántor fogja össze, neki kell a szereplőkről gondoskodni. De hát, csak április 23-án indulunk, végigjárjuk a nyolc nap alatt Jeruzsále­met, Betlehemet. Tudja, én mindig szerettem volna oda eljutni: így aztán, amikor a leányfalui lelkigyakorlatos ház igazgatója említette a lehetőséget, kapva kaptam az alkalmon. Megbeszéltem a családdal és jelentkeztem a nagy útra. Nagyon várom és nagyon izgulok: maga az a tudat, az az érzés, hogy Krisztus urunk ott járt... Mert ezt nem lehet letagadni, ez nyilvánvaló mindenki szá­mára, aki nyitott szemmel jár. Hegedűs Erzsébet „Szemléletes képet kaptunk a diktatúráról az emlékiratok tanulmányozásával” Saját maguk számára fedezték fel Mindszentyt Százhuszonhárom dolgozat érkezett arra a középiskolások számára meghirdetett országos pályázatra, amelynek közép­pontjában Mindszenty József bíboros személye, s az eszter­gomi prímásoknak a magyar közéletben betöltött szerepe állt. A budapesti díjkiosztón a balassagyarmati Szent Imre Keresz­tény Általános Iskola és Gimnázium két diákja első, illetve harmadik helyezésért járó jutalmat vehetett át. valamint az, hogy a legnehe­zebb helyzetekben is a haza sorsa volt számára mindenek előtti, ez tekintélyt parancsoló.-Milyen forrásokat tanul­mányoztatok? K. R.: - Elsősorban Mind­szenty emlékiratait, de körleve­Kovács Róbert (balra) és Meló Tamás az eredményhirdetés után Az első helyezett Meló Tamás, és a harmadik helyezett Kovács Róbert látszólag olyan, mint bármelyik kortársa. Tizenegye­dik évfolyamosok, akik már a közelgő pályaválasztásra kell figyeljenek. Egyházi témájú dolgozatuk ellenére egyik sem papnak készül. Róbert valószí­nűleg közgazdaságtant fog ta­nulni, Tamást pedig a politoló­gia, a jog, illetve a történelem érdekli. Egyikük sem könyv­moly, igaz, Tamás az átlagos­nál több időt tölt olvasással.- Mit jelentett számotokra a Mindszenty-életmű megisme­rése? K. R.: - Mindszenty haj­landó volt föláldozni magát a hazájáért. Történelemből még nem tartunk ennél a korszaknál, ám a diktatúráról szemléletes képet kaptunk az emlékiratok tanulmányozásakor. A koholt vádak, a Pócspetri-ügy, ame­lyet az iskolák államosítására használtak ürügyként, Magyar- országnak egy hazugságokkal teli időszakáról beszélnek ne­künk. M. T.: - Magyarságtudata, leit, a mai történelemtanköny­veket és Gergely Jenőnek a ka­tolikus egyház magyarországi történetét feldolgozó művét is. M. T.: - Az emlékiratok mellett én Kriskó Gyula, vala­mint Bitskey István több ta­nulmányából használtam fel részleteket.- Jutottatok-e valamilyen új, eddig még meg nem fogalma­zott következtetésbe?- Számos töften&sz, egyházi történetíró foglalkozott már a Mindszenty-élatművel. Isko­lánk kétezer kötetes könyvtára, de az egyházmegyei könyvtár és a jelenlegi tudásunk még aligha alkalmas erre. Azt hi­szem, mi most leginkább saját magunk számára fedeztük fel Mindszentyt — mondja Tamás, Róbert pedig egyetértőleg he­lyesel. * * * A Szent Imre Keresztény Álta­lános Iskola és Gimnázium 1992 szeptemberében indította első tanévét, s akkor még csak általá­nos iskolások jártak oda. A ba­lassagyarmati tanintézet két év­vel később már hatosztályos gimnáziummá fejlődött. Ma ez négyszáz diák és 39 pedagógus mindennapjainak szerves része. Az itt tanulók ünnepei sokszor eltérnek más iskolákétól. A Szent Imré-s ünnepek ugyanis az egyházi ünnepkörhöz kapcso­lódnak. A lelkinapok, az orató- riumi foglalkozások (ezeknek Róbert is rendszeres látogatója) és sok egyéb más révén többen a családban is úgy nőnek fel, hogy igazán nehezen is tudják megfo­galmazni, mit is jelent számukra a vallásosság. Köztük járva azonban valami különöset ta­pasztal az idegen is. Pedig, ahogy a fiúk mondták, nem cso­dabogarak... A tehetséges fiataloknak a budapesti díjkiosztó ünnepségen - egy harminc-, illetve tízezer forintos pénzjutalom mellé - Paskai László érsek, Habsburg Mihály, a Mindszenty Alapít­vány elnöke, valamint dr. Sem- jén Zsolt, a Miniszterelnöki Hi­vatal helyettes államtitkárának gratulációja is kijárt. Mindket­tőjük felkészítő tanára Meloné Varsi Agnes, a Szent Imre Ke­resztény Általános Iskola és Gimnázium tanára, aki melles­leg Tamásnak az édesanyja. Tarnóczi László Madárdalos csatazaj Nem tudom, túlzás-e, hogy nem merek önfeledt lenni. Nem tudom mire vélni, miért akarom táv­csővel kémlelni az eget, s egyáltalán azt sem tudom, ezt és azt miért nem tu­dom. Van itt más furcsa­ság is: egy ideje egyre gyakrabban óhajtom, lenne inkább lapos ez a bolygó: ne lássam a dupla kondenzcsíkos katonai gé­pek félelmetes légi mene­telését! Fél óra, tizennyolc perc, majd már csak tíz perc kü­lönbséggel követik egy­mást a harci repülők. Gombnyomásra műkö­désbe lép a „hadművelet”, s mindez szavakba öntve puszta rádióhír, amit azonban a hírolvasók sem képesek csak felolvasni, megrendültség nélkül tud­tunkra adni. Ráadásul nagypénteken még a ha­rangok is itthagynak ben­nünket. Elnémulnak, mert hisz’ itt az ünnep, Krisztus szenvedésével, a golgotái, baljósán beborult éggel. A szeles setétség, ez a mete­orológiai jelenség húsvét tájékán menetrendszerűen megkeres bennünket. Akár a havas eső, amely a mi dimbes-dombos tájékun­kon minden tavaszon meg­tépázza a virágba borult aranyesőbokrokat. Kö­nyörtelenül. Figyelni kellene a most is gyönyörű tavaszra. Fi­gyelni volna jó, a szépsé­ges héricsre, az esténként már finoman illatozó já­cint, mélykék, fehér, ró­zsaszín csodájára. Arra, hogy a májusfa - dacolva a fösvényen hideg hajnalok­kal — minden reggelre me­részebben bontogatja egymásra simuló, levél­kisdedeit. Legalább pár percre a tavasz mellett kel­lene maradni, hozzábújni, szeretgetni. így is lenne, ha nem állna meg tétován a sietős mozdulat, miközben má­kot darál, fát hasít a kéz, s azon jár az ész: ásni, vetni is elkelne már. S idetolak­szik a „buta” feltevés: tényleg olyan fontos ez most? Illő-e azon mérge­lődni, hogy lekozmált az étel, elfogyott a porcukor? Illő-e örülni pár megtaka­rított forintnak, új ruhá­nak, mikor mások földön­futóként menekülnek? Nyitott ablakon finom ebéd illata árad ki, be­eresztve a bevetésre kész gépek hátborzongató hangját... Patak partján kamaszok ütik a tollaslab­dát, harsányak, de néha ők is felfelé kémlelnek. A természet tud valamit az ilyen dilemmákra: a termőföld teremni akar, mert melegen süti a nap, a barázdabillegető is ott illeg katonásan, ahol kell, a friss szántáson szedeget. Az embernek is tennie kell hát a dolgát. Elszorult torokkal, rossz érzésekkel. A tudat­tal, hogy aranyos a madár, jólesik a napsütés, de szebb lenne ez az egész, ha nem vetülne rá a mégoly termé­szetesnek mondott félelem árnyéka sem. Talán így lesz majd holnap. Olyan holna­pon, ahol a madárdal szü­netében nem hangzik harci zaj. M. J.

Next

/
Thumbnails
Contents