Nógrád Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-13 / 85. szám
oU p kedd Szeretettel köszöntjük IDA nevű kedves olvasóinkat! Az Ida germán eredetű név, jelentése: életerős. Védőszentje Herzfeldi Szent Ida (825), Ekbert szász herceg felesége, aki özvegységre jutván a felebaráti szeretetnek szentelte életét. Virága a díszbors. A katolikus liturgikus naptár szerint ez a nap Szent Márton pápa (665) napja. A Nap kél: 6.01 órakor, nyugszik: 19.30 órakor. ÜGYLLETES RIPORTER Szabó Gy. Sándor ^ : (32) 416-455 105 évvel ezelőtt, 1894. április 13-án született Szombathelyen Derkovits Gyula (képünk önarcképről készült) festő. Korai műveiben a „szegény ember”- témákat idealizmussal kezelte (Menekülők, Hazafelé). Hároméves bécsi tartózkodása a német expresszionista festészet hatását tükrözi. Utolsó korszaka a polgári társadalom bírálata volt (Végzés, Anya, Kivégzés). Halála után jelent meg az 1514 című, a Dózsa- féle parasztfelkelést ábrázoló fametszetsorozata. 1948-ban posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki. 95 évvel ezelőtt, 1904-ben az orosz-japán háború során a Port Arthur kikötőjéhez közeledő Petropavlovszk orosz zászlóshajó aknára futott. Ekkor vesztette életét a múlt századvég egyik legismertebb orosz festője, Vaszilij Verescsagin. Legismertebb műve tárgyát az orosz-török háborúból mentette: ez egy hótól befúvódott, megfagyott orosz őrszemet ábrázol, s címe szállóigévé vált: ,,A Sipka-szorosban minden csendes”. 100 éve, 1899-ben született Lajtai Lajos operettkomponista, operettjei helyett néhány dalát idézzük: Hétre ma várom..., Jöjjön ki Óbudára..., Hol van az a nyár..., Én édes Katinkám..., Legyen a Horváth kertben Budán. Változó felhőzet ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A közelben ciklon örvénylik, amelyik délnyugat felől enyhe, egyre nedvesebb levegőt szállít a térségbe. Emiatt a napsütés mellett mind gyakrabban megnövekszik a felhőzet, és zápor előfordul. Élénk, olykor erős lesz a délnyugati szél. Délutánra általában 15,17 fokig emelkedik a hőmérséklet. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 16 Balassagyarmat: 16 Szécsény: 16 Bátonyterenye: 16 Pásztó: 17 Ipolytamóc: 15 Bocs(kor)ban minden egyszerű... - Szentpétervár egykor híres állatkertje ma már meglehetősen nehéz helyzetben van; természetesen mint minden baj, ez is az oroszországi gazdasági válság okaira vezethető vissza. Az intézmény kettő- és négylábú lakói persze ezt csak azon veszik észre, hogy kisebb élelmiszeradagokat kapnak, azokat is csak ritkán... A jegesmedve mama azonban - mit sem tudva a bajokról - egy tenyeres-talpas, bájos bocsnak adott életet néhány hete. Az állatka szemmel láthatóan jól érzi magát, s ő ma az állatkert legfőbb látványossága. Kos (III. 21-IV. 20.) A Jupiter meghatározza üzleti trendjét. Ne újon alá olyan szerződést, se vásárlást ne eszközöljön, ami nagy pénzzel jár, mert később nagy bajnak nézne elébe. Pazarlásnak, befektetésnek nincs itt az ideje. Védje egészségét és idegeit. Bika (IV. 21-V. 20.), 06-90-330-352. Kerülje a közös vállalkozásokat és a közös beruházásokat. Hallgasson saját érzésére és ítélőképességére, akkor nem fog csalódni. Ne hagyja saját idejét és energiáját elrabolni vagy kihasználni. Ikrek (V. 21—VI. 21.) A Hold hatására felébred Önben a közlési vágy. Nagyon vágyik a beszélgetésre, véleményt cserélni bizalmas barátokkal. Több teendője van a szokottnál, de mindig újít, kitalál valamit, hogy hatékonyabban dolgozzon. így nem csúszik a határidőkkel. Rák (VI. 22-VII. 22.) Kezd elege lenni abból, hogy mindig mások kéréseinek kell eleget tennie. Szeretné, ha többre értékelnék a munkáját, és partnereinek nem csak elvárásaik lennének Önnel szemben. Érzelmeiben hajlamos a túlzásokra, szeretteit úgy védelmezi, mint egy tyúkanyó. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Hajlamos másokat hibáztatni, ha valami nem sikerül. Nehezen tűri el, ha valakinek más a véleménye egy bizonyos dologban. Úgy érzi, Önnek kell kimondania az utolsó szót, hiszen Önnek van igaza... Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Sok friss információ birtokába jut, amit akár pletykának is nevezhetnénk, Ön azonban ügyesen használja fel a napokban hallott híreket. Felesleges problémáival viszont ne traktálja az egyébként segítőkész munkatársait. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Idejét és energiáját a szokottnál is okosabban ossza be. A lényegtelen dolgokra most ne fecsérelje erejét, hanem csak arra koncentráljon, ami előbbre viszi céljait. A szerelemben adódhatnak félreértések, de ezek hamar tisztázódnak. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Egy programja nem úgy alakul, ahogy szeretné. A bizalom és a hit fontos szerepet kaphat a mai napon. Házastársa elégedetlen lehet, aminek elsősorban valamilyen anyagi probléma az oka. Érzelmeiben visszafogott mostanában. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Munkájára a nagy hajtás a jellemző, kollégái pedig feszültek, kötekedők lehetnek. Égy régebbi érzelmi kapcsolat új tartalmat kap, bízhat abban, hogy partnere kitart Ön mellett. Anyagi dolgait nem szabad kiteregetnie. Bak (XII. 22-1. 20.) A Jupiter hatására elrendeződnek a kellemetlen események, és feloldódik hangulata. Elképzelései sorra megvalósulnak. Imádja a mozgást, végre lehetősége van arra, hogy a depressziót és a bezártságérzését leküzdje. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Kimondottan jó üzletet köthet, vásárolhat, a csillagok kedvezően befolyásolják cselekedeteit. Szép szóval mindent elérhet. Most bátran közeledhet ahhoz, akit rendkívül vonzónak tart. Érzései viszonzásra találnak szerelmi téren. Halak (II. 21—III. 20.) Ma kerülje el a szélsőségeket és a stresz- szes helyzeteket. Kövesse annak tanácsait, akiről tudja, hogy félti és szereti Önt. Lassítson a megszokott tempóján, és ne maradjon fent késő éjszakáig. Kiadós pihenésre, sok alvásra van szervezetének szüksége. Holnapi Lapunkból Akik mindig talpra esnek... Eredetileg óvónő akartam lenni, mégis más pályára kerültem. Annak idején Hoppál József, a pásztói tejüzem igazgatója - melyhez tartozott a szécsényi üzem is - közeli ismerősünk volt. Ráadásul nővérem is ott dolgozott. Ő is sokat mesélt munkájáról. Kedvet kaptam hozzá. Jelentkeztem, azonnal felvettek laboránsnak. Horváth József művezető szavai még most is bennem élnek: -tetszik nekem, ahogy benyomultál, ilyen lány kell nekem! Hat szám - egy nyeremény! 15. HÉT \ HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány p 1 3 V ? ? Salgótarjáni Apolló, 15.30 órától: Joe az Óriásgorilla. Feliratos, am. kalandfilm. 17.45 és 20.00 órától: Szerelmes Shakespeare. Amerikai, feliratos vígjáték. Apolló Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Joe az Óriásgorilla. Feliratos, amerikai kalandfilm. Balassagyarmati Madách, 15.30 és 17.45 órától: Babe 2. Színes, szinkr. amerikai vígjáték. 20.00 órától: Rémségek könyve. Színes, amerikai thriller. Madách Kamara, 18.00 órától: Rémségek könyve. Színes, amerikai thriller. 20.00 órától: Babe 2. Színes, szinkronizált, amerikai vígjáték. Bátonyterenyei Bányász, 17.30 órától: A közellenség. Színes, amerikai akciófilm. Nincs drágább az életnél - Mindenkit haza várnak Traffipax-mérések Április 13-án, kedden, 6-tól 14 óráig: Bátonyterenyén és környékén; 14-től 22 óráig: Pásztón és a város környékén; 6-tól 14 óráig: Szécsényben és környékén, az őrha- lom-Endrefalva útvonalon számíthatnak a gépkocsival közlekedők traffipaxos sebesség-ellenőrzésre. Panaszkönyv Nyaralni indult külföldre egy házaspár. Útközben betért egy étterembe, amely minden szempontból kívánnivalókat hagyott maga után. Amikor megkapták a számlát, amelynek a hátoldalán a vendég véleménye iránt érdeklődtek ezt írta rá: „Az ebéd túlfőtt és íztelen volt. A mellékhelyiség piszkos. Nagy a zaj, a kiszolgálás lassú, udvariatlan.” A végére odaírta: „Még a faliórájuk is rosszul jár!” Aláírta a nevét és a címét. Egy hónap múlva levelet kapott, amely az étteremtől érkezett és ez állt benne: „Kedves uram! Örömmel értesítjük Önt, hogy az órát megjavíttattuk.” Beszédes üdvözlet Két turista utazik külföldre. Megérkeznek, és az egyik csodálkozva látja, hogy társa egy üres papírlapot tesz borítékba, és azt a feleségének megcímezve lezárja.-Mit jelent ez? - kérdi a társa.- Ez azt jelenti, hogy mielőtt elutaztam, összevesztem a feleségemmel, és most nem vagyunk beszélő viszonyban. Ejtőernyős ugrás- Érdekes, hogy ha felülről nézzük az embereket, akkor olyan kicsiknek látszanak, mint a hangyák - mondja a kezdő ugró a társának.- Ember, húzd meg végre az ejtőernyő kioldózsinórját, azok tényleg hangyák! KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport 5.38 Falu- rádkó. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyors- fénykép... 9.04 Napközben. 11.04 Charley nénje. 11.35 Jadviga párnája. 11.54 Műsorajánlat 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Egyházi kórusmüvek. 13.30 Római katolikus (élóra. 14.04 Klasz- szikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.06 Közvetlen kapcsolat. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Radar. 17.05 Magyarországról jövök. 17.25 A Szabó család. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sporlvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A magyar nyelv hete. 20.04 Apáról, fiúra. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Tetten ért szavak. 21.04 Cserháti Zsuzsa énekel, 21.25 Vallási híradó. 22.00 Késő esi krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó. 23.04 Egy énekes... 24.00 Hírek. Időjárás. PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Sport. 6.33 Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.30 Hírek. Sport. 7.33 Közlekedés. 8.45 Sport- reggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.05 Közlekedés. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Goróiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.03 Közlekedés. 10.10 Délelőtti vendég. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.10 Daráló. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. Sport. 13.06 Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek. 15.05 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 17.04 Közlekedés. 18.00 Közlekedés 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiisz-játék-tér. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 CD-expressz. 21.04 A kéíaki - rádiójáték. 22.00 Bon-bon. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után. ~ Ü.TV» 5.4 5 Hajnali gondolatok 5.53 Határtól határig 6.03 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom 9.35 Kincsestár 11.03 Évgyűrűk (isrti.) 11.30 A szerelem jogán (br. sor.) 12.00 Híradó. Időjárás 12.15 AKT 12.25 Lezáratlan akták 12.30 Uni-jó 12.40 Mosoly a javából 13.40 A pampák királya (2.) 14.35 Mecénás 15.10 Szívtipró gimi 16.00 Nemzetiségi magazinok 17.00 Családorvos. 17.20 Provokatív 17.45 Körzeti híradók 18.00 Katolikus krónika 18.20 Hangszál(l) 18.45 Mesefilmek 19.00 A bestia (br. sor.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Monte Cristo grófja (fr.-olasz sor., 8/8.) 20.45 Kriminális 21.00 Kriminális 21.30Telemázli 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenó 22.30 Publikum 23.00 X-akták-A vonat 6.00 Szabadság tér 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.45 A kakasdombi zsaru (7.) 17.35 Kincsestár (ism.) 19.00 Magyarország ma 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Oroszország titkai (2.) 21.15 Visszatérés Édenbe (21.) 22.05 Készéi Borbála és Melis György dalokat énekel 22.40 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató #v2 5.50 Jó reggelt Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Bajnokakadémia 10.15 Satöbbi 10.45 Esély 11.10 Gyökereink 11.35 Mindent tudni akarok! 11.40 Közvetlen ajánlat 12.30 Kedves nővérkék (179.) 13.00 Adjátok vissza a lányomat! (francia film) 14.45 Gazdagok és szépek (389.) 15.15 Kakuk! (talkshow) 15.45 Sunset Beach (151.) 16.30 Marimar (22.) 16.55 7-es csatorna (2.) 17.25 Kassandra (20.) 18.35 Plusz (aktuális mag.) 19.00 Tények (hírműsor) 19.30 Szerencsekerék 19.55 Herkules 20.50 JAG - Apák napja 21.50 Mindent vagy semmit! 22.15 Jó estét Magyarország! 23.00 Szép új világ 23.30 Magnum (am. sor.) 0.15 Hozam 5.50 Nap-kelte 12.30 Video Hits No. 1 16.40 Ügyvédek (ism.) 17.35 Santa Barbara (25.) 18.30 Hír3 19.00 Egy rém rendes család 20.00 Kém Game (8.) 20.50 Gyorsabban, mint a villám (amerikai film) 22.35 MASH Margaret eljegyzése 23.05 Hír3 (ismétlés) 23.35 Santa Barbara (ism.) 0.25 Foci a javából - Futbol Mondial (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.15 Forrásvidék (ism.) 9.50 Fórum (ism.) 10.30 Héthatár (ism.) 11.05 Marguerite Volant 11.55 Vets 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.30 Tükör (ism.) 13.00 Anziksz (ism.) 13.15 Mint oldott kéve (6.) 14.10 Erebusexpedició 14.40 Hatíábó birodalom (3.) 15.10 Tavaszi zsongás (amerikai burleszk) 15.30 Bordal (7/4.) 15.55 Barangolások Portugáliában 16.40 Amiről a kövek mesélnek 17.05 A rettenthetetlen riporterek (3.) 17.30 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Helikon 18.35 Játék az egész 20.05 Hej, hej, helyesírás! 20.10 Gazdakör 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sporlpercek 21.40 Az ír férfi (ír-angol film, 1994) 22.45 Eszmélet (5/2.) 23.35 Híradó 23.55 Vers M szhftv 6.30 Tipp-top 6.45 Információs magazin 7.00 Könnyűzenei kirakat 8.00 Music Box 16.15 Információs magazin 16.30 Agrárpiac 17.00 Virtuózok 18.00 Könnyűzenei kirakat 19.00 Hívd Andreát! (ism.) 19.30 Utazzon velünk! 19.45 Ki ő? (telefonos játék) 20.00 Sportműsor 22.30 Könnyűzenei kirakat 23.30 Utazzon velünk! (ism.) 23.45 Tipp-top 24.00 Music Box 6.30 Jaj, a szörnyek! (ism.) 7.00 Rocko (ismétlés) 7.30 Clarissa (ismétlés) 8.00 Szippancsok (ism.) 10.00 Bravissimo Lido de Paris 11.10 Music Box 13.20 Szippancsok (38-40.) 14.50 Zízi a párizsi Zenith színpadán (dok.-film) 16.00 Jaj, a szörnyek! 16.30 Rocko 17.00 Hé, Arnold! 17.30 Clarissa 18.00 Kenan és Kel 18.30 A kerge város (15.) 19.00 Közelkék 19.30 Hír-M (híradó) 20.00 Az utolsó golyó (amerikai film) 21.45 Gyilkos módszer (amerikai akciófilm) Z3.30 Hír-M (ismétlés) 24.00 Közelkék (ism.) RTL KLUB 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Megveszem ezt a nőt! 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Antenna 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10 Renegade - A fejvadász 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér (életmódmagazin) 13.20 Receptklub 13.30 Bugs - Gyilkosság Rt 14.20 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.05 Sweet Valley 16.30 Az első csók (283.) 17.00 Meri vagy nem meri? 17.05 Renegade - A fejvadász 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Esmeralda (86.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz (magazin) 19.30 Barátok közt (237-238. rész) 20.00 Várom a párom 20.55 Célpont: a Föld (6.) Kétes győzelem 21.45 Híradó. Időjárás 22.00 MMM 23.00 Brooklyn South (5.) 23.50 Antenna (ismétlés) 0.20 Fókusz (ismétlés) 6.30 Hollywoodi csemegék 7.00 Egyről a kettőre 7.25101 kiskutya 9.10 Boldogságra éhezve 10.45 Marilyn mosolya 12.20 Lakat alatt 14.10 Pinocchio 15.00 Akira Kurosawa: Álmok (japán film) 17.00 A családban marad 18.40 Sárkány viadala 20.00 Ugrásra készen (am. vígjáték) 21.30 Batman és Robin (amerikai film) 23.35 Chippendale-show (show-műsor) TARJÁN! TV 18.00 Sztárvadász 19.00 Rallye és biztonság 19.10 Egy kis dixie-muzsika 19.30 Derrick - A szeretet áldozata (bűnügyi filmsorozat, 7. rész) 20.30 A legjobb barátom a pónim (amerikai film) NOGRADS HIEAP MEGYEI J G, SALGÓTARJÁN, S/ÍCSÉNY VAROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAI'IA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30) 2072-992, Pásztó - Célvonal Kft, tel.: (30) 9433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt (1133 Budapest, Véső u. 3, Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, .a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042.