Nógrád Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-12 / 84. szám
1999. április 12., hétfő Hirdetés 5. oldal Hihetetlen érdeklődés mutatkozott meg a Toyota Yaris iránt - Logo, a Honda csemete „tüzes póniló” Szép autók, nagy érdeklődés az „istállókban” szöntsenek a helyszínen, s további fél tucat megrendelőt, erre Kakuk József cégtulajdonos sem emlékszik. A Yaris a jelek szerint igazi áttörést hozott a kisautók frontján, az április 10-ei premiernapon ennyi autóra érkezett megrendelés.- Akik most döntötték el, hogy Ya- rist vásárolnak, sajnos, csak a nyár derekán vehetik át a gépkocsijukat, oly’ nagy az érdeklődés - meséli Kakuk József, akinek családja segédkezett a vendégek kiszolgálásában. - Az autó sikere nem véletlen, hiszen a paraméterei még engem is lenyűgöztek. Az első Yaris tulajdonosok között is elsőként Szabó Istvánná vehette át a szalonban a kisautó ún. útlevelét, amely az autó és a Toyota hálózat megismertetését szolgálja, s lehetővé teszi, hogy a világ bármely pontján segítséget kapjon a tulajdonosa, amennyiben rászorul. A Yaris-vevők emellett kisebb-nagyobb figyelmességeket is kaptak ajándékba a szalontól, a házigazdák pedig jófajta harapni- valóval Szabó Istvánná átveszi a Yaris „útlevelét” Egy autósnap akkor az igazi, ha szép időben történik, van mit megcsodálni, van közönsége, s megrendelő is. Nos, ebből a szempontból rendkívül sikeresnek mondható az elmúlt hét vége, amikor a Kakuk Toyota és a Honda Maruzs „istállókba” invitálták az érdeklődőket. A tízéves születésnapját ünneplő Toyota márkakép- viselet eddig sem fukarkodhatott eredményekkel, ám az, hogy egy új típus bevezető napján 21 vevőt köA Toyota sikerautója különösen műszerfalával tűnik ki és itókával kínálták a betérőket. A gyermekek is jól érezték magukat: volt, aki villanyautóval utánozta a felnőtteket, mások sok-sok Yaris-cukorkával a zsebükben térhettek haza. Ezen a napon egyébként kiállították a Toyota más modelljeit is. A közönség hajtású terepjárója, a HR-V annyi mindent tud, hogy szinte már értelmezhetetlen az „alapmodell” fogalma.- Sokan gusztálták meg a négyajtós Civik-et - mondja a házigazda - sőt vevő is lett belőle. Egészen más kategória az Accord, amely hihetetlen eleganciájával nyűgözi le tor arra utal, hogy ezt a gépet egyáltalán nem kárhoztatták cammogásra a tervezői. A Honda szalon szerviz részében a hét végén is folyt az istálló két raliautójának a felkészítése az e hét végi, 25. Esso-Salgó Rallye-ra. A tavaly év végén kategóriája bronzérmét megszerző Szabó A Honda Logo csak látszatra kis autó, hiszen erőforrása egy 1350 köbcentiméteres motor megcsodálhatta a Corolla csapott hátú változatát, az Avensist, s a RAV 4-es kis- terepjárót. Ugyancsak forgalmas hét végéje volt Maruzs Istvánnak, a Honda szalon tulajdonosának. A fejlesztésben élenjáró japán autógyár természetesen ezúttal is okozott meglepetést azoknak, akik ellátogattak a bemutató helyszínére. A Honda új, összkeréka szemlélődőket. A Honda igazi áttörése a kisautó fronton történt meg, a Logo megjelenésével. Bár a „kisautó” fogalom az utóbbi időben átértékelődött. A szó szoros értelmében vett kicsi, szűk gépkocsit már nem lehet eladni a piacon. A Logo méretei is természetesen jóval távolabb vannak a „kispolskiétól”, ám az erőforrása, egy 1350 köbcentis moSzabolcs és Kollár Péter éppen az új első futóművet szerelték az A-csoportos Civic VTi-be amely a 34-es rajtszámot viseli majd. Hasonló munkában volt a néhány héttel ezelőtt Esztergomban abszolút győzelmet szerző másodosztályú pilóta, Vincze Márton, valamint navigátora, Szigeti Zoltán, akik viszont N-csoportos gépüket készítették fel a jubileumi versenyre. (németh) A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 1999.évre a Turisztikai Célelőirányzat keretében elnyerhető megyei támogatások igénybevételére A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) a Nógrád megye részére biztosított Turisztikai Célelőirányzat (a továbbiakban: TC) támogatás terhére, a területfejlesztésről és rendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 13. § (3) bekezdése, a TC szabályozásáról szóló 12/1999. (III. 24.) GM rendelet, valamint a 217/1998. (XII. 30.) korm.-rendelet alapján (továbbiakban: Rendeletek), és a Gazdasági Minisztérium (a továbbiakban: GM) és a Tanács között 1999. április hónapban kötött keretszerződésben foglaltaknak megfelelően pályázatot hirdet 23 millió Ft összegű TC megyei decentralizált keret támogatásának (a továbbiakban: Támogatás) elnyerésére. I. A pályázat célja a megyei középtávú fejlesztési programban megfogalmazott, és a TC célkitűzéseivel megegyező alábbi feladatok megvalósítása az 1999. évi feladattervvel összhangban: a) kiemelt, megyei, országos és nemzetközi idegenforgalmi jelentőségű rendezvények támogatása. b) turisztikai termékfejlesztések:- térségi turizmusfejlesztési tervek készítése,- turisztikai beruházások. c) turisztikai reklám- és marketingeszközök. II. A pályázat benyújtásának alapfeltételei, a pályázók személye 1) A támogatásra belföldi székhelyű jogi személyek, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, valamint egyéni vállalkozók pályázhatnak. 2) Ugyanazon programhoz, projekthez a TC megyei keretéből csak egy pályázati kiírás alapján és csak egyszer igényelhető támogatás. in. A pályázatok benyújtási helye, határideje, példányszáma 1) A pályázatokat 5 példányban személyesen vagy postai úton a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht.-hoz (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36., III. emelet 313. szoba) kell benyújtani. 2) A pályázatok benyújtási határideje: folyamatos 1999. augusztus 31-ig. A megyei támogatási keret forráshiánya esetén a pályázatok befogadása a megyei keretre felfüggeszthető. Ez esetben a pályázó igénye alapján a pályázatok a központi előirányzathoz kerülnek továbbításra, továbbítás esetén a pályázatokat a központi kiírási feltételeknek megfelelően át kell dolgozni. IV. A Tanács döntési időpontjai: 1999. június 30-ig, augusztus 14-ig és október 15-ig. Elbírálásra csak a döntési időpont előtt, az alábbiak szerint beadott pályázatok kerülnek: 1999. június 30-ig történő döntésre: 1999. május 17-én, 16 óráig. 1999. augusztus 14-ig történő döntésre: 1999. június 30-án, 16 óráig. 1999. október 15-ig történő döntésre: 1999. augusztus 31-én, 16 óráig. V. Támogatható célok, a támogatások formája és mértéke 1) Pályázni lehet e pályázati felhívás I. pont alatt felsorolt programjaihoz tartozó feladatok teljesítésére a Rendeletekben és a részletes kiírásban foglaltakra figyelemmel. A programnak a szerződést követő 24 hónapon belül be kell fejeződnie. 2) A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A részletes pályázati felhívás, a pályázati adatlap a pályázathoz csatolandó mellékletek listájával és a kitöltési útmutatóval 1999. április 13-tól beszerezhető a pályázat beadási helyén, a városi önkormányzatok polgármesteri hivatalaiban, valamint Etes és Szügy önkormányzatok polgármesteri hivatalaiban a helyben szokásos másolási költségek kifizetése mellett. A részletes pályázati felhívás, a pályázati adatlap a pályázathoz csatolandó mellékletek listájával és a kitöltési útmutatóval megtalálható az Interneten, a Nógrád megyei Intranetén (Intelligens Régió ingyenes hálózata) a http://www.nmtt.nograd.hu címen, illetve a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht.-nál külön térítés ellenében mágneslemezen is beszerezhető. Salgótarján, 1999. április Becsó Zsolt sk. Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke VELUX Magyarország Fertődi Építőkomponens Kft. Vevőszolgálati Iroda és Bemutatóterem 1031 Budapest, Zsófia utca 1-3. Tel.: 436-0530, fax: 436-0535 VELUX a CONSTRUMÁN A VELUX Magyarország Kft. idén is számos újdonsággal várja látogatóit a Cons- truma Nemzetközi Építőipari és Épület- gépészeti Szakkiállításon. Jó hír azok számára, akikmost tervezik a tetőtér beépítését, vagy új ház építését, hogy 1999-ben már csak felületkezeléssel ellátott VELUX tetőtéri ablak kapható! Sok fény, egyszerű működtetés, kedvező ár, ezért választották eddig is oly sokan a GZL típusú VELUX tetőtéri ablakokat. Az idei évtől e kiváló tulajdonságok sorát az egyrétegű lakkozott felület (BASEfinish™) teszi teljessé. Ezután nem jelent majd problémát a felületi szennyeződések eltávolítása és a beépítés után a további felületkezelésre sem kell időt fordítani. így hasonlóan a GGL és a GHL típusú tetőtéri ablakokhoz, amelyek több réteggel lakkozott (TOPfinish™) kivitelben kerülnek forgalomba a GZL is hosszú időn át őrzi esztétikai megjelenését, kiváló minőségét és szolgálja használóinak tökéletes kényelmét. A VELUX felkészült a nyárra is, a kiállításon már megtekinthető az új, elegáns harmonika rolócsalád. A belső árnyékolók különlegesen dekoratív márványhatású mintával, számos színárnyalatban (szürke, fehér, bézs, zöld, kék, piros és sárga) kaphatók és természetesen utólag is felszerel- hetők az alumínium sín segítségével bármilyen pozícióban megállíthatók, forma- és mérettartók. Mindez kiegészíthető egy külső rolóval, így a tetőtér a forró napokon is kellemesen hűvös marad. A zavartalan kikapcsolódást pedig a belső burkolatra felszerelhető rolós szúnyogháló teheti teljessé. A VELUX számára mindig fontos volt, hogy az építészek munkáját segítse és eljuttassa hozzájuk a szükséges és aktuális információkat. A magyar és az osztrák VELUX szakembereinek együttműködése nyomán megszületett egy új, ingyenes CD-ROM, a VELUX CAD, amely a Magyarországon legelterjedtebb négy építészeti program alatt futtatható, vagyis mindegyik környezethez tartalmazza a szükséges modult. Segítségével az építészek időt takaríthatnak meg és precíz, minden részletre kiterjedő válaszokat kaphatnak felmerülő kérdéseikre. A VELUX CAD tartalmazza a VELUX tetőtéri ablakok műszaki paramétereit, a technikai adatokat, a csomóponti részletrajzokat és ezt témakörökre bontott kisebb programok egészítik ki. Többek között az ablakok száma és mérete alapján kiszámítható, hogy adott négyzetméteren optimális lesz e a bejutó fény mennyisége, könnyedén meghatározható, hogy a tető hajlásszögét és az ablakok nagyságát figyelembe véve pontosan hova kerüljön a nyílászáró és a kiválasztott típusokhoz automatikusan hozzárendeli a termékkódokat is. Hibás tervezéskor a program figyelmeztet, a tipikus problémákkal pedig külön is foglalkozik. A szakkiállítással egyidőben a VELUX újra indítja sikeres borkampányát. Várja azon építészek levelét, akiknek terveiben több mint öt VELUX tetőtéri ablak szerepel. Őket a területi képviselők finom borokkal fogják meglepni, a legszerencsésebb pedig egy dániai tanulmányúton vehet részt a záró sorsolás után, amikor számos ajándék is várja a résztvevőket. (X)