Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-06-07 / 55. szám
I 4. oldal Műsorajánlat 1999. március 6., szombat A régi, még 1938-ban épült és teljesen elavult pásztói tej- ( üzem helyén az idén új, teljesen modern tejfeldolgozó gyár létesül. Az építkezés, amely még a múlt év augusztusában kezdődött meg, várhatóan mintegy 1,5 millió forintba fog kerülni. Nógrádi Népújság, 1959. március 4., 1. o. I A berkenyéi harmincöt tagú Hunyadi János Úttörőcsapat bejelentette, hogy úttörő-termelőszövetkezetet alakít. Az úttörő-termelőszövetkezet elnöke Schlend János, helyettese pedig Kazsman János lett. Könyvelőnek Garamvölgyi Judi- tot választották. Megtörtént a brigádvezetők kijelölése is. Nógrádi Népújság, 1959. március 4., 5. o. Irodalmi pályázatot hirdetett a Salgótarjáni Acélárugyár KISZ-szervezete. Sok fiatal vett részt ezen a pályázaton. Bene Péter nyerte el az irodalmi pályázat első díját: 150 forintot. A nyertes a díjat felajánlotta a VIT-alapra. Nógrádi Népújság, 1959. március 7., 3. o, " HARMINC ÉVE Az Ikarus igényeinek kielégítésén kívül a Salgótarjáni Síküveggyár 1969-től magára vállalta a hazai forgalomban részt vevő személykocsik autóüveg-utánpótlását. Az Autó- ker Vállalat megrendelésére már megkezdődött a gyártás Volga, Moszkvics, Wartburg és Skoda típusú személygépkocsikra. Nógrád, 1969. március 3., 12. o. A megyei Balassi Bálint Könyvtár ez évben is körültekintően fejleszti műszaki könyvállományát. Tekintetbe veszi, hogy a nagyobb ipari üzemek rendelkeznek műszaki könyv- állománnyal, de a megye műszaki középiskolája, a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari Technikum tanulói keresik az ilyen könyveket. Nógrád, 1969. március 5., 3. o. Tizenhat szakmunkástanulója van a karancssági Egyesült Erő Termelőszövetkezetnek, s közülük a legtöbb az állattenyésztő. Az idén már Ságújfaluban és Karancsságon is meglátogatták az általános iskolát a téesz vezetői. Hívják a fiúkat, leányokat, jöjjenek a szövetkezetbe. Nógrád, 1969. március 6., 8. o. HÚSZ ÉVE Kiestek a szécsényiek. Az országos labdarúgó ifjúsági kupa legutóbbi fordulójában rangos ellenfelet kaptak a szécsényiek. A Központi Sportiskola csapatával szemben a jó mérkőzésen, minimális (4—3) arányban maradtak alul a hazaiak. Nógrád, 1979. március 1., 7. o. A Nógrád Megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya által a hét első felében - kapcsolódva az országos színházi bemu- | tatókhoz - hívták össze a megye nagyobb közművelődési intézményvezetőit, hogy megvitassák az egy éve működő Népszínház tevékenységét. Nógrád, 1979. március 3., 1. o. A Salgótarjáni Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága febru- | ári ülésén megtárgyalta és jóváhagyta a Beszterce-lakótele- j pen épülő, úgynevezett CLASP-HI típusú 16 tantermes általános iskola építésére irányuló előterjesztését. A beruházásra 84 millió 69 ezer forintot fordít a tanács. Nógrád, 1979. március 3., 8. o. _ - '“'tízévé ’ * Másfél éve jött létre a kapcsolat a Magyar Gazdasági Kamara észak-magyarországi bizottsága és az Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara között. Nógrád megyéből 14 cég jelezte szándékát, hogy részt kíván venni a Kijevben megrendezendő vásáron május 12. és 20. között. Nógrád, 1989. március 1., 1. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlatai Március 8., hétfő Őrangyalok (olasz filmsorozat, főszerepben: Bud Spencer és Kabir Bedi). Március 9., kedd Derrick (tv-filmsorozat) - Tisztességes bűnöző. A rács mögött hiába fogadkozik valaki, hogy űj életet kezd, szabadlábon a fogadalmat nehéz betartani. így jár a gyilkosság miatt ült Krowach is, akit újra be akar szervezni az alvilág. Egyik „jelentéktelen” egyetemi hallgatót kellene eltennie láb alól. Ám az akció közben a férfi rájön, hogy nem képes a feladatra. Vajon hisz-e neki Derrick, amikor a fiút mégis megölik? Tombola (amerikai filmvígjáték). Franknek egy nap briliáns ötlete támad: tombolát szervez, amelynek tétje egy év luxus és randi a világ legszebb nőjével... Március 10., szerda Ez a villa eladó (klasszikus magyar ff. kalandfilm). A villa valóban eladó. De, hogy ki a vevő, ki az eladó, és egyáltalán miért kell eladni, mindez olyan kérdés, amire csak sok-sok falrengető poén után kapunk választ, ha kapunk egyáltalán... Indaba (francia kisjátékfilm-sorozat). Az őrangyal. A zöld majmokról írott tanulmány a feltétele annak, hogy David barátnője megkapja az ösztöndíjat. Csak az a baj, hogy a park mélyén, ahol a zöld majmokat megfigyelhetik, két szökött rab bujkál... Március 11., csütörtök Slapaj (rajzfilmsorozat). Felhőkarcoló (amerikai akciófilm). Los Angeles felhőkarcolói az akciófilm helyszínei, ahol túszok, FBI-ügynökök és egyéb érdekcsoportok összeütközését láthatjuk. Március 12., péntek Őrangyalok (olasz filmsorozat, főszerepben: Búd Spencer és Kabir Bedi) Március 13., szombat Mennyei játszótér (amerikai film). Egy fiatal ügyvéd feladja kisvárosi praxisát, és elhatározza, hogy nyárra Chicagóba költözik, hogy beszálljon egy kosárlabdacsapatba. Szombati rádió- és televízióműsorok TV2,2150: Mélytengeri szörnyeteg - Nagy üreget fedez föl az óceán mélyén az amerikai hadsereg titkos mélytengeri kutatóbázisán dolgozó tudós- csoport Berobbanják az üreget. Valami megtámadja a bázisközpontot. A támadás következtében megszakad az összeköttetés a fekfentökkel. Kiderül, hogy az üregből titokzatosUörténelem előtti lény szabadult el, amely el akatja pusztítani az embereket. Versenyfutás kezdődik az idővel. A személyzet tagjai megpróbálják elhagyni az óceán mélyét. KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.30 Hírek. Időjárás. 5.40 Kertbarátok. 6.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport. 8.06 Kopogtató. 8.30 Fúvóm az énekem... 8.35 Kerek perec. 9.00 Útközben. 9.05 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.00 Útközben. 10.05 Szombat délelőtt. 10.35 Rádiókabaré. 12.00 Déli krónika 12.30 Ééskamra 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Háló-társ. 14.05 Oxigén. 15.00 Útközben. 15.04 Irodalmi Újság. 16.00 Tranhat óra 16.55 Hatoslottó-sorsolás. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 18.20 Bő-futam. 1825 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.29 Az őtóslottó számai. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20.00 Hírek. Időjárás. 20.04 George Dandin - Moliére vígjátéka két részben. 21.43 Bartók: Táncszvit 22.00 Késő esti krónika. 22.20 23. óra. 23.04 Muzsikák) nagyvilág. 24.00 Hírek. Időjárás PETŐFI 420 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajná dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Állomáskereső. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Pax rádió. 6.35 Sportszombat 7.00 Hírek. Időjárás. 7.03 Közlekedés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Slágerkívánságok. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.03 Közlekedés. 9.05 Parti. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.06 Kedvencek listája. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Daráló. 13.45 Hangdominó. 14.00 Szív küldi... 15.00Hírek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Vállalkozásklinika. 16.30 Kerengő. 16.55 Hatoslottó-sorsolás. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.04 Operettparádé. 18.00 Közlekedés. 18.02 Hogy tetszik lenni? 18^30 Segíthetünk? 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Varázsnaptár. 20.00 Sportkoktél. 21.00 Hírek. 21.04 Énekszóval... 22.00 Aki hűtlen tett a földhöz. 22.33 Zene. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után ß 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Hány és még egy jómadár (20.) 8.35 A zeelandi lány (7/1.) 9.05 Ernyő 9.45 Hol-mi? 10.15 Trópusi hőség 11.10 Szerelmek Saint-Tro- pez-ban (65/49.) 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 A Moszkvai Jégcirkusz a párizsi sportpalotában 13.15 Csellengők 13.50 Telesport Forma-1 - Időmérő edzés 15.00 Divat 2000 15.30 Delta 2000 16.00 Zóna (riportmag.) 16.30 Telesport 18.30 Ki marad a végén? 19.00 Lottóshow 19.20 Európai időjárási körkép 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Zeneszombat 22.00 A szerencse fia (angol film) 7.50 Műsorismertetés 7.55 Nemzetiségi magazinok 10.25 Zenegér 10.35 hANGOLka 10.55 A mi Chartynk 11.45 A magyar irodalom képes története (27.) 12.15 William Christie - avagy a barokk szenvedélye (fr. portréfilm) 13.30 Európa ablak 15.05 Gyöngyök 15.35 Itt ártunk 16.05 Legyél helyettem én 16.40 Orbán Balázs nyomában (sorozat - J2/9.) 17.30 Kincsestár (ism.) 19.00 Fedett pályás atlétikai világbajnokság 20.00 Híradó 20.30 Kérem a következőt! 20.45 Vízi zsaruk (32.) Nincs új a nap alatt 21.30 Esti showder (ism.) 22.25 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató h2 6.30 Könyvek könyve 7.00 TV2-matiné 10.30 Boomer 11.00 Egy úr az űrből 11.25 Fo az étel! 11.30 Családi kötelékek (amerikai sorozat) 12.00 Madison 12.30 Gimidili 13.00 Partytévé 14.00 Slágerlista 14.30 Miért éppen Alaszka? 15.20 Halál a Rubinhegyen (amerikai western) 17.50 Kaméleon (amerikai sorozat) 18.00 Azok a szép napok 18.40 Álomsztori 19.00 Tények 19.30 Szerelem első látásra 20.00 Karatés védőangyal (amerikai akciófilm) 21.50 Mélytengeri szörnyeteg (am. sci-fi horr.) 23.35 Meghökkentő találkozások (am. sorozat -1.) 24.00 Pamela titkai 2. (am. erotikus film) 8.00 Nap-kelte 11.00 72 óra (ism.) 11.25 Foci a javából 12.55 Robin Hood legújabb kalandjai (25.) 13.45 Vadnyugati fejvadász (12.) 14.30 Star Trek (39.) 15.20 Kasszafúrók . (amerikai vígjáték) 16.55 Beverly Hills 90210 18.30 Hír3 19.00 Modellügynökség (28.) 19.45 Buffy, a vámpírok réme . (am. sorozat - 6.) 20.35 Végtelen határok (am. sci-fi sor. - 8.) 21.25 A test melege (am. erotikus thriller) 23.25 Music Time (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Hírek 5.40 Gazdakör (ism.) 6.15 „A jövendő számonkér” 7.20 Szegletkő (ism.) 7.55 Hírek 8.10 Összkép (ism.) 8.40 Billy, a macskakölyök 9.05 Az ókor csodái (ism.) 9.35 Két macska, egy kutya: A dzsip 9.45 Ami igaz, az igaz 10.00 Tarkabarka 11.05 A Mars-kutatás története (angol film) 11.55 Vers 12.00 Lapozó 12.20 Protestáns világ 12.35 Anziksz - Fertőszépiak 12.50 Széki keresztelő (ism.) 13.20 A cirkusz fényei (5.) 14.15 Távoli pavilonok (6.) 15.10 Az élet bolygója (3.) 16.00 Föld kőiül az „Equator" vitorlással (9.) 16.30 Dunatáj (magazin) 17.05 Táncház (magazin) 17.35 Tesz-vesz város 18.00 Híradó 18.20 McCallum (2/2.) 19.15 Mesék a vadonból (6/6. rész) 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Vérmes remények (angol film, 1988) 23.30 Híradó 23.45 Vers 23.50 Hangtalan ellenség (angol film, 1957) SZÍV TV 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 16.15 Meditációsjóga 17.00 Sportműsor 18.30 Könnyűzenei magazin 19.00 Közhír 19.30 Hívd Andreát! (ism.) 20.00 Celeste (134.) 21.00 Az istenek a fejükre estek Kínában is (am. vígjáték, ism.) 23.00 Közhír (ism.) 23.30 Könnyűzenei magazin 24.00 Napraforgó TV3,2125: A test melege - Megunja a házasság megannyi kötöttségét Matti építési nagyvállalkozó érzéki felesége. Férfi és kaland kell neki. Körülnéz a városban, és a tekintete megakad a feltörekvő fiatal ügyvéd ártatlan képén. A végzet asszonya ellenállhatatlan, bűvköréből nincs menekülés. A fiatalembert a befolyása alá vonja. Vonakodva bár, de az ügyvéd beleegyezik, hogy megölje a férjet. A terv megvalósítását a nő felügyeli. Biztos kézzel irányítja az eseményeket. 6.30 Fecsegő tipegők (ism.) 7.00 Rocko (ismétlés) 7.30 Aah! A szörnyek! 8.00 Clarissa (ism.) 8.30 Pete és kis Pete (ism.) 9.00 Slapaj (ism.) 11.00 Sheriok Holmes nyomon van (ism.) 12.00 Music Box 14.00 Slapaj (16-17.) 15.00 Szelep (sportműsor) 16.00 A rossz úton járó gyermek (amerikai film) 17.00 Fecsegő tipegők 17.30 Rocko 18.00 Clarissa (am. sor.) 18.30 Ugródeszka 19.00 Vahur 19.30 Deify (6.) 20.00 Őrangyalok - Balfácánok szabadlábon (1.) 21.45 Az Ufó-akták rejtélye (am. sci-fi thriller) 23.30 Vahur (ism.) 24.00 Music Box EBE 6.30 Bibliai kalandok 7.00 Kölyökklub 11.05 Csőrre töltve 11.30 Az elveszett világ 12.00 Bravo Tv 13.00 Hírek 13.10 Kedvenc magazin 13.40 Bors (4.) 14.35 Selyemharisnya (am. zenés film) 16.35 így készült: A csók 16.45 Kung-fu 7 Kihívás 17.35 Titanic - Új utakon (amerikai dok.-film) 18.20 Zenész 18.45 Híradó 19.05 Fókusz-plusz 19.30 Csíííz 20.00 Spionfióka (amerikai vígjáték) 21.40 Színésznők a kifutón 22.35 A pacák (amerikai vígjáték) 0.10 Híradó. Időjárás 0.25 Neve: Senki (25.) (ismétlés) 6.30 Közös többszörös (amerikai vígj.) 8.25 Szederkert - Őszi mese 8.55 Moll Flanders 11.00 Melrose Place 11.50 A bűn utcája 13.35 Fejjel a falnak 15.50 Eddie 17.30 Ellopott elefánt (amerikai kalandfilm) 19.05 Egyről a kettőre 19.30 Jó barátok 20.00 Nyerő páros (amerikai akciófilm) 21.35 Mr. Jones (amerikai film) 23.30 A játék neve halál (amerikai thriller) TARJANI TV 12.28 Lássuk, hogyan növekednek! - A kaméleon 12.40 A következő évezred küszöbén 13.40 Képes recept 14.05 Indaba (2.) 14.30 Csatárnak született (angol játékfilm) Vasárnapi rádió- és televízióműsorok KOSSUTH 6.00 Hírek. Időjárás. 7.00 Hírek. Időjárás. 8.00 Hírek. Időjárás'. 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar millennium. 985 Világóra. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.04 Római katolikus szentmise közvetítése. 11.00 Hírek. Időjárás. 11,05 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika. Sport. 1225 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.55 Vasárnapi levél. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.05 Névjegy. 13.55 Műsorajánlat. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.04 Szonda. 14.35 Mi üzen a rádió? 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Művészlemezek. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.04 30 éves a Rádiókabaré. 17.00 Terasz. 18.00 Esti krónika. 19.04 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Kondor Emő nótából. 20.04 Archívumok mélyéről. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Magyar honvédsorsok. 21.31 Jászszendász- lótól Cannes-ig és vissza. 22.00 Késő esti krónika. 2220 Vasárnapi hangverseny. 24.00 Hírek. Totó r PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáskereső. 6.08 Végre vasárnap! 7.00 Hírek. Időjárás. 7.45 Sportreggel. 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Közlekedés. 9.05 Ember- mesék. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Felhő Péter. 14.06 Szépség ’98.15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 16.00 Poptarisznya. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.04 Közlekedés. 17.08 Sporthírek. 18.00 Közlekedés. 18.30 Sportösszefoglak). Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 20.00 Gyurkovics-szalon. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 A Rádió Dászínháza. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után fcTVI 7.00 „így szól az Ur!” 7.05 Kék egér 7.15 A nagy eszű sündsznócska 7.40 Kukucs 8.00 Zenegér 8.15 A gyűszűnyi erdő lakói 8.40 Kisokos 9.00 Zöldkalap 9.30 Tévémagiszler 10.30 „A Szövetség” (7/1.) 11.00 Honvédcsaták 11.30 Mr. Bean, a bébicsősz (angol burleszk) 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Szerencsepercek 12.35 Bokrétát kötöttem mezei virágból 13.05 Telesport Ausztrál Nagydíj 15.05 Politour 15.35 Örömhíi 15.55 A majom meztelen 16.45 Úton 17.15 Helló, világ! 18.00 Unokáink sem fogják látni 18.45 Nevetett ma már? 19.00 A Hét 20.00 Ally McBeal (23/17.) 20.45 Telesport 21.00 Lányok a Lidóból (fr. sorozat, 3/1.) 22.50 Mustra 23.1511 után 7.05 Műsorismertetés 7.10 Kánon 7.40 Tudóra-válogatás 9.40 A mi Chartynk 10.30 Tökjó 11.00 Telesport 13.05 Aranyfüst 14.00 Nótaböngésző 14.30 az én váram” 15.05 Színes tintákról álmodom (magyar film) 16.30 Pillanatfelvétel 16.45 Nekem ne lenne hazám? 17.00 Reflektorfényben 17.30 Cirka-firka 18.00 Csavargóének In memóriám Rab Zsuzsa 18.30 Telesport Fedett pályás atlétikai világbajnokság 19.35 Telefonpapa 20.35 A fekete város (7/1.) 21.35 Demjén '98 Koncert a BS-ben, 1998. december 29-én | 22.55 MM 23.00 Székely János-portré 24.00 Napbúcsúztató h2 6.00 Hűséges az Isten 6.30 Könyvek könyve 7.00 TV2-matiné 10.20 Valami kis szerelem (amerikai film) 11.50 Világjárók 12.20 Lacikonyha 12.45 Vad-világ 13.30 Premier 13.50 Kastélyszálló (osztrák sorozat) 14.45 MacGyyer(am. sor.) A kihívás 15.40 Petrocelli (am. sor.) 16.35 A Szuper csapat 17.35 Xena (am. sor.) 18.30 Napló - Mérlegen a valóság. Közben: Tények 19.30 Szerencsekerék 20.00 Közkívánatra! 22.00 Y-akták 22.30 Gól! Gól! Gól! 23.30 Csontváry (magyar film) 1.25 Vers ép után MTV1,21.00: Lányok a Lidóból Harminc éve, a félje halála óta Madame Carmino vezeti a világhírű párizsi kabarét, a Udót. A dicsőséges korszaknak azonban egyelőre vége, az intézmény súlyos pénzügyi gonddal küzd. A tapasztalt üzletasz- szony nehéz lépésre szánja el magát: megbízza a fiatal, dinamikus Bemard Duprét, hogy szigorú intézkedésekkel próbálja útját állni a további hanyatlásnak. Dupré eddig nem a szórakoztatóipaiban dolgozott Semmi tapasztalata nincs ezen a téren. 7.55 Nap-kelte 11.00 Music Time (ism.) 11.50 Utazás Gasztronómiában 12.20 Jövőnéző 12.50 Lois és Clark (25.) 13.40 Vadnyugati fejvadász (13.) 14.25 Star Trek (40.) 15.15 Az Angyal (14.) 16.00 Sherlock Holmes (14.) 16.55 Melrose Place 18.30 Hír3 19.00 Modellügynökség (29., bef. rész) 19.45 Waikiki páros (5.) 20.35 Foci a javából 21.00 Végtelen határok (9.) 21.45 Alkonyzóna (57.) 22.10 Jövőnéző(ism.) 22.40 Video Hits No. 1 ^ DUNA TV 6.30 Hírek 6.35 Reggeli muzsika 6.45 Protestáns világ 7.00 Tesz-vesz város 7.25 A varázsvödör (21.) 7.35 Nils Holgersson... (ism.) 8.00 Az óceán lánya (ism.) 8.25 Két macska egy kutya 8.35 Susogó vadon 8.50 Pop-sa-rock (ism.) 9.20 Miénk a tér (ism.) 10.20 Kalliopé dalnokai (ismétlés) 11.00 A XX. század zenéje (angol sorozat - 7/1.) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Hírek 12.10 Lóverseny 12.25 Néptáncok 12.35 Az ókor csodái 13.10 Ég veled, tizenharmadik évem! (norvég film) 14.25 Régi híradók 14.50 Sportképek 17.00 Kedves 17.40 Marcel és Bonifác nagyapó 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó. Sportpercek 19.15 Szép Heléna (angol film) 21.20 A három asszony (francia film) 23.00 A magzat (magyar film) 0.45 Vers SZÍV TV 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 15.45 Testszéprtés Bíró Icával 16.30 Iranyjelző 17.00 Zenei hírzárlat (ism.) 17.30 Autósport 18.00 G.I.Joe 18.30 Könnyűzenei magazin 19.00 Közhír 19.30 Élet és design 20.00 Egy páholyban Benkő Dániellel 20.15 Hívd Andreát! 20.45 Sportműsor 24.00 Napraforgó 0^ 6.30 Fecsegő tipegők (ism.) 7.00 Rocko (ism.) 7.30 Aah! A szörnyek! 8.00 Clarissa (ism.) 8.30 Pete és kis Pete (ism.) 9.00 Slapaj (ism.) 10.30 Ugródeszka (ism.) 11.00 A rossz úton járó gyermek (ism.) 12.00 Music Box 14.00 Slapaj (18-19.) 15.00 Szelep (ism.) 16.00 Zertigo gyémánt (amerikai film) 17.00 Fecsegő tipegők 17.30 Aah! A szörnyek! 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Slapaj (20.) 19.00 Bulivonal - Extra Pop 19.30 Deify (7.) 20.00 Őrangyalok (2). 21.45 Véres kéz (amerikai thriller) 23.40 Bulivonal - Extra Pop 0.10 Music Box ihlJli vfffg 6.30 Ez nem boszorkányság! 7.00 Kölyökklub 11.05 Csőrre töltve 11.30 Enid Blyton kalandfilmsorozata 12.00 Bugs 13.00 Hírek 13.10 A világ körül Michael Palinnel (6.) 14.05 Gyilkos sorok (23.) 15.00 Knight Rider (30.) 16.00 A midwayi csata (am. háborús film) 18.15 Kész átverés 18.45 Híradó 19.05 Akták 19.30 Vasárnapi kiadás 20.00 Leszámolás Hongkongban (am. akcióvígjáték) 21.40 Az élet ajándéka (amerikai film) 23.20 Híradó. Időjárás 23.35 Országház 0.05 A világ körül Michael Palinnel (ism.) 0.55 Akták (ismétlés) 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Ellopott elefánt 8.35 Francia csók 10.30 Egyről a kettőre 10.55 Jó barátok 11.20 Bogaras Joe 12.45 Az utolsó igaz harcos (amerikai kalandfilm) 14.30 Su-Ling legendája (amerikai rajzfilm) 15.20 Vérdíj 2. (amerikai krimi) 17.00 Csont nélkül (amerikai vígjáték) 18.35 Mennyi? 30! 19.10 Melrose Place 20.00 Meglesni és megszeretni (amerikai vígjáték) 21.40 Kivégzésre várva (amerikai dok.-film) 22.35 Utánunk a tűzözön (amerikai akciófilm) 0.35 Az évszázad bűnügye (amerikai dok.-film) RTL Klub, 21.40: Az élet ajándéka - Joleen Sutton jó anya és feleség. Benzinkút-tulajdonos férje a csőd szélén áll. Joleen értesül a béranyaprog- ramrói, és mentő ötlete támad. Úgy dönt, hogy néhány ezer dollárért hajlandó kihordani a másik házaspár gyermekét. A béranyaság sima ügynek látszik, ám amikor a munkahelyén kiderül, hogy a gyermeknek nem Joleen félje az apja, az asszonyt elbocsátják az állásáról, a gyerekeit pedig zaklatni kezdik A félje ügyfelei elpártolnak tőlük.