Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-19 / 65. szám

t 2. oldal Megyei Körkép PÁSZTÓ 1999. március 19., péntek „Történelemóra” a Tanácsköztársaságról: Salgótarján megvédése (3.) Honvédő harcok 1919 tavaszán Mivel a szénmezők nagy része a demarkációs vonalon kí­vülre esett, a borsodi szénbá­nyák a csehek kezére kerül­tek, a Mecsek vidékére szerb csapatok vonultak be, így a többi dunántúli szénmező mellett csupán Salgótarján és környéke termelhetett a ma­gyar lakosság részére. A Kormányzó Tanács általá­nos mozgósítást rendelt el. A közzétett felhívásra Salgótaiján- ból és közvetlen környékéről mintegy 2400-2500 fő vonult be az 5. Vörös Munkásezredbe, túl­nyomó többségében gyári mun­kások, bányászok és szegénypa­rasztok. A munkásezred pa­rancsnoka Vinkler százados, po­litikai megbízottja Mester Já­nos, majd a későbbiek folya­mán Kovács Imre volt. Az ezred három zászlóaljból tevődött ösz- sze: acélgyári vasasokból (600-620 fő, parancsnok Czir- besz vasmunkás, politikai meg­bízott Kominek Lajos), bányá­szokból (680-700 fő, parancs­nok Révész Imre, tűzhely- és üveggyári munkásokból (550-600 fő). Később -1919. június 25-én - ennek az egység­nek a hadügyi népbiztos 145532. és a hadsereg-parancsnokság 622/68 HBM számú rendelete az „5. Salgótarjáni Munkásezred” nevet adományozta. A Salgótarján irányába rend­kívüli heves támadás bontakozott ki, de az ellenség sikereket tsak a Rimaszombat-Feled térségében ért el május 3-án. A cseh csapa­tok a Mátranovák-Nádújfalu út­elágazást, ahol viszonylag hosz- szan tartó kemény tűzharc folyt. A vasaszászlóalj 1. és 2. százada a Losonc-Fülek irányából előre­törő intervenciósokkal, a 3. szá­zada pedig - Nagy Béla parancs­nok irányításával - Mátranovák térségében vette fel a harcot. Május 4-én az ellenség foko­zott erővel támadott Losonc és Fülek felől. Bekapcsolódott a harcba a salgótarjáni 5. Vörös Ezred zászlóalja, és a IH./17., va­lamint a III./18. tüzérüteg. Ezek vasúton aznap délután érkeztek Salgótarjánba és Somoskőújfalu déli részén foglalták el tüzelőál­lásukat. Innen támogatták a gya­logság harcát. Az itteni csatában részt vett a 8. számú páncélvonat és a MEMOSZ-zászlóalj is. Szintén heves csatározások bontakoztak ki a Lapujtő-Homo- rútető-Somoskőújfalu északi szegélye, s a Sátorostető-Salgó- bánya-Vecseklőpuszta terepsza­kaszon. A körülbelül egy hétig tartó harcban a magyar csapatok megállították az ellenség előre­nyomulását. Közben a másik ffontszaka- szon, a május 3-án Rimaszom­bat-Feled irányából indított of- fenzíva során a csehek sikereket értek el. Nádújfalu után Kistere- nye is a kezükre került. A salgó­tarjáni dandárcsoport parancs­noksága a bányászzászlóaljat ve­zényelte Kisterenye felszabadítá­sára. Ezzel párhuzamosan Strom­feld Aurél május 6-án Hatvan fe­lől vonaton újabb erőket irányí­tott Salgótarjánba. A 80. dandárt, amelynek kötelékében nemzet­közi egységek is harcoltak. A Salgótarján térségében indí­tott magyar ellentámadásokat si­ker koronázta. A 3. és a 6. had­osztály a Salgótarján-Fülek-Lo- sonc, illetve az Eger-Feled-Ri- maszombat irányában folytatott offenzíva nyomán május 16-án elérte a demarkációs vonalat. Az ellenség visszavonult, olykor menekült. Salgótarján és a nóg­rádi szénmedence megmenekült. A harcok során főleg a 46., a 101., a 80. és a 65. dandár katonái tűntek ki. Az előrenyomulást azonban - a Kormányzó Tanács utasítására - Stromfeld leállí­totta, mivel olyan hírek érkeztek, hogy az antanterők délen újabb akciókra készülődnek. Stromfeld Aurél azonban nem mondott le az északi offenzíva megvalósításá­nak tervéről. Ez azonban később egy másik helyen indult meg. A csehek rendezték soraikat és május 18-án megindították má­sodik támadásukat a nógrádi szénmedence ellen. Ennek célja már nem csupán Salgótarján és a térség elfoglalása, hanem a ta­nácshatalom megdöntése volt. A fő egységek Rimaszom- bat-Ózd-Pétervására felé nyo­multak előre. Ezzel párhuzamo­san folyt a támadás Mátramind- szent-Ki stereny e-N agybátony, valamint a Tama völgyének irá­nyába is. Május 19-én a csehek elfoglalták Kisterenyét, így a helyzet ismét kritikussá vált. Kisterenye visszafoglalására a 80. dandárt, a II/5. munkászász­lóaljat (bányászzászlóalj) vetet­ték be, amely szorosan együtt­működött a 46. dandár erőivel, s a 8., a 2., és a 6. számú páncél vo­nattal, valamint az 5. hadosztály- lyal, mely a Tama mentén tá­madva felszabadította Pétervásá- rát. Kisterenyének a cseh erőktől való megtisztítása közös erővel történt. Az ellenség visszavonult, Salgótarján másodszor szabadult ki az ellenség szorításából. Közben a magyar hadvezetés kidolgozta az északi hadjárat ter­vét. 1919. május 30-án elkezdő­dött az északi hadjárat, melynek eredményeképpen a Vörös Had­sereg június 6-án elérte a Sátoral- jaújhely-Kassa-Tamaalja-Rima- szombat-Gyetva-Gács-Selmec- bánya-Verbó-Érsekújvár, majd június 10-én a Bártfa-Rozs- nyó-Tiszolc-Körmöcbá- nya-Kürt vonalat. Az események azonban tragi­kus fordulatot vettek. A június 8-i és 14-i Clemanceau-jegyzék tel­jesítése nyomán a csapatok visz- szavonása északról, s a július 20- án indított támadás a románok el­len, a Vörös Hadsereg összeom­lását eredményezte. A román ki­rályi hadsereg július 24-én ellen- támadásba kezdett, 30-án elérte a Tiszát, és elfoglalta Szolnokot. 1919. augusztus 1-jén a tanács­kormány lemondott, a román haderő megszállta Budapestet. Véget ért a Magyar Tanácsköz­társaság 133 napos története. Azok a harcok, melyeket a magyarság 1918/19-ben folyta­tott, az ország, a nemzet fennma­radását célozták és szolgálták. A Salgótarjánért és a nógrádi szén­medencéért vívott küzdelmek pedig azt eredményezték, hogy hazánknak ez a jelentős térsége megmaradhatott magyarnak, természeti, gazdasági és kulturá­lis kincseivel egyetemben. Dr. Bozó Gyula (Vége) A Népjóléti Képzési Központ is segíteni szeretne az árvízkárosultaknak Most kevés az érzelmi azonosulás! ■ 1 ■ , -í > ,'-*11 wLt-V ; B.-gvarmat Pásztó B.-terenye Salgótarján tojás 14-18 Ft/db 10-13 Ft/db 12-14 Ft/db 13-16 Ft/db burgonya 70-80 Ft/kg 50-75 Ft/kg 60 Ft/kg 50-80 Ft/kg vöröshagyma 60-80 Ft/kg 60-70 Ft/kg 60 Ft/kg 60 Ft/kg fokhagyma 350 Ft/kg 300-350 Ft/kg 250-300 Ft/kg 300-350 Ft/kg sárgarépa 150 Ft/kg 60 Ft/kg 60 Ft/kg 100 Ft/kg petr. gyökér 150 Ft/kg 100-120 Ft/kg 100 Ft/kg 50-150 Ft/kg karfiol 350-450 Ft/kg 260-300 Ft/kg 240 Ft/kg 300 Ft/kg kelkáposzta 10-120 Ft/kg 100 Ft/kg 100 Ft/kg 100 Ft/kg karalábé 120-150 Ft/kg 80 Ft/kg 70 Ft/kg 120 Ft/kg fejes káposzta 50 Ft/kg 50 Ft/kg 45 Ft/kg 40 Ft/kg savanyú káposzta 150 Ft/kg 100 Ft/kg­140 Ft/kg alma 100-150 Ft/kg 100-120 Ft/kg 100-120 Ft/kg 80-140 Ft/kg paradicsom 320-400 Ft/kg 350 Ft/kg 300 Ft/kg 269-349 Ft/kg zöldpaprika 50-150 Ft/db 40-50 Ft/db 15-100 Ft/db 650 Ft/kg Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján: Az hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt kereshetik fel. Telefon: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt, - szombat és vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Rétság: A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig. Szécsény, Rákóczi út 113. alatt péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Tele­fon: 32/370-432. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkisegély-telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban: a Főtér 2. szám alatti Kamilla patika; Balassagyarmaton: a Bajcsy út 20. szám alatti Remény gyógyszertár; Pásztón: a Kölcsey út 16. szám alatti Gyógyír pa­tika; Szécsényben: a Rákóczi út 67. szám alatti Szent- háromság gyógyszertár; Bátonyterenyén: a Bányaváros, Ózdi út 31. szám alatti Elixir gyógyszertár tart ügyeletet; Rútságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szo­ruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái lát­ják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Me­gyei Szervezetének magánállatorvosi (beteg­bejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén, - pénteken 14 órától hétfőn reggel 6 óráig - az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.-gyarmat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Ri- móc, Terény, Magyamándor és környéke) dr. Hegedűs Szilárd, 2660 Balassagyarmat, Jópaló­cok u. 45., Tel.: 06-35/313-341, mobil: 06- 30/9147-843; Rétsági ügyeleti körzet: (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke) dr. Dobos Attila, 2654 Rétság, Börzsönyi út 33., Tel.: 35/350-140, mobil: 06-30/9581-175; Salgótarjáni ügyeleti körzet: (Salgótarján, Ce­ted, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) dr. Ottmár György, 3100 Salgótar­ján, Pécskő u. 2., tel.: 32/421-307, mobil: 06- 30/9986-947; Pásztói ügyeleti körzet: (Pásztó, Kálló, Cserhát- szentiván, Ecseg, Palotás és környéke) dr. György Zsolt, 3069 Alsótold, Nefelejcs út 14., Tel.: 32/380-088, mobil: 06-30/9531-288;, Nógrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmi­szer-ellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén, - péntek 14 órától hétfőn 8 óráig - az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén: dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyarmat, Óváros tér 17/A., Tel.: 35/314- 176, mobil: 06-60/410-710; Balassagyarmat, Szécsény és környékén: dr. Perjés Zoltán, 2660 Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13., Tel.: 35/311-187, mobil: 06-30/9775-951; Salgótarján és környékén: dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár u. 4., Tel.: 32/421-307 vagy 440-268, mobil: 06-20/9362-008; Pásztó, Palotás és környékén: dr. Bene Tibor, 3060 Pásztó, Ibolya u. 2., Tel.: 32/460-543, mo­bil: 06-30/9542-746. Szentmisék és istentiszteletek Azt a legnehezebb elviselni, ha a szobánkba jönnek a tragédiák képsorai és mi az adott pillanatban nem tu­dunk segíteni. Pedig a legtöbb embernek ez az első gondolata. Sokszor előfordul, hogy önkéntelenül kimondjuk a szánalom oda illő gondolatait, netán beleéljük magunkat a nehéz helyzetben lévők sorába - aztán az élet megy tovább. Salgótarjánban, a Népjóléti Képzési Központ dolgozói azt gondolják: kevés a beleélés, kevés az érzelmi azonosulás. Több kell, most valóban segí­teni kell! Segíteni egyéneken, családokon, akiknek az árvíz és a belvíz természettől vezé­relt krízishelyzete kilátásta­lanná tette a holnapot. Azo­kon, akiknek egész élete vagy évtizedek alatt összekuporga- tott értékeit, vagyonát, hajlé­kát és biztonságát emésztette el az ár. A Népjóléti Képzési Köz­pont dolgozói pénzadományok gyűjtését határozták el az ár- és belvíz sújtotta települések megsegítésére. A tarjáni szék­helyű, országos hatókörű in­tézmény azzal a felhívással fordul Nógrád megye intéz­ményeihez, nonprofit szerve­zeteihez, a gazdálkodó szerve­zetekhez, a vállalkozókhoz, a megye polgáraihoz, hogy csat­lakozzanak hozzájuk! Pénz- beni adományainkkal segítse­nek a bajbajutottakon! A csatlakozni kívánók adományaikat a Máltai Szere­tetszolgálat erre a célra elkü­lönített számlaszámán fizethe­tik be: 10201006-50051599. Bibliaklub Salgótarján - Az adventista egyház által szervezett sorozat legközelebbi programjait e hét végén, március 19-én, 20-án, 21-én és 22-én tartják a József Attila Művelődési Központ­ban. Pénteken 16 órától „A le­nyűgöző prófécia, amit Nost­radamus kihagyott”, szomba­ton 16 órától „A törött pohár­ról szóló igazság”, vasárnap 16 órakor „Csak egy másik bőr a falon”, hétfőn 17 órától „A próféták profittá alakítása: vajon minden modem próféta csaló?” címmel lehet megte­kinteni dr. Dwight K. Nelson előadását videofilmről. Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplébánia: Szombaton 7.30 és 17.30 óra­kor, vasárnap 9.30, 11, és 17.30 órakor lesz a szentmise. St. megyei kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 17 órakor, vasárnap 10 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: vasárnap 8.30 órakor lesz szentmise. Zagyvaróna: szombaton este 16.30 órakor, vasárnap 10 óra­kor lesznek a szentmisék; Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor lesz a szentmise. Szent József-templom: szomba­ton 18.00 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesz szentmise. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap a Salgó úti temp­lomban 10.30 óra, Zagyvapál­falván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisz­telet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st. -i gyüleke­zete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mögött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45­12.00, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. St. Ezüstfenyő otthonban: min­den hónap első péntekén 10 órá­tól kezdődik az istentisztelet. Balassagyarmat: Római katolikus templom: Szombaton reggel 7 és este 18 órakor, vasárnap 7, 8.30, 11, és 18 órakor tartják a szentmisét. Evangélikus templomban: is­tentisztelet vasárnap 9, 10 és este 18 órakor. Ipolyszögön: 10.30 órakor. Szécsény: Római katolikus templom: szombaton 18, vasárnap 7, 9.30, 11 és 18 órakor van a szentmise. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16 órakor. Pásztó: Római katolikus templom: szombaton 19, vasárnap 9 és 19 órakor lesz a szentmise. A Szent Lélek-templomban: is­tentisztelet vasárnap 11.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész­épület) vasárnap 15 órakor. Rétság: Római katolikus templom: szentmise vasárnap 8 és 11 óra. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszte­letet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): szombaton 18 órakor, vasárnap 11 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: vasárnap 8.30 órakor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 9.30 órakor lesz a szentmise. Kisterenye: szombaton 17, va­sárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátony­terenye) minden szombaton 16 órakor az intézmény könyvtá­rában katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmise. Szentkút: a Gyümölcsoltó Bol­dogasszony ünnepét vasárnap 9, és 10.30 órakor tartják, az utóbbit körmenettel. Március 25-én igény szerint lesz a szentmise. Elismerés a Tarjáni Acélnak Bronztoll-díj Szép kitüntetésben részesült a közelmúltban salgótarjáni laptársunk, a Tarjáni Acél fe­lelős szerkesztője Gálné Hor­váth Mária: a sajtónap alkal­mából a Magyar Tudomá­nyos, Üzemi és Szaklapok Újságíróinak Egyesülete az üzemi újságírás területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Bronztoll-dí- jat adományozott számára. A kitüntetést dr. Bagó Eszter, a Gazdasági Minisztérium he­lyettes államtitkára adta át. A 49.(!) évfolyamában járó, kéthetente megjelenő lap - amely igyekszik hűen be­számolni a nagy hagyományú gyár történéseiről, a dolgozók életéről - egyike azon kevés üzemi fórumoknak, amelyek megmaradtak a rendszervál­tást követően is. Gálné Hor­váth Mária kollégánk jó né­hány éve színvonalas szer­kesztői, újságírói tevékenysé­gével nem kis mértékben járul hozzá a lap megjelenéséhez, olvasottságához.

Next

/
Thumbnails
Contents