Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-18 / 64. szám
2. oldal Rétság Es Környéke 1999. március 18., csütörtök Készpénzben Ősagárd - A jelenlegi kimutatások szerint tizenkét 0 évestől 18 éves korú gyerek jogosult a községben gyermekvédelmi támogatásra. Az érintettek törvényes képviselői a havi több mint háromezer forintot részben készpénzben kapják, részben a szülők gyerekei étkezési költségtérítésére használják fel. A törvényben előírt összeg 30 százalékát az önkormányzatnak kell állni. A jelenlegi létszám szerint ez ebben az évben csaknem félmillió forint kiadást jelent. Emlékpark után szabadidő-pihenőhely Nem zárult le a folyamat Dudásné Schlenk Judit, a bor- sosberényi körjegyzőség jegyző asszonya, a Pályázati Figyelőben fedezte fel, hogy emlékpark létesítésére lehet pénzt szerezni. A polgármesterrel, Varga Lászlóval ismertette a feltételeket, a lehetőségeket, majd kidolgozták az elképzeléseket, melyet a képviselő-testület elé terjesztettek. tunk emlékére” felirat olvasható - mondja Varga László.-Az emlékpark tisztelgés a múlt előtt, szívesen jönnek ide a gyerekek, szép a környezet - mondja a jegyző asszony. A park avatása március 15- én zajlott le. Varga László ünnepi megemlékezésében a község történetét összefogó A helybeli általános iskola hetedikesei a sziklakő előtt... Ebben a Rákóczi út 8. szám alatti 10 ezer négyzetméternyi ingatlant javasolták. Ott található az iskola, az óvoda, a posta. Ez a legalkalmasabb hely,, hangsúlyozták. A testület ellenvetés nélkül elfogadta az előterjesztést. Az FVM Erdészeti Hivatalában a község pályázatát elfogadták, a kivitelezés megvalósításához 180 ezer forintot utaltak át az önkormányzatnak, amit az még 160 ezer forinttal megtoldott.-Úgy volt, hogy tavaly novemberben a búcsúra adjuk át az emlékparkot. Az időpontot az őszi, hosszan tartó esős idő hiúsította meg, ami hátráltatta a munkálatokat. Az idén kezdtünk a terep- rendezéshez. A terület közepén van a Felsőpetényi Ásványbányától kapott egyben lévő másfél tonnás szikla, melyen ,J3zeréves múlkönyvből tolmácsolt részleteket az egybegyűlteknek. Az emlékpark ünnepi átvételével nem zárult le a folyamat. A 10 ezer négyzetméterből 4800-at foglal el a park.- A meglévő 5200 négyzet- méteren egy szórakoztató-pihenőparkot hozunk létre - veszi át ismét a szót a polgármester. - A korábbi őspark folytatásaként, a Mocsári-kúria környékén alakítjuk ki a szabadidő- központot. Tervbe vettük egy színpad felállítását, lesz röplabda-, kuglipálya, zászló le- és felvonót hozunk létre. Az ünnepségre gépkocsival érkezőknek 25-30 parkolóhelyet alakítunk ki. Terveinket folyamatosan, ahogyan pénzügyi lehetőségeink engedik, valósítjuk Polgármester esztergálta a függönykarnisokat Átadás előtt a tolmácsi faluház Avatásra készülnek az alig 800 lelkes Tolmácson, az utolsó simításokat végzik az építők a templom közelében, műemléki környezetbe illeszkedő faluházon. Havai László felcsapott anyagbeszerzőnek, s ha valami hiányzik naponta akár többször is beül kocsijába, s irány Balassagyarmat, Rétság valamelyik építőanyagboltja. Nemcsak ebben jeleskedik a falu polgármestere, ottjártunkkor éppen kettes létrán egyensúlyozva karnisokat szerelt. A díszesre esztergált függönytartókat maga készítette, néhány ezer forintot így is megtakarítva a köznek. Havai László, nyitva az ajtót, a vendéglátó gondosságával invitál beljebb, vezet bennünket a kétszintes - 800 négyzetméternyi alapterületű - házban, megmutatva minden zugát pincétől a padlásig.- A könyvtárat átmenetileg a plébánián helyeztük el, itt kap majd termet az új épületben. A polgármesteri hivatalt március végén, vagy április elején költöztetjük régi helyéről, új, korszerű körülmények közé, gondoltunk a nyugdíjasokra is, klubjuknak is e falak adnak otthont - így a polgármester. Bár a faluházat még nem adták át, a festékszagú torna- Az általános iskolások rendezik a teremfoci-bajnokságot -jegyzi meg magyarázatképpen a polgármester. - Nemcsak tornateremnek szánjuk, inkább közösségi térnek, ahol a sportrendezvényeken kívül különböző kulturális programok - például a mozi, vagy éppen laUtolsó simításokat végzik a külsőleg is tetszetős épületen terem már gyereklármától hangos. kodalmak is - a helyi közélet egyéb eseményei is megtarthatók. Nem ritkán Érsekvad- kertre is elmentek termet bérelni ha egy-egy család lagzit rendezett, májustól ez is megoldott lesz - teszi hozzá a polgármester. Elmondta még: a településen működő cégekkel igen jó a kapcsolatuk - vezetőik ahol, s amiben lehet segítenek, nem utolsósorban adójukkal. Ezért sem véletlen, hogy már döntött az önkormányzat: sportolni vágyó dolgozóik ingyen vehetik igénybe a tornatermet. Tárva-nyitva a faluház minden ajtaja, ablaka, jótékony napsugarak szárítják a felhúzott, frissen festett falakat. Havai polgármester szerint a májusi átadás után sem lesz ez másként: a tol- mácsiaké lesz a faluház. Végül a 36 millió forintos építési költségről. Szép summa, különösen akkor, ha tudjuk: ebből mindössze 3 millió származott központi támogatásból, a többit az önkormányzat kuporgatta össze. meg.-venesz„Kultúrhírek” Nagyoroszi - Negyedévenként 1800 forint kábeldíjat kell fizetni a tévénézőknek, erről a községi önkormányzat döntött a közelmúltban. Négyen pályáztak az iskolaigazgatói állásra. A pályázatok elbírálása áprilisban lesz. Vagyinszki Attila a községi általános iskola tanára második díjat nyert a Nógrád megyei alkotó pedagógusok közelmúltban megrendezett képző- művészeti tárlatán. Takarékosan Legénd - A törvényben előírt 16 százalékos béremelést megkapták a községben tevékenykedő pedagógusok. A technikai személyzet 13, a köztisztviselők pedig 17 százalékos alapbér- emelést kaptak. Az ehhez szükséges pénzt az előző évek takarékos gazdálkodásával teremtette meg az önkormányzat. Természetj árók Rétság - A városi általános iskolában közelmúltban alakult meg a turisztikai és természetjárók klubja. Pályázaton nyert pénzből havonta terveznek kirándulást közeli és távolabbi tájak megtekintésére. Március 15-én Salgóbányán, Ipolytamócon voltak, áprilisban Diósjenő lesz az úticél. Májusban részt vesznek a szorospataki megyei turisztikai tábor munkájában. Számítógépterem Romhány - Tíz masinából álló számítógépes termet adtak át a közelmúltban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Az ön- kormányzati segítséggel megvalósult beruházás idén szeptembertől tovább bővül: ekkor újabb 10 - támogatóktól kapott - számítógépet kapcsolnak be a rendszerbe. Az iskolavezetés a napokban készítette el azt a pályázatot, amellyel „Internet-labor” kialakításához szeretnének pénzhez jutni. Nem volt ilyen hosszú idő tervbe véve. Július 1-jén lesz harminc éve, hogy Rétságra kerültem. Ennyi időre nem gondoltam. Az zal jöttem ide, hogy addig mara dók, amíg jól érzem magam. Ide kerülésem volt csoporttársam' nak, kollégámnak, dr. Szépvölgyi Jánosnak köszönhető, aki akkor Romhányban dolgozott Tőle tudtam meg, hogy fogorvost keresnek Rétságra. Lejöttem, megnéztem, megegyeztünk. Az első tízévi szakmai egzisztenciateremtés után, Rompos Dezső akkori tanácselnök ösztönzésére, Szabó István, akkori vöröskeresztes járási titkárnál kezdtem közéleti pályafutásomat Később a városi Vöröskereszt-szervezet alelnöke lettem, tanácstagnak is megválasztottak - foglalja dióhéjba idekerülésének, közéleti szereplésének néhány fontos momentumát dr. Szájbely Ernő, az egyesített egészségügyi és szociális intézmény igazgató főorvosa, a fogorvosi szolgálat főorvosa, akit már harmadszor választottak önkormányzati képviselőnek. Érkezésekor az orvosi lakást a volt váróból alakították ki. Havi kezdő fizetése 1800 forint volt.-A lakosság kezdetben csak a fogát ismerte. Ha fájt, minél előbb meg akart szabadulni tőle. A töméssel megmenteni módszert sem a közép-, sem az idősebb korosztály nem ismerte. Harmincévi szolgálat után Pro Űrbe a rétsági igazgató főorvosnak Sajnáltam elhagyni, amiért dolgoztam Szükséges a beavatkozás - állapítja meg Szájbely főorvos Az első önkormányzati választáskor a legtöbb, a másodiknál 1994-ben, a harmadiknak legtöbb, 1998-ban ugyancsak a legtöbb szavazattal választották meg a város képviselőjének. 1990-ben a megyei közgyűlés tagjaként az egészségügyi bizottságban tevékenykedik. Rétságon előbb az egészségügyi szociális bizottságban, 94-ben a szociális és pénzügyi bizottságban, 98-tól pedig az egészségügyi, szociális, művelődési, sport és pénzügyi bizottságban tevékenykedik.- Igazából nem vetődött fel bennem, hogy továbbálljak. Apró lépésenként olyan körülményeket sikerült megteremtenem, amit sajnáltam volna itthagyni. A megszűnt öregek otthonában létrehoztuk a gyógytornát. Kihelyezett szakellátásként működik a nőgyógyászat, a fizikotherápia, a laborban külön történik a vizsgálat és külön a vérvétel. Felszereltségben, műszerezettségben nagyot haladtunk előre. A képviselő-testületben nem kellett igazán harcolni. Amit kértem, azt megkaptam, mert sohasem rugaszkodtam el a valóságtól. Elég nehéz évek vannak mögöttem. Amit elértem, azzal elégedett vagyok. Ebben jó része van képviselőtársaimnak, az önkormányzatnak. Dr. Szájbely fogász főorvos úr a rendelési időben ellátja a betegeket, utána az egyesített egészség- ügyi és szociális intézményeknél jelentkező tennivalókat. Este hatfél hét, mire otthonába tér.- A fiataloknál gondok vannak fogaik megőrzésében. Ennek ellentéte is időnként tapasztalható. Amit nem lehet megmenteni, azt is szeretnék ma már megtartani. A főorvost kitüntették a Kiváló Egészségnevelő, a Vöröskeresztes Munkáért és a Kiváló Munkáért miniszteri elismeréssel. Rétság város tízéves évfordulója alkalmából március 15-én a városért végzett áldozatos, eredményes munkájáért Pro Űrbe elismerést kapott.-Nagy megtiszteltetésnek tartom - hangsúlyozza.- Miként képzeli el a jövőjét?- Nem tudom hogyan válaszoljak. Jó lenne egy modem berendezést beállítani. Tovább szükséges növelnünk a műszerezettséget, egyéb apróbb beszerzésekre is szükség van. V.K. Világlátott hajókormányosból eredményes vállalkozó Kemény fába vágta fejszéjét Jamber Vince 20 évig volt folyami hajós a Dunán. Budapest és Regensburg között szolgált luxushajókon. Végül egy német hajó, a „Hercegnő'’ kormányosaként ment nyugdíjba. Búcsúzva a víziélettől, vállalkozóként - 49 évesen - kezdett egy újabba, egészen másba... nek. S mi készül belőlük? Bútorelemek, parkettafrízek és kész parketta német és svéd megrendelésre. Jamber úr szeretné elérni, persze ehhez pénz, s újabb gépi fejlesztés szükségeltetik, hogy egyre kimunkáltabb, ezáltal drágább termékeket értékesíthessen Munkában a fűrészüzemben, középen Jamber Vince Jamber Vince fatelepe és fa- feldolgozó üzeme Nagyorosziban az egykori tészmajorban működik. Tizenhét embernek ad itt munkát a házigazda, aki első kézfogásunkkor nem rejtette véka alá csalódottságát, nincs miről dicsekednie, meg különbön is: szállításra kész a parketta, ezért jobb lett volna, ha helyettünk inkább a várva várt német kamion fut be végre. Csalódás ide, várakozás oda néhány pillanat, s máris egy kudarccal kezdődő, de mára ígéretesen alakuló vállalkozás képe bontakozik ki előttünk.- A rendszerváltás idején libatenyésztésbe fogtam. Szépen nőtt a farm, de nem volt szerencsés a vállalkozás: ahogy országosan eltávolodtunk az orosz piactól, úgy maradt nyakamon a sok liba eladatlanul - meséli a nehéz, átmeneti kudarcra ítélt kezdetekről Jamber Vince. Bár szerinte ebben az „átmeneti” a kulcsszó. Nézem a kezembe csúsztatott névjegykártyát. A háttérben zölddel nyomva lombos fák virítanak - ez is sokat sejtet.- A balul sikerült libatenyésztés után bérfűrészeltetéssel próbálkoztam, akkor 8-10 embert foglalkoztattam. Először kivettem bérbe ezt a szövetkezeti majort, ahol most vagyunk, majd végleg a tulajdonomba került - mondja Jamber úr, miközben bemutatja nekünk a telepet. A kedvemért még fel is ül az egyik sokmilliós rönkmozgató masinára, amely úgy mozgatja a hatalmas tölgy-, akác-, kőrisrönköket, mintha gyufaszálak lennékülhonban. Az itthoni, nehezen éledő építőkedv az oka, hogy alig akad hazai megrendelés - vélekedik. Jamber Vince nemcsak világlátott, hanem előrelátó is, sőt bizakodó a jövőt illetően:- Erdőtelepítéssel, csemeteneveléssel, régi irtások felújításával is foglalkozunk például Nógrád község környékén, sőt megyén kívül is vállalunk munkát. Nekem is van néhány erdőm, de kirablás helyett a meglevő állomány gondozását, frissítését tekintem elsődlegesnek. Két éve, hogy életbe lépett az erdőtörvény, ebben az új, ismerjük be, sokszor tájékozatlan tulajdonosok kötelességévé teszik az erdő ápolását, védelmét.- Pontosan, talán ez az a pont, ahol elébe mentem a törvénynek. Kockáztattam: kibővítve vállalkozásomat e területre. Egyelőre még tényleg kevés a versenytárs, ez nem is baj, bár van, lenne munka bőven másoknak is... Az egykori folyami hajós közgazdaság-tudományi egyetemre is járt. Bár csak egy évig koptatta a legfelsőbb iskola padjait, elmondása szerint ez jól kiegészíti munkaszeretetét, no meg konok elszántságát, amikor valami újba fogva kemény, szívós fába vágja a fejszéjét. Jamber Vince szerény ember, csupán egyszer javított ki: nem kisvállalkozás az övé, az évi árbevétel alapján a közepesek között a helye. Már csak én teszem hozzá: kerül az még följebb is Jamber úr, egészen bizonyos! Szabó Gy. Sándor