Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-17 / 63. szám

1999. március 17., szerda SZÉCSÉNY Megyei Körkép BÁTONYTERENYE RETSAG 3. oldal Nyolcszázezret markolt Azon a délelottön kihalt volt a romhányi utca. Nem sok­kal 9 óra után az Ersekvad- kert és Vidéke Takarékszö­vetkezet helyi fiókjának aj­taján belépett egy személy. Fején fekete sísapka, arcán ugyanilyen színű álarc, csak a szeme villogott. A pénztárosnő a zajra for­dult vissza a hátsó helyiségbe vezető ajtóból. Az asszony­ban még a levegő is belészo- rult az ijedségtől, hiszen az idegen egy fegyvernek látszó tárgyat szegezett rá. A jöve­vény ellentmondást nem tűrő hangon követelte a pénzt, s eléje tartotta a nejlonszatyrát. Az asszony összemarkolta az előtt lévő papírpénzt és a ta- sakba tette. A rabló begyűrte a dzsekije alá, megfenyegette a pénztárost és kilépett a he­lyiségből. Talán még két percbe sem telt az egész. A riasztás után a rétsági rendőrök percek alatt a hely­színen voltak, ahonnan a rabló majdnem 800 ezer fo­rintot vitt el. Befutott a főka­pitányság forrónyomos cso­portja is, s a rétságiakkal kö­zös erővel indult meg a nyo­mozás. A nemrégiben történt eset elkövetőjét a rendőrség még nem fogta el, továbbra is nagy erőkkel folyik az ügy­ben a nyomozás. Az eredmé­nyes felderítés érdekében a Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság vezetője 100 ezer forintot ajánlott fel annak a nyomravezetőnek, aki a 160-165 centiméter magas, sovány testalkatú, sötétbarna hajú férfi - aki az elkövetés­kor háromnegyedes, bőrnek látszó fekete dzsekit viselt - feltalálásához és elfogásához szükséges adatokat szolgáltat a rendőrségnek. Az üggyel kapcsolatban jelentkezni lehet a 32/ 314-106-os, vagy a 107- es telefonon, illetve bárme­lyik rendőrnél. A területfejlesztési tanács szakbizottságot szeretne Ösztönösség helyett marketing (Folytatás az 1. oldalról) megyeszerte, ám ezek többsége inkább ösztönös, mint tudatos; egyedül az agrárkamarát talál­ták marketingorientáltnak. Az értekezést követően a hozzászólók mindegyike érté­kesnek, hasznosíthatónak és je­lentősnek mondta a megyemar­ketinggel foglalkozó tanul­mányt. Főként azért - sommáz­ták véleményüket -, mert látha­tóvá teszi a folyamatokat, rávi­lágít a problémákra és reflek­tort tart a kivitelezhető lehető­ségekre. Holes Miklós, a munkaszerevet elnöke azt java­solta a tanács tagjainak, hogy hozzanak létre egy marketing szakbizottságot, a megye mar­ketingjének folyamatossá tétele érdekében. Másik javaslata egy olyan hírlevél közreadására vo­natkozott, amelyből a téma iránt érdeklődők szerezhetnek ismereteket. A téma fontossá­gára való tekintettel végül azt is javasolta, hogy hívjanak össze elméleti konferenciát is a té­mára építve, a megye polgár- mesterei épülésére. A tanács­kozáson a későbbiekben javas­latot tettek a tanács tájékozta­tási munkája javítására, majd megvitatták a szervezet tavaly végzett munkájáról, s az ideire vonatkozó költségvetésről szóló jelentést. A világ 209 országába érvényes minősítést kapott az AP 2000 magasugróléc A lécek csúcsa, a csúcsok léce! 1997-ben a Salgó­tarjáni Nemzet­közi Ugrógálán Sotomayor és Aus­tin olimpiai baj­nok magasugrók emlékezetes csúcstalálkozóján mutatták be elő­ször az AP 2000 magasugrólécet. A vi­lágklasszis atléták elismerően nyilat­koztak a sportszerről, így az nem vélet­lenül nyerte el az 1998-as Budapesti At­létikai Európa-bajnokság hivatalos ug­róléce minősítést. Az AP-Rekord Kft. által gyártott termék az elmúlt eszten­dőben a Palócország ’98 szakkiállítás és vásár fődíját is kiérdemelte Salgótar­jánban. Angyal János, a cég ügyvezetője örömmel számolt be a legújabb sikerről. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szö­vetség - IAAF - a napokban küldte meg azt a minősítő oklevelét, amely szerint az AP 2000 magasugróléc megfelel a legszigorúbb követelményeknek. Az IAAF hitelesítési rendszernek való megfelelés és a logo használat joga azt jelenti, hogy a sporteszköz a világ 209 országában valamennyi nemzetközi versenyen használható, 2003. márciu­sáig. (németh) I NT &RNAT1ÖN.41 CERTIFICATE •n 'to am ü: V hereby A-P REKORD ; úti i »•*. »Mi *.) &n<>UlRFMENTS KÄ 11 il *, I K COMPETITIONS HAS ftfcfcN TESTET* ;\M> USE IN ALL INTI «N ATION^ CIM»>aM E VUIK THE TERMS ANO TÜ-'K AT ION SYSTEM Ot SHACK A Ni» ANO<X»MPS SOB*, i ■nws namytcATE is íssueo CONDITIONS OS- ;HF. i\M • IV cmi.o »-'AOtjrriKK. implement; 1 March Marciit £003 Az IAAF oklevele A lécrakó: Deutsch Tamás sportminiszter AP 2000 magasugróléc az Európa-bajnokságon Hírek Mikó, a sokoldalú Salgótarján - A februárról elmaradt tavasznyitó kon­certet március 21-én, vasár­nap 18 órától tartja meg a városi szimfonikus zenekar a József Attila Művelődési Központban. Énekel, táncol, hegedül, vezényel és a mű­sort vezeti: Mikó István, a népszerű színművész. Természeti értékeink Bércéi - A község általános iskolájában március 17-én, szerdán, (ma) 15 órától a Kelet-Cserhát természeti ér­tékeiről tart diavetítést az ecsegi Stadler Árpád termé­szetfotós. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak. Balassagyarmat - Március 18-án, csütörtökön a Dózsa György Általános Iskolában diavetítés lesz, téltől télig címmel. A természetfotókat tartalmazó sorozat a salgó­tarjáni dr. Ruzsik Mihály hagyatékából áll. Véradás lesz Pásztó - Véradó napot tar­tanak március 18-án a mű­velődési házban. A salgótar­jáni vértranszfúziós állomás dolgozói 10 és 17 óra között fogadják a résztvevőket. Gazdakereső Salgótarján - Talált palota­pincsi várja régi vagy új gazdáját, (tel. 32/311-840). Ötéves, törzskönyvezett új- foundlandi kan (32/443- 075), fiatal spitz-jellegű ku­tya (32/311 -840) és egy két­éves angol szetter (32/312- 880) szintén gazdát keres! Március 22-én lejár a személyi jövedelemadó bevallási határideje „Tartozik” még az adózók fele (Folytatás az 1. oldalról) postáztunk névre szólóan, több mint 13 ezret ügyfeleink kér­tek postán, személyesen vagy telefonon. Nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmet, hogy aki­nek várhatóan befizetési köte­lezettsége lesz, közölje azono­sító számát az adócsomag igénylésénél (akár személye­sen, akár levélben vagy telefo­non), ezt mi rávezetjük a kia­dott csekkre, és így biztosan célba ér a befizetett összeg. Ezzel elkerülhetőek a későbbi kellemetlenségek. Minden év nagy problé­mája, hogy kinek kell, illetve kinek nem kell bevallást készí­teni. Könnyebb behatárolni azt a kört, akinek nem kell: akinek jogszerű nyilatkozata alapján a munkáltató készíti el az adóel­számolását; aki kizárólag adómentes jogcímen szerzett jövedelmet; ha az állampolgár nyugdíjas, vagy azzal azono­san adózó jövedelemmel ren­delkezik, és e jövedelmek mel­lett nem szerzett más bevallási kötelezettség alá eső jövedel­met is; ha a nyugdíj, vagy az­zal azonosan adózó jövedelme mellett kizárólag 10 ezer forin­tot el nem érő osztalékból származó jövedelme volt, és a kifizető az osztalék után le­vonta az adót; aki alkalmi munkavállalási könyvvel ren­delkezik és az alkalmi munka- vállalás során elért jövedelme nem haladta meg a 250 ezer forintot. Nem kell továbbá bevallást készítenie annak a mezőgaz­dasági kistermelőnek, akinek a bevétele nem haladta meg a 250 ezer forintot, illetve annak a tételes költségelszámolást Minden a helyére kerül alkalmazó mezőgazdasági kis­termelőnek, akinek az ebből származó bevétele nem ha­ladta meg az 1,5 millió forin­tot, és a bevételei­nek legalább 20 százalékát kitevő összegű költségek­ről számlával ren­delkezik, és az úgynevezett egy­szerűsített bevallási nyilatkozat aláírá­sával tesz eleget. A bevallások ed­digi feldolgozása és a korábbi évek ta­pasztalata alapján az alábbi hasznos tudnivalókra sze­retném felhívni a figyelmet: a beval­lások elkészítése előtt mindenki ta­nulmányozza át az fotó: án útmutatót; pontosan tüntesse fel az azonosító ada­tokat; aláírás nélkül érvényte­len a bevallás; az adójóváírás esetében jelöljék meg a jogo­sultsági hónapok számát; ügyeljenek arra, hogy az igénybevett adókedvezmény nem lehet több a levonható adókedvezménynél (legfeljebb egyező). A visszatérítésre jo­gosultak különös figyelemmel töltsék ki bevallásukat. A köz­tartozásukról minden esetben nyilatkozzanak. Ha visszaké­rik az adót, pontosan írják be a visszajáró összeget és a címet vagy a bankszámlaszámot. A bevallásokhoz nem kell bekül­deni jövedelem- és egyéb iga­zolásokat, de öt évig meg kell őrizni. Aki személyi jövede­lemadójának egy plusz egy százalékáról kíván rendel­kezni, annak tudnia kell, hogy nyilatkozata csak abban az esetben lesz érvényes, ha be­vallásával egyidejűleg küldi meg hivatalunkhoz. Arra kérem a tisztelt adózó­kat, hogy aki csak teheti, pos­tán küldje be bevallását. Ügy­feleinknek arra is lehetőségük van, hogy az igazgatóság por­táján elhelyezett ládába dobják be bevallásukat. A sorban állás elkerülése miatt ne hagyják utolsó napra a leadást. Ä be­vallás elmulasztását, késedel­mes teljesítését szankcionál­nunk kell. Köszönöm az adó­alanyoknak az előző években tanúsított együttműködését, és kérem, hogy adóbevallási és adófizetési kötelezettségük pontos teljesítésével a jövőben is segítsék munkánkat. D. I. Napi kétezer adóbevallás feldolgozása történik meg Űj diákigazolvány, ami a tanulók szerint nem jó Kiknek jár a kedvezmény? (Folytatás az 1. oldalról) diákigazolványokat, mondván, hogy 13-án megkapják az újat. De azt is közölték, hogy ked­vezményes bérlet- vagy jegyvá­sárlásra nem jogosít.- 80 ezer forintot kell fizetni egy szemeszterért- sorolja olva­sónk. - Minden szombaton kon­zultációra kell jönniük Salgótar­jánba a hallgatóknak, eddig jelen­tős segítséget jelentett az utazási kedvezmény. 900 forintot kell fi­zetni az új diákigazolványért, de minek, ha nem jár a kedvezmény? Azt mondják, hogy a távoktatásban résztvevők részére nem vonatkoz­nak a kedvezmények. Hasonló kérdéseket kaptunk kö­zépiskolás gyerekek szüleitől is: ők úgy tudják, hogy a nappali tagoza­ton tanulókat megilleti a kedvez­mény, csak még „valamilyen” iga­zolás kell hozzá. De mi az a va­lami? A kérdést továbbítottuk a Nógrád Volán Rt. személyszállí­tási üzletágának igazgatója, Vér­ségi Pál felé.- Az oktatási intézmények ál­tal kiadott régi diákigazolványok alapján március 31-ig vehetők igénybe az utazási kedvezmé­nyek - válaszolta az igazgató. - Ezután már csak az új diákiga­zolványok alapján igényelhetők a kedvezmények. Az országos tapasztalatok szerint eddig az időpontig nem tudják biztosítani valamennyi diák számára az új diákigazolványokat, ezért ideig­lenes igazolványokat adnak ki, amelyek a kiállítástól számítva 45 napig érvényesek.- Az utazási kedvezményeket szabályozó kormányrendeletet 1999. február 26-án módosítot­ták, mely szerint március elsejétől a helyközi közlekedésben a nap­pali és esti tagozatos hallgatók va­lamennyi menetrend szerinti helyközi járaton 67,5 százalékos kedvezményű menetjegyet vált­hatnak a diákigazolvány alapján. A levelező tagozatos hallgatók a 67,5 százalékos utazási kedvez­ményt csak állandó lakóhelyük, tartózkodási helyük és az oktatási intézmény, gyakorlati oktatás székhelye között vehetik igénybe. A viszonylati jogosultság elbírá­lásának elsődleges alapja a diák- igazolványon feltüntetett lakó­vagy tartózkodási hely, illetve az oktatási intézmény székhelye. Egyidejűleg megszűnt az a sza­bály, hogy aki a munkáltatójától útiköltség-térítésben részesül, az nem jogosult a kedvezményre. A tanulók bérletének kedvezménye csak a nappali és esti tagozatos tanulókat, hallgatókat illeti meg változatlanul a lakó- és tartózko­dási hely, valamint az oktatási in­tézmény és/vagy a gyakorlat székhelye között.-A bérletek használatához a tanulóknak, illetve hallgatóknak szükségük van a Volán által kia­dott és érvényesített „Igazolás di­ákok kedvezményes utazásának viszonylatairól” megnevezésű nyomtatványra. Az igazolást bér­letpénztárainknál adjuk ki, 40 fo­rint ellenében. A rendelet értel­mében a távoktatásban részt vevő tanulók, hallgatók utazási ked­vezményre nem jogosultak (kü­lön diákigazolványt kapnak). A helyi közlekedésben a diákiga­zolvány alapján a tanulók bérle­tének kedvezményére nappali és esti tagozatos hallgatók jogosul­tak változatlanul bármely hely­ségben (ahol helyi tarifa van). Itt a kedvezményre jogosultak köre az esti tagozatosokkal bővült. A táv­oktatásban részt vevő tanulók, hallgatók a helyi közlekedésben sem jogosultak utazási kedvez­ményre. Hegedűs Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents