Nógrád Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-13-14-15 / 61. szám

1999. március 13., szombat Nemzeti ünnep 9. oldal Hazafiak, hazaárulók vagy áldozatok? 1848, 1849. Két évszám, amelyben a remény és a csalódás, a győzelem és a vereség érzése rejlik. Remény a békés és alkot­mányos polgári átalakulásért, csalódás a Habsburg-kor- mányban, győzelem és vereség a csatatereken. Amikor minden év március 15- én megemlékezünk a forrada­lom és szabadságharc évfordu­lójáról, mindenki csak a hő­sökre gondol. A csaták véres forgatagában elesett katonákra, az aradi vár udvarán kivégzett tábornokokra vagy az emigrá­cióba vonult Kossuth-körre. Én most azokra szeretném a figyelmet felhívni, akikről ed­dig nem sok szó esett. Ezek pedig Nógrád megye tisztvise­lői. Nemes hivatalnokok Nógrád megye hivatalnokai olyan nemesek voltak, akiknek többsége a reformkorban a polgári átalakulás mellé állt. Szorgalmazták a köztehervise­lést, vagy a jobbágyok feudális kötöttségeinek megszüntetését. Az 1847-ben Pozsonyban összeülő országgyűlésre me­gyénk haladó követutasítással küldte el képviselőit. Az ese­mények azonban túllépték a Tisztelt Ház falait. A március 15-i pesti történé­sekről a megye vezetői csak napokkal később értesültek a megyén átutazóktól. A gyűlölt főispáni helytartó, gróf De La Motte Antal és gróf Keglevich Gábor főispán lemondására áp­rilis 3-án került sor. Az új főis­pán, Szemere Bertalan bel­ügyminiszter javaslatára, a megyebeli gróf Ráday Gedeon lett, ki kormányszinten is elis­mert politikus volt. Ám az új főispán csak rövid ideig igazgathatta megyéjét, mert hamarosan Pestre, majd a kormányt követve Debrecenbe került, így megyénk politikai életében csak névleg vett részt. Az ügyeket ezért a régóta re­formpárti Horváth Elek alispán vezetésével a régi tisztikar irá­nyította. A tisztviselők feladatának köre igen szerteágazó volt. Nekik kellett az áprilisi törvé­nyekben foglaltakat végrehaj­tani, így az úrbéres viszonyok felszámolásának békés végre­hajtása, a nemzetőrség meg­alakítása vagy a népképviseleti országgyűlés követválasztásá­nak megszervezése is őket ter­helte. Hat kerület A választások során Nógrád megyét 6 kerületre osztották, így 6 képviselőt küldhetett az’ országgyűlésre, kik közül öten vezető politikai beosztást kap­tak. Kossuth legközelebbi mun­katársaihoz tartozott Kubinyi Ferenc, a losonci kerület kép­viselője, míg Pulszky Ferenc szécsényi képviselő a külügy­minisztériumként is működő király személye körüli minisz­tériumhoz kinevezett államtit­kár volt, majd 1849-ben lon­doni követ. Repetzky Ferenc füleki és Sréter László balassa­gyarmati képviselő teljhatalmú kormánybiztosként, míg Teleki László Kossuth párizsi követe­ként szolgálta a szabadságharc ügyét. A megye tisztviselői becsü­letesen ellátták feladatukat. A Batthyány-kormány majd a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) által kiadott utasításo­kat legjobb tudásuk szerint haj­tották végre. Gyakran a leg­apróbb ügyeket is az illetékes miniszterhez, elsősorban Deák Ferenc igazságügy-miniszter­hez továbbították. A régi tisz­tikar tehát a helyén maradt. Ez persze nem jelentette azt, hogy mindannyian egyetértettek volna a forradalom eszméivel, nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel a változásokat. De ők elsősorban hivatalnokok voltak. A politikai életben olyan szinten vettek részt, amennyire azt hivataluk meg­követelte. Nem szabotálták a megyei igazgatást, de túl sokat nem is lendítettek rajta. 1848 őszén a pákozdi győz­tes csata után vereségek soro­zata vette kezdetét: Schwechat, Buda feladása, majd visszavo­nulás a Tisza vonala mögé. Ezt követően Nógrád megye fő csomópontjait az osztrák Csorich altábornagy katonái szállták meg. Ekkor jött el azon nógrádi tisztviselők ideje, akik annak ellenére, hogy nem lelkesedtek sem az áprilisi tör­vényekért, sem a függetlenségi harcért, megyei tisztséget töl­töttek be. Kényszermegoldás Fordult a kocka, de a hivatal­nokok összetétele változatlan maradt. A császáriak által ki­nevezett kormánybiztos, Majt- hényi László nem végzett tisz­togatást, nem ültette pozícióba saját embereit. Csupán egy dolgot csinált: hűségesküre kö­telezte a tisztikart, ám ez kény­szermegoldás volt. A tisztviselőket ugyan meg­félemlítették, de a megszállás nem jelentett törést a megye politikai életében, mert a me­gyei vezetés továbbra is a Deb­recenben működő OHB intéz­kedéseit ismerte el törvényes­nek. A megye tisztikara - bár megtehette volna - azért nem menekült el 1849 legelején a megyéből és azért nem adta át helyét a császárhű elemeknek, mert ők hivatalukat nem a ma­gyar kormánytól, mégcsak Gróf Ráday Gedeon nem is az Ellenzéki Párttól, fő­leg pedig nem a császártól kap­ták, hanem a megye nemesi közösségétől. A megyebeli nemesek sza­vaztak számukra bizalmat, tő­lük kapták hivatalukat, így ne­kik tartoztak felelősséggel. Csak nekik. Ezért nem hagy­hatták el megyéjüket azok, akik a maradást nem a császári kormány kiszolgálására, ha­nem a megyei önállóság véd- sáncai mögé húzódó ellenál­lásra használták fel. Tették ezt annak ellenére, hogy a Debre­cenbe menekültek hazaáruló­nak bélyegezték a hivataluk­ban maradottakat. Döntésüket az a nem elhanyagolható tény is elősegítette, hogy mind a megyei vezetés, mind a csá­szári kormánybiztos megtil­totta a hivatalról való lemon­dást. Fortuna istenasszony azon­ban áprilisban megfordította a harc menetét. Jött a tavasz és vele együtt a dicsőséges tava­szi hadjárat. A magyar seregek kitörtek a Tisza vonala mögül és megkezdték előnyomulásu­kat Pest felé. Új tisztikar Nógrád megye újra magyar fennhatóság alá került és a debreceni kormányhoz hű me­gyebeli Repetzky Ferenc kor­mánybiztos vette át megyénk vezetését. Felfüggesztette azo­kat a tisztviselőket, kik meg­hódoltak a császáriak előtt, majd minden községnek és tisztviselőnek hazaárulás vádja mellett kötelezővé tette a hű­ségeskü letételét. Ugyanazt az utat választotta a forradalmi kormánybiztos, mint pár hó­nappal korábban a császárhű Majthényi László? Áz új tisztikar összeállítása után az a furcsa helyzet állt elő, hogy Nógrád megye tisztika­rában voltak 1848-ban megvá­lasztott, 1849-ben Majthényi, majd Repetzky által kinevezett tagok. Ez az új összetételű tisz­tikar is ugyanúgy szolgálta megyéjét, mint a korábbiak. Gerinctelenség volt ez ré­szükről? Aligha. Emberek vol­tak, akik élni akartak. Sokan pénzhiányból vállalták el hiva­talukat, másokat a törvény szava félemlített meg és persze voltak olyanok is, kik azért vál­laltak hivatalt, mert tudták, a helyükbe lépő szakképzetlen tisztviselők romlásba dönthetik a megyét. Ám a magyar győzelemso­rozat nem tartott sokáig. 1849. augusztus 9-én Temesvárnál a magyar sereg egy része vere­séget szenvedett, ezt követően Kossuth átadta a hatalmat Görgeynek, aki Világosnál le­tette a fegyvert. A szabadság- harcot leverték. Politikai játékszerek Mi lett ezek után a tisztikar­ral? Repetzky kormánybiztos bemenekült ugyan a komá­romi várba, de a megye tisz­tikara nem követhette őt. Az orosz seregek átvonultak a megyén, de a tisztikart nem bántották. Majd a hatalmat az osztrákok vették át, akik a tisztviselők zömét meghagy­ták posztjukon. Hogy miért? Azért, mert jól tudták: min­den rendszernek, függetlenül attól, milyen érdekeket szol­gál, kellenek a szakképzett, megyei viszonyokat ismerő, politikától független hivatal­nokok. Végül feltehetjük a kér­dést: hazafiak, hazaárulók vagy áldozatok voltak Nóg­rád megye tisztviselői? Emberek, kik boldogulni akartak. El lehet őket ítélni, meg lehet őket érteni, de azt tisztán kell látnunk, hogy ezek a tisztviselők a politika játékszerei voltak, akik min­den időben csak a feladatukat végezték. Vágvölgyiné Bene Orsolya Nógrádi Történeti Múzeum Salgótarján Múzeumi évkönyv - Események-eszmék, katonák, polgárok 1848-1849-ben „Harci pacsirták, hadi Tacitusok” A losonci csata: 1849. március 24. (litográfia) Napvilágot látott a Nógrád Megyei Múzeumok Évköny­vének XXII. 1998. évi száma Salgótarjánban. A Nógrád Megyei Múzeumok Igazga­tósága által megjelent év­könyvet Szvircsek Ferenc szerkesztette, a megjelenést a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. Az évkönyv első része a ta­valy szeptember 25-én „Ese­mények-eszmék, katonák, pol­gárok 1848-1949-ben” cím­mel Salgótarjánban rende­zett tudományos konferen­cia teljes anyagát tartal­mazza. A most közreadott kilenc tanulmány további hozzájárulást jelent ahhoz, hogy e kiemelkedően jelen­tős történelmi korszák nóg­rádi eseményei, szereplői, itt is ható eszmei folyamatai még árnyaltabban álljanak előttünk, a legfrissebb kuta­tási eredmények tükrében. A konferencia ugyanis a helyi tudományosság maradandó értékeket hozó eredménye volt. Ennek érzékeltetésére ezúttal csupán néhány utalás álljon itt. Bona Gábor a ’48-as hon­védsereg Nógrád megyei születésű tisztjeit veszi számba. Mint írja, a honvéd­sereg tiszti állományának egy százaléka származott a korabeli Nógrád megye terü­letéről. Ez az országrész egyébként összesen hatezer honvédet adott a hazának a szabadságharc folyamán. Cs. Sebestyén Kálmán tanulmá­nyában azokat a feladatokat, problémákat tekinti át, amelyek a közigazgatás működésében 1848-ban jelen voltak. Balogh Zoltán Losonc 1849-es történe­tét foglalja össze korabeli lito­gráfiákkal is illusztrált írásá­ban, Szvircsek Ferenc pedig Zemlinszky Rezső' életútját kö­veti végig, azaz a bányagya­kornok nemzetőr útját a bányaigazgatóságig. Ez azért is igényt tarthat a figyelemre, mert hiszen Zemlinszky Re­zsőről, a Salgótarjáni Kő­szénbánya Rt. első bánya­igazgatójáról, akinek neve a köztudatban összeforrt a nóg­rádi szénbányászattal, keve­set tud a közvélemény, a me­gyei összefoglaló művekben is felemás értékelések jelen­tek meg róla. Kovács Anna a forradalom és szabadságharc érzelmi-lélektani közállapota nógrádi krónikájának összefog­lalására tesz figyelmet keltő kí­sérletet „Harci pacsirták, hadi Tacitusok” címmel írt tanulmá­nyában. Vágvölgyiné Bene Or­solya Repetzky Ferenc kor­mánybiztos, seregszervező te­vékenységét ismerteti. Praz- novszky Mihály „Motívumok Mikszáth Kálmán 1848-as ké­péhez” című tanulmányában az író életművének újabb rétegeire világít rá, elemezve a forrada­lomhoz való viszonyát, amelyet ő már - Jókaitól eltérően, aki az események résztvevője volt - az idő távolából szemlélt. Horváth István szintén iz­galmas témát választott akkor, amikor „Szellemiség és maga­tartás ” című tanulmányában az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékezetének összegezésére vállalkozott Va- hot Imre „Losonci Phönix” című könyve alapján. Különö­sen érdekesek a Vahot és Nóg­rád kapcsolatát boncolgató ré­szek. Limbacher Gábor tanul­mánya a hazaszeretet, a ma­gyarságtudat szakrális motivá­cióiról ír a népi kultúrában. Az évkönyv további részében Lengyel Agnes tanulmánya a búcsújáráshoz kapcsolódó pony­vanyomtatványokról ír a nógrádi térségben. A közlemények kö­zött Hír János-Kókay József- Mészáros Lukács-Venczel Már­ton, illetve Kerényi Ferenc, Du- pák Gábor (posztumusz) és Ónody Eszter egy-egy tanulmá­nya olvasható. - mér Mi veszélyezteti az anyanyelvet? A „Honismeret” című folyóiratban az egyik napilap je­les újságírója fejti ki, hogy mit jelent számára az anya­nyelv, s az ezredforduló táján mi veszélyeztetheti a nyelvet? Azt állítja, hogy a nyelvet csak a barbárság ve­szélyezteti. A barbárság, amely nem őriz és nem is akar őrizni értékeket. Ez ellen kell védelmezni, bagatell az idegen szavak burjánzása, az amerikanizálódás, az új­ságírót állatkínzásként terhelő robot, csak a barbariz­mus fenyeget __ F urcsa: a direkt interjú-vá­lasz kifejezetten ellentmond az író vélekedésének: jobb időkben majd a tiszta beszéd lesz az emberi rang jele. Vagyis: most nem az! Tehát e logikából is következne: a barbárság mellett a zavaros beszéd, - mint a tiszta szó el­lentéte- fenyegeti az anya­nyelv jelenét, jövőjét. Fe­nyegeti az a burjánzó tolvaj­nyelv, amely egyrészt a köz­életi hazudozások elleplezé- sére szolgál, másrészt a mismásoló politikai udvarlás változatos színezetű válsá­gos szóhasználata is ellehe­tetleníti az egyértelműséget. Megszületik a politikai nyelv feltűnő skizofréniája. S ha terjed, burjánzik és kri­tika nélkül „hat”, akkor ez a tünetcsoport legalább olyan veszélyes, mint az újbarbár­ság értékzavara. S ha a nyelvvédelem, nyelvműve­lés emberközpontú, kom­munikációközpontú, - sőt Lőrincze tanár úr egykori fi­gyelmeztetése szerint, nem­zetközpontú -, akkor a jelen­tésbizonytalanság olyan te­hertétel az anyanyelv hét­köznapjain, amit egy újság­írónak illenék észrevenni. Többtucatnyi jó magyar szavunkat jelentéslebegésre kényszenti a megtűrt és megsokszorozott közhazu­dozás, míg szavaknak me­gint más csoportja alkalmi térdre zuhanásra kényszerül: mert tudjuk, lehetetlen, hogy ezt vagy azt jelentse a szó, csak átmeneti a fogalomza­var, a hangzavar . . . Ha ez így folytatódik, akkor egy­két évtized elmúltával a né­pesség harmada nem érti pontosan anyanyelvét. Tű­nődhet: megzavarodtam, be­csavarodtam, vagy a közsze­replők beszélnek zöldsége­ket, felfoghatatlan zagyva- ságokat? Tovább növeli a bajt, ha a sajtó minderről hallgat, sőt szekértáborok, pártok szája íze szerint fel­erősíti, unalomig ismétli, szajkózza az emészthetetlen, megérthetetlen nyelvi ab­szurditásokat. A nyelvi romlottság, je- lentésmaszatolás megtörése csak bátorítja a politikai tol­vajnyelvek gazdáit: mondta valaki, hogy zöldségeket be­szélek, értelmetlen zagyva- ságokat magyarázok? Nem mondta. Szaporodhatnak to­vább a megbénult, megrok­kant szavak, szókapcsolatok, olyan szennyes törmelék­heggyé, amelynek jelenlétét, növekedését egyszerűen nem bírja ki a magyar nyelvű kommunikáció ter­helhetősége. Milliók nem értik meg, miről folyik a szó. Elké­pesztő vulgarizmusok fojt­ják meg a korábban még működő nyelvi szerkezete­ket: tudja valaki még, mit je­lent az „ellenzéki párt” jel­zős szerkezet? Nem tudható. Hónapok alatt ki lehetett hi- pózni, át lehetett púderozni. Levelező tagozatos börtön! Hogy mi? Az abszurditásnál csak az elmagyaráz.ásának szókészlete abszurdabb! Aranyvásárlások rendőr- székházban, Aranykéz utcai robbantás, hamis útlevelek­kel vásárolt cégek tucatjai. Milyen szókészletekkel, struktúrákkal lehet elmagya­rázni, hogy „nincs összefüg­gés”? Semmilyennel! Tiszta beszéd kéne! De létezhet-e egyértelmű szókészlet a za­varos történetek konszolidá­ciójára? Nem. Az anyanycl- ven erőszak tétetik, s lassan nem értjük, egyáltalán miről van szó? Szakmai ügyek, po­litikai kérdések? Szómaszlagok a nemzet új színházának építése körül, a tévékuratóriumok körül: nem értjük! Sok száz millió dollár füstöl kifelé az or­szágból, nő a deficit, sokszo- rozódnak az érthetetlen ma­gyarázatok: Baj van, vagy nincs? Tudja a fene! Egy jó hónap múlva itt a magyar nyelv hete. (Éppen Salgótarjánban lesz az or­szágos ünnepi megnyitó.) Vele együtt az ünnepi fo­gadkozások. Tessék tudomásul venni: a tisztátlan, hamis beszéd megtörése, megkerülése, igen is fenyegeti az anya­nyelv épségét. . . Erdős István |||

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents