Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-06-07 / 31. szám
10. oldal SporTTüköR 1999. február 6., szombat Zömmel a pályák használhatóságától függnek a mai edzőmeccsek Egy kis hétvégi dagonyázás... ? E hét végén már teljes lesz a nagyüzem NB-s csapataink háza táján, hiszen ha az időjárás is kegyes lesz hozzájuk, mindannyian pályára lépnek. A másodosztályú SBTC Egerben lép pályára egy előkészületi 90 perc erejéig, az NB Il-es Palotás pedig a váci junioroknál vendégeskedik. A Nemzeti Bajnokság alsóházában szereplő nógrádiak egytől egyig hazai környezetben vívnak edzőmérkőzést. Egy aktuálissá vált archív felvétel: Smelkó Károly újabb visszatérése után ismét az Öblös mezében FC Eger-Tengely-Közmű - Salgótarjáni BTC, Eger, 11 óra. Kis Károly vezető edző (SBTC): - Végre jó hírekről számolhatok be, Gyetvai felépült és Győri is teljes értékű munkát végez. Sajnos, továbbra is kérdéses, hogy Ivitz felépül-e sérüléséből a tavaszi idény kezdetéig. Tamásy szerdán rúgást kapott lábára a BVSC ellen a fővárosban, ezért a mai meccset ő is kihagyja. Természetesen bennünket sem került el az „influenzajárvány”, többen bajlódnak megfázással. Két hetünk van még a bajnoki rajtig, s eddig az említett okok miatt egyetlen alkalommal sem tudott pályára lépni az általam elképzelt legjobb csapat. Bízom benne, hogy a hátralévő rövid idő elég lesz arra, hogy ütőképes csapatot kovácsoljunk össze a tiszakécskeiek ellen. Vác junior - Palotás, Vác, 11 óra. Szabó Mihály szakosztály- vezető (Palotás): - A váciakkal sikerült végleges formába önteni megállapodásunkat, így továbbra is a Duna-partiak fiókcsapataként fogunk szerepelni. Jeszenszky, Turcsányi és Tóth Sz. az NB IITas Esztergom csapatához írt alá, Jele Csaba pedig a megyei első osztályú héhalmiakkal tárgyal. Talán legnagyobb veszteségünk, hogy csapatkapitányunk, Mohácsi is megegyezett a Dunakeszi vezetőivel, s ő is távozik Palotásról. Véglegessé vált, hogy kölcsönadott játékosainkat nem rendeljük vissza, így Jele Zoltán és Sóss Héhalomban, Szeles Mátrate- renyén folytatja pályafutását. Egyedül Szekula visszatéréséről tárgyalunk, végleges döntés azonban ez ügyben még nem született. Új fiúk is vannak, velünk gyakorol a tiszafüredi Tóth és Szúróczki, valamint az ifjúsági korú Korecz és Csorba. Az alapos változást átélő együttest az első tízbe várja a vezetés. Balassagyarmat - Villtesz, Balassagyarmat, 11 óra. Cserni István edző (BSE): - Sajnos, egész héten alkalmatlan volt pályánk a gyakorlásra, s pillanatnyilag (péntek délután - a szerk.) sem tudom, hogy hol játsszuk a mai edzőmeccset. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy találjunk játékra alkalmas pályát Balassagyarmaton vagy közelében. A mai napon tesztelünk két, a profiligából érkező kapuvédőt, a jelöltek a Vác és az ÚTÉ labdarúgói. Úgy néz ki, hogy a becskei Bőt a Zoltán a mi játékosunk lesz, érkezésével megerősödhet támadójátékunk. Mátranovák - Karancsla- pujtő, Mátranovák, 11 óra. Tóth Miklós edző (Mátranovák): - Örömmel újságolhatom, hogy több számot tevő játékost sikerült megszerezünk, így szinte biztosra vehető, hogy Kerényi, a fiatal Utasi (St. Acél), Nádasdi (Mátrate- renye), Kisbali (Pásztó), Tő- zsér (Karancskeszi) és Gulyka (Balassagyarmat) is nálunk folytatja pályafutását. Rossz hír viszont, hogy Csikós Attila és Baranyi Istenmezejére készülnek, Orosz visszatér Mát- raderecskére, Simon pedig sorkatonai szolgálatra vonul be. Mindent egybevetve úgy érzem, erősödtünk és remélem, eredményesebb tavaszi idény elé nézünk. A mai mérkőzés az utolsó pillanatig a pályánk használhatóságának függvénye... A Jeney-üggyel kapcsolatban csak annyit, hogy a két klub közti egyenleg a szövetség szerint is stimmel, csak a kazári vezetőknek kellene kicsit pontosabban visszagondolni a történtekre. Egyébként a mai napig egyetlen csapat sem jelentkezett a játékosért, így természetesen pénzt érte nem is kaphattunk. Salgó Öblös-FSC - St. Acél, Salgótarján, 11 óra. Simon Attila edző (Salgó Öblös): - Tudjuk, hogy nehéz tavasz vár ránk, hiszen a velünk egy cipőben járó csapatok többsége komoly erősítést hajtott végre a tél folyamán. Eddigi felkészülésünk jónak mondható, futószalagon játsz- szuk az edzőmeccseket. A régi-új fiúk beilleszkedése (Smelkó és Jenei) zökkenő- mentesnek tűnik, a fiatalok pedig nagy ambícióval dolgoznak. Remélem, időben kirajzolódik az is, kilcnek lesz helyük a kezdő tizenegyben. (Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Forgách Antal úti pálya alkalmatlansága miatt a gyakorlómérkőzés elmarad.) Eredményesen szerepeltek a pataki asztaliteniszezők Eredmények a (beton)asztalon Két asztalitenisz-eredményről kaptunk hírt szinte ugyanazon a napon. Az egyiket a pataki, a másikat a karancsaljai általános iskola tanulói postázták, bizonyítva: Nyugat- és Kelet-Nógrád- ban is hódolnak még a kaucsukbüvészetnek. Balassagyarmaton január 28- án rendeztek asztaliteniszversenyt, amelyen a III. korcsoportban az elsőhelyen végzett iskolánk tanulója, Várhegyi Tamás, míg Zólyomi Kornél negyedik helyezést ért el. A fiúk páros versenyében ők ketten szintén diadalmaskodtak, így a február hatodikai megyei döntőbe is bejutottak. A lányok versenyében Csejk Adrienn a harmadik, Mu- ladi Anikó pedig a negyedik helyet szerezte meg. A párosversenyben ez a duó a második lett. Eredményeiknek szívből örülünk: a Pataki Általános Iskola tanulói A karancsaljai gyerekek szép sikerekkel tértek haza a január végén megrendezett városi diákolimpiái döntőről. Két egyéni győztesük, Sasvári Csaba és Ákos Marianna mellett hárman másodikok lettek: Lábadi Gábor, Farkas Szabolcs és a Sasvári-Farkas páros. Emellett a bronzéremből is sikerült elcsípniük kettőt, az Ákos Renáta-Kís Zsuzsa és a Szőllős József-Raáb Péter páros révén. Ezen eredmények azért is kimagaslóak, mert a nagy megmérettetésre a gyerekek - finoman fogalmazva - nem a legideálisabb körülmények között készülhettek fel. Az iskola udvarán álló beton pingpongasztalon „gyakoroltak” az órák közötti szünetekben, illetve estenként, tanítás után. Még a januári hidegek sem tántorították el őket: csúszkálva, kesztyűs kézzel, a hideggel mit sem törődve ütötték a labdát, mert méltó ellenfelei akartak lenni (és lettek is!) azoknak, akik teremben, igazi asztalon készülhettek. Testnevelő tanáruk és néhány szülő segítségével eljutottak a számukra fontos versenyre, ahol bizonyítottak. A versenyen részt vevő ösz- szes karancsaljai diák letett valamit a (beton)asztalra. A maguk módján öregbítették iskolájuk, településük hírnevét. Most az iskolánál, a sportot szerető és segíteni kész embereknél, a falu vezetőinél van a szerva joga. A polgármester úr sport- szeretetét ismerve biztosan talál rá megoldást, hogy az asztaliteniszt szerető fiatalok, felnőttek részére biztosított legyen a sportolás lehetősége. (sasi) Ők huszonhármán - Hat gyári csapat huszonhárom pilótája, illetve navigátora (a Skoda második számú sofőrjének társa még nem ismert) vágott neki az 1999-es rali világbajnokság küzdelemsorozatának. A Mitsubishi háromszoros világelső finn üdvöskéje, Tommi Makinen (képünkön az alsó sorban balról a harmadik) jól kezdte az esztendőt, hiszen megnyerte a nyitófutamot, a Monte Carlo Rallyet fotó: traco Városi téli teremlabdarúgó-bajnokság, Balassagyarmat - A Fekete Vonatnak szerencsétlen lett a 13. forduló Habos siker született az elfáradt vizesek ellen Nagyoroszi - Határőrség 6-8 (2-4) Vezette: Kanyó. Nagyoroszi: Ferenci - Bog- dány, Kovács, Varga, Vidák, Sivó, Garazsi, Szabó. Határőrség: Bárkái Csuzda, Schuchmann, Tedás, Kelemen, Molnár, Szalánszki, Kalácska, Andó. Gl.: Varga (4), Vidák, Szabó, ill. Kalácska (3), Szalánszki (2), Kelemen (2), Tedás. Ezt a mérkőzést bármelyik csapat megnyerhette volna. S lám: hiába rúgott Varga egyedül négy gólt, a végén mégis a határőrök örülhettek. Dolce Vita - Fekete Vonat 7-2 (3-1) Vezette: Lombos. Dolce Vita: Kristók - Naszály, Vadkerti, Dénes, Gubik, Szabó, Szilágyi, Kovács, Bo- zsó. Fekete Vonat: Strihó - Pet- rovszki, Mátyás, Oláh R., Oláh T., Oláh M., Csík, Gyebnár. Gl.: Kovács (4), Szabó, Gubik, Vadkerti, ill. Oláh M., Oláh T. A forduló rangadóját meglepetésre igen simán nyerte meg a hétről hétre jobban játszó Dolce Vita, így már a dobogó harmadik fokán tanyáznak. Reál Margit - Torosz 6-3 (3-2) Vezette: Szűcs. Reál Margit: Varsi - Cseri, Virág, Búzás, Koleszár, Szlon- kai, Gálik, Jónás. Torosz: Cservenák, Rith, Nagy, Oláh, Tóth, Mikus, Diósi, Dudás, Osztrozics, Pá- lok. Gl.: Jónás (2), Koleszár, Szlonkai, Gálik, Csen, ill. Osztrozics, Diósi, Mikus. A Reál Margit a hétközben elszenvedett vereség után még Pintér nélkül is könnyedén szerezte meg a három pontot. Babcsán Müvek - Unitim 5-8 (1-5) Vezette: Szűcs. Babcsán Művek: Pintér - Babcsán T„ Szakai, Kovács J., Borkó, Magos, Szandai, Kovács A., Ocsovai. Unitim: Katona - Fekete, Szakács, Csábi, István, Borda, Nyírjei, Kovács, Reznicsek, Szathmári, Kelemen. Gl.: Babcsán, Kovács, Magos, Szandai, Ocsovai, ill. Szakács (4), István (2), Csábi, Szathmári. Két azonos képességű csapat találkozott, de az Unitim már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát Szakács góljainak köszönhetően. Meviz - Babcsán Junior 8-2 (4-2) Vezette: Szűcs. Meviz: Istvanovszki - Hodá- szi J., Orgoványi, Szlezák, Ho- dászi L., Tresó, Varga, Pintér, Kovács. Babcsán Junior: Tolnai - Jambrik, Paumann, Hugyecz, Antal, Babcsán Zs., Gyurovics, Tományi, Simon, Szakai. GL: Kovács (3), Tresó (2), Orgoványi (2), Hodászi L., ill. Paumann, Babcsán. A Meviz csapata ismét bebizonyította, hogy megérdemelten vezeti a bajnokságot. Hörpi - Cserhátprint 2-1 (1-0) Vezette: Kanyó. Hörpi: Bognár - Balia, Rob, Géczi Homyák, Nagy, Raczka, Győri. Cserhátprint: Hegedűs - Béres, Bozány, Szolik, Holes, Szolik T., Boros, Róza. Gl.: Bállá, Szedlák, ill. Bozány. Á Hörpi a nyerhető mécsesekre mindig összeszedi magát, így Szedlák Gabi vezérletével most is sikerült legyűrniük a Cserhátprint gárdáját. Kontakt-Oázis - THC 6-5 (3-1) Vezette: Szűcs. Kontakt-Oázis: Oravecz - Király, Kopcsányi, Cserni, Szeles, Paumann, Szűcs, Pribeli. THC: Pernye - Nagy, Gaál, Kecskés, Frecska, Szabó, Jele, Makrai. Gl.: Széles (3), Paumann (2), Kopcsányi, ill. Frecska (2), Kecskés (2), Jele. Végre mérkőzést nyerhetett volna a THC, de a rutinosabb kontaktosok'fordítottak. Jogászok - Szlezák&Tsa 0-8 (0-1) Vezette: Bognár. Jogászok: dr. Balázs, dr. Csonka, dr. Bóna, dr. Tóth, dr. Tatár-Kis, Guba, dr. Gál, dr. Mótyán, dr. Fekete, Kökény. Szlezák: Tresó - Oláh, Kanyó, Gaál, Saár, Zolnyánszki, Babcsán Á., Pólyák, Benécs, Pál. Gl.: Kanyó (2), Saár (2), Pólyák, Gaál, Pál, Benécs. Szoros első félidő után simán nyert a lendületes, fiatal Szlezák. Gösser - Vízmű 4-1 (1-1) Vezette: Szűcs. Gösser: Farkas - Valent, Erdélyi, Nógrádi, Szabó, Nógrádi Á„ Keresztes. Vízmű: Vidomusz - Bera, Szilfai, Erdélyi, Széles, Bóta, Strihó, Békési. GL: Erdélyi, Szabó, Nógrádi J., Nógrádi Á., ill. Bera. A második félidőre elfáradtak a „vizesek”, így a végén a Gösser örülhetett a győzelemnek. A bajnokság állása 1. Meviz 37 pont, 2. Határőrség 34, 3. Dolce Vita 33, 4. Fekete Vonat 32,5. Gösser 31,6. Szlezák&Tsa 29, 7. Reál Margit 24, 8. Babcsán Junior 19, 9. Torosz 19, 10. Nagyoroszi 18, 11. Vízmű 14, 12. Hörpi 13, 13. Unitim 12, 14: Cserhátprint 12, 15. Babcsán Művek 9, 16. Jogászok 7, 17. Oázis-Kontakt 7, 18. THC 1. Kanyó Ferenc Gaál Balázs (világos mezben), a Szlezák támadója ostromolja a Jogászok kapuját