Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-27-28 / 49. szám

2. oldal Megyei Körkép 1999. február 27., szombat Tíz éve nem volt olyan ragyogó hó, mint február közepén - állította egy helybeli - Tucatnyi pályán indult a Tátra „ostroma” Újra felfedezték Jasnát a nógrádi síbarátok Jasná talán a leghíresebb szlovák síparadicsom az Alacsony-Tát- rában. Február közepén egy tizenkét fős tarjáni síbarátcsapat indult el, hogy e páratlan környezetben töltsön egy szűk hetet. „Kertek alól” indult a felvonó, méghozzá szó szerint Elkészül a paprikás krumpli Mint kiderült, a legjobb időpon­tot sikerült elcsípni, hiszen a helybeliek sem emlékeztek ennyire pompás hóhelyzetre. Egy ottani férfiú szerint tíz éve nem esett ennyi, és ilyen jó mi­nőségű csapadék, s ez meglát­szott a pályák forgalmán is. Az északi lejtőn másfél tu­catnyi, különböző erősségű pá­lya vátja a sportolni, illetve ta­nulni vágyókat. A „libalegelő­től” a fekete pályáig minden előfordul, mindössze Cho- pokra, a csúcsra nem lehetett följutni, a rettenetesen erős szél miatt. Itt a lift ülőkéit is lesze­relték. A csapat egy tizenkét szemé­lyes, négyszobás bungalóban lakott, amelyben az árszinthez képest minden komfort megta­lálható. A kötelező reggelit a közeli szállodában svédasztalos formában vehettük igénybe. Ragyogó kiszolgálásban volt részünk, az étlapon még ma­gyarul is feltüntették a gazdag választékot. Igaz, némi derűre adott okot néhány étel leírt formája, de már annak is örül az ember, hogy számítanak rá és anya­nyelvén rendelhet. Nem állha­tom meg, hogy az étlapról szemezgessek, korántsem a gúny, mintsem a derű kedvé­ért. A hideg előételek között olvastam a „Tokehalmőj hagymőval” nevű specialitást, míg a halételek között szere­pelt ez a gyöngyszem: „halfiié atsútue sajtal”, vagy a „karán- tott cápahatsering”. Ettől per­sze még rátaláltunk a csapat kedvencére, a brindzás halus- kára. A pályaszállásról kétüléses lift vitt fel 1500 méter ma­gasba, ahonnan a kezdők is simán leereszkedhettek, pél­dául az 5-ös számot viselő, kb. öt kilométer hosszú, ragyogó vonalvezetésű erdei szerpenti­nen. A liftnél akár fél órát is el- töltöttünk, annyira nagy volt az érdeklődés, ám érdekes módon hét végén lecsökkent a forga­lom. Talán a közeli Donovaly- ban zajló kutyaszán-világbaj­nokság miatt. Sajnos, a hódeszkások hamar felszántottak egy-egy szakaszt, ám a folyamatos hóesésnek kö­szönhetően, no meg a gépi kar­bantartás következtében reg­gelre minden pálya járhatóvá vált. Néhány nehezen síelhető, jeges-köves szakasz alakult ki a hegytetőkön, ahol a gyér nö­vényzet nem volt képes megfé­kezni az időnként orkán erejű viharokat. Akit a fagyos tátrai levegő megcsípett egy kicsit, az kárpó­tolhatta magát, ha felkereste a Jasnától mindössze 40 kilomé­terre, Poprád irányában talál­ható Besenová nevű termálfür­dőt. Nagyon kellemes délutánt töltöttünk el a 70 fokos forrás­vizű, nyitott medencében, ame­lyet pár évvel ezelőtt alakíthat­tak ki. Mennyivel csodálatosabb ér­zés másnap kimenni a pá­lyákra! A bátrabbak bebaran­goltak tucatnyi fekete és piros jelzésű hegyoldalt, kihasználva, hogy Jasnán ugyanúgy baran­golhat az ember, mint a felka­pott osztrák, vagy olasz sípara­dicsomokban. Van itt tányéros, „tojáskabinos”, ülőkés és csá- kányos sífelvonó, amelyekből otthon is elkelne egy-kettő. A pihenőt szinte mindenki a csúcsra időzítette. A kétüléses felvonó első állomásán meleg étel, jéghideg és forró ital várta a sportág szerelmeseit. Az időnként kibukkanó napsugár pazar látványt tárt elénk: a Tátra gyönyörű vonulatait, hó­sapkás, ködöt szurkáló csúcsait, a hatalmas fenyőrengeteget. Kicsiny csapatunk saját ellá­tásra rendezkedett be, azaz, délután fél ötkor, amikor az utolsó lift is leállt, szálláshe­lyünkön gyülekeztünk. A sí­program feledhetetlen része a közös vacsora, különösen ak­kor, ha mindennap más-más tölti be a szakács szerepet. Jó­ízű kvaterkázással köszöntött ránk az öreg este, s érdekes módon senkinek nem hiányzott a televízió. A hazaút vasárnapra esett, épp’ akkor, amikor Donovaly- ban befejeződött a kutyaszán­világbajnokság. Rengeteg kocsi ereszkedett lefelé a hosszú szerpentinen, amelyen a ko­rábbi elterelés miatt vékony jégréteg alakult ki. Itt egyéb­ként is tanácsos óvatosan köz­lekedni, amit villogó lámpák és magyar feliratú tábla is jelez. Sajnos nem túl jó hírrel szolgálhatok azoknák, akik csak most indulnak útnak: al­kalmi jasnai ismerősöm szerint ugyanis megállíthatatlanul jön a tavasz. T. Németh László Pazar kilátás nyílik az egyik hegyi büfétől A SZERZŐ felvételei Levente, üvegcsiszoló, a labdarúgás szerelmese: Dembrovszki Károly Akit csak a gyermekkor köt Erdélyhez Nagybányán született, Tordán és az Aranyos partján élte gyermekkorát. 1942-ben tizenhat évesen jött Salgótarjánba szüleivel és két testvérével. Bátyja és ő is üvegesnek szegő­dött, ki is tartott választott szakmája mellett. Pár hónap hí­ján 38 évet dolgozott le hűséggel a most hetvenharmadik életévében járó Dembrovszki Károly. Salgótarjáninak vallja magát, minden ide köti. Innen indult- ahogy azt mondom: „in­dult”, kijavít. Vitték kalandos útjára, mint leventét a hábo­rúba. Fegyvert már nem tud­tak a kezükbe adni, de vitték őket, míg végül az utánuk jövő szovjetek utol nem érték a leventéket. Katonáskodás után Közmunkákat végeztek. Es- choffenben, Ausztriában ha­difoglyok lettek és ismét vit­ték őket, most már nem nyu­gatra, hanem pont az ellen­kező irányba ... 1945 au­gusztusában Romániában érte a hír őket: amnesztiában ré­szesülnek, ha nincs a hónuk alatt jelzés. így feltartott kéz­zel a bizottság előtt megkap­ták az iratokat.- Szeptemberben már a gyárban dolgoztam. Az ötve­nes években még pár hónapra behívtak katonának, de ezek már csak emlékek.- Hogy milyenek voltak ezek az évek? - kérdez vissza- a munka és a sport töltötte ki napjaimat. Atletizáltam, hosszú távon róttam én is a ki­lométereket, bajnokság, ver­senyek követték egymást. Fel sem tudom már sorolni az egyesületek számát, a ver­senyzési lehetőségeket.-Nem, nem értem el fel­jegyzésre érdemes ered­ményt. Azt hiszem, fél évszá­zad távlatából nem is ez a lé­nyeg. Jókat futottunk, jól éreztük magunkat. Én egyéb­ként is megsértődtem, ott­hagytam a csapatot, már csak azért is, mert a labdarúgás megszállottjaként 1942-től tagja Vagyok az SBTC-nek. A tagkönyvembe ugyan 1948 van beírva, de ez tévedés, ki kell javítani. Kértem, mert megvannak a dokumentu­mok. Én nem maradtam el tagdíjjal akkor sem, amikor három pengőt fizettem és nincs tartozásom most sem.-Igaz, hogy külön plusz­pénzt is fizet az SBTC-nek?- Igen, igaz. Havi ezer fo­rintot. Úgy tudom, négyen vagyunk nyugdíjasok, akik komolyan vettük a tavalyi felhívást. - Keserédesen hoz­záteszi, hogy akik a felhívást készítették, a mai napig sem fizettek. .. Egy élet sportja- Úgy tudom, az SBTC-nél egy időben még vezetőségi tag is volt.- Igen, egy rövid ideig az ifisek intézője voltam. Mivel az elnök tudomására jutott, nem vagyok a bánya alkalma­zottja, egy levélben megkö­szönte a közreműködésemet. Dembrovszki Károly a téli napokban is rója a napi kirótt kilométereket. Szálfatermete a belvárosban tűnik fel leg­többször, kezében a lapunk­kal, mert mint mondja, lépést kell tartani. Olvasni kell. Fejfedőt, sálat mínusz 10 foknál sem visel. Kérdé­semre, hogy fázik-e, egysze­rűen csak azt mondja: nem fázom, így szoktam meg. A munka gyönyöre- Talán a melegüzemben gyűjtött tartalék ad ennyi hőt, hogy nem fázik?- Életem a csiszoldához köt. Ott nem volt túl meleg.- Egykoron nagyon szép, csiszolt áruk készültek.- Napjainkban is készülnek ilyenek.- Van még kapcsolata a gyárral?- A korombeliekkel. Múlik az idő, cserélődnek a generá­ciók!-Emlékszik-e a szép mun­kákra?- Aki készíti, annak min­den munka szép. A néha ne­héz vagy bonyolult mintákat, motívumokat nem csak a szem, a kéz is begyakorolja és egy harmónia jön létre. Min­den porcikánkban kell érezni a finomságokat, aminek az eredménye a termék. Örül neki a felhasználó, a készítő egyaránt. Minden üveg szép, de számomra az überfango- sak, a mélyen csiszoltak a legszebbek. Ránézek a po­hárra, vizsgálom a díszeket és közben hallom a korona siko­lyát, ahogy véste, alakította a motívumokat, az ember keze nyomán. Ember és gép együttműködése a vitrinek dí­sze, vagy használati tárgy számomra többet mondanak. Közel négy évtizedes munka gyümölcsei. . . Néha jó em­lékezni - szúrja közbe. Esteledik ... A február még mindig rö­vidre szabja a napot. Kisszo- bámban ülünk egymással szemben kezében egy sörös­üveg, amiből néha-néha kor­tyolgat. És bár alkonyodik, lá­tom Károly vibráló, kutató szemét, sok mindent szeretne mondani az évtizedek távla­tából - gyermekkora a kiszá­míthatatlanul kanyargó Ara­nyos partján, a hadifogság, a város fejlődése, a gyár ... Néma történetek Tódulnak a történetek, mégis hangtalan, nyomasztó a csend. A toll sercegése is hallható, ahogy érinti a papírt. Látom: a kezével is mondani akar valamit, formálja ujjait. Megtöröm a csendet...- Karcsi mit mondana bú­csúzóul?- Búcsúzóul? Semmit. Ismét csend és nézem a közben székéből felálló férfit. Szálfatermete a messze néző szempár, talán az Aranyos partjára vitték. Kezei mintha mozdulnának is és évszázadok vízmosásá­ban formált színes követ emelnénk ki, vagy egy szépen csiszolt üvegtálra emlékezik, nem tudom. De kezeit a sze­mei elé emeli.- Jó egészséget, Károly! Kálovits Géza Laposra taposva Fülsértő, éktelen csörömpöléssel két laposra taposott kólásdobozt rugdal a megyeszékhelyen, a vá­rosközpont duplaszéles járdáján két kajla nagy kamasz. A busz­megállóban várakozó polgárok legyintenek: itt van a tavasz... Senki nem akad, aki rászólna a gyerekekre, hogy valami neme­sebb játékszert keressenek, ha már a járdán, vagy a főtér mű­márvány kövezetén focizgatnak. A színes fémdobozok bizony nagyhangúak. S a nagy hangról, a zajról, s akár épp a laposra ta­posott dobozok által, a környe­zetvédelem katasztrofális helyze­tére is asszociálhatunk. Igen jó, ha szellemes jelszavak buzdítá­sára laposra tapossuk a környe­zetszennyező fém-, papír-, mű­anyagdobozok, flakonok tízezreit, de hol vagyunk még a nélkülözhe­tetlen szemléletváltozástól, közfi­gyelem-alakítástól ? A polgár legyen részese az egészségesebb környezetért ví­vandó küzdelemnek. Kiabáljon, ha tonnaszámra szórják a sót a havas-latyakos utakra, holott tudható, micsoda méreg az a termőtalajba visszamosva. Tilta­kozzon, ha új és új kampányokkal környezetkárosító pelenkák hasz­nálatát szorgalmazzák, pedig a fejlett országokban rég túl van­nak ezen a divaton. Szóval: 3-4 évvel az uniós csatlakozás előtt a kormányzat­nak is, az önkormányzatoknak, vállalatoknak, intézményeknek is, meg a városlakóknak, falupolgá­roknak is tudomásul kell venni, hogy a környezet mai állapota drámai akadály lehet az integrá­ciós folyamat során. S már-már leküzdhetetlennek is tűnhet, hi­szen sok száz milliárdos beruhá­zásokkal, fejlesztésekkel lehetne csak megalapozni a változtatást a szennyvízkezelés, hulladékhasz­nosítás ügyében is, meg a levegő­szennyezés, olajkárok, élővíz­szennyezések dolgában is. A fenyegető kockázatok óriá­siak, még akkor is, ha a polgá­rok figyelmét majdani PHARE- pályázatok nagy ígéreteivel te­relik el a hétköznapok tehetet­lenségéről. Gondolván, úgyis csak az tudja, mi az a szennyví­zügy, akinek pincéjében víz bü- dösödik, úgyis csak az tudja, mi az olajkár, légszennyezés, aki­nek háza előtt évek óta szabály­talanul parkolnak, pöfögnek, tankolgatnak százéves öreg te­herautók tucatjai, vagy ha ugyanezen monstrum - gépeze­tek épp egy olyan gyerekekkel zsúfolt iskolaudvar, közterület szomszédságában forgolódnak, ugyanazon hatóságok engedé­lyével vagy tűrésével, ahová épp a mi gyerekünk jár... Pedig politikai kampányok során mindig központi kérdés a kör­nyezetvédelem ügye, a közrend dolga is. Vajon miért nem az a hétköznapokon ? Olyankor csak marad a rossz szöveg: a jövő­ben azt tervezzük... Majd a PHARE-program pénzével... Majd ekkor, majd akkor... S az első látásra bagatell szabályta­lanságok szennyezése, - ott van az élővizeinkben, a tápláló ta­lajban, a fűben, fában, zöldség­ben, gyümölcsben és ott van ez­által az emésztőszerveink le- bonthatatlan káros anyagai kö­zött is... Semmi köze se volna a drámai egészségkárosodási fo­lyamatokhoz, mindezen gon­doknak? Dehogy nincs! Csak sem­mibe vesszük a riasztó tényeket. Hová lett a város gyönyörű sé­tánya? Mitől barnák az ereszt- vényi erdők? Mi lesz az egykor oly gyönyörű Dolinkával? Ki segít a gyári mocsoktól ful­dokló belvárosi élővizeken? Nincs válasz. Erdős István

Next

/
Thumbnails
Contents