Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-26 / 48. szám
4. oldal Ország - Világ 1999. február 26., péntek Államfői levél. Göncz Árpád köztársasági elnök az új-zé- landi Wellingtonból csütörtökön levelet intézett Václav Havel cseh és Aleksander Kwasniewski lengyel államfőhöz abból az alkalomból, hogy a két ország elnöke pénteken látja el kézjegyével a Cseh Köztársaság és Lengyelország NATO- csatlakozásáról szóló okiratot. Veszélyben az alapítvány. Működésképtelenné vált a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány, mert az Ifjúsági és Sportminisztérium még egy fillért sem utalt át a szervezetnek biztosított idei állami hozzájárulásból - mondta a kuratórium elnöke. Varjú László hangsúlyozta: ha napokon belül nem rendeződik a helyzet, akkor a fogyatékosokat oktató és rehabilitáló három intézményben kikapcsolják a közüzemi szolgáltatásokat, a pedagógu- • sok pedig március elején nem kapják meg fizetésüket. Ezzel 130 sérült gyerek ellátása és 80 tanár munkája kerül veszélybe. Magyarországi kur dók. Békés demonstrációt szervezett a Kurdisztán Kulturális Egyesület elnöksége tegnap a déli órákban a Parlament előtt. Felmentés. Kényszergyógykezelésre kötelezte a bíróság Rapcsák Annamáriát, aki szeptember 3-án Hajdúhadházán megkéselt több gyereket. A bíró szerint a nő kóros elmeállapotban követte el véres tettét. * Visszavonás. Hivatalosan is visszavonta Magyarország azt a kérelmét, hogy Ausztria engedélyezze 125 magyar katona és öt páncélozott jármű átvonulását a területén. A Die Presse című osztrák lap értesülése szerint az osztrák belügyminisztérium még a műit héten csütörtökön javasolta egy, a bécsi magyar nagykövetségnek írt levelében ezt a lépést, miután közölte, hogy az áthaladást egyébként sem engedélyezné. Baleset. Elvétette a genovai repülőtér kifutópályáját és a tengerre szállt le, majd süly- lyedni kezdett egy olasz magán-légitársaság gépe a fedélzetén 27 utassal és 3 főnyi személyzettel. Ketten életüket vesztették, hárman megsérültek. Kivégzés. Az Egyesült Államokban, egy arizonai börtönben helyi idő szerint szerda este méreginjekcióval kivégeztek egy német állampolgárt. Ebben az évszázadban a 35 éves rablógyilkos, Kari LaGrand volt az első német állampolgár, akin az Egyesült Államokban végrehajtották a halálos ítéletet. Az ügy nagy port vert fel az USA-ban és Németországban. Egyetlen síelő is mozgásba hozhatja a hógörgeteget Gigantikus erővel zúdulnak a lavinák Kétségbeesetten folyik a mentés fotó: feb/reuters A svájci Alpokban még mindig mintegy 100 ezer ember van a hó fogságában. Az osztrák katonaság mentőakciójának szervezői szerint viszont csütörtökön a déli órákban befejeződött a turisták elszállítása a nyugat-ausztriai Galtürből, ahol hatalmas lavinák zúdultak a település központjára, s maguk alá temettek majdnem ötven embert. A februári hóözön óriási gondokat okozott és okoz még mindig az Alpokban. A lezúduló lavinák ereje, energiája gigantikus. A hótömeggel szemben nincs esélye az embernek. A figyelőszolgálat ugyan előre tudja jelezni a veszélyt, de hogy pontosan mikor szabadul el a hógörgeteg, az teljesen kiszámíthatatlan. A hét eleji tiroli lavinakatasztrófák körzetéből további ezer személyt kell kitelepíteni az osztrák, az amerikai, a német és a svájci katonaság helikoptereivel. Szakértők szerint a felmelegedés miatt további omlásokkal kell számolni az Alpokban. A természeti jelenséget folyamatosan kutatják. A svájci Lavina Intézet munkatársai Wallis kanton kísérleti terepén helikopterről robbanótöltetekkel szórták meg a lejtőt, és néhány pillanat múlva százezer köbméter hó zúdult le a két kilométeres „lavinaasztalon”. Műszerek regisztrálták a hó sebességét, s azt, milyen erővel rombolja szét az akadályokat, az acéloszlopokat, a betontömböket. A műszerek kimutatták, hogy a „tanpályán” alázuhanó hótömeg négyzetméterenként 100 tonna nyomást fejtett ki. A szakértők több lavinatípust különböztetnek meg. Ezek egyike a leggyakoribb, elnevezése „hódeszka”. Nedves, friss hó, vagy olvadásnak indult „öreg” hó csúszik meg ilyenkor, és lapos rétegek (deszkalapok) formájában egymás fölé tolódva csúszik lefelé. Az egyre növekvő hótömeg éppen a félig olvadt állapot miatt felgyorsul. Lavinát egyetlen síelő is mozgásba hozhat, ha a fellazult hóval fedett lejtő felső élén siklik le. (kenesei) Segítség az árvízkárosultaknak Áradnak a folyók, egyelőre azonban a belvíz okozza a legnagyobb gondot. Csongrád és Békés megyében csaknem 90 ezer hektárnyi területet borított el a víz, de Tolna és Jász- Nagykun-Szolnok megyében is súlyos károk keletkeztek, s napról napra nő az otthonaikat elhagyni kényszerülő emberek száma. De ki fizeti meg a családok kárát? A törvény szerint a belvízkár megelőzése és enyhítése elsősorban a tulajdonosok (magánszemélyek, társaságok, önkormányzatok) dolga, ám az állam sem tétlenkedik - mondta Váradi József Gyula, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium víz kár-elhárítási főosztályának vezetője. A károsultak az önkormányzatokhoz fordulhatnak segítségért, azok meg a kormányhoz. De a kabinettől a költségvetési tartalék befagyasztása miatt jelentősebb összegre aligha lehet számítani - tudtuk meg. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztés Minisztérium azután dönt forrásainak átcsoportosításáról, miután a falugazdák felmérik a károkat. Az FVM már korábban szétosztott 2,4 milliárd forintot, 600 milliót pedig félretett - mondotta tegnap Szabadi Béla politikai államtitkár. (Szakemberek szerint a segítség egyik formája az elvetendő növények után igényelhető kamattámogatás lehet, ez azonban a gazdák veszteségeinek csak kis részét pótolná.) Magánszemély belvízkárra nem köthet biztosítást - tudtuk meg a nagyobb hazai biztosítótársaságoktól. Az illetékesek magyarázatul elmondták: az évről évre nagyjából ugyanott bekövetkező természeti csapás következményeinek enyhítése nem egyeztethető össze a biztosítók filozófiájával, de ha mégis létezne ilyen konstrukció, akkor megfizethetetlenül magas díj terhelné a szerződő gazdákat. Takács Mariann Lakcímbejelentés öt perc alatt Okmányirodák a városokban Még 1996-ban született kormánydöntés arról, hogy korszerű, nehezen hamisítható, egységes okmánycsaládot kell bevezetni. A rendelet szerint azt is lehetővé kell tenni, hogy az okmányokkal kapcsolatos ügyintézést a lakosság helyben intézhesse. Ezért minden városban okmányirodát kell üzemeltetniük az önkormányzatoknak. A részletekről dr. Tóth Zoltán helyettes belügyi államtitkárt kérdeztük. Az okmányirodákban 2000. január 1-jétől kétféle igazolványtípushoz lehet hozzájutni. Áz egyik típusba a központi előállítású igazolványok tartoznak, ilyen a személyi igazolvány, az útlevél, a gépjárműtörzskönyv és majd a gépjármű-vezetői engedély. A másik kategóriába sorolhatók a helyi kiadású okmányok, például az adókártya, a tb-kártya, a forgalmi engedély. Áz irodák közvetlen összeköttetésben lesznek a központi adatnyilvántartás számítógépes adatbázisával. Az ott lévő adatok felhasználásával készülnek el a központi előállítású okmányok, amelyeket pár napon belül postán kap kézhez a kérelmező. A helyi kiadású okmányok esetében a dolog még egyszerűbb. Ha például valaki lak- címváltozást kíván bejelenteni, fel kell keresnie az okmányirodát. Ott a számítógép képernyőjére hívják az illető személyi adatait tartalmazó lapot, arra rávezetik a címváltozást, majd a lapot kinyomtatják. Az illető aláírásával igazolja, hogy helyes az új adat. Ezután a helyi okmánykisütőgép bankkártya méretű műanyag lapra „kisüti” az új adatot. Ezzel igazolhatja az állampolgár, hogy bejelentette lak- címváltozását. Egyidejűleg nemcsak a központi nyilvántartásban, hanem a honvédségnél, az adóhivatalnál és mindazoknál a hatósági szerveknél is, ahol az állampolgár címe szerepel, megjelenik az új adat. (koós) Felfüggesztett börtönbüntetést kaptak ítélet a bőrfejűek perében A múlt heti első tárgyalási nap után tegnap folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az úgynevezett skin- head-per, amelynek nyolc vádlottja rendőrökkel tűzött össze február 13-án a budapesti Viking sörözőben. A tegnap késő délután kihirdetett elsőfokú ítélet szerint hét vádlottat a bíróság - nem jogerősen - felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt. A bíróság elsőfokú ítéletében bűnösnek mondta ki a csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolt két német, két szlovák, egy cseh és egy magyar bőrfejűt. Ezért őket nyolc hónap két év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, a külföldi állampolgárokat pedig mellékbüntetésként kiutasította az országból. Megállapította továbbá a bíróság, hogy a fiatalkorú, magyar állampolgárságú vádlott is elkövette a vádban foglalt, hivatalos személy elleni erőszakot, ám a büntetés kiszabásától eltekintett. A nem jogerős ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a védők pedig felmentésért fellebbeztek. A vádlottak szabadlábon védekezhetnek tovább, miután a bíróság elutasította az ügyész indítványát, amelyben a fiatalok előzetes letartóztatásának a jogerős ítéletig történő meghosszabbítását javasolta. Monica európai turnéja Most már bizonyos, hogy Monica Lewinsky a kamerák elé áll és mindent kitálal. A cipzárgate női főszereplője, Clinton elnök ovális irodájának orális főhőse úgy döntött, hogy a továbbiakban az ABC televíziót részesíti kegyeiben. Barbara Walters, az amerikai média nagyágyúja fog beszélgetni vele mintegy 100 percen át, mégpedig - íme a várva várt dátum - március 3-án. De nekünk, európaiaknak sem lesz hiányérzetünk. Lewinsky kisasszony ugyanis hamarosan európai turnéra indul. Elsősorban könyvének, a „Monica történetének” propagálása céljából, amely a közeljövőben a kontinens számos országában egy időben jelenik meg. A hölgy „közepesen mélyen szántó” gondolatait nem kisebb személyiség vetette papírra, mint Andrew Morton, Diana hercegnő életrajzírója. Ahogy a Die Welt ironikusan nevezi, „a világ leghíresebb gyakornoka” elsősorban bankszámlájának gyarapítása céljából vállalkozik a fáradságos útra. Ferenczy Europress Megjelent a Kiskegyed Konyhája márciusi száma! • Csak férfiaknak: március 8. tál • Erre csörög a dió • Tésztás oldalak: raguk és pizzák • • Habkönnyű édességek • Konzervből készült • Banános italok • Szárnyasok - szárny nélkül • Különleges déligyümölcsök • Húsvéti készülődés • Játék 200 ezer forint nyereménnyel • Érdekességek, tanácsok a konyhából, a konyhába Keresse a Kiskegyed Konyháját az újságárusoknál! Tvr Újság A legújabb műsorlap! Csak 38 forint! A család minden tagjának szól! A televízió- és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjárás-előrejelzést, orvosi tanácsot, rejtvényeket, vicceket, recepteket és rengeteg olvasnivalót is tartamaz. Tvr Újság Már szombaton kérje az újságárustól!