Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-25 / 47. szám

1999. február 25., csütörtök SZECSENY Gyermekkora az Ipoly-parti városhoz kötötte Gyarmat jelentette a világot (Folytatás az L oldalról) Mohácsy József a szá­mára felejthetetlen gyar­mati iskolaévek után 1937- ben doktorált a műszaki egyetem közgazdasági fa­kultásán. Irodalmi érdek­lődése hamar kibontako­zott. Már 16 éves korában folyóiratokban jelentek meg novellái, később pe­dig regénye és kapcsolato­kat talált különböző írókö­rökkel, Veres Péterrel és tár­saival. Itthoni kapcsolata Püski Sándorral New Yorkban is fennmaradt, ő adta ki 1969-ben „A légtornász története” című regényét, angolul, amelynek magyar kiadására 1986-ban került sor. Ekkor már élénk kap­csolat állt közte és Balas­sagyarmat között, amit az is jelzett, hogy 1984-ben Mohácsy József közérdekű alapítványt tett, amellyel a városhoz kapcsolódó iro­dalmi kutatásokat támo­gatja és a helytörténeti, honismereti munkák meg­jelenését segíti elő. Mohácsy József az 1987. szeptember 3-án megtartott balassagyarmati könyvbemutatója után visszatérve New Yorkba így írt családjának: „...ez volt életem egyik meghatá­rozó útja...” „...úgy hi­szem, most érkeztem iga­zán haza, Gyarmat többet jelent nekem, mint Buda­pest, vagy a világ...” Szabó Endre Folytatódik az infrastrukturális beruházás Az első „ipari fecske” Megyei Körkép BATONYTERENYE Megyei alkotó pedagógusok műveiből nyílt kiállítás a Madách Galériában Megmutatták, mi lakozik a lelkűkben Hertelendy Mária Zsuzsanna a megyei közgyűlés fődiját veszi át Tőzsér Zsolt alelnöktől A salgótarjáni ipari park külső infrastrukturális beru­házása az elmúlt év októberé­ben kezdődött, s várhatóan 1999. július 31-re fejeződik be. A kivitelező az Alterra Kft., a kiviteli szerződés összege 345,4 millió forint. A 20 kilovoltos hálózat építési költségét, to­vábbá a tervezési és bonyolí­tási költségeket is figyelembe véve a teljes beruházási költ­ség 382,2 millió forint. A beruházás előrehaladtával szükségessé vált a terület érté­kesítésére és bérbeadására vo­natkozó fajlagos árak, illetve díjak meghatározása. Mivel a Salgótarjánban kialakult ingat­lanforgalmi értékek alapján ipari terület vonatkozásában je­lenleg nincs realitása a 3 ezer Ft/négyzetméter körüli, illetve fölötti fajlagos áron értékesí­tésnek a város közgyűlése 1500-2000 Ft/négyzetméter fajlagos áron fogadta el az ipari park értékesítésére vonatkozó javaslatot. Az eddigi tárgyalá­sokon a befektetők a 40 száza­lékos maximális beépítési kor­A nógrádi megyeszékhely közgyűlése elfogadta a ha­tósági iroda építés- és vál­lalkozásigazgatási osztálya javaslatára benyújtott, a környezetvédelem helyi szabályozásáról szóló ren­deletet. A város valamennyi pol­gárát közvetlenül érintő fon­tos rendelet foglalkozik a levegő tisztaságának védel­lát megemelését, illetve ez alóli felmentést kezdeményeztek, azzal az indokkal, hogy minden tevékenység a megépítendő csarnokon belül folyik, s nem akarnak megvenni nagyobb te­rületet a szükségesnél. A várost szándéknyilatkozat­tal megkereső első befektető (Jonathan Car Styling) megbí­zásából eljáró Imagement Kft. ügyvezető igazgatója az ipari park területéből mintegy 1,5 ha-os földterület vételére nyúj­tott be vételi szándékot 750 Ft/ négyzetméter fajlagos áron. A beruházást a belga befektető a Volvo gépkocsigyárhoz kötődő szerződésére alapozva létesí­tené, s 310 főt kíván foglalkoz­tatni. A területen két 2300 és egy 2500 négyzetméteres csar­nok épülne. A beruházó mind­három csarnok kivitelezését és a termelőmunka beindítását már ez évben meg kívánja va­lósítani. Tevékenysége: mű­anyag festés desingh paint technológiára alapozva, vala­mint alumíniumlemez-meg- munkálás. mével (egyebek között a tar­lóégetésre, az avar és kerti hulladék égetésére vonatko­zóan), valamint a zaj- és rezgésvédelemmel, bele­értve még az utcai zenészek működését is. A szabálysértési rendel­kezések a pénzbírságok mér­tékét is tartalmazzák, amely akár 10 ezer forint is lehet a jövőben. (Folytatás az 1. oldalról) lakótelepi óvoda) kapott. Második helyezett Gordos Olga (Nógrádmegyer, általános iskola) és Vigyinszki Attila (Nagyoroszi, általános is­kola) lett. Az első díjat ugyancsak megosztva kapta (Folytatás az L oldalról) jónak tartják, lévén ennyi pénzből ennyit lehet tenni. Ugyanakkor nem lehet jó az a költségvetés, amely szűkít, elvon, hiszen emö- gött emberi sorsok, egzisztenciák, életminőségek vannak. Az ön- kormányzat legfontosabb dolga, hogy szolgáltasson - hangzott el tegnap ezt a testületet azért vá­lasztották meg, hogy adjon, nem azért, hogy elvegyen. Az SZDSZ- es képviselőknek ezért lelkiisme­reti problémákat okozott Salgótar­ján ’99-es költségvetése. Nem tudnak viszont elfogadható ma­gyarázatot adni arra, hogy az ál­lami pazarlás a másik oldalon, konkrétan Salgótarjánban azzal jár, hogy bölcsődéket kell bezárni és az iskolai dolgozói létszámot kell csökkenteni. A szabaddemok­raták szerint a megyeszékhely A szécsényi városi önkormány­zathoz több civil szervezettől, egyesülettől, intézménytől érke­zett támogatási kérelem. A testület a legutóbbi ülésén döntött. Az Erkel Ferenc vegyes kar szervezésében sorra kerülő kórus­fesztivál rendezéséhez 65 000 Ft- tal járul hozzá az önkormányzat. Az Antal Károly Honismereti Romhányi Anikó (Mátrasző- lős, általános iskola) és Ba­kos Ferenc (Szécsény, rajzis­kola). Salgótarján Megyei Jogú város Önkormányzata kü- löndíját és a polgármester üdvözletét, Pelléné Czene hosszabb távon menthetetlenné válik, ha nem sikerül új munkahe­lyeket teremteni. A megszorító csomag egyik pontja szerint a Salgó Vagyon Kft.-nek tételesen fel kell mérnie az idegen felépítmények alatti ön- kormányzati telkeket, hogy azo­kért bérleti jog címen már bevételt lehessen elérni a 2000-es költség- vetésben. Lapunk kérdésére a képviselők megerősítették, ez nem csak az utolsó lehetőségek egyike, amire rákényszerül a város, de azt is jelenti, hogy a jövő évi helyzetet sem látják jobbnak, mint az ideit. Neuralgikus pontnak tartják az adóemeléseket, mert a pluszkiadá­sokat nyilván saját műszaki és bér- fejlesztéseiktől vonják el a cégek, így még jobban nő a lemaradás. Kitértek arra is, hogy óriási a kü­lönbség a kormány ígérgetései és a Támogatás „civileknek” Alapítvány 50 000 Ft-ot kap Pin­tér Sándor a népmesékről írt mun­kájának a megjelentetésére, vala­mint Haynald Lajos útinaplójának a kiadására. A múzeumbaráti kör munkáját 30 000 Ft-tal segítik. A Csilla irodavezető adta át Var- gáné Kővári Krisztinának (Salgótarján), majd a me­gyei közgyűlés fődíját nyúj­totta át a kiállítást megnyitó alelnök Hertelendy Mária Zsuzsannának. (Salgótaiján, Mesekert Óvoda). megvalósítás között. Olyan csú­nyán, mint a pedagógusokat, már csak az egészségügyi dolgozókat csapta be a kabinet. Megkérdeztük az SZDSZ-es véleményt a Fidesz frakcióvezető­jének hétfői (elutasított) indítvá­nyáról, melyben csökkenteni java­solta a polgármesteri hivatal kia­dásait, benne az önkormányzati tagok tiszteletdíjait. Ercsényi Fe­renc elmondta, a képviselői jutta­tások egyrészt a ’98-as szinten maradtak, ez a kiadás a költségve­tésben egy ezreléket jelent. Ugyanakkor a Fidesz kérte, hogy legyen Tarján közgyűlésének egyházügyi és idegenforgalmi ta­nácsnoka (mindkét posztot fide- szes képviselő tölti be), és a Fidesz javasolta, legyenek bizottsági al- elnökök. Ilyen poszt eddig nem lé­tezett a testületben. - Dudellai ­gimnázium leány kosárlabdacsa­patának 40 000, az iskola a Kö­rösi-napok rendezvényére 20 000 Ft-ot kap. A család- és egészség- védő egyesületnek 20 ezer Ft ju­tott. A jó tanulók jutalmazására, va­lamint a városi pedagógusnap rendezésére 50 000 Ft-ot különí­tett el a testület. RÉTSÁG Hírek Bibliaklub Salgótarján - Az adventista egyház által szervezett prog­ramsorozat legközelebbi elő­adásait február 26-án, 27-én és 28-án 16 órától tartják a József Attila Művelődési Központban. Pénteken „Ta­nuljuk meg kiszámítani a jö­vőt”, szombaton „Samara le­gendája és a halálról szóló igazság”, vasárnap „Egy base- balltulajdonos teológiája a po­kolról” című témák szerepel­nek dr. Dwight K. Nelson vi­deofilmről látható előadásain. Falugyűlés Mátranovák - A község ön- kormányzata közmeghallgató falugyűlést tart február 25-én 18 órai kezdettel a művelődési házban. Napirenden szerepel az 1998. évi költségvetés vég­rehajtásáról, valamint az 1999. évi költségvetési tervezetről szóló tájékoztatás, ismertetik a májusban sorra kerülő mátrai napok rendezvénysorozatát. Béremelés Nógrádsáp - A képviselő- testület úgy döntött, hogy egységesen - a törvényben előírtnak megfelelően - emeli az oktatási intézmé­nyekben dolgozók, s az egészségügyben tevékeny­kedők bérét. Az emelt ösz- szeget az április eleji fize­téssel visszamenőleg kapják meg az érintettek. A testület szerint - mivel az infláció mindenkit egyformán érint -, indokolt, hogy egyöntetű és egységes legyen a fize­tésemelés. Kalendárium Magyarnándor - Az idei költségvetési tervben ugyanennyi támogatást ter­veznek a faluszépítő egye­sület tevékenységének a tá­mogatására, mint az előző esztendőben. Az összeg fel- használását az egyesület dönti el. Az eddigi gyakor­latnak megfelelően a pénz nagy részét a kalendárium összeállítására fordítják. Farshangverseny Bátonyterenye - Az Erkel Ferenc Általános és Alap­fokú Művészeti Iskola az idén is megrendezi a már hagyományosnak számító farshangversenyét. Minden érdeklődőt várnak február 28-án 17 órakor az Ady Endre Művelődési Köz­pontban. Környezetvédelem SZDSZ: A „költségcsökkentő” Fidesz magának kért pluszpozíciókat Salgótarjánban Miért ellentmondásos a költségvetés? Városi vers- és prózamondóverseny lene iskolájából huszonha- tan vettek részt. Valódi Boldogság és költészet az iskolában A salgótarjáni Beszterce- lakótelepi Általános Iskola rendezte meg tegnap a FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Móra Ferenc városi vers- és prózamondóversenyt, ame­lyen a megyeszékhely ki­öröm volt látni a költészet és a kicsik „találkozását”, hallgatni az életkornak megfelelően színvonalas vers- és prózamondást. Vers kategóriában első helyezett lett Klimasz Sza­bolcs (Rákóczi úti iskola), második Jakab Norbert (Beszterce-lakótelepi is­kola), harmadik Illés Gab­riella (Arany János). A próza kategória nyertese Nyerges Luca (Kodály), második helyezett Szilágyi Máté (Gagarin), harmadik Ilkó Krisztina (Beszterce- lakótelepi iskola). A zsűri elnöke Rázsó Istvánná volt, tagjai Szluka Pálné és Ban- dur Mária. Folyamatosan figyelik a folyót - Még három métert emelkedhet az Ipoly szintje Nincs szükség első fokú készültségre Országos hivatalos szervek kijelentése szerint a Tisza felső vidékén a tavalyinál nagyobb arányú árvízre, belvízre kell számolni. Mi a helyzet megyénkben a legsebezhetőbb területünkön, az Ipolynál?- Első fokú árvízvédelmi készült­ség nincs elrendelve, az Ipoly víz­szintje nem indokolja. A jelenlegi helyzetben még három métert emelkedhet a víz szintje. Az ár­vízveszélyben közvetlenül érintett Ipoly menti községek polgármes­tereivel hétfőn megbeszéltük a szakmai tennivalókat. A vízpart magyar oldalán nincs gát, a gátőre­ink naponta kétszer járják be terü­letüket. Az első fokú készültség elrendelése esetén több gátőr vi­gyázza az Ipoly kritikus partjait és ügyeletet is szervezünk. Az érin­tett önkormányzatokkal szerző­dést kötöttünk, melyben szerepel, hogy szükség esetén segédgátőrö­ket állítanak be a terület figyelé­sére - tájékoztatott Sagyibó Sán­dor, a Közép-Duna-völgyi Víz­ügyi Igazgatóság II. sz. szakasz­mérnökség kirendeltség, s a balas­sagyarmati árvízvédelmi szakasz szakaszvédelmi vezetője.- A tennivalókat a vízügyi szakemberekkel megbeszéltük. A homokzsákok a raktárban vannak. Adott esetben egy-két embert kül­dünk az Ipoly partjára a vízhelyzet folyamatos figyelésére. Tegnap jártam a területen. Lesz-e árvíz, és milyen nagyságú? Ez a szlovákok­tól függ, azaz, mennyi vizet en­gednek át zsilipeiken. Nálunk annyi hó nincs, hogy árvíz legyen. A Szlovákia hegyeiből lezúduló víz elvezetése jelenti nálunk is a legfőbb gondot - mondta Tisza Attila, Ipolytamóc polgármestere.-A Nógrád Megyei Védelmi Bizottság minden katasztrófa elhá­rításához rendelkezik megfelelő forgatókönyvvel. Az Ipollyal kap­csolatos esetleges árvíz elhárítá­sára intézkedési tervünk készen van. Amennyiben szükséges, ak­kor a Közép-Duna-völgyi Víz­ügyi Igazgatóság vízügyi mérnö­két bevonjuk a védelmi bizottság munkájába. Az ő javaslata alap­ján intézkedünk. Ä bizottság je­lenlegi véleménye szerint nincs olyan veszély, ami a bizottság összehívását indokolná ebben a témában - közölte Ökrös László ezredes, a megyei védelmi bi­zottság titkára. V.K.

Next

/
Thumbnails
Contents