Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-23 / 45. szám

1999. február 23., kedd Szélesedett az ifjúsági szervezeteink kapcsolatrendszere Hollókő bajor és skót házigazdákkal Együttműködési megálla­podást kötött Nógrád Me­gye Ifjúsági Tanácsával a Bajor Ifjúsági Kör nevében Monica Sailer, aki három­napos Nógrád megyei láto­gatásán cigány vezetőket is meghívott Németországba, ahol egy II. világháborús koncentrációs táborban a cigány holocaustra emlé­keznek majd június 22-30. között. Szabó Csaba, az ifjúsági testvérkapcsolatoknak ott­hont adó Hollókő polgár- mestere Nógrád Megye Közgyűlésének ifjúsági ta­nácsnokaként írta alá vasár­nap a több millió bajor fia­talt képviselő szervezet ve­zetőjével közösen fogalma­zott együttműködési megál­lapodást. Ennek tartalmáról elmondta, hogy az eddigi kapcsolatokat a megállapo­dás szélesíti, ennek nyomán szécsényi, szendehelyi és salgótarjáni iskolák, ifjúsági civil szervezetek képviselői kerülhetnek ki cserekapcso­latokkal Bajorországba. A bajor és a nógrádi kap­csolatok immár tíz évnél is régebbiek. Idén ezt sport­kapcsolatokkal és kilenc-tíz országot érintő ifjúsági kon­ferenciával szélesítik a szer­vezők. Ez utóbbinak a hely­színe Hollókő lesz, s a talál­kozó időpontja: július 28-augusztus 5. A találkozón a kisebbsé­gek problémái kerülnek majd a fókuszba, ezeknek csokorba gyűjtését a bajo­rok és a skótok vállalták, ugyanis ők lesznek a házi­gazdái a hollókői program­nak. A bajorok egyébként szervezői annak a németor­szági találkozónak is, ahol a cigány holocaust egykori helyszínén a koncentrációs tábort túlélő cigányokkal és zsidókkal is beszélgetéseket szerveznek. Az erre szóló meghívást Bátonyterenyén, a Berki Ju­dittal való találkozás alkal­mával tolmácsolta a bajor if­júsági kör küldöttsége vasár­nap a cigány vezetők részére. T. L. Gyorsan adtak - Egy áldozat köszöneté Segített a Fehér Gyűrű Megyei Körkép BATON YTERENYE Lorántffy szobrát simogatják - Névadójukra emlékeznek a kollégista lányok Fogékonyság a tudás, a jóság iránt A vetélkedő hajrájában a kollégista lányok a Lorántffy-napok első rendezvényén FOTÓ: GYURIÁN Nemrégiben egy borsosberényi asszony fordult anyagi támoga­tásért a Fehér Gyűrű Köz­hasznú Egyesület elnökéhez. A magyar áldozatvédő szervezet tízezer forint egyszeri segélyt küldött számára. Özvegy K. La- josné a Fehér Gyűrű elnökének küldött levelében többek között a következőket írta. Köszönöm nagyon megtisztelő humánus intézkedését, amely sú­lyos szociális helyzetemre egy jól­eső gyógyír volt. Vettem tüzelőt. Sírtam örömömben, hogy nálunk, Magyarországon működik ilyen emberközpontú egyesület. Törőd­nek velünk, kétségbeesett állam­polgárokkal, akik elveszítették mindenüket, mert a sors kegyet­lensége miatt áldozatok lettek. Ál­dozat lettem kétszeresen is, mert a férjem bűncselekmény miatt elha­lálozott én pedig súlyos cukorbe­tegségben szenvedek. Köszönöm Önnek, hogy visszaadta hitemet az emberekben, az emberek tisztele­tében. Arra kérem Istenemet, hogy adjon Önöknek sokszor ezer any- nyit, mint kaptam. Elhatároztam, hogy betegen is az egyesület tagja leszek. Az egyesületükről beszé­lek az orvosaimnak, a papoknak, a polgármesternek, a falu minden emberének. Áldja meg a jó Isten Önöket. Tegnap ünnepelték az áldoza­tok világnapját. (Folytatás az /. oldalról)- Láthatóan ragyogó fényt kapott névadónk szobrának a két keze, annyit simogatták a lányaink. S állítják, a mozdulat segítette őket egy-egy dolgozat eredményességéhez, az érett­ségi sikeréhez - ad hangot a lá­nyok között terjengő közvéle­ménynek Gecse Gabriella igazgatónő. - Ám úgy vélem, kell is az ilyesfajta kötődés. A Ennek oka, hogy jelentős a szintkülönbség a busz felszál­lóajtaja és a buszváró szintje között olyannyira, hogy elég gyakran kell időseket, netán fia­talabbakat különböző pozitú- rákban segíteni a felszálláskor. Bizonyára vannak, akiknek ‘a mostani helyzet kedvderítő komikumot jelent, a többség azonban a következő kérdésre vár választ és főleg intézkedést:- Mikor szűnik meg ez az ál­datlan helyzet, mikorra várható normális állapot a buszmegál­lókban a felszálláskor? Hadik József polgármester a következőket válaszolta:- A község állampolgárai közül tavaly többen és az idén a falugyűlésen is szóvá tették a jelenlegi áldatlan állapotokat. A megoldás érdekében a buszváró leállósáv járdaszigetének kiala­kításához szükséges tervet az szoborra pillantva még jobban tudatosul a kollégistáinkban az érték, amelyet a fejedelemasz- szony képviselt; a tudás, a szépség, a jóság iránti fogé­konyság, amelyeket ő hirdetett. Ami egyébként, ha másképp fogalmazva is, de szerepel az intézmény pedagógiai prog­ramjában. A névadóra való em­lékezés pedig immár ötéves hagyomány, amelyet ilyentájt, önkormányzat megrendelte. Elkészülte után, ennek ismere­tében szerezzük be a szakható­sági engedélyeket a közleke­désfelügyelettől, a Nógrád Me­gyei Állami Közútkezelő Kht.- tól, a Volántól.-Az előbbiek elintézése elég hosszadalmasnak tűnik, is­merve az ügyintézés gyorsasá­gát.- Számításaink szerint a nyári hónapokban megkezdjük a buszmegállói járdaszigetek építését. A képviselő-testület dönti el, mennyi pénzt fordít a feladat végrehajtására. A határidővel kapcsolatos kérdés ismételt szorgalmazá­sára a polgármester közölte, hogy az előbbi feladat megol­dására elkötelezte magát. Amennyiben kizárólag rajta múlik a buszváró járdaszigeté­nek építése, lerövidíti a számba Zsuzsanna-nap közelében ren­deznek évente, mint idén. Az ünneplésé, a szórakozásé ilyenkor pár nap, amelyeken a szabadidős programok sűrűje vár az egyébkor elfoglalt fiata­lokra is. A hétfői nap a vetélkedők jegyében telt, majd a délutáni tárlatmegnyitóval folytatódott. Pihenhetnek egy kicsit a lány­kezek. vehető kivitelezési időt. Egyébként teljes mértékben át- érzi az utasok által felvetett kel­lemetlenségek megszüntetésé­nek igényét. Szavaiból kiderült, hogy a képviselő-testülettel együtt melegen tartja a téma megoldását. Ennek kapcsán érdekesség­ként elhangzott, hogy volt olyan idős hölgy, aki kisszéket vitt magával és annak segítsé­gével oldotta meg a buszra való felszállását. A munkába járók, a buszokat igénybe vevő állampolgárok la­tolgatták, amíg megszületik és megvalósul a végleges megol­dás, addig is kellene valamit tenni a mostani állapotok eny­hítése érdekében. Többen úgy vélekedtek, hogy ha salakkal leterítik a jár­daszigetet, akkor az enyhít a je­lenlegi kellemetlen helyzeten. Elviselhetőbbé tenné a vízben álldogálást, netán a további sárdagasztást. Kivitelezésére természetesen az önkormányza­tot tartják a legilletékesebbnek. V.K. RÉTSÁG 3-oldal Hírek Egészséges életért Salgótarján - Az ezoteri­kus pedagógiáról szóló is­meretterjesztő előadással február 23-án 16.30 órától ismét jelentkezik az Egész­séges Életért klub prog­ramja a József Attila Műve­lődési Központ klubjában. Fogadónap-változás Salgótarján - Változás lesz a fogadónapok rendjében. Február 24-én, szerdán Puszta Béla polgármester helyett 8-tól 12 óráig Sarló Béla, majd 14-től 16 óráig Angyal Dávid alpolgármes­ter várja az állampolgárokat a városházán. Fogadóóra Salgótarján - Keller Mi­hály ezredes, a Nógrád Me­gyei Hadkiegészítő Pa­rancsnokság parancsnoka február 26-án 10-14 óráig fogadóórát tart a parancs­nokság Ady Endre út 3/c szám alatti épületében. Értékes könyvajándék Hónap rendőre: Némedi Nándor A napokban értékelték a Hónap rendőre cím elnyerésére beérkezett szavazatokat a rendőr- kapitányságokon. Ezen értékelés szerint február hónapban a kö­vetkezők nyerték el ezt a címet: Kótner Zoltán fő­törzsőrmester (Balassa­gyarmat), Várszegi Ist­ván munkatárs (Bátony- terenye), Vajvoda József főtörzsőrmester (Pásztó), Hugyecz Ferenc főtörzs­őrmester (Rétság), Czi- kora Zoltán főtörzsőr­mester (Salgótarján), Szigeti László törzszász­lós (Szécsény), valamint Némedi Nándor főtörzs­őrmester (Nógrád megyei főkapitányság). A megtisztelő címet elnyertek közötti sorsolá­son a szerencse ezúttal Némedi Nándornak, a bűnügyi-technikai osz­tály nyomozókutya-veze­tőjének kedvezett, aki dr. Máthé István közbizton­sági igazgatótól vehette át az elismerő oklevelet, majd pedig az egyik sal­gótarjáni könyvesbolt ér­tékes könyvjutalomban részesítette a Hónap rendőrét. X Adományosztás, tájékoztatás A vizslási kisebbségi ön- kormányzat használt ruhát és lábbelit osztott nemrégi­ben a faluban élő - nem csak roma származású - rászorultaknak. Az adományt a Máltai Szeretetszolgálat bocsá­totta rendelkezésére. A ki­sebbségi önkormányzat más módon is igyekszik segíteni: tájékoztató céllal szervezi azt az összejöve­telt, amely február 24-én 13 órakor kezdődik a kul- túrházban. Ide várja mindazokat, akik a szoci­álpolitikai támogatásról szeretnének minél többet megtudni, ennek igénylé­sével akarnak otthont te­remteni. Nem kedvderítő komikum - Volt, aki kis szék segítségével szállt fel a buszra Vízben állás után sárdagasztás Bárna lakói közül többen szóvá tették, hogy az őszi esőzések után a most megérkezett hóolvadás következtében vízben kell állniuk, várniuk a buszmegállókban. Később pedig számolni kell az utazni akaróknak, a munkába járóknak, hogy a tava­lyihoz hasonlóan sárdagasztásra kényszerülnek. Salgótarján költségvetése - Csökkent a bűncselekmények száma Szécsényben és környékén - Heves vita a helyi lapokról Rögös úton benzin nélkül - Szükség van a nyilvánosságra (Folytatás az 1. oldalról) a jelzett kifogások miatt nem tudják elfogadni a költségve­tést. Ercsényi Ferenc az SZDSZ- frakció álláspontjának ismerte­tésekor hangot adott azon érzé­sének, miszerint az államhata­lom időnként nagyzási mániá­ban szenved, hatalmas pénzek­kel bankkonszolidációt hajt végre, mesés végkielégítések kifizetését engedélyezi, miköz­ben a települési önkormányza­tokra marad a népszerűtlen in­tézkedések végrehajtása a hiá­nyos költségvetések miatt. Er­csényi egyszerre nevezte jónak és rossznak a város költségve­tését - ugyanis „számhalmaz” szempontjából bírálhatatlan, de az emberi sorsokat befolyásoló hatása miatt csak rossznak ne­vezhető. Mint képviselő, Salgó­tarján fejlődése érdekében, azonban elfogadásra javasolta. Dr. Kovács József a Mun­káspárt véleményét is tükrözve a központi költségvetés hatásá­nak tudta be a salgótarjáni megszorító intézkedéseket. Módosító javaslatában kérte, hogy a jelzáloggal terhelhető ingatlanok sorából vegyék ki a Munkáspárt Lőwy Sándor úti irodáját. Domonkos Tamás, az MSZP frakcióvezetője egyértelműsí­tette hozzászólásában, hogy Salgótarján 1999-es költségve­tésében nem azért szerepel 486 millió forint hitellel fedezett hi­ány, mert az önkormányzat rosszul gazdálkodott volna 1998-ban. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hitelfelvételre el­sősorban a beruházások folyta­tása miatt van szükség, ame­lyekről nem szabad lemondani. Szintén módosító javaslattal élt Bercsényi Lajos képviselő, aki az intézkedési terv 15/A. pontjában szereplő (egészség- ügyi alapellátáshoz kapcso­lódó, nem finanszírozandó) té­telek határidejének kitolását kérte - egy alapos felmérést követő időszakra. A szavazás során a fentiek­ben ismertetett módosító javas­latokat elvetették. Külön sza­vaztak az intézkedési terv (a megszorító intézkedések) 21 pontjáról, többségi szavazattal egyenként elfogadva azt, vala­mint a Kuckó Bölcsőde jogutód nélküli megszüntetéséről. Vé­gül Salgótarján 1999. évi költ­ségvetését (a kiadási és a bevé­teli főösszeg 5 179 417 ezer fo­rint, 486 101 ezer forint hitel felvétele mellett) 18-6-os sza­vazati aránnyal fogadta el a képviselő-testület. Az intézkedési terv pontjai­nak, valamint a közgyűlés to­vábbi napirendi pontjainak az ismertetésére visszatérünk. * Szécsényben a testület a tegnap délutáni ülésén először meg­hallgatta Nagy Imre alezredes rendőrkapitány beszámolóját a városi rendőrkapitányság mun­kájáról. Szécsény és a vonzáskörze­tében lévő településeken az el­múlt évben 657 bűncselekmény vált ismertté. Ez 12 százalékkal kevesebb az 1997. évinél. Emelkedett a szándékos testi sértések és személyek ellen el­követett bűncselekmény. A va­gyon elleni bűncselekmények száma egy év alatt 292-ről 128- ra csökkent. Tavaly két alka­lommal fordult elő önkényes jármű-eltulajdonítás. Egy év alatt a felére csökkent a fiatal­korúak által elkövetett bűncse­lekmények száma is. A rendőr- kapitány véleménye szerint a csökkenés az iskolákkal, ön- kormányzatokkal, társadalmi szervekkel való eredményes együttműködésük eredménye. Az önkormányzat elfo­gadta az Agro-Help Kht. ez évi üzleti tervét, mely 18,6 millió forint nettó értékesí­tési árbevételt tartalmaz. Heves vita alakult ki az ön- kormányzati munka helyi la­pokban való megjelenéséről. Abban mindenki egyetértett, hogy szükség van a nyilvá­nosságra. A képviselők véle­ménye abban oszlott meg, hogy az önkormányzat melyik városi lappal, a Szécsényi Új­sággal, vagy a Vezérlő Feje­delem Asztaltársaság lapjával kössön szerződést. Végül a képviselők 8-5 arányban a Szécsényi Újság mellett tették le voksukat. Az önkormányzat elfo­gadta a Krúdy Gyula Városi Könyvtár szervezeti és műkö­dési szabályzatát. Az ülés még lapzártakor tartott. B. M. - Sz. F.

Next

/
Thumbnails
Contents