Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-19 / 42. szám
1999. február 19., péntek Nógrádi Megyei Hírlap Pádár András jegyzete Nem varázsló, ember! / dós korú barátom egyik fő erénye a gondosság és a pontosság. Már bőven elmúlt hetvenéves, egészségét többféle baj is fenyegette, ámde az orvosok néhány komoly műtéttel további működésre alkalmas állapotba hozták a szervezetét. Mindez nem látszik rajta. Igaz, lassabban mozog, mint húsz évvel ezelőtt, de nem áll le. Eli az évtizedek során megszokott tevékeny életét. Mindehhez hozzá kell még tenni, hogy korábbi életében nem jelentős, de a becsület és az erkölcs szempontjából fontos beosztásokban dolgozott. Amikor jegyző volt, közösségek ügyes-bajos dolgaival törődött, országos érdekeltségű cégnél megelégedésre állt helyt, és a helyi közösség épülésére töltött be tisztességgel kulturális feladatkört is. Bárhol dolgozott, az emberség, a gondosság és a tisztesség irányította cselekedeteit. S még valami nagyon fontos dolog hozzátartozik a személyéhez. Mindig tisztelte a tulajdont, ami akkor sem volt az övé, amikor az a szlogen járta, hogy Tied a gyár, magadnak építed, és akkor sem, amikor a szerencsevadász privatizőrökkel állt szemben. Annyi bizonyos - erre a jelenlegi élete a zálog -, hogy nem lett nagy vagyonok tulajdonosa. Ha közhellyel akarjuk kifejezni a munkás évtizedeit, azt lehetne mondani, hogy úgy történt minden, mint ahogyan a kerék forog : egyszer lent, egyszer fent. Mivel családi indíttatásánál fogva magával hozott egyfajta polgári életstílust, az adott társadalmi keretek között próbálta ezt megvalósítani. Egyféleképpen sikerült megtennie, a lelkében. Ha jobban ment az élete az átlagosnál, eszébe jutott, hogy volt, vagy lehet még rosszabb is. Ha rosszul, másra sosem várva valóságos Münchausenként szabadította ki magát a gondok tengeréből. Nem, nem varázsló ez az ember! Olyan ember, aki a szülői házból hozta magával azt az erkölcsi példát, amelyre ráépítette a saját életét. Aki megtanulta, hogy nemcsak önmagunkért vagyunk felelősek, hanem másokért is. Önzetlenül! Aki saját bajait csendben elviselve, zokszó nélkül fáradhatatlanul ápolja a még nagyobb bajokkal küszködő feleségét. Bevásárol, főz, rendszeres időközönként ellenőrzi azt a kis hétvégi faházat, amelyet a lakása mellett a vagyonának mondhat. Nem politizál, mert szerinte az élet ilyen vagy olyan megélése önmagában politika. Rettenti az erkölcsi, kulturális értékek elértéktelenedése, a kivagyiság, a felszínes életfelfogás eluralkodása, de talán a legjobban a bűnözés elhara- pózása. S ennek a félelmének a legyőzésében egy-egy szellemes vicc görcsoldó hatása is már csak ritkán segít. M indig mondogatja, abban bízik, még megéri a tisztességes polgári - nem nagypolgári! - életforma tömegessé válását. Millenniumra készülnek (Folytatás az 1. oldalról) a Hangadó. A településnek továbbra is szüksége van erre a fórumra. Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy a lapban lévő információk, közérdekű közlemények, a dinamikusan fejlődő kisváros eseményeit hitelesen közvetítő beszámolók minden családhoz eljussanak, ezért úgy döntött, hogy a Hangadó továbbra is ingyenes maradjon. Végh Közéleti kiképzés romáknak A Magyarországi Cigányok Közalapítványa finanszírozza azt az előadás-sorozatot, amelyet a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége szervez a romák naprakész informáltsága érdekében. A salgótarjáni József Attila Művelődési Központban február 20-án, szombaton 10 órakor kezdődő első képzési napon, a kisebbségi törvényről, a cigány kisebbségi önkormányzatok feladatairól, a települési önkormányzatokkal való együttműködésről tart előadás dr. Máténé dr. Laczkó Mária. A megyei közigazgatási hivatal képviselője előadását követően, Krémer Balázs szociológus az önkormányzatok szegénységkezelési munkájáról, valamint a helyi szociális rendeletek értelmezéséről tart tájékoztatót. Az előadásokat követően konzultáción is részt vehetnek a jelenlévők. Megyei Körkép BÁTONYTERENYE Nem világvége, hanem teljes napfogyatkozás lesz augusztus 11-én! Csillagos égbolt délben Könnyű József a csillagvizsgáló fő műszerével fényképez (Folytatás az 1. oldalról) a centrumvonal sávjába, például Siófokra és Németkérre.-A kívülállónak még mindig csupán show-jellegnek tűnik, bár ön már utalt a teljes napfogyatkozás élettani hatásaira.-Nem tudom, hogy ez megnyugtatja-e, vagy felzaklatja-e, de ön sem lesz kívülálló. A teljes napfogyatkozás mintegy 10 Cel- sius-fokos lehűléssel és viharos széllel jár. A meteorológia hatás mellett azonban a felelős gondolkodást elsősorban az a népvándorlás igényli, amelyet a rendkívül ritka jelenség fog kiváltani. Ezt megfigyelések alapján lehet biztosra mondani, hiszen a világ más tájain már észlelt jelenség idején rendkívül felborult a megszokott életritmus. Előre meg kell szervezni az érdeklődők tömege miatt a határforgalmat, az országon belüli közlekedést. A statisztikák igazolják, ilyenkor megemelkednek a balesetek, a pánikbetegeket is fel kell készíteni a jelenségre, s a napfogyatkozást követő harmadik naptól tömeges szembetegségekkel lehet számolni.- Tehát csak úgy egyszerűen senki se bámuljon bele a jelenségbe?-Nemhogy szabad szemmel, de kormozott üveggel, fekete filmmel és floppylemezzel sem szabad belenézni, mert akár vakságot is okozhat!-Azért nincs veszve semmi - veszi át a szót Kubus Gyula, a Nógrád Megyei Csillagászati Alapítvány elnöke-, mert a Napva- dász Kft.-vel, s a TIT salgótarjáni szervezetével közösen létrehoztunk egy „Napinfó irodát”, ahol minden olyan eszköz beszerezhető, amellyel a teljes napfogyatkozást biztonsággal lehet végigkövetni. Ez az iroda (a 314-282-es telefonszámon kaphatnak bővebb felvilágosítást - a szerző) vállalta fel, hogy lakosságközeibe hozza az eseményt. A nyár folyamán alapítványunk konferenciát is tart a témakörben mindazoknak, akik valamilyen formában hivatalosan is érintettek lesznek augusztus lián a teljes napfogyatkozás kapcsán. Felvettük a kapcsolatot a helyi utazási irodákkal is, azt szeretnénk, ha minél több nógrádi ember lehetne részese a csodálatos jelenségnek.- Földünk mely vonalát érinti a teljes napfogyatkozás?- Új-Skóciától a Bengáli-öbö- lig teljed az a keskeny sáv, amelyen belül észlelni lehet a teljes napfogyatkozást, ezen belül is leginkább Közép-Európában. Úgy tudjuk, a Napvadász Kft. kezdeményezi a parlamentnél, nyilvánítsák munkaszüneti nappá augusztus 11 -ét, ami ésszerűnek látszik, hiszen aznap amúgy is munkakieséssel lehet számolni.-Meddig fog „szunnyadni" a természet?- Mintegy 2-2,5 percig egy-egy helyen, s azt is tervezik, hogy a jelenséget repülőgép fogja követni, illetve rögzíteni. Amúgy valóban szunnyadni fog a természet, mivel egy 1748-ban keltezett, Brassóból származó leírás szerint a tyúkok ilyenkor elülnek, a madarak nem csipognak, az állatok pedig álomra hajtják fejüket. B. M. Hol érdemes és hol kevésbé Nógrád megyében vállalkozónak lenni? Adófajták - költségvetési bevételek (Folytatás az 1. oldalról) majd a költségvetésnek, csak sejtik, hogy csekély mértékű bevétellel számolhatnak. Ersekvadkert önkormányzata 1 %-os iparűzési adót tervezett, ami 7,7 millió forint árbevételt jelentene a költségvetésben. Van még kommunális adó, ebből 3,6 milliós bevételt vettek tervbe. Karancsságon csak iparűzési adónem van, aminek a mértéke csak 120 ezer forint bevételt jelent, ami a költségvetés 1 %-át sem éri el. Magyarnándorban a vállalkozók kommunális adóját 2 ezerre, a magánszemélyekét 1,5 ezer forintra tervezik. A körjegyzőséghez tartozó Cserhát halápon ugyanezt a tarifát. Magyamándor esetében 430 ezer, Cserháthalá- pon 175 ezer, Debercsény esetében pedig 42 ezer forintot terveztek bevételként ebből az adónemből. Iparűzési adó nincs, egyéb adót sem vetnek ki. Őrhalomban és a körjegyzőséghez tartozó Csitár, illetve Iliny településen nincs iparűzési, csak kommunális adó, illetve Őrhalomban telekadó. Utóbbi 50-60 ezer forint bevételt jelenthet a költségvetésben, míg a kommunális 100 ezer körülit. Iliny és Csitár esetében együttvéve is alig éri el a 90 ezret. Salgótarján önkormányzata iparűzési, építési és kommunális adókat vetett ki a lakosságra. Az építményadó mértékét 5 övezeti besorolás alapján, 100-700 Ft/négy- zetméter összegben állapították meg. Az iparűzési adó mértéke 1,7 %. Az önkormányzat, összességében 810 millió forint bevételt tervezett ezen adófajtákból; kommunális adóból: 20 milliót, építményadóból: 200- at, az iparűzésiből pedig 590 millió forintnyit. Rétságon ugyancsak kommunális, építmény- és iparűzési adófajták vannak. A kommunális mértéke 2000; az építményadóé 40-120 Ft- ig terjed négyzetméterenként, az iparűzési adó pedig a szolgáltatók esetében 1,1 %, a termelőtevékenységet folytatóknál 1,2 %, a kereskedőknél 1,3 %, a pénzintézetek és a biztosító esetében 1,4 százalék. Összességében 30 millió forint bevételt terveztek ezekből, ami a költségvetés 10,7 %-át teszi ki; ezen belül az iparűzési adókból befo- lyót 24 millióra tervezték, s ez az összes 8,6 százalékát teszi ki. J. K. RÉTSÁG 3. oldal Hírek Százéves születésnap Csitár - Bensőséges ünnepség keretében köszöntik február 20-án, szombaton 13 órakor a falu óvodájában Csábi Jánosné születésének 100. évfordulóján. Koncert a Hang-árban Salgótarján - A Takáts Tamás D.B.B. ad hangversenyt február 19-én, pénteken 21 órától a Hang-ár szórakoztató centrumban. „Kalapács alá” kerül Szécsény - A városi önkormányzat ingatlanok értékesítéséből 20,4 millió forint bevétellel számol az 1999-es évben. A tervek szerint „kalapács alá” kerül a volt bölcsőde épülete, a ráróspusztai hétvégi ház, a Rimóci úti ipartelep, valamint három lakás. Kohász kaszinó Salgótarján - Február 19-én 18 órától, s ezután péntekenként ismét megnyitja kapuit a Kohász Művelődési Központban a Kohász kaszinó. A kikapcsolódásra vágyóknak Gabora Károly és népi zenekara húzza a talpalávalót. Új tantermek Romhány - Az idén négy új tanteremmel szeretnék bővíteni az átalakított volt téesz- irodában lévő tantermeket, ahol a tanítás 1-8. osztályban folyik. Az előzetes számítások szerint 36-40 millió Ft-ba kerülő négy új tanteremhez szükséges pénz 70 százalékát pályázat útján, céltámogatásként kívánják elnyerni. Téli közmunka Sámsonháza - A községben sem könnyű télidőben a közmunkások foglalkoztatása. A háromszáznál alig több lakosú településen, jelenleg háromnak ad munkát a helyi intézmények fűtése. Vállalkozói szervezet Salgótarján - A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei szervezete február 23-án, -nem a tegnapi lapunkban közölt 14.30-as időpontban -, hanem 13 órakor alakul a Bartók Béla u. 10. sz. alatt. Előadó: dr. Károlyi Miklós, a VOSZ főtitkára, valamint a megyei szervezet megválasztott elnöke. Belvízveszély a patakok partján és a völgyekben - Telítődött a talaj az őszi esők idején Visszafelé folyik a víz az alagcsövekben (Folytatás az 1. oldalról)- Csaknem 300 hektáron lesz szükség a belvíz levezetésére. Elsősorban a patakparti és a magasan fekvő völgyekben található területekről van szó annak ellenére, hogy az 1980-as évek elején alagcsövezést kaptak ezek a földek. A szövetkezet egyre szűkösebbé váló anyagi helyzete miatt a kötelező karbantartásokat sem tudtuk olyan ütemben végezni, ahogy az szükséges lett volna. A legjobban veszélyeztetett terület Szirák-Héhalom határában található, ahol 150 hektárról van szó. Ennek 20 százalékát vontuk be eddig művelésbe. A többi terület termelésre alkalmassá tétele kétséges, mert a tavalyi őszi esőzésekkor a talaj vízháztartása feltöltődött. Amennyiben alkalmassá válna a patakparti részek megművelése, azt silókukoricával vetjük be. A másik belvizes része a gazdaságnak a Palotás-Héha- lom közötti 150 hektáros terület. Az előbbi nagy táblából 30-50 hektárt érint a belvíz. A héhalmi, egyházasdengelegi részen 15-20 hektáron számíthatunk belvízre. Az innen érkező csapadékot ároképítéssel, -mélyítéssel kívánjuk megoldani. Az idén előreláthatólag 30 százalékkal lesz nagyobb a belvíz okozta kár, mint tavaly - informált bennünket Harmos Ferenc, a palotási szövetkezet növénytermesztési ágazatának vezetője. *- Őseink szerencsés természeti adottságokat választottak maguknak itteni letelepedésükkel kezdte a témával kapcsolatos válaszát Holman József, az érsekvadkerti mezőgazdasági szövetkezet elnöke. - Nem számítunk jelentős belvízkárra. *- Jelenleg nem nagyon lehet számba venni a belvizes terület nagyságát. Ugyanis a földek fagyottak, a hótakaró 30 cm vastagságú. A patak két oldalán található részeken elképzelhető jelentősebb belvíz. Nagysága függ a gyors olvadástól is. Az előbbi területet annak idején csatornázással szabdalták fel, mely a csapadék természetes leszívódását segíti. Reméljük, a bekövetkező enyhe időjárás nem okoz gondot - közölte Tóth János, az ecsegi mezőgazdasági szövetkezet növénytermesztési üzemvezetője. *-Az őszi esőzések miatt 40 hektár belvizes területről nem tudtuk betakarítani napraforgó- termésünket, ami négymillió forint bevételkiesést jelentett - kezdte tájékoztatóját Kuris Antal az endrefalvai mezőgazdasági szövetkezet elnöke. - A hó olvadásának gyorsasága szabja meg, hogy belvizes területünk elérheti- e a száz hektárt a Ménes-patak mentén. Egyébként a földek alag- csövezve vannak. Mivel az őszi esőzéskor telítődött talajunk, a víz az alagcsövekben visszafelé folyik. Optimális olvadás esetén jó, ha március közepén, végén hozzá tudunk kezdeni a talajművelési munkálatokhoz. V. K. Nagy alkotók - különleges művészeti értékek Ismét indul a szabadegyetem A Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet februártól a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatásával tovább folytatja nagy sikerű képzőművészeti szabadegyetemi előadás-soro; zatát. A foglalkozások a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ földszinti klubtermében lesznek. A szabadegyetemi foglalkozások sorozatcíme a „Nagy alkotók — különleges művészeti értékek”, melynek első előadása február 23-án 17 órakor lesz: Michelangelo (Michelangelo Buonarroti, 1475-1564). Március 16-án 17 órakor kezdődik Rembrandt című előadás (Rembrandt Harmensz van Rijn, 1606-1669), április 6-án 17 órakor a Goya (Francisco Goya, 1746-1828), május 4-én 17 órakor a Van Gogh (Vincent van Gogh, 1853—1890), június 1-jén 17 órakor a Der- kovits (Derkovits Gyula, 1894-1934), június 15-én 17 órakor Chagall című előadás (Morc Chagall, 1889-1985). Ezek látogatása ebben az évben is ingyenes. A képzőművészeti foglalkozásokat Bálványos Huba grafikusművész, főiskolai tanár vezeti. A foglalkozások után természetesen lehetőség lesz kötetlen beszélgetésre, illetve igény esetén a hallgatók által bevitt egyéni képzőművészeti alkotások véleményezésére is. H. E.