Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-17 / 40. szám

4. oldal Világtükör 1999. február 17., szerda Űj távlatok a magyar-ausztrál mezőgazdasági együttműködésben A Göncz Árpád Canberrában Magyarország jól felfogott érdeke, hogy az európai integráció mellett tovább nyisson Ausztrália és Óceánia felé is. Erről Göncz Árpád köztársasági elnök beszélt kedden az ausztrál államszövetség fővárosában, Canberrában, ahol megbeszélést folytatott John Howard miniszterelnökkel. Mindszenty bíborosra emlékeztek Rómában Erdély is várja a pápát „Kommunisták” Hongkongban Mielőtt Peking visszacsatolta volna az egykori brit korona- gyarmatot, Hongkongban attól tartottak: jönnek a kommunis­ták. Mára azonban kiderült, hogy az „őslakosoknak” idő­közben annyira megtetszett az anyaország szociális érzékeny­sége, hogy veszély fenyegeti a gazdasági elit hatalmát. Amikor a Hongkong Telecom csökken­teni akarta alkalmazottjai fize­tését, a kemény ellenállás miatt el kellett állnia a lépéstől. Pe­king azonban óvakodik attól, hogy nyíltan támogassa a „hongkongi kommunistákat”. Nemrég egy titkos értekezleten a KKP Politikai Bizottságának egyik tagja közölte a meghívott iparmágnásokkal, hogy nem­csak a múlt volt az övék, a jövő is az lesz. (harmat) Űrablakcsere Az amerikai űrrepülőgépek nyolc ablaka közül egy-egy utazást követően valamelyiket mindig ki kell cserélni. A vi­lágűrben nagy sebességgel száguldó hulladékok (használa­ton kívüli mesterséges holdak, kiégett rakéták darabjai, alkat­részek, törmelékek) a különle­ges üveghez csapódva károkat okoznak. A legveszedelme­sebb az a mintegy százezer, egy és tíz centiméter közötti darabocska, amely szabad szemmel ugyan nem látható, de alkalmas arra, hogy átüsse a műhold vagy űrállomás falát. A törmelékek átlagosan órán­ként 36 ezer kilométeres sebes­séggel száguldanak a Föld kö­rül, így a parányi fémdarab is óriási energiát sűrít magában. Az amerikaiak most külön mű­holdat küldtek fel, hogy felmér­jék az „űrszemét” mértékét. _____■___________________ G öncz Árpád a megbeszélésen rámutatott arra, hogy Magyar- ország politikailag és gazdasá­gilag is érett a két ország kö­zötti kapcsolatok bővítésére. Magyarország és Ausztrália között jó az együttműködés a nemzetközi szervezetekben, a politikai kapcsolatok pedig fel­hőtlenek. A magyar államfő gazdasági témákat érintve kitért arra is, hogy Magyarország tőkebefogadó ország. John Howard üdvözölte Bu­dapest integrációs törekvéseit. Úgy fogalmazott, hogy ez visz- szatérést jelent a természetes gyökerekhez. Hangsúlyozta, hogy Magyarország iránt Ausztráliában nagy az érdeklő­dés, 70 ezer magyar él itt, akik számarányuknál nagyobb befo­lyásra tettek szert. A magyar államfő kedden reggel Sydneyből érkezett Canberrába, ahol az ausztrál ki­rályi légierő bázisán katonai díszpompával fogadta Sir Wil­liam Panic Deane főkor­mányzó. Ezt követően a köztár­sasági elnök lerótta kegyeletét az Ismeretlen Katona Sírjánál. Az ausztrál és a magyar me­zőgazdasági, illetve földműve­lésügyi tárca március végéig összeállítja azon termékek listá­ját, amelyek exportjával, im­portjával, illetve közös előállí­tásával növelni lehet a kereske­delmet a két ország között - mondta az államfő kíséretében lévő Torgyán József földműve­lésügyi és vidékfejlesztési mi­niszter, miután találkozott Mark Vaile mezőgazdasági, ha­lászati és erdészeti miniszterrel. Magyarország és Ausztrália között tűrhetetlenül csekély, évi 40 millió dolláros a kereske­delmi forgalom. Ezen belül is alig 5 millió dollárt tesz ki a mezőgazdasági termékek cse­réje. Torgyán József a többi kö­zött a kutatásban, a kutatás-fej­lesztésben, a géntechnológiá­ban és a juhtenyésztésben lát lehetőséget együttműködésre. Paskai László bíboros bízik abban, hogy tervezett romá­niai látogatása alkalmával a pápa felkeresi Erdélyt is. Romániai jelentések szerint a pápa csak Bukarestet fogja fel­keresni. Tar Pált, Magyaror­szág új vatikáni nagykövetét bemutatkozó látogatáson fo­gadva azonban II. János Pál azt jelezte, hogy szeretne elláto­gatni Erdélybe is, nevezetesen Gyulafehérvárra. „II. János Pál pápa a romá­niai utak siralmas állapota miatt nem juthat el Erdélybe” - írta keddi számában az Evenimen- tul Zilei című román napilap. Az újság a vatikáni román nagykövetséghez közel álló forrásokra hivatkozva hangsú­lyozta, hogy hiába szeretnék a romániai katolikusok és görög­katolikusok Erdélyben látni a pápát: a Szentatya egészség- ügyi állapota törékeny, a romá­niai utak pedig olyan minősé­gűek, hogy még a nevezetes pápamobil sem képes a romá­niai gödrökkel és kátyúkkal megbirkózni. Paskai László a római Ma­gyar Akadémián tartott elő­adást a Mindszenty-emlékkon- ferencián. Hangsúlyozta: „Mindszenty bíboros működé­sét meghatározta az a küzde­lem, amelyet a kommunista rendszer egyház- és magyar- ellenességével szemben folyta­tott. Ha a gondviselés szemével nézzük az életét, nem a politi­kai szempontok, hanem a hő­sies keresztényi élet mélyülése áll előttünk.” A hattyú és Alekszandr Lebegy, akinek a vezetékneve oroszul haty- tyút jelent, mindig is veszé­lyesen élt. Most azonban ki­hívta maga ellen a sorsot. Az egy híján ötvenéves tábor­nok, aki a krasznojarszki terü­let kormányzója, nemrég fi­gyelmeztette a végtelen hóme­zők urait: ha nem változtatnak sürgősen viselkedésükön, ak­kor „eltöri a gerincüket”. A vá­lasz nem maradt el. A szibériai kincsek haszonélvezőinek egyike azt üzente: Lebegy fe­nyegetése olyan, mintha „va­laki meztelen fenekével fe­nyegetne egy sündisznót”. Nem a tábornok az első ka­tona a történelemben, akinek politikai ambíciói vannak, de Lebegy az első orosz, aki ki­válóan alkalmazkodik az új helyzethez. A krasznojarszki terület kormányzójaként sző­a sündisznó vétségét kötött a helyi alumí­nium művek első emberével, Anatolij Bikovval. Az ő pén­zével nyerte meg a kormány­zóválasztásokat, s cserébe azt ígérte neki, segíti gazdasági törekvéseit. Nemrég azonban össze­vesztek. A kormányzó külön­leges kommandókkal vizsgál­tatta át Bikov hálózatát, és neki címezve jelentette ki a tévében, hogy „a kraszno­jarszki gazdaság legalább hetven százaléka kriminalizá­lódott”. Válaszul Bikovék kimutat­ták: a kormányzó és appará­tusa erején felül költekezik, drága nyugati autókon jár, sű­rűn utazik Moszkvába és kül­földre. S az álmoskönyv sze­rint sem jelent jót, ha valakire Biköv és a maffia megharág1 szik... FEB ■ VÁLTSON BANKSZÁMLÁT! ATUTALAS1 MAGANSZAMLA A NAGY BANK KEDVEZŐ KAMAT • LIMITFIGYELÉS • EXTRA SZOLGÁLTATÁSOK CIB Szolgáltatásainkról kérjük érdeklődjék fiókunkban: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 1-9. Tel.: (32) 520-150 Alapítvány a holocaust áldozatainak. Vezető német vállalatok mintegy három- milliárd márkát különítettek el a világháborús kényszermunkások kártalanítására - jelentet­ték be Gerhard Schröder (jobbról) kancellár jelenlétében Bonnban. fotó: feb/reuter

Next

/
Thumbnails
Contents