Nógrád Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-17 / 40. szám

2. oldal SALGÓTARJÁN Megyei Körkép |j|^ PÁSZTÓ 1999. február 17., szerda Nógrádmegyerben és környékén kezdik tiszteletben tartani a magántulajdont Közszolgálat a közös határban A fatolvajok, a mezőgazdasági területek vámszedői a nógrádmegyeri és a magyargéci határban kezdik meg­szokni, hogy hetek óta nem szabad préda a más tulaj­dona. A nógrádmegyeri községházán Balázs István és Babcsány János mezőőrrel, Mucs Mihályné jegyzővel, Verbói Gábor polgármesterrel Nagy Imre rendőrkapi­tány társaságában beszélgettünk erről.- Nógrádmegyerben valóban kifogástalanul működnek a mezőőrök?- Ez az igazság - válaszolja a polgármester.- A termelőszövetkezetet egy éve felszámolták, ott mű­ködött mezőőri szolgálat. Ez azonban megszűnt. Mivel az önkormányzatoknak van lehe­tőségük mezőőr beállítására, egyeztettünk a földművelés- ügyi hivatallal és mezőőröket állítottunk. Hárman két helyen Mivel a nógrádmegyeri határ meghaladja a kétezer hektárt, két mezőőri helyet alakítottak ki. A költségek felét a hivatal, a másik felét az önkormányzat állja. - Együttműködési meg­állapodást kötöttünk Magyar- géccel, hiszen a határaink kapcsolódnak- szól közbe a jegyző asszony - egyébként is valamikor egy szövetkezet volt a terület. Ott is állítottak egy mezőőrt. így hárman lát­ják el a két településen e szol­gálatot. A mezőőröknek vásároltak egy Lada Nyva terepjárót, amit a két önkormányzat kö­zösen fizetett. Egyenruhát kaptak, szolgálati jelvénnyel. S mivel mindig gond volt a lo­pásoknál, hogy nincs tanú, ezen úgy segítettek, hogy vet­tek nekik egy dátumrögzítős fényképezőgépet. A színes felvétel most már nemcsak a történést mutatja, hanem an­nak pontos dátumát is.-A mezőőreink már ren­delkeztek fegyvertartási enge­déllyel, így vettünk nekik szolgálati fegyvereket - ma­gyarázza a polgármester.- Felszerelésükhöz tartozik a sörétes fegyver meg a gáz­spray. A ruházatot a felszerelést a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium Nógrád Megyei Hivatala ötven száza­lékban támogatta. S a műkö­déshez is segítséget nyújt me­zőőrönként 28 ezer forinttal. Igaz, hogy egy-egy mezőőr költségei több mint a dupláját teszik ki ennek az összegnek. A három mezőőr a minimálbér dupláját kapja havonta bruttó bérként.- Egyéni munkanaplót kö­telesek vezetni. Minden héten két ember van szolgálatban, a harmadik pedig szabad hetes. Most éppen Dósa László. így jön ki a közalkalmazotti jogvi­szonyban megfogalmazott heti 40 óra munkaidő. Nullszaldó A polgármester szerint a gaz­dák, a vadásztársaság, az er- dőbirtokosság összefogásával és anyagi hozzájárulásával az önkormányzat gyakorlatilag nullára jön ki. A két község határában érezhetően visszaszorultak a mezei lopások. Az emberek kezdik megszokni a zöld egyenruhás férfiakat.- Tegnap is behívattunk ide öt embert - újságolja Verbói Gábor.- Mondtam nekik, hogy most nem kapnak bírságot, le­gyen ez figyelmeztetés. Nem akaijuk, hogy megfagyjon va­laki, vagy baja legyen, de nem lehet nekimenni az erdőnek és derékban kivágni a fákat. Tör­vények vannak, azokat be kell tartani. Az apróbb bűncselekmé­nyek is visszaszorultak. Bicik­lilopás, tyúklopás, garázdaság. A falun kívül pedig húsz kó­bor kutyát lőttek le a mezőő­rök. A kivert ebek a bárányo­kat, őzeket, szarvasokat pusz­títják.- Jó a kapcsolat a szécsényi rendőrkapitánysággal, Sike Józseffel, a helyi körzeti meg­bízottal - folytatja a polgár- mester.-Időnként együtt járőröz- nek. Szükséges felvilágosító munkát végezni, de becsülete, tekintélye az egyenruhának és a fegyvernek van.- A hét elején elkészítjük a heti beosztást, s aszerint dol­gozunk - mondja Balázs Ist­ván.- Ez változó, arra figye­lemmel, hogy mikor járnak a tolvajok is. Mindig jelen va­gyunk, amikor szükséges. Babcsány János elmondja micsoda meglepetés volt a megjelenésük. Jó tapasztalatok- Az emberek eleinte nem akarták komolyan venni a dolgot. Amikor azonban elő­került a fényképezőgép, jött a papírmunka rádöbbentek, hogy nem úgy működik a do­log ahogyan ők gondolták. Amikor elkoboztuk a kivágott fát, rájöttek, hogy nem érde­mes kivágni, úgyis elveszik. Érdemesebb hulladékfát gyűj­teni. Keményebben nem kel­lett még fellépni senkivel szemben. Tartottunk tőle, hogy lesz ilyen, de nincs. Ugyanis bármit tesznek, a tol­vajok húzzák a rövidebbet. Ketten vagyunk fegyverrel. Egyikünk intézkedik a másik biztosít. Ha üres lenne a ke­zünk, biztos más lenne a hely­zet. Polgárőrség korábban volt, de pillanatnyilag nem műkő« dik. Jelenleg a mezőőrök és a vadásztársasági tagok védik a tulajdont. A Megyervölgye Vadásztársaság egyébként is együttműködési szerződést kötött a szécsényi kapitány­sággal. A kezdeti tapasztalatok jók. Elfogadható értékelést egy év múlva lehet majd készíteni. Pádár András Nehéz döntés előtt a gyarmati önkormányzat - Az intézmények sorsa a tét Melyik ujjúkat harapják meg? Dr. Szemkeő Judit oktatási államtitkár javaslatai (Folytatás az 1. oldalról) A városi könyvtár kupolaterme szokás szerint megtelt érdeklő­dőkkel, annál is inkább, mert a város közvéleményét élénken foglalkoztatja a megyének át­adandó középiskolák, egyéb in­tézmények sorsa. Szemkeő Judit államtitkár a találkozó előtt megtekintette az üresen álló volt megyeházát és a reprezentatív épület láttán sem tudott sok jóval szolgálni. Úgy vélekedett, hogy a város által elképzelt felsőoktatási in­tézménynek a jelen helyzetben nem sok realitása van, mert a főiskolák, egyetemek összevo­nását indították el. Hiány a megyén is A vármegye épületének hasz­nosításánál a funkciót kell meg­találni. Egy vállalkozási, vagy alapítványi formában befoga­dott tevékenység lenne a jó. Az államtitkár asszony kije­lentette, hogy Balassagyarma­ton ez az épület alkalmas le­hetne például a magyar köz- igazgatásban dolgozók tovább­képzésére. Ez a kérdés megol­dásra vár, mert az önkormány­zati, megyei szintű vezetők számára nincs meg az a háttér, amelyet a nyugati társadalmak is biztosítanak.- Nem lehet úgy polgáro­sodni, hogy az országos felada­tokról hasonlóan gondolkodó emberek ne tudjanak találkoz­ni -, mondta Szemkeő Judit. Tőzse'r Zsolt, a megyei köz­gyűlés alelnöke, mint volt gyarmati alpolgármester, a me­gyeháza kérdésében is támo­gatja a város törekvéseit. A megyei költségvetést még nem fogadták el és nemcsak Gyarmaton van hiány, hanem 352 milliót tervez a megye is, amiből 232 millió a működési hiány. Ez azért is van, mert nem úgy alakulnak a megye bevéte­lei, ahogy szerették volna. Be­vétel tekintetében nagy moz­gástér nincs. A költségvetési hiányban benne van egy 5 %-os úgynevezett dologi emelés és a pedagógusok 16+3 %-os bér­emelése. A közalkalmazottak­nak csak 5 %-ot tudnak adni. A megye kicsi és öregszik. Sok intézmény van és nagy az el­vándorlás. Nem nagyon örül a megyei önkormányzat annak, hogy Szécsényből át kell ven­nie a Lipthay Béla Mezőgazda- sági Szakközépiskolát és 9 gyarmati intézményt. Minden megyei intézményt átvilágíta­nak és ahol lehet, megszorítá­sokkal élnek. A július 1-jétől átkerülő intézmények megkap­ják, amit a törvény előír. Ha bi­zonytalan az önkormányzat, van arra lehetősége, hogy játsz- szon a határidővel.- Nem tudom én sem, hogy valójában mi lenne a jó megol­dás. Ezt országosan kellene el­mondani, mert logikus a kér­dés, ha a város nem, miként le­het, hogy a megye igen ?- mondta Tőzsér Zsolt. Örökölt intézmények Limbacher Gábor hozzászólá­sában úgy vélekedett, hogy ha hozzáigazítjuk a kihaló nem­zethez az intézményeket, nem lesz reménysugár. A mostani kormányzathoz az illene, hogy az oktatást kiemelten támo­gassa. Szemkeő Judit szerint óriási gondot jelent, hogy intézménye­ket örököltek és nem feladat- ellátást. Az országban mintegy ezer településen hiánycikk az is­kola és ötszázban még az ötve- net sem érte el a gyereklétszám. Az oktatásügy segíti, hogy leg­alább az alsó tagozat helyben maradjon. Az oktatási intézmé­nyek bezárását nagyón kemé­nyen végig kell gondolni, mint ahogy a finanszírozási rendszer sem tudja kezelni a területi aránytalanságokat. Egy munka- csoport dolgozik már az új fi­nanszírozási rendszeren, mert szeretne az oktatásügy a feladat­finanszírozáshoz közelebb ke­rülni. Nem lehet alulfizetett pe­dagógusokkal építeni.-Azt tudom ígérni, hogy a balassagyarmati problémákhoz hasonló esetekre is jól alkal­mazható önkormányzati fele­lősségvállalást szabályozó tör­vényt alkotunk, úgy, hogy az önkormányzati autonómiát ne sértsük és ne az egyes feladato­kat felvállaló önkormányzatok szenvedjenek - jelentette ki az államtitkár. Politikai üzenet? Juhász Péter polgármester hoz­zászólásában a központi infor­máció hiányát panaszolta.- Olyan, mintha politikai üzenet lenne, hogy bizonyos feladatoktól szabadulni kell. Ez évben 210 milliót kell hozzá­tenni az intézményekhez és en­nek 70 %-a teljesen jogtalan, mert a város intézményeiben csak 30 %-nyi gyyarmati gye­rek tanul. Nem a pedagógusok ellen hangolom a várost, de ezt a 70 %-ot lenne mire fordítani. A bölcsődétől a középiskoláig átvilágítjuk az intézményeket és minden elképzelhető, még a megszüntetés és az összevonás is. A költségvetési tárgyalást elnapoltuk, hogy legyen idejük még a testület tagjainak a vár­ható 423 milliós működési hi­ánnyal való szembesülésre. Én polgármesterként az intézmé­nyek megszüntetésére nem tet­tem javaslatot, hátha másnak lesz fantáziája, de eddig csak a hiány növelésére kaptam aján­lásokat - mondta Juhász Péter. Kovács Gábor önkormány­zati képviselőként és a megyei közgyűlés tagjaként is úgy vé­lekedett, hogy a gyarmati kép­viselő-testület tagjai nem ren­delkeznek arinyi információval a kérdést illetően, hogy felelő­sen tudjanak dönteni. Limbacher Gábor, a Keresz­tény Értelmiségi Szövetség he­lyi szervezetének vezetője szólt az erkölcsi megújulást szolgáló rendezvényeik soráról, ame­lyek azt bizonyítják, ma már természetes, hogy egy civil szervezet lép fel kezdeménye­zőként a hiteles jelen- és a kí­vánatos jövőkép érdekében. Szabó Endre Jószolgálati orvosbálra készül az egészségügy - Műszer lesz a bevétel egy részéből Allergiát okozhat a fémek kioldódása Bőrteszt a fogorvos kérésére Komplex kivizsgálás A salgótarjáni bor- és nemibe- teg-gondozó intézetben évtize­dek óta végzünk epicutan al­lergiás vizsgálatokat külön­böző vegyi anyagokkal. Re­ményeink szerint egy műszer beszerzésével a fogászati tesz­teléseket is el tudjuk kezdeni. E komplex kivizsgálással je­lentős betegségek allergiás hát­terét deríthetjük ki. Fogpótlások előtt tájékozódhatunk a beteg ez irányú allergiás állapotáról. Al­lergiás tesztsorozatunk meg­egyezik az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet sorozatával, ugyanakkor a betegeknek nem kell több napon át ezért Buda­pestre utazniuk. Az anyagokat a hát bőrére ragasztjuk, 24-48-72 óra múlva történik a leolvasás. Ezért a betegeknek 4 egymást követő napon kell megjelenniük az intézetben. A vizsgálatokról egységes, részletes véleményt, értékelést' adunk. A vizsgála­tokra a betegeket fogorvosuk kérésére jegyezzük elő. A tesztvizsgálatokat az egész­ségbiztosítás finanszírozza, a be­tegeknek külön anyagi megter­helést nem jelentenek. Dr. Marosi Irén osztályvezető főorvos Néhány gondolat az osteoporozisról (a csontritkulásról) Készülék közadakozásból Salgótarján és környéke la­kóinak még nem is olyan régen a fogászat egyet jelen­tett a Nógrád Megyei Ma- dzsar József Kórház-Rende­lőintézet harmadik emele­tén működő fogászati rész­leggel. Az itt dolgozó kilenc fogorvos a város és kör­nyéke lakosságának csak­nem nyolcvan százalékát kezelte nap mint nap reggel héttől este hét óráig. Mintegy két évvel ezelőtt történt a váltás. A fogorvosok döntő többsége szerződést kötve az egészségbiztosítási pénztárral és az önkormány­zattal, új helyzetben, új jogi viszonyok között, többségé­ben új helyen, vállalkozó fog­orvosként látja el feladatát, amely tulajdonképpen a fogá­szat alapellátását jelenti. Most a fogászat előtt lát­szólagos és viszonylagos „csend” van, hiszen az eddigi kilenc fogorvos helyett már csak két orvos dolgozik, igaz teljesen más feladatkörrel, mint korábban. Itt az úgynevezett szakellátás történik: nevezetesen a szájse­bészeti szakambulancia és a pa- radontológiai (fogágybetegsé- gek) szakrendelés. Ezt a tevé­kenységet segíti és egészíti ki az önálló fogászati röntgen is. Az itt dolgozó két orvos kö­zül dr. Orosz Iván általános sebész és baleseti sebész szakvizsgával rendelkező szakorvos, a Budapesti Száj- sebészeti Klinikán eltöltött gyakorlóév után ez év január 1-jétől látja el a szájsebészeti ambulancia teendőit. Jóma­gam a szájbetegségek szak- rendelését végzem. Az utóbbi évtizedekben ro­hamosan megnőtt azoknak a fogbetegeknek a száma, akik fogaikat nem a caries (fog­szuvasodás) és következmé­nyes betegségei miatt, hanem a fog tartó szöveteinek a ká­rosodásai miatt veszítik el. Ezek a köznyelvben fogíny- sorvadás, fogínygyulladás néven ismert betegségek, mára már - sajnos - igazi népbetegséggé váltak. Napja­inkban az elvesztett (kihúzott) fogainknak csaknem fele a fogágy betegségeinek számlá­jára írható. Az orvostudomány roha­mos fejlődése rengeteg új­donságot, modem kezelési le­hetőséget teremtett ezen a szakterületen is. Talán min­dennél fontosabb azonban, mint sok más ágazatban a prevenció (megelőzés), a még időben jelentkező beteg, aki hajlandó együttműködni ke­zelő orvosával és nemcsak belátja az egyéni szájhigiéne rendkívüli fontosságát, ha­nem tesz is érte. A szájsebészeti és fogágy- betegségek szakrendelése is nagyon várja a kórházi re­konstrukciót, hiszen a mint­egy huszonöt éves, elavult gépeinkkel és eszközeinkkel nap mint nap vívjuk meg a kis harcainkat a modem gyógyá­szati eszközöket nélkülözvén. Terveink között szerepel - többek között - egy új, ort- hopantomagraf röntgenkészü­lék, amely torzulásmentesen ad információt a szájban lévő összes fogról egyszerre. Sze­retnénk egy physiodyspen- sert, amellyel a fogászati im- plantológia felé nyílnának meg a lehetőségeink. Sorolhatnám még az esz­közöket, műszereket, össze­foglalva legyen elég annyi, hogy olyan fogászati szak­rendelőt szeretnénk létre­hozni, amely a huszonegye­dik század követelményeinek a ma Európájában megfelel. Az idei, február 20-i egészségügyi bál bevételé­nek egy részéből is műszert szeretnénk vásárolni. Egy olyan műszert, amelyik a szájüregben található fémek oldódását mérő készülék. Sok év kutatásának eredmé­nye, hogy az egyre szapo­rodó, krónikusan fennálló szájüregi elváltozások, egyes bőrbetegségek, sőt a betegek nehezen magyarázható prob­lémái hátterében, gyakran a szájüregből a fémek kioldó­dásából származó allergia ta­lálható. A műszer segítségével a szájüregben lévő fémek (amalgámtömés, fém alapú fogpótlások) kioldódása mérhető. A mérés során - amely fájdalommentes - mintegy 28 féle fém, fémöt­vözet tesztelését lehet elvé­gezni. Az eljárás a fémkiol­dódást méri és erről ad tájé­koztatást. A fémnek kioldó­dása a nyálban történik és a fémionok igazoltan a vér­áramba kerülve, a szervezet távoli helyein is allergiás je­lenségek forrásai lehetnek. A mérést ki kell, hogy egészítse bőrgyógyász által végzett allergiás bőrteszt­vizsgálat és így lesz az in­formáció az orvos és a beteg számára is teljes. Dr. Marosi Irén főorvos asszonnyal hónapok óta ké­szülünk, egyeztetünk azon, hogy egy allergiavizsgáló központot hozzunk ezáltal létre Salgótarjánban. Szemben a bőrtesztvizsgá­lattal, amelyik az egészség- biztosítási pénztár által finan­szírozott diagnosztikai eljá­rás, a fenti mérés nem az. Dr. Gótai László megyei stomatológus szakfőorvos Magyarországon mintegy két­millió csontritkulásban szen­vedő ember él. Ez olyan elvál­tozás, amely az esetek többsé­gében akkor ismerhető fel, amikor súlyossága klinikai tü­netekhez vezet. A csontsűrűség mérésével lehe­tőség nyílik - a tünetek megjele­nése előtt - a csontritkulás mérté­két megállapítani és megfelelő életmóddal, tornával és gyógysze­res terápiával a kóros folyamatot megállítani. Régi vágyuk teljesült a szakembereknek, amikor az el­múlt év nyarán, a salgótarjáni kórház-rendelőintézet csontsűrű­ségmérő készülékhez jutott. Mű­ködése óta csaknem 4000 ember vizsgálata történt meg. A korszerű készülék néhány perc alatt elvégzi a mérést. Ko­rábban e betegségre gyanús, vagy abban szenvedő embereknek Bu­dapestre kellett utazniuk. Termé­szetesen nyertek a szakemberek is, hiszen ma már az osteoporosis korszerű ellátásának elengedhetet­len feltétele ez a vizsgálat. A készüléket kórházunk köz­adakozás útján tudta megvásá­rolni, amelyet ezúton is minden támogatóknak köszönünk. Dr. Hatházi Péter osteodenzitometriás labor vezetője

Next

/
Thumbnails
Contents