Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-11 / 8. szám
1999. január 11., hétfő SZECSENY Megyei Körkép Nógrád Megyei Hírlap T. Németh László jegyzete Síszezonban... M ost ugyan inkább az eső hull ránk, ám hosszú idő óta először tisztességes telünk is volt, hóval, faggyal, s reméljük, lesz is még januárban, februárban. Remek alkalom a síelésre, már ahol ehhez megvannak a feltételek. Salgótarjánban például - annak idején - számos .pálya épült, mára azonban cshk.egy működik közülük: a szilváskői. Decemberben volt, hogy négyszázan keresték fel a ragyogó fekvésűi sícentrumot, ám így nem sok öröm adódott benne. Hol a sílift hibásodon meg, hol a tolongás taszította vissza az embert. Milyen jó lett volna, ha akkor megosztja a síelni vágyókat az e re szívé- nyi pálya, hiszen a külhoni túra bizony nem olcsó. Igen ám, de itt meg ellopták a földbe ásott(!) villamos kábelt, a Domyay turistaház (vagy inkább rom) gazdája viszont elzárkózott attól, hogy kisegítse a síklubot. Ehhez végül is joga van, más kérdés az emberi oldal. Azt már fel sem emlegetem, hogy milyen sorsra jutón a Pécskő-dombi sípálya. Sokkal inkább aggasztó, hogy - mint ahogy kerékpárút ügyében, úgy-, síügyben sem hallani pozitív üzeneteket, még kevésbé tetteket a város részéről. Megtudtam, a salgótarjáni síklub mintegy egymillió forintból gazdálkodik egy évben. Ahhoz, hogy egy sílift valahol elkészüljön - akár házilag is - legalább 150 millió forint kellene. Ahhoz, hogy a területet állandóan gondozzák — s ebben a pakliban benne van, hogy évekig nincs hó(!) -, ugyancsak pénzre van szükség, s persze pénzbe kerülne) egy hóágyú beállítása és egy hóeke egyszeri megvásárlása, beállítása. A mentő hószán áráról jobb, ha hallgatok. Ám azt is megtudtam, hogy valamennyi kellék helyben, Salgótarjánban legyártható, hiszen akadnak itt ügyes kezű emberek, akik annak idején is a semmiből építették fel a sípályák infrastruktúráját. S ugyanoda lyukadunk ki, mint az idegenforgalom bármely vetületének megközelítésénél: városi összefogás (marketing, pályázatok, irányító szervezet, munkáskéz stb.) nélkül ez sem mozdul ki a holtpontról. Kár, hogy nem hallani a síklub ez irányú kezdeményezéseiről sem; csak tudnám, ki lenne illetékesebb síügyben, mint ők? Én elhiszem, hogy a síszezon nálunk (tehát Nógrád megyében) legfeljebb csak 1-2 hónap (jó esetben), de, hogy e tömegsport fej- leszthetetlen a térségünkben, azt nem hiszem! C sak legalább vitatkozna velem valaki, hogy nincs igazam. . . Csomagológépek piacra várva - Gazdag a kínálat Van miből választani BATONYTERENYE „Egyre világosabb, hogy nem jött létre a roma társadalmi összefogás” Adott a Lungo Drom-os győzelem Lesznek szemben álló felek az országos választáson A szécsényi New-Profipack Csomagológép-gyártó Kft. tulajdonosai hosszú távra hozták létre vállalkozásukat. Ennek megfelelően alakították ki stratégiájukat, ehhez igazították a mindenkori piaci lehetőségeket magába foglaló üzleti terveiket. Az óév sikeres befejezése után az új év kezdetén a tavaly leszerződött gépek gyártásával foglalkoznak magyar cégek megrendelésére. A mára kialakult piaci gyakorlatnak megfelelően rövid határidőre két-három hónapra jelzik igényüket a megrendelők. Van miből választaniuk. Tizennyolcféle alaptípusú csomagológép különböző változatai szerepelnek a kínálati palettán. A cég erőssége közé tartozik a jó minőség garantálása. E tekintetben ritkán éri szó a ház elejét. Az idei évben még nem érkezett konkrét megrendelés, ugyanis az orosz piac és az ehhez kapcsolódó magyar élelmiszeripar nehezen mozdul el jelenlegi apatikus helyzetéből. Az előző hallgat, az utóbbi csendben van. A cég vezetői abban reménykednek, hogy a vegyiparból és a szesziparból újabb megrendelések érkeznek, amíg magára talál az élelmiszeripar és az orosz piac. Az előbbiek már ismerik a Szécsényben gyártott csomagológépek előnyeit. Az előzetes információk birtokában az idei esztendővel kapcsolatban nem kergetnek illúziókat. A hazai piacon az infláció nagyságával kívánják növelni részesedésüket. Ennek a szerény növekedésnek is örülnek, mivel nincsenek vérmes reményeik. Egyébként a megrendelők már nem csak megszokták, hanem természetesnek tartják, hogy a cég pénzügyileg stabil. V. K. (Folytatás az 1. oldalról) pillanatban mégis létrejönne a nagykoalíció, a harmadik jelölt az RTÖ-ből kerülhet be - mondták. Osztojkán Béla, a Lungo Drom koalícióhoz csatlakozó Phralipe elnöke lapunknak kifejtette, a cigányság nem párt- politikai érdekek mentén szerveződik, ezt a kérdést domináns személyek egyéni hatalmi ambíciói bonyolítják. Úgy látja, továbbra is egy integráló vezető hiányzik. Az elmúlt tíz év (amióta a cigányok beléphettek a közéletbe) nem volt elég arra, (Folytatás az 1. oldalról) Ferenc Múzeum - szellemi és szakmai értékei miatt is - egyik legértékesebb láncszeme a megyei múzeumi szervezetnek. Amiről viszont szó van: az új múzeumi törvény - amelynek végrehajtási utasítását még nem ismeijük - módosítani fogja a megyei múzeumi szervezetek felépítését, így a nógrádiét is. Annak eddigi rendjét a törvényben meghatározott elvek alapján kell újra rendezni. Természetesen csodát nem várok tőle. Várhatóan áprilisban tárgyalja újra Nógrád Megye Közgyűlése a múzeumi szervezet alapító okiratát, ennek előkészítő munkálataiban mi is szeretnénk részt venni. Annál is inkább, mert eddigi információim szerint újabb anyagi megszorításokat, sőt létszámleépítést is terveznek. Hogy még ilyen kis létszámmal egyáltalán működünk, az csak a szakembergárda elhivatottságának köszönhető, tehát nincs már miből, kikből leépíteni az amúgy is „takaréklángon”, bár mégis eredményesen működő, megyei múzeumi szervezetben. Ezért, bár alapvetően optimista vagyok, konfliktusokra, éles tárgyalásokra számítok. hogy politikailag emancipálódjanak. Az országos választáson egyébként nem két, hanem három lista lesz, a harmadikat a Roma Parlament indítja. A Lungo Drom Választási Szövetség biztosra megy, minden képviselőt utaztat a 23-i választásra, mert szükség van a kétharmados többségre. Dr. Pálfi Miklós, a Lungo Drom alelnöke szombaton Salgótarjánban elmondta, nyitva volt a közös lista lehetősége, többször is felkérték az RTÖ jelöltjeit, de ők ezt nem vállalták. Szerinte a vá- Az, hogy az új múzeumi törvény kritériumai alapján mely intézményeket milyen kategóriába sorolnak - megyei, regionális, tematikus múzeumnak vagy kiállítóhelynek -, remélhetőleg tavaszra kiderül - mondja Kapás József, Nógrád Megye Közgyűlési Hivatalának főosztályvezetője, hangsúlyozva: mindenben együttműködnek a megyei múzeumi szervezet vezetésével. A besorolást követően dönthet a közlasztás után szakmai-politikai chartát kell készíteni, mit tehetnek a cigányság élethelyzetének változtatására. Berki Judit úgy érzi, demokratikusabban is politizálhatott volna négy évig az OCKÖ, ezért nem vállalta a koalíciós jelölést, de Hranek Ferenccel egyetért abban, ha az új testület biztonságos működési feltételeket teremt a kisebbségi önkormányzatoknak, ők „csak azért is” nem lesznek ellenzék. Osztojkán Béla szerint egyre világosabb, hogy nem jött létre a roma társadalmi összefogás, mert számára ez azt üzente volna, hogy nincs kimaradó szervezet, bárki is abban a domináns. így viszont lesznek szemben álló felek az országos választáson. A kislistás választás miatt a relatív többséget szerzett szervezet első 53 embere, alkotja majd az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatot, és teljesen világos, hogy adva van a Lungo Drom vezette koalíció győzelme. Osztojkán ugyanakkor azt sem hallgatta el: Ha az országos önkormányzat nem valamennyi szervezet nevében lép fel, ő lesz az első, aki a társadalom nevében feljelenti a testületet. Dudellai Ildikó gyűlés a megyei múzeumi szervezetről és annak struktúrájáról. Arra a kérdésre: csökkenhet-e a megyei múzeumi szervezet tagjainak száma, ezáltal a támogatott múzeumok köre, a főosztályvezető egyelőre nem tudott választ adni. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ha mégis lenne ilyen intézmény, annak fenntartásáról, működtetéséről a területileg illetékes önkormányzatnak kell gondoskodni. Szabó Gy. Sándor RÉTSÁG -3. oldal Hírek Egy falu hét siker Ságújfalu - Másfél milliót meghaladó összeget nyertek különböző,pályázata-., kon az utóbbi időszakban., a helyi intézmények, .kíb, zösségek, valamint^ az, önkormányzat. Utóbbi ilyen módon egymillió forinttal gyarapította bevételét, a pénzből gépjárművet vásárolnak.. Négy sikeres pályázaton összesen 580 ezer forin- tot kapott az általános iskola, környezetvédelmi programhoz, idegen nyelvi és informatikai,oktatáshoz. A falnszépftő. egyesület két pályaműn-; káját 90 ezer forinttal támogatták. Előadás Salgótarján -*A vérvétellel, a vércsoport megállapításával kapcsolatos tudnivalókról lesz egyebek mellett szó a Bel-, szervi Betegek Salgótarjáni Egyesületének január 11-i, hétfői, 16 órakor kezdődő összejövetelén, ahol szakasszisztens tart előadást. Helye: Rákóczi út 13., első emeleti, JA-., nácsterem. Marad ä tavalyi Hont - A képviselő-testület döntése alapján erre az .esg-, tendőre is megmarad az; iparűzési adó, amejynek- nagysága azonos a tavalyival. Kialakításánál és a. döntésnél a testület figyelembe, vette, hogy a lakosság jelem, tős. anyagi, hozzájárulásul, vett részt a közműhálózat; fejlesztésében. Közmunka Ságújfalu A múlt év utolsó hónapjában közmunkában foglalkoztatottak számánál kevesebb munka- nélkülit alkalmaz .ilyen, módon. januártól., az.-önkócr. mányzat, A. megyei, munkai, ügyi központ tämpgatgjgygJ, öt olyan' személy végez* közhasznú feladatokat,- akik- az év elejéig kaphatják a-jövedelempótló támogatást. in > 44KJ* # Asztaltársaság Salgótarján-----A BalassiB álint Asztaltársaság .január. 13-án ,L63ü-kor. tartja idei. első összejövetelét; a Balassi. Bálint Könyvtárban: jjz;at-, kálómmal az 1999. évi programot beszélik meg.--Az új törvény szellemében: a megyei múzeumi szervezet újraalakítása várható Múzeumok „takaréklángon” Sokan keresik fel a Palóc Múzeum néprajzi kiállítását is KÍVÁNCSISKODÓ -ElÓVONAL Míhalik Júlia rovata-Telefon: 32-416-455 Nitrátos saját kutak-Szerencse és szalmaszál Rovatunk várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondokkal: (kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. A 416-455-ös telefonon naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. A fenti számon munkaidőn túl, üzenetrögzítőnk is rendelkezésükre áll. Kéréseiket névvel, címmel, amennyiben lehetséges, telefonszámmal közöljék. Zagyvarónán iható?- Sajnos, elmulasztottam az ingyenes vízvizsgálat lehetőségét, vajon számíthatok-e arra, hogy a közeljövőben ismét lesz erre mód a tisztiorvosi intézetnél Salgótaijánban. M. Lajosné zagyvarónai olvasónk kérdése kapcsán megjegyezte, hogy sajnos sokba kerül a saját kutak vizének minőségvizsgálata. Nem egy olyan ismerőse van, aki nem titkolja, hogy szükség lenne nála is az alapos tesztelésre, mert más lett a kútvíz. Szakszerű ellenőrzés helyett azonban évente kétszer-három- szor házilag kitisztítják. Vezetékes víz van, de azt azért nem használják, mert drága... A vizsgálat díja ismét emelkedett, a kémiaiért - 9500 helyett - 10 700 forintot kell fizetni, a bakteriológiai ellenőrzés tarifája hatezer forint plusz áfa. Minisztériumi rendelet írja elő a díjtételeket, a feltételeket. Ingyenesen akkor tesznek eleget ilyen igénynek, ha kisbaba van a családban, (illetve már a terhesség alatt) de a háziorvos vagy védőnő igazolását ez esetben is kérik. Mátrainé Bakos Mária, az ÁNTSZ megyei hivatalának közegészségügyi felügyelője arról is tájékoztatott, hogy a múlt év őszén öt megye kapott támogatást ahhoz a programhoz, amelynek keretében ellenőrizték a saját kutak vizét. Kétszáztíz mintát juttattak el a tisztiorvosi intézethez a megye különböző településeiről. Magas nitráttartalom miatt nyolcvan százalékuk nem fogadható el ivóvízként, erről értesítették az érintetteket. Mátrainé Bakos Mária lapunknak azt is elmondta, hogy idén folytatni szeretnék a programot, az ingyenes ellenőrzés tudnivalóit közzé fogják tenni. Ne hízzuk Fortunára! T. Lné salgótaijáni olvasónk azzal a véleményével kereste meg szerkesztőségünket: a szerencsejátékok nincsenek jó hatással az emberekre. A munkásokat bosszantják, a fiatalokat, állástalanokat dologtalanságra „nevelik,” hiszen azt látják: pénzhez lehet jutni úgy is, ha két szalmaszálat sem tesznek keresztbe. Csoda hát, ha sokan nem törik magukat, hogy munkát találjanak, tisztességesen dolgozzanak? Tavak, folyók olvadó jege - Odaveszett életek Végzetes csapda lehet A Központi Különleges Mentőszolgálat minden egyes munkája figyelmeztetés, főleg a felnőtteknek, akik nem tekinthetnek el attól, hogy a télidőben enyhébbre fordult időjárás veszélyeket hordoz magában. Folyók, tavak mellett élőknek szinte kínálja magát az olyan szabadidős sport, időtöltés, amelynek a befagyott víz a terepe. A korcsolyázás, csúszkálás azonban komoly veszélyforrás, ha napokon át magasabb a hőmérséklet - mint ezekben a napokban is - az olvadó jég könnyen beszakad a súly alatt, s máris kész a tragédia. A mentők, a rendőrség és az elővigyázatosok minden figyelmeztetése ellenére a megöl... .... I t • IJV vadt jégpáncél....w, ..mX>sf' . vakmerőséggel, _óva.tlargággal társulva évről évre szedi áldozatait: - “ ' | .... Megyénkben .az„ új-révben szerencsére-nem történt oag> baj, a különleges meptőHnck azonban máshol sajnos akadt. A legutóbbi három esetben fiatal áldozatokat kutattak-, hoztak felszínre: Mezőtúrnál, egy húsz-harminc. év, közötti. férfi fulladt a jeges vízbe, .Tolna megyében Győrén, egy_ huszonöt évest, a Miskolc melletti bányatóban egy tizenéves kislány veszítetted az életét. Az enyhe idő lehet, hogy már az elmúlt órákbán. „hidegebbre fordult, s" ismét vastagodik a jég, de a folyókat; tavakat ennek ellenére jobbd- kerülni.