Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-07 / 5. szám
1999. JANUAR 7. Isten éltesse az ünnepeltet! Kongresszussal ülte születésnapját a Magyarországi Szlovákok Szövetsége „Nem tudom, mit várnak tőlem, nem készülök ünnepi beszédre. így hát mindaz, amit mondok, nem a fejemből, hanem a szívemből jön. ” Az Újpesti Közösségi Ház szónoki emelvényének mikrofonjánál Göncz Árpád köszönti a Magyarországi Szlovákok Szövetségét Ma 50 éves a szervezet Az államelnök azonban nem egyedül jött az ünnepségre: Pa- vol Hamzikot, a szlovák kormány alelnökét kísérte el, meg a kulturális minisztert, Milan Knazkot. Igen kedves vendégei ők mindhárman a szövetségnek. Az egykori alapítókból mindössze ötöt sikerült felkutatniuk a szervezőknek, közülük egy él Nógrádban: Hemerka Gyulának Balassagyarmatra címezték a meghívót. Az országrész persze másban is elismerést vívott ki magának: három elnököt is adott eddig a szervezetnek: Jakab Róbertné, Mat a Mihály és a jelenlegi elnök: Egyedné Baránek Ruzsenka személyében. Utóbbit megerősítette tisztségében a szövetség XI. kongresszusa is. De erről majd később... A Magyarországi Szlovákok Szövetségének elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a 2-300 éve hozzánk bevándorolt szlovákok leszármazottjai mind a mai napig őrzik, s használják nyelvüket és évtizedek óta él, létezik Magyarországon a szlovák nyelvű iskolai oktatás. A rendszerváltás után létrejött szlovák önkormányzatot megelőzően gyakorlatilag egyetlen képviselete volt a szövetség a nálunk élő szlovákságnak. Mindez visszavisszatért a másnapi kongresszuson is, ahol arról is szó esett, hogy bevált a működés regionális rendszere: ma 8 régióban 63 alapszervezetben 8000 taggal dolgozik - és dolgozik! - az MSZSZ. Bizonyos értelemben mérföldkőnek is tekinthető a XI. kongresszus: a szövetség közhasznú szervezetként működik a jövőben, jól átgondolt, gazdasági természetű okokból eredően. Hasonlóan előremutató döntése a küldötteknek az is, hogy saját hatáskörébe vonta a Békéscsabán működő, a hazai szlovákság múltját és jelenét feldolgozó kutatóintézetet. S jött a választás. Hogy a leadott szavazatokból - hét érvénytelen voks mellett - 72 egybehangzó igennel ismét elnök asz- szonnyá nevezze ki az eddig is elnöklő Egyedné Baránek Ru- zsenkát.- Úgy jöttem el tegnap a családtól, hogy nem elnökként térek ma haza. Hogy magyarázom meg most már ezek után nekik? - lépett a mikrofonhoz a bizalomért köszönetét mondó elnök asz- szony. Ezért persze fájjon már az ő feje - gondolhatták azonban alighanem a küldöttek: ők ugyanis valamennyien azzal a jó érzéssel ülhettek vonatra akkor, szombat délután, hogy ismét jó kezekben - és jó úton - van a Magyarországi Szlovákok Szövetsége... Hubai Grúber Miklós A pihenés nem luxus A hideg északi szél emlékeztet arra, hogy megérkezett a téli üdülés tervezésének az ideje. A téli üdülést az ember leggyakrabban a fehérbe öltözött hegyek lábánál, a téli sportok feltételeinek biztosításával képzeli el. Ilyen álmok válhatnak valóra a szomszédos Szlovákiában, amely tárt karokkal várja a külföldön élő „fiait”. Azért, hogy minél több külföldön élő szlovák származású turista látogathasson el Szlovákiába, a Bratislavában székelő Határon Túli Szlovákok Háza szerződést kötött jó néhány vendéglátóegységgel, miszerint a határon túl élő szlovákok ezekben a vendéglátóegységekben olcsóbban üdülhetnek, szállhatnak meg. Azon szállodák és vendéglátóegységek jegyzékét, melyekben a szlovák származású külföldi vendégek „hazai összeget” fizethetnek, a Slovenské zahranicie” című havilap közli folyamatosan. Az érdeklődők azonban mindennemű információt a Határon Túli Szlovákok Házában is kapnak. Dr. V. Pintérová Terényi sarokcsapdosgató - Pásztorok járták egykor a portákat Idén legyen frissebb a munkátok A házigazda és felesége jó szívvel kínálják a köszöntőket Terényben, a szlovák ajkú Nógrád megyei kistelepülésen karácsony múltával, új év küszöbén újra felelevenítik a régi, évtizedes népszokást: pásztorok, kondások, gulyások járva a portákat, kívántak új esztendőt a gazdának és gazdánénak. Csípős fűzfavesszőjükkel csapdosták a férj, feleség sarkát, ezzel kívánva nekik „fürge” munkát, szorgalmatosságot az új esztendőben. A jókívánság után szíveslátás dukált: pálinka, bor, házikolbász, szalonna, ízes bodak került a „házalók” tarisznyájába. Mivel pásztor, kondás már csak mutatóban a terényi dombokon, ezért két fiatal Brozsó Beáta és Gyurek Gyula elevenítették fel a régi szlovák néphagyományt. Akik pedig súgtak, Szlobodnyik András és felesége. Szlobodnyik néni jól emlékszik a karáSarokcsapdosás fűzfavesszőkkel: legyen az idén friss, szaporább a munkátok! csony után, vízkereszt előtt érkező, portákon kopogtatókra.- Nem voltak bizony azok olyan szépen öltözve, mint most a mi fiataljaink. Szegény, nem ritkán többgyermekes csa- ládú emberek voltak, akik hetekig, hónapokig nem láttak embert, mivel kint legeltették a jószágot a dombokon. Kalyibában laktak, sajtot, puliszkát ettek. Ünnepek tájékán jöttek be a faluba, s mentek végig a házakon kosárral felszerelkezve. Az élelmesebb még kulacsot is kötött az oldalára, abba löttyin- tette a bort, éltévé nehezebb napokra. De az élelem: bodak, szalonna, kolbász elveszett a kosárban, tarisznyában - vitték haza a családnak.- Örül a szívünk, hogy látjuk ezt a két gyönyörű gyereket - jegyzi meg Szlobodnyik András. - Mintha saját magunkat látnánk, 50-60 évvel ezelőtti fiatalságunkat. De ami elmúlt, elmúlt, csak rosszabb ne legyen - mondja ki a végső peni- tenciát az idős gazda, miközben jóféle terényi házipálinkát csurdint kupicákba.-No Isten, Isten! Boldog új esztendőt mindenkinek! Gazdagodnak emberileg és szakmailag Ambróz Zitnák, szlovák származású világhírű tudós, egyetemi tanár ifjabb kollégáinak többek közt rendületlenül hangsúlyozta: „Melletek és próbáljatok világot, akár csak a szomszédos országba, ha úgy jön akár rövid időre is. Látni, és figyelni kell, hogy hogyan élnek és dolgoznak ott az emberek.” A fenti gondolatokat a Balassagyarmati Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola vezetősége már néhány éve magáévá tette. Ugyanis közel tíz külföldi iskolával áll szoros baráti kapcsolatban. Ezen iskolák között előkelő helyet foglalnak el a szlovák iskolák. Három van belőlük: Léván, Rimaszombatban, Somoiján. A magyarországi és a szlovákiai iskolák tanárai, tanulói rendszeresen látogatják egymást. Együtt élik át az ünnepi pillanatokat (szalagavató, évfordulók), egymás közt versenyeznek (szavalóverseny, szakmai versenyek, matematikai verseny), többször mérik össze erejüket a sportpályán s a diszkóban is. A szakmai cseregyakorlat lebonyolítása már tradícióvá vált. A minap fejezték be egyhetes szakmai gyakorlatukat Balassagyarmaton a lévai szakmai középiskola diákjai és oktatói. Vida Frantisek és Menhért Vladimír, harmadéves szakácstanulók bevallották, hogy a gyakorlat folyamán ezt-azt „ellestek” jövendőbeli kollégáiktól. Viszont ők is fitogtatták szakmai tudásukat, mert olyan „knédlit” készítettek, amely pillanatok alatt elfogyott. Mináriková Olga és Polgá- rová Alena harmadéves cukrásztanulók süteményei finomak voltak, de a szemet is elkápráztatták. Tóthová Helena és Labá- tová Lydia szakoktatók a Magyarországon töltött gyakorlatot nagyon magasra értékelték, mivel nekik és diákjaiknak alkalmuk nyílt bepillantani a magyar konyha rejtelmeibe. A nyelvi korlátot pedig ledöntötte a kéz, a láb, a szótár, de főleg a szakmai tudás. Dr. Pintér Veronika Itt vagyunk Magyarországon (3.) Szlovák üveghutás települések Az Alföldre igyekvők számára a nagy áteresztő kaput Nógrád megye jelentette a Duna-Tisza köze felé. A harmadik telepítési szakaszban főként a bácskai, bánáti lakatlan területeket népesítik be a szlovákok. A Dunántúlon ekkor települnek le a bakonyi Jásdon (1754), a Dunakanyarban Pilisszentkereszten (1747), valamint a zempléni-hegyvidéki Kishután (1752), Nagyhután (1763),^ Füzéren (1770-től) A bükki Újhuta (Bükkszentkereszt 1755) nyomán később is alakulnak újabb hutás falvak (Répáshuta 1790, Vágáshuta 1794.) A mátrai szlovák üveghutás-telepü- lések közül Mátraszentistvánt 1740-ben, vagy 1762-ben alapították, Mátraszentimréről először 1858-ból van feljegyzés. A Nagy-Alföldön ekkor főként másodlagos helységeket telepítettek be újra a továbbván- dorlók. Békéscsabai, szarvasi szlovákok 1746-ban Tótkomlóst, 1747-ben Apateleket (Mocrea), békéscsabai, szarvasi, tótkom- lósi szlovákok 1754-ben Nyíregyházát. Hozzájuk mindenütt csatlakoztak a mai Közép-Szlo- vákiából érkező szlovákok is. A 19. századi délkelet-alföldi szlovák települések zömét az alföldi szlovák helységekből származók népesítik be. Többnyire kincstári birtokon jönnek létre (Pitvaros 1816, Csanádal- berti, Ambrózfalva 1844, Nagy- bánhegyes 1841-42). Békéscsaba és Szarvas határából a 19. és főként a 20. században kiválik Kondoros, Gerendás, Csaba- csüd, Telekgerendás, Kétsop- rony, Örménykút, Kardos és Csabaszabadi. Az itteni szlovákok migrációja a 20. század közepén is folytatódott. Elekre 1946-ban Békéscsabáról, Tótkomlósról és Szarvasról települtek. Az utolsó szervezett migrációjuk (nem véve figyelembe az ipari területekre, a városokba történt bevándorlást) az 1946-48. között Magyarország és Csehszlovákia által kötött szerződés értelmében Szlovákiába települt több ezer hazai szlovák. A telepítő földesurak általában arra törekedtek, hogy helységenként nemzetiségi és vallási vonatkozásban lehetőleg egynemű lakosság telepedjék le. E tekintetben különösen tudatos volt Békés megye benépesítője, báró Harruckem. Ennek ellenére vegyes vallású (evangélikusrómai katolikus: Csömör, Erdőkürt, Öskü, Békéscsaba) és vegyes nemzetiségű (szlovák-ruszin: Rudabányácska, szlovák-magyar: Terény, szlovák- magyar-német: Mezőberény, Csömör stb.) helységek jöttek létre. A szlovákok térbeli letelepedését figyelve sziget jellegű régiókat vehetünk számba:- az egyik Eszakkelet-Ma- gyarországon Borsod-Abaúj- Zemplén megyében;- a másik Nógrád megyében és Pest környékén;-a harmadik a Dunántúlon Komárom, Esztergom, Pest, Fejér és Veszprém megyében;- a negyedik a délkelet-alföldi Békés és Csongrád (áz egykori Csanád) megyében alakult ki;- kisebb egységet képeznek a kiskőrösi és nyíregyházi szlovákok. Foglalkozási jellegzetességük miatt megkülönböztethetjük a hegyvidéken (Zempléni-hegyvidék, Bükk, Mátra, Cserhát, Pilis, Vértes, Gerecse, Bakony) és a sík alföldi térségben (Duna-Tiszta köze, Tiszántúl) élő szlovákokat is. Az evangélikus szlovákok többsége Nógrád, Pest és Bács-Kiskun megyében, valamint a Tiszántúlon, a római katolikusok zöme pedig főként az észak-magyarországi és dunántúli hegyek között él. A kis- egyházakba tömörültek (baptisták, adventisták) szétszórva mindenütt találhatók. ■ Népi kultúrájuk általánosítható jegyei alapján összességében két nagyrégiót tételezhetünk fel: az egyik a magyar-szlovák nyelvhatár közelében az északi határ menti sávot és a dunántúli szlovák helységeket öleli magába (ezen belül elkülönítő jegyeik alapján kisebb régiók is érzékelhetők: Zempléni-hegyvidék, Bükk, Mátra, Cserhát, Pilis, Vértes, Gerecse és Bakony). A másik az ország középső részében a nógrádi határ menti községektől kezdve a Pest környékieken át a délkelet-alföldi szlovák településekig húzódik. A nógrádi szlovákok mindkét nagyrégióval kapcsolatban állnak. Két néprajzi csoportot is megkülönböztethetünk (nyíregyházi és békéscsabai). A nyíregyháziak sajátos népi kulturális jellemzője többek között az elnevezésük (tirpák), a bokorta- nya-rendszer, s a körükben népszerű taliga. A csabaiakra jellemző a kemény magánhangzóvégű nyelvjárás, az előtomácos háztípus, • valamint jellegzetes ételeik: a cigánka és a kolbász. (Folytatjuk)
