Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-30-31 / 25. szám

4. oldal Műsorajánlat 1999. január 30., szombat NEGYVENÉVE Az utóbbi időben mind több meglepetéssel szolgál vendége­inek a Zagyvapálfalvai Üveggyár művelődési otthona. A közkedvelt ifjúsági táncestek, teaestek után ma már mind gyakoribb egy-egy ismeretteijesztő előadás, amelyet leg­utóbb a „Magyar irodalom fejlődése”,„A zene kialakulása” címmel tartottak. Nógrádi Népújság, 1959. január 28., 7. o. | A termelőszövetkezetek fejlődését bizonyítja az is, hogy 1958-ban - annak ellenére, hogy kevesebb volt a munka­egység értéke mint ’57-ben - a közös vagyon növekedése jóval nagyobb volt, mint a korábbi években. Nógrádi Népújság, 1959. január 31., 5. o. A Nagybátonyi Bányavárosi Nőtanács a párt- és tömegszer­vezetek segítségével 23 asszony és leány számára hathetes szabás-varrás tanfolyamot indított. A tanfolyamot Bartháné, a salgótaijáni Házi Ipari Szövetkezet vezetője és Berkes Jó- zsefné nagy hozzáértéssel és ügybuzgalommal vezette. Nógrádi Népújság, 1959. január 31., 7. o. luR ......................'...HARMINCÉVE Ü nnepélyes keretek között került sor a Salgótarjáni Kohá­szati Üzemekben - a megye üzemei közül elsőnek - a föld­gázzal fűthető első kemence begyújtására a kovácsológyár A-üzemében. Az előzetes számítások szerint az idén a föld- gáztüzelésre átállított kemencék tizenhárom-tizennégy mil­lió normál köbméter földgázt hasznosítanak majd. Nógrád, 1969. január 28., 1. o. | A balassagyarmati járás két községében rendeznek író-ol­vasó találkozót február hónapjában. Drégelypalánkra a hó­nap derekán Fehér Klára írónőt várják. Itt az író-olvasó ta­lálkozó költségeit a balassagyarmati nőtanács és a járási könyvtár fedezi. Ersekvadkertre, a községi művelődési ott­honba pedig Berkesi András látogat. Nógrád, 1969. január 29., 6. o. J HÚSZ ÉVE Az 1978-79-es tanévben a Nógrád megyei szécsényi mező- gazdasági szakközépiskolában beindult az új rendszerű, szakközépiskolai képzés. Az intézmény területi beiskolázási körzetébe tartoznak Nógrád megyén kívül Heves, Komá­rom, Fejér és Pest megyék is. Nógrád, 1979. január 26., 4. o. A Hazafias Népfront Nógrád Megyei Bizottsága, a KISZ Megyei Bizottsága, valamint a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága ebben az évben augusztus 6-tól 15-ig teszi le­hetővé a fiataloknak a honismereti tábor munkájában való részvételt. A tábort, amelynek szervezése már megkezdő- í dött, ez évben Szécsényben rendezik meg. Nógrád, 1979. január 27., 1. o. | j Szakszerűen kijelölt pályák, jól előkészített terepek váiják ! Eresztvényben a nyílt tömegsportnap résztvevőit. Érdemes j fogni hát a síléceket, - botokat és a szánkókat vasárnap reg­gel és kiutazni a Domyay turistaházhoz. Nógrád, 1979. január 27., 7. o. TÍZÉVÉ......................... Szombaton és vasárnap híven a hagyományokhoz ismét Salgótarjánban találkoznak a fiatal közgazdászok. A téma, melyet ezúttal körbejárnak, a vállalkozó társadalom. A kon­ferencia nyitóelőadását Pozsgay Imre államminiszter tartja Demokrácia és vállalkozás címmel. Nógrád, 1989. január 28., 1. o. A Transelektro kereskedőház 50 ezer Gorenje fagyasztóké­szülék szállítására kötött szerződést, 11 millió dollár érték­ben. Ezek a készülékek hazánkban keresett cikkek. Zömé­ben ezeket vásárolták tavaly a magyar turisták Ausztriában. Nógrád, 1989. január 31., 8. o. Összeállította: Hódi Györgyné dr. A Salgótaijáni Városi Televízió filmajánlatai Február 1hétfő Twist Oliver (amerikai ifjúsági film). A jól ismert könyv filmváltozata: történet egy árva kisfiúról, akit a nevelője lopásra kényszerít... Február 2., kedd Szellemhajsza (amerikai film). A történet két horrorfilm-készítőről szól, akik akaratlanul is egy különös szellemhajsza főszereplőivé válnak: az öreg stú­dióban ugyanis életre kel nagyapjuk angol komornyikja: Luis. A korzikai püspök (svéd tv-filmsorozat/1. rész) Február 3., szerda Kölcsönkért kastély (magyar klasszikus vígjáték). Házasságot úgy nem lehet megkötni, hogy a fiatalok a szülők elé állnak és bejelentik: szeretjük egy­mást. A cél érdekében a szegény gazdagnak, a gazdag szegénynek álcázza magát... A delfinek életének titkai (természetfilm-sorozat/5. rész) Február 4., csütörtök A szél hátán (angol film). Egy különlegesen fényképezett film, amely a múlt század kísértet-históriáit hozza össze a byroni romantikával... Slapaj (rajzfilm-sorozat /1. rész) Február 5., péntek A sólyom szigeti küldetés (amerikai kalandfilm). Egy kiváló hegymászó, egy milliomos, egy megbízás: a kihalófélben lévő súlyom megszerzése a fel­adat. A megoldása nem is olyan egyszerű... Február 6., szombat Joni (amerikai filmdráma). Joni Eareckson igaz története, főszereplője maga Joni. Fiatal, tele van energiával, amikor baleset éri, tolószékbe kényszerül. Ho­gyan győzi le ezt a szörnyű helyzetet, hogy szeretetben és kegyességben újra az életé legyen... Szombati rádió- és televízióműsorok MTV1,23.10: Ölj meg újra! - Két szenvedélye van Jack Andrewsnak: a szerencsejáték és a pia. Az egyetlen gond, hogy a velük folytatott .ádáz” küzdelemben rendre alulmarad. Mindez petsze nem a legjobb ajánlólevél egy magándetektív számára, a kuncsaftok nem tolonganak az ajtaja előtt. Egyik nap különös feladatot kap a titokzatos és feltűnően csinos fiatal nőtől: meg kell rendeznie a meggyíkolását. A hölgy ugyanis ily módon akar meg­szabadulni üldözőitől. A dolog csak látszólag tűnik egyszerinek. KOSSUTH MTV2,21.45: Vízi zsaruk - Az epizód címe: Újra szolgálatban Kényszer­szabadságról tér vissza Rachel. Volt ideje átgondolni a múltat, rájönni, mit rontott el. A jövőjétől is kénytelen volt elgondolkodni. Megkezdődd a közös munka a rendőrségen. A mentő megszigonyozott búvált szállt be a kór­házba. Rachel a búvárbateet kapcsán kezd nyomozni Frankkel. Siketül ki- denteniük, hogy az ügy hátterében az eltűnt aranyszálitmány ál. Ezért tört ki a harc a víz alatt. Hitek. Időjárás. 4.30 Reggel krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.30 Hitek. Időjárás. 5.40 Há­zunk tája 6.00 Krónika Sport 8.00 Kronika. Sport. 8.06 Kopogtató. 330 Fúvóm az énekem. 8.35 Kerek perec. 9.00 Útközben. 9.06 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.00 Útközben. 10.06 Szombat délelőtt. 11.00 Útközben. 12.00 Déli kronika 12.30 Szóra ér­demes. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.05 Új Zenei Újság. 13.40 Háló-társ. 14.06 Oxigén. 1455 Műsorajánlat 15.00 Útközben. 15.05 Irodalmi Új­ság. 16.00Tizenhal óta 1655 Hatos- lottó-sofsolás. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esi kronika. 1820 Előfutam. 1825 Szemle. 19.06 Sportvilág. 1929 Az ötös lottó számai. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi... 20.03 Rádiószínház - A vörös postakocsi. 22.00 Késő esti krónika 22.20 23. óra. 23.05 Diszkotéka. 24.00 Hitek. Időjárás. PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 433 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 555 Ál­lomáskereső. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Pax radió. 635 Sportszombat. 7.00 Hírek. Időjárás. 730 Hírek. Idő­járás. 733 Közlekedés. 8.00 Hírek. Időjárás. 854 Slágerkívánságok. 9.00 Hitek. Időjárás. 9.03 Közleke­dés. 9.05 „Itt születtem én.' 11.00 Hí­rek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Jtt születtem én.' 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírper­cek. 13.15 Daráló. 13.45 Hang-ké­pek és játék. 14.00 Szív küldi... 15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közle­kedés. 16.00 ízes történetek. 1627 Emberek és egyéb állatfajták. 16.55 Hatoslottó-sorsolás. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Operettparádé. 18.00 Közlekedés. 18.02 Családban marad. 19.00 Hí­rek. Időjárás. 19.03 Hogy volt? 20.00 Sportkoktél. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Foklór Fórum. 22.00 Világ- gége. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után. ú.™ 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Hány és még egy jó­madár (15.) 8.35 Skaidi (5.) 9.05 ZeneGép 9.25 Fazonok 9.50 HoFmi? 10.15 Trópusi hőség (kanadai-mexikói sor.) 11.10 Szerelmek Saint-Tro- pez-ban 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 Mr. Bean iskolába megy (angol burleszk) 12.35 Népzenei magazin 13.00 Válaszolunk a nézők te­lefonjaira 13.30 Ökumenikus gyászszer­tartás közvetítése Kő­szegről 15.00 Divat 2000 15.30 Telesport GYESEV-RINGA-TVSK Mizo (női kosárlabda-mérk.) 17.30 Célkereszt 18.00 Háló (riport-dok.-film) 18.30 Ki marad a végén? 19.00 Lottóshow 19.20 Európai időjárási körkép 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Műkorcsolya- és jég- tánc-Eb 21.00 A Kasszandra-átjáró (angol-olasz-NSZK film) 23.10 Ölj meg újra! (angol film, 1989) 7.20 Műsorismertetés 7.25 Zenegér 7.35hANGOLka 7.55 Nemzetiségi magazinok 10.25 Família Kft. (ism.) 10.50 A mi Charlynk (német sorozat) 11.40 A magyar irodalom ké­pes története (sor.) 12.05 Dallamról dallamra 12.35 Van öt perce? 12.40 Rondó (nemzetiségi magazin) 13.30 Európa ablak 15.30 Triangulum Az Őrség és vidéke 16.00 A múzsa csókja Róza -Jókainé Labor­falvi Róza 16.30 Oibán Balázs nyomában (4.) 17.20 Van öt perce? 17.30 Kincsestár (ism.) 19.00 Csillaghullás (7/4.) 19.30 Mesetár 19.50 Van öt perce? 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Kérem a következőt! 20.45 Esti showder (ism.) 21.45 Vízi zsaluk (27.) 22.30 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató ü)tv2 6.30 Könyvek könyve 7.00 TV2 Matiné 9.45 Szemtanú (am. sor.) 10.15 Világjárók 10.45 Egy úr az űrből (amerikai sorozat) 11.15 Fő az étel! 11.30 Családban marad 12.00 Mozivarázs 12.30 Madison 13.00 Gimi dili (amerikai ifj. sor.) 13.30 Slágerlista 14.00 Partyzán 14.30 Bajnokakadémia 15.30 Vadnyugati kalandorok (amerikai western) 17.00 Miért éppen Alaszka? 17.50 Kaméleon (amerikai sorozat) 18.40 Álomsztori 19.00 Tények 19.30 Szerelem első látásra 20.00 Anastasia (olasz-am. film - 2/1.) 21.45 Messze még a hajnal (amerikai film) 23.25 Y-akták - A gyógyító 24.00 Érzékek birodalma (am. erőt. film) 4.50 Video Hits No. 1. 6.50 Nap-kelte 10.1072 óra (ism.) 10.40 Cinema (ism.) 11.10 Foci a javából 12.40 Robin Hood legújabb kalandjai (20.) 13.30 Vachyugati fejvadász (2.) 14.20 Star Trek (29.) 15.10 Robotzsaru (17-18.) 16.50 Beverly Hüls 90210 18 30 Hír3 19.00 Modellügynökség (18.) 19.45 Buffy, a vámpírok réme (amerikai sor. -1.) 20.35 Végtelen határok (amerikai sorozat -1.) 21.25 Kígyófészek (angol horror) 23.00 Music Time (ism.) 23.40 Video Hits No. 1. DUNA TV 5.30 Hírek 5.40 Ismétlések 9.00 Két macska, egy kutya 9.10 Susogó vadon 9.25 Balfácánok 9.40 Ami igaz, az igaz 10.00 Tarkabarka 11.00 Akadozik a világóceán szívverése 11.55 Vers 12.20 Élő egyház 12.35 Itt egymilliárdan élnek! 12.45 Az én Indiám (1.) 12.50 India izei (3/1.) 13.00 Válasszunk filmeket! 13.05 Tagore világa 2/1. 13.10 Akarsz-e játszani? 13.15 Az én Indiám (2.) 13.20 A paloták pora 13.50 Tagore világa (2/2.) 14.00 Az én Indiám (3.) 14.10 Találkozás Indiával (3/1.) 14.45 Indiák - Gangesz 15.15 Az én Indiám (4!) 15.20 Jóga 15.35 Indiai táncok 15.55 Az én Indiám (5.) 16.00 Ayurveda 16.20 India hangjai 16.30 India izei (3/2.) 16.45 Az én Indiám (6.) 16.50 India ízei (3/3.) 17.00 Találkozás Indával (2 ) 17.25 Gyermekrajz- és fotópá­lyázat erertmenytwdetese 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.30 Távoli pavilonok (5/1.) 19.30 Találkozás Indiával (3.) 20.05 Századunk nagy napjai 21.00 Híradó. Sportpercek 21.45 Hőség és por (angol film, 1982) 23.55 Az én Indiám (8.) 24.00 Híradó 11# szív ív 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 16.15 Meditációsjóga 17.00 Lehetőség 17.30 Sportműsor 18.30 NASA (ism., 32/21.) 19.00 Irányjelző (ism.) 19.30 Hívd Andreát! (ism.) 20.00 Celeste (ism.) 21.00 Gyilkosok az utcán (ism.) 0.30 Napraforgó 6.30 Fecsegő tipegők (ism.) 7.00 Rocko (ism.) 7.30 AAAhhü! A szörnyek! 8.00 Clarissa (ism.) 8.30 Pete és kis Pete (ism.) 9.00 Music Box 16.00 Szelep (sportműsor) 17.00 Fecsegő tipegők 17.30 Rocko 18.00 Clarissa 18.30 Rocktükör 19.00 Ugródeszka 19.30 Sztárok civilben 20.00 Azalvíág hálójában (ism.) 21.45 News-da 22.15 Music Box 6.30 Bibliai kalandok 7.00 Kölyökldub 11.05 Csőrre töltve 11.30 Az elveszett világ 12.00 Bravo Tv 13.00 Hírek 13.10 Kedvenc 13.40 Egy óra múlva itt vagyok A hazatérési. 14.40 American Graffiti (amerikai film) 16.40 Kungfu(8.) Sámán 17.30 Sliders (18. rész) A végső megoldás 18.20 Zen Esz 18.45 Híradó 19.05 Fókusz plusz 19.30 Csííiz 20.00 Galvolgyi-show 20.35 Kész átverés-show 21.55 RTL Sport Klub Kovács István 10. profi mérkőzése 23.05 Híradó. Időjárás 23.20 Neve: Senki (20.) A hasonmás 0.10 Fókusz plusz (ism.) TARJÁNI TV 12.06 Egészségmagazin 12.27 A delfinek életének titkai (4.) 12.58 „Viva la musica” 13.35 Az önkormányzatok maguk az ország Beszélgetés dr. Köll- ner Ferenccel 14.30 Románc az Orient ex- presszen (amerikai film) Vasárnapi rádió- és televízióműsorok KOSSUTH 6.00 Hírek. Időjárás. Vasárnapi Új­ság. 7.00 Hírek. Időjárás. 8.00 Hírek. Időjárás. 825 Érte anyanyelvűnk. 8.30 Magyar millennium. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.06 Világóra. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Római katolikus szentmise közvetítése. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.06 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika. Sport. 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül. 1255 Vasár­napi levél. 13.00 Hírek Időjárás. 13.06 Névjegy. 1355 Műsorajánlat. 14.00 Hírek Időjárás. 14.05 Szonda. 14.35 Népdalkötök pódiuma. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Művészleme­zek. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 Do­kumentumműsor. 17.00 Terasz 18.00 Esti krónika. 19.00 Hírek. Idő­járás. 19.05 Sportvilág. 1925 Műsor- smeitetés. 1930 Jó éjszakát, gye­rekek! 19.40 Operett. 20.00 Hírek. Időjárás. 20.05 Egy rádiós naplójá­ból. 21.05 A kék hegyeken túl... 21.52 Paganini: Mózesfantázia. 22.00 Késő es# krónika. 2220 Va­sárnapi hangverseny. 23.35 Régi hí­res énekesek. 24.00 Hírek Totó. PETŐFI 6.00 Hírek Időjárás. 603 Állomáske­reső. 6.08 Végre vasárnap! 7.00 Hí­rek. Időjárás. 7.45 Sportreggel. 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.00 Hírek. Időjá­rás. 9.03 Közlekedés. 9.05 Bécsi szelet 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közle­kedés. 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírper­cek 13.15 A középső királyfi. 14.00 Színejava. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 16.00 Poptarisz­nya 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.08 Sporthírek. 18.00 Közlekedés. 18.30 Sportösszefog­laló. Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 20.00 Rádröszínház. 20.44 Zene. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 A Fládió Dalszínháza. 23LOO Hírpercek 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után. 7.00 „így szól az Úr!” 7.05 Kék egér 7.15 Süsü, a sárkány kaland­jai 7.45 Kukucs 8.05 Zenegér 8.15 Kisokos 8.40 A gyűszűnyi erdő lakói 9.05 Egészségedre! 9.30 Tévémagiszter 10.35 Mr. Bean mozgásba lendül (angol burleszk) 11.00 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Szerencsepercek 12.35 Nóta-böngésző 13.00 Gazdatévé 13.30 Telesport - Ausztrál nyílt teniszbajnokság 15.05 Médiamix 15.35 Örömhír Az evangélikus egyház műsora 16.00 Delta 2000 16.30 Telesport 18.00 Emlékezés Összeállítás az ausztriai autóbusz-balesetről 19.00 A Hét Híradó. Időjárás 20.00 Ally McBeal (23/13.) 20.45 Telesport 21.00 Show-bálvány (Műsorváltozás lehet­séges) 22.35 Elvált férjek klubja (dokumentumfilm) ff/ 7.05 Műsorismertetés 7.10 Kánon (vallási műsor) 7.40 Tudóra - válogatás 9.40 A mi Charlynk 10.30 Pocok, az ördögmotoros 11.00 Telesport Fotex KC-Veszprém- Barcelona férfi kézi­labda BL-mérkőzés) 12.55 Aranyfüst (ismétlés) 13.55 Csókban van csak boP dogság 14.25 ...az én váram. 15.00 Telesport Műkorcsolya és jégtánc Eu- röpa-bajnokság - Gála 17.30 Ámyékfogó 18.00 Nagy Olga: Asszonyok Könyve 18.30 Telesport Martini Kupa (női párbajtőrverseny) 19.05 Boszorkánypalánta (tévéfilm, 1988) 20.05 Égető Eszter (2.) 21.20 Metronóm Komolyzenei újság 21.50 Stéphane Grappelli New Orteansban (angol koncertfilm) 22.40 MM 22.45 Szabófalvától San Franciscóig 23.45 Universitas 0.15 Napbúcsúztató 6.30 Könyvek könyve 7.00 Cápaii és Cápeti 9.00 Szelek szárnyán 9.45 Boomer (am. sor.) 10.10 Gyermelflablás a Pa­lánk utcában (magyar film) 11.50 Lacikonyha 12.00 Barokkzene 13.00 Hűséges az Isten (vallási magazin) 13.30 Premier 14.00 Afrikai elefánt (2/2. rész) 14.45 Szelek szárnyán 15.35 Petrocelli 16.30 A kis lord 17.30 Xena Kirilus tábornok katonai táborához lopakodik Xena és Gábriellé. Amit ott látnak, az mindkettőjüket elbor­zasztja. Tanúi lehetnek annak, ho­gyan kínozzák a katonák a nőket Xena már éppen megpróbálná ki­szabadítani a foglyokat, amikor ti­tokzatos harcos tűnik föl a tábor kö­zelében. A férfit észreveszi és meg­támadja az őrség, így Xenának is közbe kell lépnie. Különben meghal a harcos. A csata végén a férfi kje­ién#, hogy Xena a gyermeke. Bi­zonyságul bemutatkozik: Atriusnak hívják. 18.30 Tények 18.45 Napló (riportmagazin) 20.00 Anastasia (2/2.) 21.50 Gól!! Gól!! Gól!! 22.45 Nyugat 23.15 Circus Maximus (magyar film) 0.50 Vers éjfél után 7.45 Nap-kelte 10.55 Music Time (ismétlés) 10.35 Utazás Gasztronómiában 12.05 Jövőnéző 12.35 Lois és Clark(16.) 13.25 Vadnyugati fejvadász (3.) 14.15 Star Trek (30.) 15.05 Az Angyal (9.) 15.55 Sherlock Holmes (9.) 16.50 Melrose Place 18.30 Hír3 19.00 Modellügynökség (19.) 19.45 Waikiki páros (am. sor., bevezetői.) 21.25 Foci a javából 21.50 Millennium (20.) 22.35 Alkonyzóna (52.) ^ DUNA TV 6.30 Hírek 6.35 Reggeli muzsika 6.40 Élő egyház (ism.) 6.55 A varázsvödör (16.) 7.05 Nils Holgersson csodá­latos utazása... (ism.) 7.30 Pop-sa-rock 8.00 Adrian Mole újabb kín- szenvedései (ism.) 8.25 Miénk a tér (ism.) 9.25 Nyelvőrző (ism.) 10.00 Református istentisztelet 11.00 Fonásvidék 11.35 Beavatás (ism.) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Hírek 12.10 Lóverseny 12.25 Az ókor csodái (olasz sorozat) 12.50 Fehér Agyar (olasz film, 1974) Fehér Agyar gyönyörű szánhúzó ku­tya az eszkimók földjén. Mivel anyja igazi faikas volt, vadabb, szaba­dabb, fékezhetetlenebb, mint a többi állat. A vadászok nehezen fogadják maguk közé, de amikor élete koc­káztatásával megment az arany­ásókat a banditáktól, megváltozik a vélemény róla. 14.30 Régi híradók 14.50 Sportképek 16.55 Talpalatnyi zöld 17.35 Mesefilmek 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó. Sportpercek 19.15 A Köszönet minden új reggelért (cseh játék­film) a nemzeti gyász­nap miatt elmarad, he­lyette egy francia film látható. Utána a Nor­mandiai Kamarazene- kar Mozart-hangverse- nye, majd egy francia dokumentumfilm kö­vetkezik, amely süket­néma művészeket mu- tatbe. 0 SZÍV TV 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 15.45 Testszépítés 16.30 G.I. Joe 17.00 Zenei hírzárlat (ismétlés) 17.30 Autósport 18.00 Sportműsor 19.30 Élet és design 20.00 Egy páholyban Benkö Dániellel (ism.) 20.15 Hívd Andreát! 20.45 Végső leszámolás (ism.) 0.30 Napraforgó 6.30 Fecsegő tipegők (ism.) 7.00 Rocko (ism.) 7.30 AAAhhü! A szörnyek! 8.00 Clarissa (ism.) 8.30 Pete és kis Pete (ism.) 9.00 Music Box 15.00 Címlapsztori 16.00 Szelep (sportműsor) 17.00 Fecsegő tipegők 17.30 AAAhhü! Á szörnyek! 18.00 Pete és kis Pete 18.30 MSat Klub 19.00 Kakasdombi rendőr (ism.) 20.45 Cimlapsztori (ism.) 21.45 Tüzet nyiss! (ism.) 23.30 Music Box' RTL KLUB 6.30 Ez nem boszorkányság! 7.00 Kölyökldub 11.05 Csőrre töltve 11.30 A titokzatos sziget 12.00 Bugs - Renegátok 13.00 Hírek 13.10 Alaszka és Oroszország 14.05 Gyilkos sorok (18.) Hétvégi halál 15.00 Knight Rider (25.) 15.55 (Műsorváltozás a nemzeti gyásznap miatt) 18.45 Híradó 19.05 Akták 19.30 Vasárnapi kiadás 20.00 David (amerikai film) 23.10 Híradó. Időjárás 23.25 Országház 23.55 A világ körül Michael MTV1, 20.00: Ally McBeal - Az epizód címe: Bűnbakok. Ally váratlanul összefut Glennel, és a találkozás teljesen felbontja a tervét. Ezzel fordulatot vesz az élete, pedig most igazán nem vágyó# hasonló meglepetésre. Örül is, meg nem is, akarja is a kapcsolatot, és fél is tőle. Végül mégis belemegy. A kalandból a következő tanulságot vonja le: A győzelemben az a rossz, hogy utána még nehezebb legyőzni a magányt.' Szegénynek lesz módja tapasztalni az állítás igazát. Csak a munka feledte# vele a csalódás# Palinnel (ism.) 0.45 Akták (ism.) TV2,23.15: Circus Maximus - Embercsempészetből latija el magát és le­pusztult dtkuszi társulatát a második világháixirü idején Cariotta a tulajdo­nost». A szokásos menekülőkön túl ezúttal a nagy hírű matemafikust is át kell juttatnia a jugoszláv partizánokhoz. A csapathoz csatlakozik Cariotta kórházból szökő#, elmebeteg fia is. Kidéiül, hogy a vándorcirkusz csak álca. a nő a németeknek dolgozik. Fiának váratlan halála azonban arra készte# az asszony# hogy átértékelje életéi

Next

/
Thumbnails
Contents