Nógrád Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-21 / 17. szám

1999. január 21., csütörtök ! SZECSENY Nógrád Megyei Hírlap Demus Iván jegyzete Úrvezetők adóprése M ár a múlt századi gon­dolkodók azt állították, hogy a türelem a reményke­dés művészete. Sőt azt is mer­ték üzenni az ezredvég „pol­gárainak”: vigyázzatok, mert „a kereskedelem a csalás is­kolája ”! Az üzemanyagokkal való kereskedelem nem kis bosszú­ságot okozott az autósoknak és persze a bűnt üldözőknek, amikor kiderült, hogy a höl­gyekhez hasonlóan az olajat is lehet szőkíteni. A föld alatti titkos tárolók gyorsan teltek, a betétszámlák szintén. Sze­gény autók csak úgy nyöszö­rögtek a műszerolajból gyár­tott hajtóanyag hamis oktán- jaitól. No, de lassan túljutunk ezen is. Olaj nem szőkül, autó nem robban, talán béke lesz az autósok világában. Remél­tük, de az élet rácáfolni lát­szik, ugyanis fogytán van az úrvezető polgárok türelme. Decemberben, amikor a nyersolaj világpiaci ára hor­dónként tíz (!) dollár alá esett, (a hetvenes években volt ilyen olcsó utoljára) nálunk stabil árat mutattak a benzinkutak ártáblái. Majd jött a jövedéki törvény módosítása, ami ja­nuár elején tizenkét forinttal, majd tíz nap múlva újabb fo­rintokkal emelte a benzin árát. Az autósok szeme szára­zon nem maradt, elérzéke- nyülve vették tudomásul, hogy végre utolértük az Uniós or­szágok benzinárait. (Vesd össze a magyar átlagfizetést az említett országokban lé­vőkkel!) Nyög a magyar autós a szuper-luxusnak ítélt, tulaj­donára kitalált adóprés alatt. Az új évezred küszöbén való­ban luxus az autó!? Tegyük fel, hogy éppúgy mint Euró­pában, nem az. Hát akkor ná­lunk miért sújtják ezt a réteget irreálisan magas és megkü­lönböztető terhekkel? Néhány példa. Mondjuk, hogy az át­lag autós dolgozik és a jöve­delme után becsületesen adó­zik. Ám adózik a benzinár több mint kétharmadával, to­vábbá súlyadózik a saját maga készítette betonon álló autó után. Befizeti a kötelező biztosítást, ha óvatos a CASCO-t is. Evenként rendezi a zöldkártyát. Az autópálya használatáért, a parkolásért díjat fizet, de adózik az alkat­rész, a javítási költségek árá­ban is. Természetesen az úr­vezetői adóprés nem tesz kü­lönbséget Trabant és Merce­des, szegény és gazdag autós között, hiszen az autó min­dennapi életünk tartozéka. Családok számára jelent ki­mozdulást, elérhetővé tesz tá­voli szép vidékeket, tőlünk messze élő rokonokat, bará­tokat. Sokunknak nélkülözhe­tetlen munkaeszköz. A helyzetet az autósok tár­sadalma teljes nyuga­lommal éli meg. Hasznos vi­szont az „ illetékes ” figyelem, mert olykor nyugtalan a nyu­galom is. Ünnepi események és szakmai program Pásztón Magyar Kultúra Napja A Teleki László Művelődési Központ, valamint a Magyar Népművelők Egyesülete Nóg­rád Megyei Szervezetének vezetősége közösen rendezi meg a Magyar Kultúra Nap­jának ünnepségét Pásztón ja­nuár 21-én 10 órakor a műve­lődési központ meghitt han­gulatú klubtermében. A közös ünnepet szakmai programmal is összekötik: tá­jékoztató hangzik el a megyei közgyűlés és Pásztó város közművelődési koncepciójá­ról, a kultúra területeit érintő rövid és távlati elképzelések­ről, valamint a millenniumi ünnepség tervezetéről. Meg­hívott előadó Betz József, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke és Reviczki László, Pásztó alpolgármestere. A könyvtárosok és népművelők egyesületének Nógrád me­gyei szervezetei elkezdték az éves tervezőmunkát, amelyről Fehér Miklós, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Nógrád Megyei Szervezeté­nek elnöke és Antalné Pre- zenszki Piroska, a Magyar Népművelők Egyesülete Nógrád Megyei Szervezeté­nek elnöke számol majd be. Ezt követően a művelődési központ felvázolja éves mun­katervét, és bemutatják az új épületbe költözött könyvtárat is. Pásztó önkormányzata ja­nuár 22-én 17 órakor tartja a Magyar Kultúra Napja tiszte­letére a városi ünnepséget a Teleki László Művelődési Központban. Az ünnepségen közreműködnek a Mikszáth Kálmán Szépprózamondó­verseny díjazottjai, a Ra- jeczky Benjamin Zeneiskola tanárai és növendékei, a Rozmaring népdalkor, vala­mint a Muzsla néptáncegyüt­tes. RÉTSÁG 3- oIdal Megyei Körkép _______*Sbí? bátonyterenye M úzsák találkozása - A balassagyarmati Csikász István Madách-illusztrációit mutatja be a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban. A tárlatot tegnap Pelléné Czene Csilla, a polgármes­teri hivatal humánpolitikai irodájának vezetője nyitotta meg. Közreműködtek az intézmény tanu­lói. A sokoldalú alkotó József Attila versidézettel mondott köszönetét a rendezőknek, fotó: gy. t. Költségvetési tervük ismeretében sok jóra nem számítanak az önkormányzatok Ez az év még rosszabb lesz? (Folytatás az 1. oldalról) Nagy probléma még az úthá­lózat, és indokolná a fejlesz­tést az intézmények állapota is. Erre az utóbbi években a gázhálózat kiépítése miatt sajnos, nem volt fedezet, a gond az, hogy idén sincs több pénz. Lefaragni mindenütt Bánkon (ahol február 12-én fogadják el a település idei költségvetését) 4,5 millió fo­rintos hiányt jelez a koncep­ció, ez az éves költségvetés 10 százaléka. Ebből a hely­zetből csak egy kiút látszik: lefaragni mindenütt. Bánk két szállodája eddig önálló társa­ságként üzemelt (az önkor­mányzat egyszemélyes káef- téjeként). Ezek valószínűleg egy intézményként működnek majd az összevonás után, amivel létszámot is tud csök­kenteni az önkormányzat. El kell gondolkodnia a falu veze­tésének az iskola jövőjén is. Az alsó négy osztályba össze­sen 14 gyerek jár, mivel a leg­többen Rútságon tanulnak. Az intézmény fenntartása azon­ban éves szinten 2,7 millió fo­rintba kerül. Ami a fejleszté­seket illeti, csak a múlt évről áthúzódó beruházások befeje­zéséről lehet szó, egy út fel­újításáról és egy játszótér ki­alakításáról. Bánkon is ború­látóak az év elején. Romhányban jelenleg har­mincmilliós a hiány, összeha­sonlításul: 150 milliós a költ­ségvetés. Ez a mínusz már a javított változat, ugyanis 56 millióról dolgozták le a janu­ártól bevezetett helyi ipar­űzési adóval. A pénzügyi bi­zottság következő ülésére meghívták az intézményveze­tőket is, akik kisebb felújítá­sokat terveztek erre az évre, egyelőre még kérdés, hogy meg lehet-e ezeket valósítani. Szükség lenne Romhányban a közvilágítás korszerűsítésére, ennek terveit tavaly elkészít­tette az önkormányzat, és pá­lyázatra is van mód. Azonban a harmincszázalékos önerő 3^1 millió forintot jelent, így még ez is a jövő zenéje. Szükség van, pénz nincs Romhányban igazán nem pa­naszkodhatnak arra, hogy ke­vés a gyerek: három ötödikes osztályuk van, a többi évfo­lyamon két-két osztályban ta­nulnak a gyerekek. Ez viszont azt veti fel, hogy nagyon zsú­foltak a tantermek, a házas­ságkötő teremben is tanítanak már. Az iskolához négy tan­termet kellene toldani, ez lenne az igazi megoldás. Pil­lanatnyilag azonban az a helyzet, hogy erre szükség van, de pénz nincs. Rom­hányban is úgy látják, ez az év rosszabb lesz, mint a tava­lyi. A körjegyzőségben mű­ködő őrhalom, Csitár és Iliny várhatóan forráshiányos költ­ségvetést fogad majd el, egy­előre úgy néz ki, hogy hitel- felvétellel tudják rendezni a helyzetet. A költségvetési koncepció mindhárom köz­ségben szigorú takarékossá­got írt elő, ráadásul olyan je­lentős beruházás előtt állnak, mint a Nógrádmarcal térségé­ben kialakítandó térségi hul­ladéklerakó. Szügyben egészen biztosan jelentősen forráshiányos lesz a költségvetés, amiből az kö­vetkezik, hogy minimálisak lesznek a fejlesztési kiadások. Itt is körvonalazódik már az a tendencia, amely az önkor­mányzatok alapellátást bizto­sító intézményeit sodorja ve­szélybe. Kötelező feladatok Két, korábban megkezdett be­ruházásban gondolkodnak Szügyben, egyrészt a szenny­víztisztító telep második üte­mére kerül sor az idén, más­részt járdaépítésekre, ame­lyek kapcsán sikeres volt az önkormányzat pályázata. Tízmillió forintos hiány kezelésére keresik az alterna­tívákat Nőtincsen, a hiányt az önkormányzat ingatlanva- gyonából tudják majd fe­dezni. Ebben az esztendőben a csatomaberuházást szeret­nék megkezdeni társulásban, Keszeggel, Alsópeténnyel, Felsőpeténnyel és Osagárddal együtt adják be a pályázatot. Nőtincsen azt tartják prob­lémásnak, hogy az önkor­mányzatok forrásai nem nőt­tek 10 százalékkal, miközben a kötelező feladatok köre to­vább növekszik, hiányos fe­dezettel. Mindenesetre előre mene­külnek ebből a helyzetből. Dudellai Ildikó Hírek * Állam és egyház Balassagyarmat - Január 21- én, csütörtökön dél­után hat órától a Madách Imre Városi Könyvtár kupolatermében tartja legközelebbi összejövete­lét a Keresztény Értelmi­ségiek Szövetségének he­lyi szervezete. A Magyar Kultúra Napjára tervezett találkozón dr. Semjén Zsolt helyettes államtit­kár „Állam, egyház, tár­sadalom” címmel a ke­resztény szociális köz­életi ember hivatásáról tart előadást. Bölcsőde eladó Szécsény - Közel tizen­ötmillió forintért kínálja a városi önkormányzat a tulajdonában lévő, né­hány éve már használaton kívüli bölcsődeépületet. Az 1542 négyzetméter telken lévő, 654 négy­zetméternyi, 34 helyisé­ges, terasszal, raktárral ellátott épületet magába foglaló ingatlanra január 22- éig jelezhetik az ér­deklődők a vételi szándé­kot. A január 28-ai licitá­láson már csak az szólhat bele az üzletkötésbe, aki idejében leteszi a bánat­pénzt. Kiállítás Bátonyterenye - Az Ady Endre Művelődési Köz­pont Iványi Ödön kisga- lériájában január 21-én 16 órától látható Mészá­ros Erzsébet képző- és iparművész kiállítása. A tárlatot Kecskés And- rásné, a művelődési köz­pont igazgatója nyitja meg, közreműködik a Bá- tonyterenyei Kamara­együttes. Várják a véradókat Szécsény/Balassagyarmat- Véradó napot tartanak ja­nuár 21-én, csütörtökön, 10- től 14.30 óráig a szécsényi elektronikai kft.-nél. Ugyanezen a napon a balas­sagyarmati városi kórház véradó állomásán reggel nyolctól fogadják a donoro­kat. Fogadószoba Salgótarján - Boldvai László országgyűlési képvi­selő január 22-én, pénteken 10 órától tart fogadónapot a városháza épületében. Ötvenéves az OTP - Mit rejt a „legjobb bank” (Folytatás az E oldalról) együtt alkotja az OTP Bank Rt. Közép-magyarországi Régióját. A Nógrád megyei igazgatóság új neve salgótarjáni igazgatóság lett.- Csak a név változott?- A szervezeti változással pár­huzamosan sor került a munkafo­lyamatok és a létszám ésszerűsí­tésére is. A létszámleépítésben a tavalyi év volt a meghatározó. Év elején előfordultak ebből fakadó átmeneti nehézségek, amelyeket sikerült orvosolnunk.-Milyen gazdálkodási mu­tatók jellemzik az elmúlt évet?-Legjellemzőbb, a lakossági forint alapú megtakarítás megha­ladta az előző évi 11 milliárd fo­rintot. Ez talán annak is köszön­hető, hogy dinamikusan nő a kor­szerű pénzügyi szolgáltatások igénybevételére lehetőséget adó lakossági folyószámlák állomá­nya. Év végére 38 ezer folyó­számla tulajdonost tartottunk nyilván. Tervbe vettük, hogy va­lamennyi ügyfelünket ellátjuk in­gyenes bankkártyával, ám még sokan nem vették át. őket ezúton is kérem, fáradjanak be az OTP fiókba, hogy mielőbb használni tudják ezt a korszerű, készpénz kímélő eszközt. Emellett igen népszerű volt a helyszíni ügyinté- zésű, előleg nélküli fogyasztási hitelkonstrukciónk is, amelyet ta­valy 5 és fél ezren vettek igénybe.-Mi a tapasztalatuk: meg­szokták már az emberek a plasztik pénzt?-Úgy érzem igen. Nógrád- ban jelenleg 19 ATM bank- jegykiadó automatánk műkö­dik, a megye valamennyi pos­tahivatalában üzemel POS terminál, amelyekkel szintén készpénzhez juthat az ügyfél, s további 100 kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységben le­het immár bankkártyával fi­zetni. A konstrukcióhoz kap­csolódó „A” hitel igen kedvelt lett ügyfeleink körében. 1998- ban több, mint 9 ezren vették igénybe. December 1-től vezet­tük be a „B”-hitelt, amely talán még az előzőnél is népszerűbb, nagyságrendje a jövedelem át­utalás mértékétől függően 50-500 ezer forint között mo­zog. Sajnos, tavaly megcsap­pant az új lakást építők száma: 30 százalékkal esett vissza az otthonteremtési kedv. A lakás- felújítás és korszerűsítés vi­szont dinamikusan emelkedik.-Ha már itt tartunk, mi a helyzet a korábbi lakáshitelt törleszteni nem tudó adósok­kal?- A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhe­inek enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló kormányrendelet alapján év végéig 129-ből 18 önkor­mányzat kötött megállapodást igazgatóságunkkal. Az érintett adósoknak azt tanácsolom, hogy a végrehajtási eljárás el­kerülése érdekében keressék fel fiókunkat, ahol indokolt esetben sor kerülhet a szerző­dés módosítására.- Hogyan alakult a vállalko­zói, önkormányzati számlave­zetés?- A megyében működő vállal­kozók pénzforgalmának 30 száza­léka zajlik rajtunk keresztül, az önkormányzatok 95 százaléka vezeti nálunk a számláját. Örö­münkre a kisvállalkozók mellett egyre több milliárdos forgalmú cég helyezi belénk bizalmát.- Nem hanyagolhatjuk el az OTP-család többi tagját sem: ők milyen eredménnyel büsz­kélkedhetnek?- A lakás-takarékpénztár a csökkenő állami támogatás elle­nére is másfél ezer ügyfelet to­borzott, a magánnyugdíjpénztá­runknak pedig immár 5 ezret meghaladó a tagsága. Örömünkre a megyei önkormányzat a területi pénztári teendők ellátásával - pá­lyázat útján, nyílt pénztárként - az OTP magánnyugdíjpénztárát bízta meg. Tavalytól valamennyi fiókunkban helyet adunk a Ga­rancia Biztosító Rt. munkatársai­nak. Legnépszerűbb termékük a cím? csak az OTP fiókokban váltható, megtakarítással kombinált élet- biztosítás: Garancia Generáció X.-A jubileum okot ad egy kis visszatekintésre is. Önnek mit jelent az OTP?-Érettségi után az OTP me­gyei igazgatóságánál kezdtem dolgozni, majd a gazdaság egy másik területét is megismerhet­tem. 1991-től kerültem vissza is­mét vezetőként, s 1997. nyarától vezetem az igazgatóságot. A tava­lyi év a magánéletemben is jelen­tős változást hozott, hiszen Anna kislányom után most iker leá­nyaim születtek: Zsófia és Eszter. S hadd említsem meg felesége­met, Juditot, aki sikereim táma­sza, csodálatos anya és nagyszerű feleség - mondotta végezetül Mé­száros Attila. (németh)

Next

/
Thumbnails
Contents