Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)
1998-12-08 / 287. szám
december 8., kedd Szeretettel köszöntjük MÁRIA nevű kedves olvasóinkat! A Mária bibliai eredetű név, jelentése: istent szerető. Virága a fehér rózsa. A római katolikus naptárban ez a nap Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának főünnepe. Az ünnep eredete a VII. századig nyúlik vissza, de a keleti és a nyugati egyház egységesen ezt a tételt csak 1854-ben emelte dogma rangjára. A Nap kél: 7.18 órakor, nyugszik: 15.53 órakor. IICYTXETES RIPORTER Mihalik Júlia ® : (32) 416 - 455 ' 95 évvel ezelőtt, 1903. december 8-án hunyt el Brig- tonban Herbert Spencer (képünk) angol filozófus. Pozitivista felfogása szerint a hit és a tudomány alapfogalmai megismerhe- tetlenek és az emberi tudás relatív. Mint pedagógus, a szellemi adottságok szabad kifejlesztését hirdette, amivel a reformpedagógia egyik kezdeményezője lett. Fő műve: Alapvető elvek (1862). 60 éve, 1938-ban ezen a napon hunyt el Dorogon Aszlányi Károly író, újságíró, kiváló szellemes egyéniség. Szélhámos kerestetik c. vígjátékát a Nemzeti Színházban mutatták be (1930.) Idézzük néhány művét, melyekben humoros formában helyt kaptak a társadalmat bíráló nézetei: Hét pofon, Aludni tilos, Előszó egy házassághoz, Pénz a láthatáron. 85 éve, 1913-ban hunyt el Budapesten Rudnyánszky Gyula költő. Szenvedélyes osztrákellenes költeményeiért (Politika, Fekete-sárga) bebörtönözték. Az itthoni állapotokkal meghasonulva, az USA-ba vándorolt ki, ott súlyos betegség érte. Kiábrándultán, szegényen és vakon tért haza meghalni. Hideg, téli idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Változékony, hideg időre van kilátás. Bár időnként előbukkanhat a nap, gyakran lesz erősen felhős az ég, és szórványosan havazás, hózápor is előfordul. Többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik az északnyugati szelet. A hőmérséklet kora délután is csak -3, -5 fok között 1 alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: -5 Balassagyarmat: -4 Szécsény: -4 Bátonyterenye: -4 Pásztó: -3 Ipolytamóc: -5 :£ * * * * * * * * Ml, VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp * w • Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában, és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt. Rámenős* ségét siker koronázza. Bak (XII. 22-1. 20.) Túlságosan ingerült. Környezete viselkedésében hátsó szándékot érez. Pedig barátai Ön mellett vannak, nem kellene ilyen bizalmatlannak lennie velük szemben. Lazítson, engedje el magát. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Nagyszerű ötletei vannak, amelyeket azonnal meg is valósít. Ha új vállalkozásba kezd, a siker garantált, szinte képtelen hibázni. Szerelmi téren érzéki, elbűvölő, s ez másokra is kisugárzik. * Halak (II. 21-III. 20.) Ügyeibe nem tűr beleszólást, de ezt senki sem veszi rossznéven, mert tudják, helyesen cselekszik. Környezetének imponál határozott stílusa. Szerelmi partnerét rabul ejti. Kos (III. 21-IV. 20.) Kellemes meglepetések várják a mai napon. Munkájában eredményes, szívügyekben sikeres. Sőt, némi esélye a szerencsejátékban is akad, ha ad rá lehetőséget. Bika (IV. 21-V. 20.) Derűs hangulatával, kedvességével, szép szavaival mindenkit el tud bűvölni. Önt most kényeztetik, és komoly dolgokban is támogatják. A sors segít megvalósítani egy régi vágyát. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Ön most szerencsés. Ennek ellenére HoziMííNii Salgótarjáni Apolló, 15.30 és 17.45 órától: Mulan. Színes amerikai rajzfilm. 20.00 órától: A hazafi. Színes amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 órától: A hazafi. Színes amerikai film. 19.00 órától: Mulan. Színes amerikai rajzfilm. Balassagyarmati Madách, 13.30 (féláras!), 15.30 és 17.45 órától: Z, a hangya. Színes amerikai animációs film. 20.00 órától: Ryan közlegény megmentése. Színes amerikai háborús film. Kamaramozi, 17.00 órától: Ryan közlegény megmentése. 20.00 órától: Z, a hangya. Színes amerikai animációs film. Székely ház Budapesten Budapesten székely házat nyitottak a VII. kerületi Csengeti utcában. Az intézményt a Budapesti Székely Kör és a Közlekedési Dokumentációs Kft. közös vállalkozásában hozták létre. A centrum az erdélyi és határon túli művészek kiállításai mellett otthont ad a Budapesti Székely Körnek is. Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések December 8-án, kedden, 14től 22 óráig: Salgótarján, 6-tól 14 óráig: Pásztó, 14-től 06 óráig: Balassagyarmat környékén; 6-tól 14 óráig: Szécsény- ben és környékén, az őrhalom és Endrefalva közötti útszakaszon lehet sebesség-ellenőrzés. Üzenet az űrbe - Sikerrel bocsátották fel a Nyugat-európai Űrrepülési Ügynökség 114. Ariadne hordozórakétáját a dél-amerikai Francia-Guyana Kourou nevű légitámaszpontjáról. A rakéta mexikói műholdat állít pályára. Költ a kormány a kultúrára A Nemzeti Kulturális Alap a jövő évben a korábbiaknál jelentősebb programokra koncentrálhat. Az alap bevételének 10 százalékáról továbbra is a miniszter dönt, 20 százalék a nagyobb hazai és nemzetközi programok finanszírozására költhető el, a fennmaradó 70 százalék elosztása pedig továbbra is a szakkollégiumok hatáskörébe tartozik. A jövő évben pályázatok útján 2,5 milliárd forint nyerhető el, míg az egyéb célokra, az apparátus működtetésére és a miniszteri keretből támogatandó feladatokra 360 millió forint áll rendelkezésre. jól teszi, ha minden lépését jól átgondolja, nehogy túllőjön a célon. Szép szóval leszerelheti ellenlábasait. A Jupiter őrködik egészségén. Rák (VI. 22-VII. 22.) Optimista módon szemléli a világot. A mostani helyzetből minden út felfelé vezet, úgyhogy legjobban akkor cselekszik, ha ismét mindent megtesz a fel- emelkedés érdekében. Mi mást tehetne? Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Az anyagiak miatt nézeteltérése támadhat üzletfeleivel. Sikerül ugyan egy kisebb tartozást rendezni, de a szorítás ettől még nem enyhül. Hiába próbál agyafúrt ötletekkel haladékhoz jutni, fizetési kötelezettségei mind nyomasztóbbá válnak. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Mind jobban foglalkoztatja a szilveszter körüli külföldi utazás gondolata. Ha jól választja meg az úticélt és útitársait, bizonyára kellemes élményei lesznek. Addig viszont gyűjtse az információkat! Mérleg (IX. 24-X. 23.) Aktív és lendületes. Remek ötletei támadnak és viharos gyorsasággal neki is fog megvalósításának. Jól teszi, az idő alkalmas minden olyan tevékenységhez, amely fantáziát, rugalmasságot és némi bátorságot kíván. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Erősödnek a negatív hatások. Sok mindent elviselhetetlennek talál. Nyűgösségének az oka lehet lappangó betegség is. Ha rendellenességet észlel, idejében forduljon orvoshoz. _________Holnapi Lapunkból_________ C sak vesztesei lesznek a szabályozásnak A közelmúltban tárgyalta az Országgyűlés a maffiaellenes törvénycsomagot, amelynek egyik legvitatottabb passzusa a kábítószertörvény: az előterjesztés alapján az egyszeri drogfogyasztót is háromévi szabadságvesztésre lehetne ítélni. Több vélemény szerint jelzésértékűnek kell tekinteni, hogy a kormány a drogfogyasztással nem egy átfogó nemzeti stratégia keretében, hanem a Büntető törvény- könyv módosítása kapcsán foglalkozik. Hat szám - egy nyeremény! | 50 , HÉT A HETI NYÉKEMÉ N (i..1 v ásárlási utalvány A MÁI NYERŐSZÁM; rí 2 * ? ? KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 538 Falurádió. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.05 Zenés játékokból. 11.35 Kö- köjszi és Bobojsza. 11.52 Műsorajánlat. 12.00 Déf krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.06 Vendég a háznál. 1320 Má- ria-motetták. 13.30 Római katolikus félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.07 Közvetlen kapcsolat. 16.00 Délutáni krónika. 1620 Hasznos tudnivalók. 1625 Radar. 17.06 Magyarországról jövök. 1726 A Szabó család. 18.00 Esd krónika. 19.06 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 19.30 Esi család mese. 19.40 Téli könyvvásár 98.20.05 T áncházvilág. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Tetten ért szavak. 21.05 Halász Judit énekel. 2125 Vallási híradó. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Téridő. 23.00 Hí rek. Időjárás. Kend. 23.05 Egy énekes... PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 433 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30 Hírek. Időjárás. 6.33 Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.33 Közlekedés. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfrdélelött. 805 Zenezóna. 9.05 Délelőtti terefere. 9.50 Aptócseptő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.09 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 11.52 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szólanóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Helykereső. 13.12 Sporthírek. 1320 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek. Időjárás. 1534 Közlekedés. 16.00 Közlekedés. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Apukám világa. 1829 Közlekedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 A rock gyermekei. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Rádiószínház. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Zenészportré. 22.00 2000 éjszaka meséi. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Ép után É$m 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom (spanyol sorozat) 10.05 Walt Disney bemutatja (ismétlés) 11.10 Válaszolunk a nézők telefonjaira 11.30 A szerelem jogán (brazil sorozat) 12.00 Déli harangszó 13.05 Erdészház Falkenau- ban (német sor. - 65/45.) 13.50 Nemzeti értékeink 14.00 Slovenski utrinki 14.25 Unser Bildschirm 14.55 Vivát Benyovszky! (9.) 15.50 Gyorssegély 16.05 Derült égből egy család 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Katolikus krónika 17.25 Kisokos 17.50 Viktor és Marika 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia (br. sor.) 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia (br. sor.) 19.30 Híradó tý/ 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.40 Képes műsorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Szabad verseny (ism.) 7.40 Képes műsorajánlat 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Repeta 17.40 Szívtipró gimi (127.) 18.25 Magyarország ma 18.40 Katolikus krónika 19.00 Árvíz 19.30 Mesetár 19.50 MC (ism.) 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Ne kavarj! (4/4.) 21.30 Második lehetőség (4.) 22.20 Mélyvíz 23.50 Napbúcsúztató 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Csupa-csupa élet (300.) 9.30 Kakuk! (talkshow) 10.00 Satöbbi 10.30 Hét + hét 11.00 Esély 11.30 Közvetlen ajánlat 12.20 Mila szupersztár 12.451001 amerikai 13.10 Mindent tudni akarok! 13.15 Családi kötelékek (amerikai sorozat) 13.40 Édes hármasban (francia vígjátéksor.) 14.10 Egy titokzatos hölgy (37.) 14.50 Kedves nővérkék (95.) 15.15 Acapulcoöböl (mexikói sorozat) 16.00 Kakuk! (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek (305.) 17.40 Sunset Beach (67.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.25 Tények plusz 19.50 Szerencsekerék Joker 19.55 Herkules Pokoli tűz 20.45 JAG (amerikai sor.) 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét. Magyarország! 23.00 Szép új világ 23.30 Magnum (amerikai sor.) 0.15 Hozam (gazd. mag.) 0.45 Tények (rövid ism.) 1.15 Vers éjfél után ážLíŕ ül mf 11.40 VH1 15.40 A felügyelőnő (ism.) 16.40 A klinika (63.) 17.35 Trükkös halál (4.) 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Hawaii üzenetek (4.) 21.00 Bosszú az Eiger csúcsán (amerikai film) Egyetemi professzorként dolgozik az egykori hivatásos bérgyilkos. Amikor megölik egyik barágát, a cég őt bízza meg a kényes ügy földerítésével. A férfi tisztában van vele, hogy az ellenség sokkal veszedelmesebb, mint azt a cég hiszi. Ádáz harc bontakozik ki. A végső leszámolásra a hegymászótürán, az Eiger hófödte csúcsán kerül sor. 23.10 Hír3 (ismétlés) 23.40 A klinika (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 Fonásvidék (ism.) 9.40 Fórum (ism.) 10.45 A Steenfort család (4.) 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Police (ismétlés) 13.00 Héthatár (ismétlés) 13.35 Huzella Péter: Kövek (koncertfilm, 1996) 14.25 A család apraja-nagyja (spanyol sor., ism.) 15.40 Az aranyló patak (1.) 16.05 Katedra nélkül 16.20 Jövőnk múltja (12.) 16.50 Ötpercesek (svéd filmetűd) 17.00 Harmónia 17.35 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Gazdakör 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Németország nulla év (olasz film, 1947) 20.15 Bartók Béla III. zongoraverseny 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Mennyei teremtmények (német-új-zélandi film) 23.20 Híradó 23.35 Vers SZÍV TV 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box Classic 15.30 Lazítson Cindy Craw- forddal! 16.15 Információs magazin 16.30 Kapásjelző (ism.) 17.00 Szédülj el! 17.30 Sportműsor 19.00 City magazin 19.30 Pancsolj, Pancser! (amerikai vígjáték) 21.00 Sportműsor 0.30 Music Box 6.30 Fecsegő tipegők 7.00 Rocko 7.30 Clarissa 8.00 Music Box 15.30 Ugródeszka (ism.) 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 AaahhH! A szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Játszd újra... 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art 20.00 Dempsey és Makepeace 21.00 Kopasz Krapek (9.) 21.30 Dilizsaruk (8.) 22.00 Elképesztő övezet (22.) 23.00 Alak-Art (ismétlés) 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 8.55 Receptklub (ism.) 9.05 A farm, ahol élünk (ismétlés) 10.00 Borostyán (36.) 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Antenna 11.40 Barátok közt (ism.) 12.10 Time Trax (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Angyali érintés (16.) 14.20 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók (199.) 16.30 Esmeralda (1.) 17.20100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Time Trax (34.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (63-64.) 20.00 Csendőrök New Yorkban (francia vígjáték) 21.50 Híradó. Időjárás 22.05 MMM 23.05 Jogában áll hallgatni A pedofil 212. 24.00 Antenna (ism.) 0.30 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 18.00 Szivárvány sztár (szórakoztató magazin) 18.45 „Legyen csendes az álmuk..." (ünnepi műsor)- Irodalmi összeállítás- Városi ünnepség összefoglalója- Stúdióbeszélgetés 20.30 Kiáltás és kiáltás (magyar film) ZVTV á „Jí TTýn . az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. \í| Íl U 4 íj UIOI A f} Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. i 1 \JVJJVTiJL/ MEGYEI llllVljíll Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416455. Hirdetési és “""ľ’éwx5«°*•Lamm.gm, »««»a°terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt, tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, iksz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042.