Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)
1998-12-04 / 284. szám
december 4., péntek Szeretettel köszönjük BORBÁLA nevű kedves olvasóinkat! A Borbála a görög eredetű Barbara (jelentése: idegen, barbár nő) magyarosított alakja. Védőszentje Szent Borbála szűz, vértanú (306). Virága a piros cserepes begónia. Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Barbara nagyvértanú és Damaszkuszi Szent János napja. A Nap kél: 7.14 órakor, nyugszik: 15.54 órakor. Cgyfj.f.tes riporter T. Németh László ® : (32) 416-455 200 évvel ezelőtt 1798. december 4- én halt meg Bolognában Luigi Galvani (képünk) olasz orvos és természettudós. 1789-ben fedezte fel a róla „gal- vanizmus”-nak elnevezett jelenséget: azt észlelte, hogy a friss békacombok kétféle fémmel történt érintés után rángatózni kezdenek. Ez a jelenség vezette rá Voltát az ún. galvánelem megszerkesztésére. Ennek elve ugyanis az, hogy bizonyos folyadékoknak fémekkel történt érintkezésekor feszültségkülönbség, illetve elektromos áram keletkezik. 105 évvel ezelőtt, 1893. december 4-én halt meg Mindheadben John Tyndall angol fizikus. A fény szóródásával kapcsolatos kísérletei során azt állapította meg, hogy a szórt fény mindig poláros, sűrűsége pedig a részek térfogatának négyzetével arányos („Tyndall-jelenség”.) Havazás kezdődik ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Hideg téli idő várható ma havazással. A havazás dél, délkelet felöl kezdődik, és várhatóan tartós lesz. A hőmérséklet egész nap javarészt fagypont alatt marad, gyakran megélénkül a keleti szél. Délután már valószínűleg hordja a szél a havat. A csúcshőmérséklet 0, -1 fok körül valószínű. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: -1 Balassagyarmat: 10 Szécsény: -1 Bátonyterenye: 0 Pásztó: -1 Ipolytamóc: -1 Egy-egy lépés az ünnephez - Óriás adventi naptárt áhítottak fel Párizsban a Montparnasse állomásnál. Mikulásnak öltözött alpinista nyit ki minden nap egy ablakot. Egy telefontársaság reklámozza így magát, fotó: FEB-Reuters j: %sjí jje 4s ^ ♦ % ffc % ♦ % & Ť T-T’ MI VAR MA önrí; ? Hírlap-horoszkóp * -------------------------- f Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A jelenlegi időenergia támogató hatá- - sát ma leginkább a Nyilas értékeli. Végére járhat egy régóta ha- X lógatott ügynek. Ne hagyja, hogy átlátszó ürüggyel ismét félre- " állítsák. Kis kitartással ellenfelei arcára fagyaszthatja a fölényes mosolyt. Bak (XII. 22-1. 20.) Ragyogó ötleteivel elkápráztatja kömyeze- .* tét. Készüljön arra, hogy kiemelkedően romantikus napja lesz. ■>, Legyen friss és jól öltözött, vesse be minden vonzerejét. Égé- % szén bizonyos, hogy felkelti maga iránt az érdeklődést. Vízöntő (I. 21-11. 20.) A Jupiter az Ön második házán halad át, í és óriási lehetőséget ad, hogy növelje üzleti presztízsét. Sze- relmi vágya beteljesedik. A hét végi szabad idejét használja teste karbantartására. Halak (H. 21—III. 20.) Pénzügyi sikereket tudhat magáénak. '* Kreatív tevékenysége és befektetése nagy anyagi haszonnal jár. * Most szilárd jövőt alapozhat meg. A bolygók csodálatos part- * * nerkapcsolatot jeleznek. y. Kos (III. 21-IV. 20.) A kihívásoknak mindenáron eleget akar -X > tenni. Az apró kritikákat ne vegye személye elleni támadásnak, ’ mert azzal mindent elronthat. Engedje szabadjára képzeletét, áb- • rándozzon. Élvezze a szenvedélyes szerelmet. Bika (IV. 21-V. 20.) Sikerélményben és elismerésben részesül, ami tovább fokozza munkakedvét. Magánéletében jelentős változásra számíthat. Tegyen meg mindent kapcsolata elmélyítése érdekében. > Ikrek (V. 21-VI. 21.) A Mars kedvezően sugározza be jegyét. Minden alkalmat ragadjon meg, hogy felhívja magára a figyelmet, tegye nélkülözhetetlenné magát. Egészsége miatt nincs oka aggodalomra. Kisebb megfázást gyógyteákkal, aszpirinnel meggyógyíthat. x Rák (VI. 22-VII. 22.) Mikulásra készülve lehetnek egy kicsit bőkezűbbek az átlagosnál a Rákok. Szeretteik és gyermekeik megérdemelnek valamilyen kedves ajándékot. Ha esetleg megtakarított pénzükhöz kell emiatt nyúlniuk, ne essenek kétségbe, mert ebben a hónapban még lesz alkalmuk tartalékaik ismételt v feltöltésére. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Problémája akad az egészségével. Még örülhet is, hogy a betegség a hét végére vette le a lábáról. Vegyen egy jó gyógyfürdőt és gyógynövényekből főzött teát. Utána úgy érzi, mintha kicserélték volna. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Ez a nfeíck kiváioan alkalmas kisebb- na."yCtb Vásárlásokra. Arra készüljön fel, hogy bármennyi pénzt visz is magával, kevésnek bizonyul. Otthon alaposan pihenje ki magát, mert kissé megviselte a sok utánjárás. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Egyik jó ismerőse vagy talán rokona tör borsot ma az orra alá. Próbálja ezt az esetet derűs szemlélettel megközelíteni, mert azzal, ha felizgatja magát, még semmi sem változik. A szerelemben a változékonyságot túlzásba vihetf. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Hajlamos arra, hogy túlhajszolja magát, erején felül vállal feladatokat. Ha fáradt, tartson néhány nap szünetet. Ügyeljen arra is, hogy munkahelyi gondjait ne vigye haza magával. A családi béke, a nyugalom mindig is fontos az * Ön otthonában. Holnapi Lapunkból Gyémántdiplomás tanító Hatvan éve, 1938-ban szerezte meg tanítói oklevelét Miskolcon Papp Győző, a szügyi általános iskola volt igazgatója. Az ezt igazoló gyémántdiplomát az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola adta ki számára azzal a megfogalmazással, hogy Papp Győző közmegbecsülésre méltóan teljesítette hivatását. Ebből az alkalomból köszöntötték volt igazgatójukat egykori kollégái, tanítványai a szügyi általános iskolában. 19* HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY? vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: 1 .1:.T] IT.I 8 II Mo ziműsor ■ Iliin Salgótarjáni Apolló, 15.30 és 17.45 órától: Mulan. Színes amerikai rajzfilm. 20.00 órától: A hazafi. Színes amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 órától: A hazafi. Színes amerikai film. 19.00 órától: Mulan. Színes amerikai rajzfilm. Balassagyarmati Madách, 13.30 (féláras!), 15.30 és 17.45 órától: Z, a hangya. Színes amerikai animációs film. 20.00 órától: Ryan közlegény megmentése. Színes amerikai háborús film. Kamaramozi, 17.00 órától: Ryan közlegény megmentése. 20.00 órától: Z, a hangya. Színes amerikai animációs film. Jobbágyi mozié i 8.0(1 órától: Maffia. Szjjass, szinkronizált amerikai filmvígjáték. ít December 2-i Renő nyerőszámok 1 5 6 13 14 15 17 22 29 34 38 44 45 55 57 60 62 70 78 79 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések December 4-én, pénteken 6-tól 14 óráig Pásztón és környékén; 6- tól 18 óráig Balassagyarmaton és környékén; 10-től 18 óráig Bátonyterenyén és környékén; 14- től 22 óráig Szécsényben és környékén, őrhalom és Endrefalva területein várható ellenőrzés. (pü) Ha Név A kőművesnek lánya született, akit Diánának kereszteltek el. Nekiáll kitölteni a személyi adatlapot, de elbizonytalanodik. Megkérdi a kollégáját.-Te, hogy kell azt írni, hogy Diána?- írd inkább azt, hogy sós- borszesz! Majomkodók Két majom ül a fán, egy okos és egy buta. Banánt esznek; a buta majom kibontja, és a banán belsejét eszi, az okos héjastól eszi.- Mi az? Te meg sem hámozod? - kérdezi a buta.-Minek? Úgy is tudom, hogy mi van benne! llolA Vendéglőben A vendég dühösen hívja a pincért.-Uram, én mazsolás kalácsot kértem, s ön olyat hozott, amiben egyetlen szem sincs!- Ugyan, mi ebben a furcsa? Hiszen a kürtőskalács- ban sincs kürtő! Golf Három angol hajótörött unatkozik egy lakatlan szigeten. Az egyikük megszólal.- Mi lenne, ha golfoznánk? Nem kell hozzá más, csak egy ütő, egy labda és egy lyuk. Nekem van egy ütőm. . -Nálam van egy labda - szól a másik.- Én pedig nem játszom - mondja a harmadik. KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 6.00, 7.00 Krónika. Sport. 7.30 Időjárás. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.30 Lapszemlfeldöjárás. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.05 Cigányfélóra. 11.35 Kö- köjszi és Bobojsza. 12.00 Déli krónika I9anv:~— ::rv ......— tv .m nyci mar IZ.OU lOI* vé nykönyv. 13.06 Vendég a háznál. 13.20 Babtista énekkar. 13.30 Bab- tista félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Téli könyvvásár '98.15.06 Parlamenti ütköző. 15.55 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika. 1620 Hasznos tudnivalók. 1625 Talpalá- való. 17.06 Magyarországról jövök. 18.00 Esi krónika. 19.06 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti családi mese. 19.40Téli könyvvásár '98. 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Részletek Koós János Jó így együtt című lemezéről. 2125 Fórum. 2155 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Szellemtörténetek. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó. 23.05 Hangversenymúzeum. 24.00 Hírek. Időjárás PETŐFI lentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Péntektől péntekig. 14.40 Poggyász. 15.00 Hírek. 1550 Natúr hét. 17.00 Hírek. 17.05 Apukám világa. 1829 Közlekedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. 19.03 Slágerlista. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 „Sors, nyiss nekem tért”. 20.30 Vadvirágok. 21.00 Hírek.. 21.03 Garázs. 21.30 „Füst a víz felett”. 22.00 Dzsesszkoncertek. 23.0OH^2--,..|y| tTV1 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dallamok. 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30 Hírek. Időjárás. 653 Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.33 Közlekedés. 7.38 Zöld(sport)reggel. 8.00 Petőfi-dél- előtt. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.05 Délelőtti terefere. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.09 Gondiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Sporthírek. 11.07 Szerencsefia. 11.52 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Biztonságban. 13.12 Sporthírek. 1320 Vízállásje5.50 Napkelte 9.30 Bor és hatalom 9.55 Gyöngyök 10.30 Szomszédok (ism.) 11.00 Erdőkerülő 11.30 A szerelem jogán 12.00 Déli harangszó 13.05 Szenzáció (13.) 14.00 Blues patikai. 14.30 A lényeg 15.00 Körzeti magazinok 16.00 Fűben-fában 16.30 Űrgammák (158.) 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Évgyűrűk 17.35 Téka 17.50 Ablak 18.45 Körzeti híradók 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Ally McBeal (23/6.) Az álom 20.45 Extrém koktél Különleges sportok 21.00 „Éjen a magyar!” 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.30 Kenó 22.35 X-akták (amerikai sorozat) 23.20 Borges történetei - A harmadik (spanyol sorozat - 3/3.) W 6.15 Aktuális (ism.) 6.40 Képes műsorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Világ-kép (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Szomszédok (ism.) 9.30 Kincsestár 11.00 Tanoda 12.00 Déli harangszó H O Art 11-*i cr.üv ricuura repríz 14.00 A gyűszűnyi erdő lakói 14.25 Bor és hatalom (ism.) 15.50 Repeta 17.40Tandori (portréfilm) 18.25 Alpok-Duna-Adria 18.50 Energiaábécé Meleg víz 19.00 Jelenségek az állatviJ1V„ 15.15 Acapulco-öböl 16.00 Kakuk! 16.25 A Szuper csapat (amerikai sorozat) 17.15 Gazdagok és szépek (303.) 17.40 Sunset Beach (65.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.25 Tények plusz 19.50 Szerencsekerék Joker 1QSK rwH- Munuu 22.00 Jó estét, Magyarország! 22.45 Szegélyes éjszakák Halálos emlékek (amerikai thriller) 0.45 Tények (ism.) A* 19.30 Mesetár 19.50 MC (ism.) 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Magyar Ház 20.55 Minden, ami zene 21.00 Szórvány - A diaszpórában élő magyarokról 21.30 Az olimpia nyara (német film, 1992) 22.55 Mélyvíz 23.45 AKT 24.00 Napbúcsúztató 11.55 VH1 (klipek) 15.55 Music Time (ismétlés) 16.40 A klinika (61.) 17.35 Robotzsaru (2.) A rendfenntartás jövqe 2/2. 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Walker, a texasi kopó Az árnyékos oldal 2/1. 21.00 Cherry 2000 (amerikai film) 22.45 Hír3 (ismétlés) 23.15 A klinika (ism.) 0.10 VH1 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.00 Jó reggelt Magyarországi 9.00 Csupa-csupa élet (298. rész) 9.30 Kakuk! (talkshow) 10.00 Satöbbi 10.30 Follow me 11.00 Kuk@c 11.30 Közvetlen ajánlat 12.20 Mila szupersztár 12.451001 amerikai 13.10 Mindent tudni akarok! 13.15 Családi kötelékek 13.40 Édes hármasban (francia vígjátéksor.) 14.10 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat - 35.) 14.50 Kedves nővérkék (93.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.05 Váltó (ismétlés) 9.40 Hulot úr közlekedik (francia film) 11.15 Az iszlám Magyarországon 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Lóverseny 12.35 Néptáncok 12.40 Lakáskulcs (ism.) 13.25 „Megidézett történelem" 13.45 Stúdióbeszélgetés a korszaknál 14.10 Maulbertsch Pinx 14.40 Stúdióbeszélgetés 15.05 Batsányi János: A látó 15.10 A jegyszedő 15.30 Pop-sa-rock 16.00 Miénk a tér 17.35 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Közép-európai magazin 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.00 Összkén 19.35 Jelenetek egy házasságból (6.) 20.25 Még egyszer 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Szökés Sobiborból (amerikai film) 23.40 Hiradó 23.55 Vers 24.00 „Nem dolgozom mindenkinek. Neked dolgozom." 0.35 A rejtett város (angol thriller) 10 SZÍ* tv 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box Classic 15.30 Csontritkulás elleni gerincjavító torna 16.15 Információs magazin 16.30 Sportműsor 18.30 Barkácsmagazin 19.00 Zenei hírzárlat 19.30 Mosómacik (42.) 20.00 Celeste (ism.) 21.00 Sportműsor ar 6.30 Fecsegő tipegők 7.00 Rocko 7.30 Clarissa 8.00 Music Box 15.30 Rocktükör 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Aaahhü! A szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Játszd újra... 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art 20.00 Poirot (4.) 21.00 Dilizsaruk (7.) 21.30 Mit les, Mr. Beadle s? (angol sorozat - 2.) 22.00 Alomsziget (20.) 23.00 Alak-Art (ism.) RTL KLUS 6.05 Varázslatos álmok (ism.) 6.30 Jó reggelt! 8.55 Receptklub 9.05 A fami, ahol élünk 10.00 Borostyán (34.) 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Bibliai kalandok 11.40 Barátok közt (ism.) 12.10 Time Trax (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Angyali érintés (14.) 14.20 Wow! Slágerlista 14.45 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók (197. rész) 16.30 A farm, ahol élünk 17.25100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Time Trax (32.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (59-60. rész) 20.00 Három férfi és egy bébi (amerikai vígjáték) 21.50 Híradó. Időjárás 22.05 Életveszélyben 23.05 RTL Night Klub (6.) 23.30 Fekete vipera... (24.) 0.05 Kiéhezve (11.) TARJÁNI TV 18.50 Szivárvány Sztár 19.20 Sport SFSKK - Albacomp kosárlabda-mérkőzés közv. felvételről 20.30 Biztos, ami biztos (amerikai akciófilm) NOGRAD MEGYEI t az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. UTD T A D Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Ó, RgriÁR SALGÓTARJÁN, SZÉOÉXY V/ . ■ ■ i-YU NAPILAPJA Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUV1HIR Húlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416-455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési éj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042