Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-04 / 284. szám

1998. december 4., péntek SZÉCSÉNY Lemondások után - Átmeneti időre szól a döntés Új elnök a Munkáspártnál (Folytatás az 1. oldalról) Szerdán ideiglenes megyei elnököt választott a nógrádi Munkáspárt, egyhangúan dön­töttek a kazári Urban Sándor mellett, a másik jelölt a salgó­tarjáni Nagy Attila volt. A me­gyei alelnök továbbra is Pa- tinszki Lajos. Február 6-án tartja országos kongresszusát a Mun­káspárt, ekkor, ugyanúgy, mint 1994-ben, az országos elnököt és három alelnökét a tagság vá­lasztja meg. A kongresszus után választják meg a megyei és vá­rosi elnököket, küldötteket, ak­kor lesz majd újabb megyei ve­zető' Nógrád megyében is. D. I. Évzáró összejövetelét tartotta a Salgótarjáni Polgári Kör Januárban: kisvasút Januárban a Tatárárok fej­lesztési elképzeléseiről esik szó a Salgótarjáni Polgári Kör új évi első összejövetelén. Erről is döntöttek a tagok az idei utolsó, szerdai megbeszé­lésen, amelyet dr. Horváth Ist­ván körelnök vezetett a József Attila Művelődési Központban. A megjelentek górcső alá vették a városban zajló társa­dalmi, gazdasági folyamato­kat, s megállapították, hogy még mindig nem körvonalazó­dott egy hosszú távú gazdaság- fejlesztési koncepció. Különö­sen az idegenforgalom terüle­tén érződik egy markáns ve­zérvonal hiánya. A tagság kéz­hez kapta a Salgótarjáni Lapok idei második számát, amely korlátozott számban ingyene­sen hozzáférhető a Nógrádi Történeti Múzeumban. A kör jövő év január 6-án tartja évin­dító összejövetelét, (németh) Szalagátvágás a „Közutasinduló” hangjaira Körforgalmú csomópont (Folytatás az I. oldalról) közúti csomópontot, amely hozzájárul a korszerű, bizton­ságosabb közúti közlekedés­hez. Örömét fejezte ki azért, hogy Rétság és környéke to­vább gazdagodott ezzel a léte­sítménnyel, ami - jelképesen szólva - közelebb hozza a kör­nyező országokat hazánkhoz, könnyebbé teszi a külföldi tőke beáramlását. A beszédeket kö­vetően a közutasok indulójának pattogó hangjai közepette vág­ták át a nemzetiszínű szalagot, s ezzel hivatalosan is átadták a forgalomnak a körforgalmi csomópontot. Sorstársak ünnepe Salgótarján - Télapó-ünnep­séget rendez pénteken délután Salgótarjánban a Május 1. út 70 szám alatt a Siketek és Nagyot­hallók Országos Szövetségének Nógrád Megyei Szervezete. Idős tagjaikhoz és fiatalabb sorstársaik gyermekeihez „ko­pogtat” be ezen a napon aján­dékcsomagjaival a Mikulás. Ajándék és műsor a gyerekeknek Palotás - A községben ma a Mikulás felkeres minden intézményt, hogy megajándékozza a gyerekeket. A Palotás Ifjúságáért Alapít­vány jóvoltából minden helybeli gyermek ajándékcsomagot kap. Az önkormányzat és a művelődési ház szervezésében pedig 13 órakor fővárosi művészek mutatnak be szórakoztató műsort. A nagy sikerű it i MIMMI a rimóci sportcsarnokban megtekinthető: 1998. december 4-én, 17 órától. ........—— —— Aj P ásztón, a volt ÁFÉSZ-áruházban: | 1998. december 4-én, 20 órától. Sztárvendégek: Korda György, Balázs Klári, Pataky Attila. Jegyek a sportcsarnokban és a helyszínen válthatók. Jön a Mikulás! Zabar - A községi művelődési házban az önkormányzat Miku­lása várja ma 16 órára a gyere­keket. Minden 14 éven aluli dé­ligyümölccsel megrakott aján­dékcsomagot kap. Horpács - A község saját ere­jéből és támogatók segítségével ma 17 órától Mikulás-estet ren­dez a községházán: a falu 30 gyermekkorú lakója édességet és könyvajándékot kap. Megyei Körkép BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. oldal Karácsonyra átköltöznek - Űj közösségi szállást adtak át Balassagyarmaton Korszerű, de már most is szűk (Folytatás az L oldalról) elhelyezett külföldiek száma is. A kialakult helyzet indo­kolttá tette, hogy egy nyolc­van személyt befogadó szál­lást hozzanak létre az igazga­tósághoz tartozó épületegyüt­tesen belül. A sorsuk intézé­sének idejére az ide elhelye­zett külföldieknek emberi kö­rülményeket kell biztosítani az itt-tartózkodás idejére, hi­szen a menekültek között fér­fiak, nők, gyermekek egy­aránt megtalálhatóak. Az új közösségi szálláson a nyolcvan férőhelyen máris 125 személyt kell elhelyezni. A frissen átadott szállás bete­lepítése természetesen fo­lyamatosan történik, így a karácsonyt már a világos, tiszta szobákban tölthetik mindazok, akiket sorsuk erre kényszerített. Ferencsik Pál ezredes (jobbra) átvágja a szalagot az avatáson fotó: rigó tibor P. A. Karitatív szervezetek és a salgótarjáni önkormányzat közös szeretetakciója Kitalált gondolatok, kitálalt ajándékok (Folytatás az 1. oldalról) A december 19-e minden bi­zonnyal ezúttal is a városi kará­csonyi készülés csúcsa lesz, hi­szen immár negyedik alka­lommal kerül megrendezésre a „Mi van a puttonyban?” elne­vezésű szórakoztató program, melynek fő mozgatója ezúttal is az ötletgazda MSZP-frakció. A képviselői alapból történt fel­ajánlásoknak, valamint vállal­kozók hozzájárulásának kö­szönhetően a városi sportcsar­nokban most is fellépnek a Ma­gyar Cirkusz és Varieté művé­szei 15 órától (az óvodások előtt) és 18 órától (az iskolások számára). Az ingyenesen meg­tekinthető műsor mellett termé­szetesen számos meglepetés várja a kerekeket. A minél szélesebb körű ajándékozási lehetőség érdekében folyama­tosan várják a felajánlásokat a puttonyba - amelybe már eddig is sok ajándékot rejtettek. Szin­tén ezen a napon lehet elhe­lyezni a sportcsarnokban felál­lított fenyőfa alá a gyermekek által megunt játékokat, s más, a hátrányos helyzetű családok számára még így is hasznosnak tekinthető ajándékokat. December 19-én a Nógrád táncegyüttes tartja karácsonyi gáláját a József Attila Művelő­dési Központban. December 22-én a Vöröske­reszt aktivistái osztanak cso­magokat nagycsaládosoknak és egyedülállóknak, a Máltai Sze­retetszolgálat pedig a város női és férfi hajléktalanszállóján ajándékozza meg az ottlakókat, illetve a szeretetszolgálat a rá­szoruló családoknak 150 cso­magot szállít ki. Szintén 22-én már-már „élesben” lehet részt venni a szenteste hangulatában a Gagarin Általános Iskolában, ahol a résztvevők együtt süt- nek-főznek, együtt díszítik fel a karácsonyfát, s helyeznek el alá ajándékokat. A Szent Lázár Lovagrend 300 hátrányos helyzetű óvodást és ugyanennyi általános isko­lást ajándékoz meg az iskolá­ban. A szenteste hangulatát a KiViSzi és a Tempress művé­szeti csoportok segítségével idézik meg a rendezők. Ugyan­csak december 22-én a Szent Lázár Lovagrend 15 órától me­leg ételt oszt az arra rászoru­lóknak az Erzsébet téren. * A korában jelzetthez képest már december 5-én hajnalban elindul Ukrajna magyarok lakta négy te­lepülésére Salgótarjánból az a segélyszállítmány, amely egye­bek között 400 árvízkárosult gyermeknek juttat el a mikulási édesség mellett meleg dzsekiket és lábbeliket. A gyorssegélyt egy 5 tonnás teherautó és 3 mikro­busz szállítja Bezovics Lajos irányításával. B. M. Üzleti reggeli - A piacbővítésben nélkülözhetetlenek a tanúsító házak Minőségbiztosítás az önkormányzatoknál A Világbanknak 30 tanúsító háza van, Magyarországon 12 működik. A vevő dönti el, hogy olyan cégtől vásárol, vagy sem, amelyik rendelkezik az ISO 9001-es rendszerrel, mely a Nem­zetközi Szabványügyi Szervezet előírásaira épül, eurokonform. Piacszervezésben, -bővítésben előnyt jelent az előbb említett okmány, sőt sok helyen köte­lező a megléte. 1993-ban a volt szocialista országok közül az előbbiek alkalmazásában az el­sők voltunk, mára megelőzött bennünket Csehország. Az Eu­rópai Unióhoz való csatlako­zásnál elmaradhatatlan köve­telmény nemcsak a gyártásban, szolgáltatásban, hanem az ál­lamigazgatásban is. A jegyzők­nek 2001-ben angolul vagy franciául, esetleg mindkét nyelven kell beszélniük. Az idegen nyelvek tudása meghatározó a brüsszeli köz­pontban való tárgyaláshoz is - mondta többi között tegnap Salgótarjánban, az MTESZ ál­tal szervezett minőségügyi üz­leti reggelin, az MTESZ Tech­nika Házában Kormány Tamás, a Minőségért Alapítvány ügy­vezető igazgatója „A minőség- biztosítás a gyártói, szolgálta­tási és polgármesteri hivatali szervezeteknél” című előadás kapcsán. Felsorolta, milyen pá­lyázati lehetőségek vannak a gazdaságfejlesztési és a kör­nyezetvédelmi alapoknál, majd válaszolt a kérdésekre. Szegner László , az MTESZ-központ szakmai igazgatója az EU-kö- vetelményekre való felkészülés segítése kapcsán a szakmai in­formációval, a számítógép­használói igazolvány megszer­zésével, a műszaki fejlesztés­ben rejlő lehetőségek segítésé­vel, információs pultok megho­nosításával foglalkozott. Az MTESZ 42 egyesület szövetsége, s százezer szakem­bert tömörít. Hazánkban jelen­leg 420 euromémöki diplomá­val rendelkező szakember van. V. K. Ezerötszázféle tejtermékkel, 350-féle húskészítménnyel, diszkontáron Új raktáráruház nyűt Salgótarjánban Kinőtte Rákóczi úti raktárbá­zisát a Palóc Nagykereske­delmi Kft., s ezért elengedhe­tetlen volt a bővítése. Az épülő Mol-töItőállomás és a társaság között megvásárolt „szűz terü­leten” egy régi épületet is örö­költ a Palóc Nagyker. Itt nyi­tották meg új raktáráruházu­kat, s egyben mintaboltjukat.-A raktárral együtt ugyanis a telephelyen megnyitott régi min­taboltunk is kicsinek bizonyult - meséli Varga Sándomé ügyve­zető igazgató. - Ezért elhatároztuk, hogy a területtel megvásárolt épü­letet átalakítjuk, s valódi raktár- áruházként működtetjük. Két hó­nap alatt történt meg az átalakítás, egy 50 milliós projekt részeként. A tegnap reggel 6-kor megnyílt áruház 400 négyzetméteren mint­egy 20 milliós árukészletet kínál, köztük 700-at(!) akciós áron. A bőséges választékot is felülmúlja, hogy itt 1500-féle tejtermékkel, s mintegy 350-féle csomagolt hús­készítménnyel találkozhat a lakos­ság, de a kiskereskedő is.- Ez az első boltunk, ahol vo­nalkódos készletnyilvántartást és -értékesítést vezettünk be, ami lehetővé teszi a kiskereskedők nagykereskedelmi áron történő kiszolgálását is. A régi minta­boltban nem volt hűtőpult, itt vi­szont 9 méteres hűtősor található, illetve egy 30 négyzetméteres mélyhűtőkamra is az áru szak­szerű elhelyezését szolgálja. Az új raktáráruház a régihez ké­pest öt fővel nagyobb létszámmal üzemel. A cégvezetés elsősorban fiatal munkaerőt vett fel, akik - ki­tanulva a bolt üzemmenetét ma­gas fokú szakmai képzés után más boltokban irányítói feladatokat is elláthatnak. A Rákóczi úti Palóc Nagyker raktáráruház hétköznap 6- tól 18 óráig, szombaton délig, vasárnap pedig - s ez is újdonság ­7- től 12-ig tart nyitva. Az autósok részére 30 férőhelyes parkolót ala­kítottak ki. T. N. L. a TARJAN SZALONBAN december 5-6-án, 9-17 óráig, A Daewoo Matiz kipróbálható és megrendelhető már 1453 000 Ft-tól! Salgótarján, Alkotmány út 9. T.: 32/316-133 MOTOR

Next

/
Thumbnails
Contents