Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-03 / 283. szám

2. oldal 1998. december 3., csütörtök Pásztó És Környéke Mikulás Tárcsán Erdőtarcsán a Mikulás de- cembCT 5-ói keresi fej a község .iívcriheioit ál filu- házban. Puttonyában min­denkinek visz ajándékot. A délután 15-19 óráig tartó Mikulás-ünnepséget a helyi szabadidő-társaság szervezi. Délután játékos vetélkedő­vel mérik össze tudásukat a jelentkezők. Az ajándékok költségét az önkormányzat és a vállalkozók fedezik. Számára nincs cigánykérdés - Űj védőnő Szirákon Hivatás és család Kell az emberek bizalma Káliói kollégámtól tudtam meg, hogy Szirákon több éve nincs betöltve a körzeti védő­női állás, pedig lakást is bizto­sítanának a jelentkezőnek. Szirákról annyi ismeretem volt, hogy nagyon szép a kas­télya. Az előző polgármester­rel történt „háztűznéző” so­rán megismertem a telepü­lést. A környék nagyon szép, patinája van, az önkormány­zat ingatlanjai viszont lakha­tatlanok. Már az elején kije­lentettem: számomra nem lé­tezik cigánykérdés! Azóta bebizonyosodott, hogy hasonlóan gondolkodik erről dr. Giricz András házior­vos, akit nemrég választottak meg a település polgármesteré­nek, valamint nagy segítőtár­sunk, a jegyző asszony is. Ez az alapállásunk. Azt viszont nem hallgathatom el, hogy a község piszkos, koszos, szemetes. Le­het, hogy tíz évembe kerül, amíg a szemléleten változtatni tudok, tudunk, de nem lehet lemondani erről - közli első, legszembetű­nőbb benyomásait Bakonyi Emília körzeti (Szirák-Bér) vé­dőnő, aki szerényen próbálta elhá­rítani érdeklődésünket: „csak” a hivatását végzi. Hosszú utat tett meg, míg elju­tott az egykori járási székhelyre. Harminc évvel ezelőtt Nyíregyhá­zán kezdte pályafutását, majd Borsodba került, onnan a Heves megyei Bogácsra. Ezután a távoli Vas megye következett, majd a napfényes Balaton környéke, Keszthely, aztán újból Nyíregy­háza. Mindegyik változást kény­szerű lakásgondok, vele járó elle­hetetlenülő helyzetek okozták. Tanári diplomával 13 évig ifjúsági védőnőként tevékenykedett.- A szakma minden csínját-bín- ját falun lehet megtanulni - állítja, majd hozzáfűzi: az eredményes munkában meghatározó szerepe van az emberi bizalomnak. Töb­ben is bejönnek a szépen kialakí­tott egészségházba, s gyakran ér­deklődnek barátságosan: hogy érzi magát, védőnő, megszokta ná­lunk? Azok kérdezik, akiknél még nem is jártam. Látja, ez nekem na­gyon jólesik. Mert egyik felem a családoké, a másik a hivatásé, a kettő együtt én vagyok.- Közismert, hogy vannak cigányok, akik a nekik nem tet­sző megnyilatkozáskor hirtelen haragra gerjednek, s hamar életveszélyesen megfenyegetik az embert.- Senki nem fenyegetett meg, senkitől sem félek. Dol­gozni jöttem ide. A gyerekek bevonásával, a pedagógusok segítségével szeretném meg­nyerni a szülőket az alapvető egészségügyi követelmények betartására akár otthon, akár a község tisztasága érdekében. Ha lehetőséget kapok, akkor az abortusszal kapcsolatban a megelőzést szolgáló szemléle­tet kívánom formálni. Határo­zottan állítom: egyetlen asz- szony sem akar ölni. Pillanatnyi kényszerhelyzetben van. De ne legyen! Ehhez az is kell, hogy sok és helyes információval rendelkezzenek, főleg a 14-20 éves lányok, asszonyok. Nekik a lehetséges legjobb megoldás kiválasztásában kívánok segí­teni. A községben ebben az esz­tendőben eddig 20 csecsemő született. Nyolc a várandós kismama. Rövid idő alatt ta­pasztaltam, hogy a nehéz hely­zetben lévő családoknak az ugyancsak nehéz helyzetben lévők segítenek, méghozzá a gyerekek érdekében. Amikor az apa elissza a kis jövedelmét, akkor mások befogadják a ki­szolgáltatott gyerekeket. A védőnő szerint munkájá­hoz folyamatosan meg kell újulni, tudását bővíteni, mert nem lehet megállni. V. K. Amikor itthon vagyok, nyitva az ajtóm - Százmilliós örökség - Gyarapodott a község Petárda robbant a polgármester portáján Egyházasdengelegen szeretik a közösségi programokat Valószínű, vannak, akik még nem egészen érzik - mert napi gondjaik megoldása, életfeltéte­leik megteremtése, s egyéb más dolgok elterelik figyelmüket hogy a fejlesztés, beruházás, gyarapodás elsősorban értük, gyermekeikért, unokáikért tör­ténik. A nemrég lezajlott önkormány­zati választáson 18 pluszszavazat­tal harmadszorra is az eddigi pol­gármestert, Kovács Tibort vá­lasztották meg Egyházasdengeleg választópolgárai négy évre a köz­ség első számú vezetőjének Bacsa István másik jelölttel szemben.- Milyen örökséget hagyott a községre, illetve magára a pol­gármester úr?-Az önkormányzati választá­soknál a rám szavazó lakosság bi­zonyára méltányolta az elmúlt nyolc évet. A két ciklusban száz­millió forint értékű beruházással, fejlesztéssel gyarapodott közsé­günk, a lakosság közreműködésé­vel. Az egészséges ivóvíz ma már nem újdonság, pedig évtizedekig szóba se jöhetett volna. A laká­sokban meghonosodó gáz egy csapásra kulturáltabb életkörül­ményeket teremtett. A telefon pe­dig a külvilággal jelent közvetlen kapcsolatot. A jelen és a jövő ge­nerációjának új óvodát építettünk, az új orvosi rendelőben 1998-tól naponta fogadja a háziorvos a gyógyulni vágyókat. Megemlítem a Sport utcát, amelynek egy része teljesen földes volt, most új útbur­kolatot kapott. A legutóbbi válasz­tási programunkban vállaltakat az utolsó betűig teljesítettem, illetve teljesítette a képviselő-testület.-Hallottunk arról, hogy nem sokkal a választási jegyzőkönyv lezárása után önnel és családjával szemben atrocitás történt. Miért?- A garázsunk elé pezsgős­üveget, az udvarunkba petárdát dobtak helyi húsz-huszonéves fia­talok, lehettek tízen, tizenketten. Félelmet akartak gyakorolni a csa­ládra. A rendőrség rögzítette a té­nyeket, jegyzőkönyvet vettek fel. Az esemény vegyes érzést váltott ki belőlem. Azóta megszűnt az akkori pillanatnyi félelem. Több mint egy hónap telt el.- Folytassuk azzal, hogy a megválasztott képviselő-testület mivel kívánja gyarapítani a közsé­get a következő négy évben?-Nyolc fő tennivaló körül csoportosítottuk a jórészt fiatalok jelenét, jövőjét tovább gyarapító, szolgáló feladatokat. Még nem tudjuk, hogy az új kormány mi­lyen feltételeket, lehetőségeket te­remt számunkra. Ettől függetlenül első helyen szerepel a járdaépítés, felújítás. Ahol szükség lesz rá, ott felújítjuk, másutt újakat építünk 3,5 kilométer hosszban. A másik tennivaló nagy erőpróbát jelent. Három településsel közösen kí­vánjuk létrehozni szennyvízháló­zatunkat, ha... Hitelben nem sza­bad gondolkodnunk. Ez a testület álláspontja is. Legalább olyan költségigényes a belterületi csapa­dékvíz-hálózat rendbetétele, mint a szennyvízhálózat kiépítése. Megvalósításához pályázat útján szeretnénk anyagi támogatást sze­rezni a Nógrád Megyei Területfej­lesztési Tanácstól.- Mik szerepelnek a „kisebb" tennivalók között?- A kultúrház faluházzá történő átalakítása, ahol az ismeretteijesz- tés, a különböző rendezvények kapnának helyet. Támogatjuk a szabad idő helyes eltöltését célzó kezdeményezéseket, a fiatalok if­júsági szervezetének létrehozását, a hagyományoknak megfelelően megrendezzük a borversenyt.- Kikre számít a testület a je­lent és jövőt egyformán szolgáló program megvalósításában ?-A falu egészére, a katolikus plébánosra, a fiatal evangélikus lelkészére, minden jóakaratú pol­gárra. Amikor itthon vagyok, aj­tóm továbbra is nyitva áll min­denki előtt. venesz Gyarapodó falvak - Útépítések, -felújítások, fűtéskorszerűsítés, számítógépek az iskolának Mire futja a kapott pénzből? Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Szarvasgede, Ecseg, Csécse, Kozárd, Buják és Bér ön­kormányzatai 1994-96 között valósították meg községeik földgázellátását. A beruházás finanszírozása a társult önkormányzatok többségét igen nehéz helyzetbe hozta, mivel csak jelentős hitelekkel tudták a kivitelezést megoldani. Az ön- kormányzatok ezért a gázközmű- vágyon értékesítése mellett dön­Kovács József, Szurdokpüs­pöki polgármestere elmondta: mi­vel a beruházás 23 százalékos ál­lami támogatással épült, a gáz- közművagyon értékesítéséből be­folyt összegeknek egy részét a ha­tályos jogszabályok szerint infra­strukturális fejlesztésekre, illetve hiteltörlesztésekre fordították, és csak az ezután maradó összeggel rendelkezhetnek szabadon az ön- kormányzatok. Moravcsik Fe­rencied, Ecseg polgármesterétől szerűsítést, ugyancsak az utóbbi vizesblokkját újították fel s a ko­rábban felvett hitelt törlesztik a kapott pénzből. Csécse önkormányzata tartalé­kolja a gázközművagyon értékesí­téséből származó forintjait a tele­pülés szennyvízhálózatának terve­zési-építési munkálataira - tudtuk meg Barna István polgármester­től. Hasonlóan tervezik Jobbágyi­ban is, ahol 2000-ben szeretnék megvalósítani a szennyvízberuhá­László polgármester. Bujákon el­végezték az iskola és az óvoda fű­téskorszerűsítését, erről Patkós István polgármester beszélt. To­vábbiakban elmondta: a drága villany- helyett gázkazánokat szereltek fel. Bővítették az is­kola számítógépparkját és ha­sonló berendezést kapott a tele­pülés polgármesteri hivatala is. Idén 2 új utat építettek és 5 ré­gebbit korszerűsítettek a szak­emberek. Itt is, mint több más te­Török István bujáki igazgató mutatja az új gázkazánokat A bujáki általános iskola konyhája a korszerűsítés után töttek. A majdnem kétéves tárgya­lássorozat eredményeként idén si­került az üzletet nyélbe ütni. megtudtuk, hogy az útfelújítások mellett az iskolában és az idősek klubjában végezték el a fűtéskor­zást. A pénz kisebb részéből futja csak út- és járdafelújításra - mondta érdeklődésünkre Majoros lepülésen a gázberuházáshoz felvett hitel törlesztésére szánják a kapott pénz egy részét. Amikor a lovászfiúnak oka van ünnepelni - Tizennégy éves korától foglalkozik a lovakkal Elléskor kancacsikó jön a világra Hesz Mihály, a fiatal lovász és barátja, „Ivánka” Röviden Műszaki átadás Kálló - November 27-én műszaki átadás keretében a megrendelő önkormányzat átvette az Egri Közúti Rt.- től a felújított Zrínyi, Hu­nyadi és Árpád utcát. A ha­táridőre, jó minőségben el­végzett munkáért csaknem 6,7 milliót fizetett ki az ön- kormányzat. Idősek karácsonya Csécse - December 17-én délután tartják az idősek kará­csonyát a községi művelődési házban. Régi hagyomány, hogy a település önkormány­zata ajándékcsomaggal, az ál­talános iskola diákjai pedig zenés, irodalmi műsorral ked­veskednek az időseknek. Hesz Mihály személyében két hete új lovásza van a béri Bio­kaptár Szövetkezet ígéretesen gyarapodó tenyészetének. A 30. évét taposó, Verőcemaros­ról származó legény 14 éves korától foglalkozik a lovakkal. Mind mondja: elég csak rájuk nézni. Mozgásukra, tartásukra, s máris érthető, honnan a szere­lem. Azóta az ország számos is­tállójában ápolta, gondozta, ne­velte és tanította a nemes jó­szágot. A béri szoba falán dí­szelgő oklevelek is tanúsítják, a gyakorlat mellé, elméleti isme­reteket is összegyűjtött. Szoba? Inkább legénytanya a lovász pihenőhelye, ahol az öreg tévé, recsegő zenemasina mellett jól megférnek a nyergek, s ahol képek helyett javításra váró szerszámok, istrángok, kötőfé­kek lógnak a falon. Miska mondja: szabad kezet kapott a vezetéstől. Az eddigi­nél jobban szeretne foglal­kozni a lovakkal: már futószá­razza az oktatólovakat, s a fo­gatba is szoktatja őket. Télen reggel fél nyolckor kezdődik a ganéjzással, ápolással, etetés­sel, aztán délután, este újra. Nyáron a hajnal már az istál­lóban találja. Mondja, mire a vendég jön, ragyognia kell mindennek, puccban állni a lónak. Olyankor a lovász is fé­nyes lovaglócsizmát, hozzá nadrágot húz. így volt ez min­denhol, Béren sem lesz más­ként - állítja... Télen a nyereg­takarítás, szerszámok javítása van soron. De a sorrend fon­tos, semmit nem lehet ki­hagyni az ápolás, gondozás menetéből. Mihály karácsony­kor sem megy haza, a szilvesz­tert is itt köszönti az istálló kö­zelében, mert a lovak nem várnak. Egyébként is, számára egyik legnagyobb ünnep, ami­kor ellés van, s egészséges kancacsikó jön a világra. A lo­vak meg is hálálják a gondos­kodást, messziről felismerik a gazda hangját, odaporoszkál- nak hozzá hívó szavára.- Izmi, Izmike gyere ide ki­csi szívem, gyere, gyere - kis- csikó Iván, Ivánka... S két „dalia” fújtat, prüsz­kölve tűnik elő a ködből, vág­tatnak fel a domboldalon, át­suhannak a csípős villanypász­tor fölött, s cövekként állnak meg a lovász előtt, mintha mondanák: kicsi gazdám hív­tál, itt vagyunk... -szgys-

Next

/
Thumbnails
Contents