Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)
1998-12-23 / 300. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép Méltányos tiszteletdíjért tevékenykedik a faluért a verebélyi polgármester asszony Vallja, hogy semmi sem lehetetlen Októberben Mátraverebély is új polgármestert kapott a munkáspárti színekben induló Bakonyi Józsefné személyében. A polgármester asszony határozott, ég a munkavágytól, de vajon föl tudja-e majd lendíteni tespedt- ségéből azt a kis mátraaljai falut?- Néhány hónapja gondolta volna-e, hogy 1998. októberében önt választják meg Mátraverebély polgármesterének?- Nem is mertem arra gondolni, hogy ez év október 18- án engem a falu elsöprő többséggel polgármesternek választ. Az év elején volt egy nagyon súlyos autóbalesetem, amikor is a halálból jöttem vissza. Szinte arra sem mertem gondolni, hogy valaha fölépülök, nem még arra, hogy polgármester leszek.-Milyen érzés polgármesternek lenni?-Vegyes, talán inkább felemelő. Amikor egyértelmű volt már, hogy polgármesternek választott a falu, nem hittem el. Nyolc induló közül persze magamat is esélyesnek tartottam, de csak annyira, mint a többi társamat. Ál- möhlban sem gondoltam, hogy ilyen elsöprő SZavazatfölény- nyel fogok majd nyerni. Jó érzés, hogy a magyar-történelem szakos lányom és a közgazdász-jogász fiam büszke lehet rám, ugyanúgy, mint én is rájuk. Alapítványt támogat — Ön visszautasította a polgármesteri fizetést és csak egy méltányos tiszteletdíj fejében tevékenykedik a falu érdekében.- Valóban. De ez a méltányos tiszteletdíj sem az enyém. Létrehoztam egy alapítványt a hatvani kórház támogatására, s erre megy el a tiszteletdíjam jelentős százaléka. A megmaradó néhány százalék sem az enyém. Az utolsó forintig szétosztom a faluban tevékenykedő szervezetek, egyesületek között. így gyakorlatilag semmi hasznom a polgármesterségből. De nem bánom, mert imádom csinálni, s gőzerővel azon vagyok, hogy föllendítsem a községet, amit a polgárok rám bíztak. A bűnös bűnhődjön- Gondolom, hogy önnek is vannak tervei a jövőt illetően. Melyek ezek?-Annak idején, mikor az alakuló testületi ülésen elmondtam a munkaprogramomat, utaltam főbb teendőimre. Mindenekelőtt a fejlesztési elképzelésekről, gázbevezetésről szóltam, szennyvízcsatorna-hálózat kiterjesztéséről. Ugyanakkor sajnos, azt is tudjuk, hogy Verebélyben a vagyon- és személyvédelem, a közbiztonság nem megfelelő színvonalú. Megyénkben az egyik legfertőzöttebb bűnügyi terület Mátraverebély. Ebből adódóan adott is a feladat, hogy a falu személy- és vagyonvédelmét minél előbb meg kell oldani. Szeretném elérni azt, hogy aki valóban árt a másiknak, lop, csal vagy egyéb bűncselekményt követ el, az megkapja méltó büntetését, a lehető leghamarabb, és ne bújhasson ki a felelősségre vonás alól. A gáz bevezetése, a szennyvíz elvezetése és a bűnözés megfékezése mellett még rengeteg elképzelésem van, hogy mit lehetne tenni a falu érdekében. Szavak helyett inkább majd tettekkel cselekszem. Egy biztos: nem riadok vissza semmitől!- Tudna valamit tenni annak érdekében, hogy munkahelyeket teremtsen a községben élő munkanélküliek számára ?- Természetesen! Szeretnék összehívni egy falugyűlést, ahová meghívnék néhány előadót - pl. az adóhivataltól -, a faluban lévő munkanélkülieket valamint vállalkozókat és természetesen mindenkit, akit érdekel ez a téma. Ezen a gyűlésen a munkahelyek teremtéséről, anyagij adóvonzatáról lenne szó. Én azt mondom, hogy semmi nem lehetetlen. Minden csak akarat, fellépés és elszántság kérdése. Tavasz kezdetével több mint valószínű, hogy az első lépésként a megműveletlen községi területeket meg fogjuk műveltetni és ezzel nem csak munkahelyeket teremtünk, hanem megtermeljük mindazt, amit csak lehetséges a községben működő két konyha részére. Segédmunkásként kezdte- Hol végezte iskoláit? Milyen bizonyítványokkal, oklevelekkel dicsekedhet?-Elvégeztem négy elemit és négy polgárit, majd két év irodai-kereskedelmi szakiskola után 16 évesen dolgozni kezdtem. Segédmunkásként kezdtem, majd egyre feljebb kerültem a ranglétrán, Négy évet jártam Salgótarjánban a közgazda- sági technikum pénzügyi tagozatára, tehát pénzügyi tagozaton érettségiztem. Ezt követően négy évet jártam pénzügyi és számviteli vonalon, amelyet ismét négy év tanulás követett, melynek elvégzése után okleveles könyvvizsgáló lettem. Aki teheti, tanuljon! Úgy gondoltam, hogy a tanulásból soha nem elég és ezért is mentem el ezután árszakértőnek. Ekkor a Csepel Művek Qualital Vállalatánál dolgoztam, mint árfelelős. A vállalat iskolázott be, s így árszakértő is lettem. Majd jött az új adórendszer Magyarországon, bevezetésre került az áfa és a személyi jövedelemadó. Ebből adódik, hogy adótanácsadói oklevelet, illetve adószakértői végzettséget is szereztem. Közben igazságügyi könyv- szakértőnek nevezett ki a Nógrád Megyei Bíróság akkori elnöke, dr. Kovács László. 1974 óta az igazságügyi szerveknek dolgozom, jelenleg már igazságügyi könyv- és adószakértő vagyok, pénzintézeti és költségvetési minősítő szakember is. Egész életem a tanulással ment el. S végül üzenném mindenkinek, hogy aki csak teheti tanuljon! Mert a tanulást senki nem veszi el az embertől! (Fissza) PÁSZTÓ 1998. december 23., szerda Balassagyarmat jogilag is a „Legbátrabb Város” Nagy ünnepre készül 1999. január 29-én első ízben nyílik lehetőség arra, hogy Balassagyarmat és környéke az egész ország előtt bemutatkozzék és tudatosítsa, mit köszönhet a nemzet ennek az Ipoly menti városnak és környéke lakosságának, amikor hazafias érzésektől indíttatva, nyolcvan évvel ezelőtt, a területére jogellenesen bevonult és terjeszkedni akaró hadüzenet nélküli megszállókat hősi, fegyveres küzdelem után akként győzte le, hogy többek között az Ipoly- tól Vácig terjedő terület ma is magyar hazához tartozónak mondhatja magát. Ezért ez a dátum a magyar nemzet történetének is kiemelkedő eseményét, szép példáját jelzi örök időkre. Ezért a nemzetmentő munkáért használta eddig a város - de csak szokásjogilag - a Legbátrabb Város, latinul: Ci- vitas Fortissima nevet. 1998-ban sikerült elérnie a város önkormányzatának, hogy már jogilag -jogszabályban rögzítve - használhatja az őt megillető Civitas Fortimissima nevet. Tudnunk kell, hogy nyolcvan évvel ezelőtt, az akkori zavaros politika a magyar és cseh népet egymásnak ugrasztottá, halálos ellenségeskedés lett úrrá, de a józan ész a régi barátság erősebbnek bizonyult. Ma már a két nemzet meleg baráti kapcsolatban és szere- tetben él egymással, amit megtartani kíván. Végiggondolva az akkori időket, látnunk kell, hogy idegen hatalmak érdekében sikerült területszerző harcokra ösztönözni cseh barátainkat, akik megtévesztve, hazánk földjét kísérelték meg tervük szerint jóval nagyobb területtel okku- pálni, mint amit a későbbi trianoni békeparancs ránk kény- szerített. Am területmentő harcaink a mindkét oldalon elesett hőseink pusztulása ellenére, ma békésen kívánunk együtt, közösen bejutni az Európai Unióba. Ezt a célt a Civitas Fortissima Kör szeretné a város akarataként mindennapi életében is szorgalmazni. A legközelebbi január 29-ét Balassagyarmat és környéke ezután nem csak a szokásos visszaemlékezés napjának tekinti, hanem ez lesz egy új évezred beindító állomása Civitas Fortissima életében. Az új idők gyermeke büszkén gondolhat majd a város nagy harcára, az elesett hősökre, akiknek áldozatos önfeláldozása nélkül a palóc vidék idegen lenne. Erősíteni fogja őt hite és hazaszeretete, világosabb lesz előtte a nemzetfenntartó életcél, a hagyományok megőrzésének szükségessége, a nyelv tisztaságának, az erkölcsi életnek ápolása, a szomszéd népekkel való barátság fenntartása, mert nekik kell megtalálni a helyes utat e bűnnel átitatott világban is. Nagyon reméljük, hogy az önkormányzat előkészítő munkájában, a televízió, rádió, sajtó, a sok hírforrás a város lakóival együtt olyan segítséget nyújtanak, hogy támogatásukkal a Civitas Fortissima neve végre méltó helyet kaphat azok között a magyar települések között, amelyekre büszkén tekint minden igaz magyar. Kamarás József a Civitas Fortissima Kör örökös díszelnöke Ünnepi koncert - A Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar a minap, a Népjóléti Képzési Központban tartotta hagyományos évzáró hangversenyét Torják Vilmos vezényletével. Közreműködött a Kodály Zoltán Általános Iskola kórusa. fotó: gyurián tibor Egy természetgyógyász karácsony előtti tanácsai testnek és léleknek Böjtnap, szeretet, „szívtea” Bölcs eleink Ádám Éva napján - azaz december 24-én, böjtöt tartottak. „Karácsony böjtjé”-nek vagy „karácsony szenvedője”-nek nevezték. Tartsunk mi is gyümölcsnapot, léböjt napot, amit egész évben, hetente egyszer megismételünk! A népi szokások rendje szerint a fokhagyma, az alma, a méz, a lencse, diós és mákos tészta, a sült tök, a bab részét alkotta a karácsonyi vacsorának. Az Alföldön a Luca estéjén elvetett búzát amikor kizöl- dült egymásnak küldik ajándékként és a karácsonyi asztalra teszik, mint a megújulás szimbólumát. Ollóval levágva növekvő csírájából kikelt zöldet, az 5-8 centis búzafüvet összekeverjük, s turmixolva főzelékbe, müzlihez, olajos kenyérre szórhatjuk. Élénkítő, regeneráló, gyógyító ital! Lelkűnkkel is foglalkozzunk. A természetes élet megvalósításának kezdete, az eszménykép megszilárdításának hónapja legyen a Nyilas hónap, a december. A tudatosság, az igazságtudat, a látás, a megvilágosodás, a tisztánlátás, a megbocsátás, a szeretet álljon szemben ellentéteivel. Időseknek és „gyengébb” szívűeknek, egy „szívtea” receptjét is ajánlom az óvatos séták mellé. Egy tetézett evőkanálnyi galagonyabogyót negyed liter forrásban lévő vízben 5 percig forralunk, majd 20 percig lefödve állni hagyjuk. Szűrés után mézzel édesítjük. Fokozza a gyenge szív működését, lassítja a gyors szívverést, szabályozza a ritmuszavart. Naponta többször iható. Pozitív mondatokkal is küzdhetünk a téli depresszió ellen: „Ha úgy érzed, senkid sincsen, / Ha már semmi remény nincsen, / Ha összedőlt már minden vár, / Ne hidd azt, hogy nincs tovább!” Szanyi Jánosné Gyógyír Környezetés Életvédő Egyesület A NÓGRÁD VOLÁN RT. TÁJÉKOZTATÓJA 1998. december 24-én ■ karácsonyeste • az alábbi járatok forgalmát szüneteltetjük: /iáratszám INDULÁSI ÉRKEZÉSI állomás idő állomás idő mm2 Salgótarján 16.00 Budapest 17.55 1020/17 Budapest 20.30 Salgótarján 22.25 3015/60 Tótújfalu 16.55 Salgótarján 18.05 3015/51 Salgótarján 20.30 Szilaspogony 21.40 3024/24 Bárna 17.50 Salgótarján 18.20 3024/29 Salgótarján 20.20 Bárna 20.50 f 3030/64 Mátranovák 17.45 Salgótarján 18.25 3034/9 Salgótarján 20.20 Mátraballa 21.40 3045/63 Salgótarján 20.30 Mizserfa 21.20 3051/48 Mátraalmás 17.55 Salgótarján 18.55 3051/27 Salgótarján 19.00 Mátraalmás 20.00 3070/53 Salgótarján 20.30 Kisbárkány 21.15 3075/48 Szécsény (N.-megyeren át) 17.20 Salgótarján 18.15 ! 3075/49 Salgótarján 20.25 Magyargéc 21.05 3075/77 Benczúrfalva 17.05 Szécsény 17.15 3080/97 Salgótarján 19.40 Balassagyarmat 21.00 3080/93 Salgótarján 18.45 Balassagyarmat 20.00 3084/56 Balassagyarmat 21.10 Szécsény 21.33 3090/92 Ipolytamóc 18.35 Salgótarján 19.25 : 3090/93 Salgótarján 20.35 Ipolytarnóc 21.25 3092/66 Etes 19.05 Salgótarján 19.35 3092/67 Salgótarján 20.20 Etes 20.50 3094/38 Karancsberény 19.05 Salgótarján 19.30 3094/45 Salgótarján 20.30 Karancsberény 20.55 3200/28 Mátraszőlős 18.15 Pásztó 18.30 3200/31 Pásztó 19.20 Mátraszőlős 19.40 1 3355/34 Hollókő 19.00 Szécsény 19.30 í 3355/31 Szécsény 20.35 Hollókő 21.05 1 3365/63 Szécsény 18.35 Nógrádsipek 19.00 S Bátonyterenye, Salgótarján helyt járati forgalma 18.00 órától szünetel. Az alábbi járatok forgalmát módosítjuk, korlátozzuk: 1010/113 Budapest 14.35 Balassagyarmatig közi. 16.25 1 3034/9 Salgótarján (20.20 helyett) 18.40 Mátraballa 20.00 3055/34 Nagybátony (19.40 helyett) 19.10 Salgótarján 19.45 3070/36 Pásztó 19.15 Kisbárkányig közi. 19.47 3080/78 Balassagyarmat (15.45 helyett) 16.30 Salgótarján 17.55 3080/91 Salgótarján 18.05 Pilinyig közlekedik 18.41 3080/97 Salgótarján (19.40 helyett) 18.45 Szécsényig közlekedik 19.35 !