Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)

1998-12-19-20 / 297. szám

10. oldal SporTTüköR 1998. december 19., szombat Győzelmével elődöntőben a magyar női kézilabda-válogatott Magyarország - Ukrajna 29-22 (17-11) A magyar női kézilabda-válogatott csütörtökön, az utolsó cso­portmérkőzésén 29-22-re legyőzte Ukrajnát a hollandiai Eu- rópa-bajnokság csoportmérkőzéseinek záró fordulójában, így a Mocsai Lajos szövetségi kapitány által vezetett együttes bejutott az elődöntőbe. Ezzel együtt Magyarország részvételi jogot szer­zett a jövő évi norvég-dán közös rendezésű világbajnokságra.- Nagy kő esett le a szívemről az ukránok elleni győzelem után - nyilatkozta Mocsai La­jos. - Ezzel a sikerrel időt nyer­tünk a jövő évi világbajnok­ságra való felkészülésre, hiszen nem kell selejtezőt játszanunk. A sors fintora volt, hogy ha ki­kaptunk volna, akkor nemhogy az elődöntőbe sem kerülünk be, hanem még a vb-selejtező so­rozaton is részt kellene ven­nünk. Személy szerint nagyon boldog vagyok, mert az általam nyáron átvett csapatot legalább egy évig Európa élvonalában emlegetik. A célkitűzésünket teljesítettük, ami ezután jön, már úgymond hab a tortán. A hátralévő két mérkőzésünkre szeretnénk tisztességgel felké­szülni. Rácz Mariann, a magyar együttes másodedzője, aki az ukránok elleni mérkőzésen ün­nepelte 39. születésnapját:-Nagyon kellemes ajándé­kot kaptam a lányoktól. Úgy érzem, kezd beérni az a munka, amit a kapusokkal végzek, Far­kas Andrea egyre tudatosabban készül a mérkőzésekre, ráadá­sul az előzetesen kielemzett el­lenfeleknél már a találkozó alatt is alkalmazni tudja a be­gyakoroltakat. Szerintem, az ukránok ellen ő volt a nyerő­ember. Leonyid Jevtusenko, az ukrán csapat mestere:- Gratulálok a magyaroknak, nagyon jól felkészített együtte­sük van. Nálunk sok fiatal játé­kos szerepel, akik még rutinta­lanságuk miatt a fontos pillana­tokban sem mindig tudnak megfelelően összpontosítani. A vb-re egyenes ágon nem jutot­tunk ki, viszont kellemes meg­lepetés, hogy egészen az utolsó fordulóig volt esélyünk. Kökény Beatrix csapatkapi­tány: - A németek elleni győze­lem nagyon jót tett a csapatnak. Nagy lelki tehertől szabadul­tunk meg, újra elhittük, hogy tudunk nyerni. Az ukránokról az volt a benyomásom, hogy már eleve feltett kezekkel jöt­tek ki a pályára, nem is gondol­tak arra, hogy legyőzhetnek bennünket. Farkas Andrea, a válogatott egyik kapusa: - Rácz Mariann rengeteget segített, így sikerült feltérképeznünk az ukránok lö­vési szokásait. Majdnem min­dig előre tudtam, hogy ellenfe­lünk veszélyes játékosai hová fogják helyezni a labdát. Na­gyon örülök a továbbjutásnak, bízom a jó folytatásban. Siti Beáta: - Boldog vagyok, hogy a csapat teljesítette az el­sődleges tervet, a vb-re jutást, így a hátralévő két mérkőzésen már felszabadultan játszhatunk. Remélem ennek meglesz a ha­tása. Napra pontosan két hete jöttünk el otthonról, így a hosz- szú távoliét sokkal elviselhe­tőbb, mintha csak vergődne a gárda. Nagyon jó a csapatszel­lem, és külön szerencse, hogy szinte sosem vagyunk egy­szerre holtponton, mindig van, aki „felpörgeti” a többieket. További eredmények: Né­metország - Románia 27-25, Ausztria - Hollandia 28-24, Lengyelország - Macedónia 27- 15, Norvégia - Dánia 28- 19, Oroszország - Spanyol- ország 26-26. A magyar női kézilabda-vá­logatott az A-csoportban a má­sodik helyen végzett, s a mai elődöntőben Norvégia lesz az ellenfele. A szombati helyosztók. Elődöntők: Magyarország - Norvégia, Hertogenbosch 18 ó, Ausztria - Dánia, Amszterdam 18 ó. Az 5. helyért: Németor­szág - Lengyelország, Amsz­terdam 13 ó. A 7. helyért: Uk­rajna - Macedónia, Hertogen­bosch 15.30 ó. A 9. helyért: Hollandia - Oroszország, Amszterdam 15.30 ó. A 11. he­lyért: Románia - Spanyolor­szág, Hertogenbosch 13 ó. A közelmúltban fejeződött be az 1998-99. évi labdarúgó­bajnoki küzdelmek őszi soro­zata. A statisztikát kedvelők 7 Labdarúgótabella-parádé 14. Szendehely 15 3 2 10 24-62 11 15. Rirnóc ' 15 3 1 11 30-83 10 16. Nézsa 15 3 0 12 34-60 9 bizonyára örömmel fogadják 5. Erdért-P. 14 9 1 4 44-28 28 5. Karcag 15 8 3 4 34-13 27 5. Kisterenye 11 6 2 3 28-21 20 5. Csécse 13 8 2 3 41­20 26 111 nurVAl III ACVrnlvr az immár hagyományos ösz­6í Hatvan 14 7 1 6 44-26 22 6. Heves 15 7 2 6 24-20 23 6. St. Acél 11 5 1 5 34-25 16 6. Ecseg 13 7 2 4 41­23 23 megyei in# oszutiy szeállításunkat, amely 23 ta­7. REAC 14 6 1 7 38-30 19 7. Poroszló 15 6 4 5 25-26 22 7. SBTC III. 11 5 1 5 16-29 16 7. Buják 13 6 2 5 39­27 20 Salgótarjáni csoport bellát foglal magába. Az NB 8. Dorog 14 5 3 6 26-26 18 8. Pásztó 15 6 4 5 21-24 22 8. Nagybátony 12 4 3 5 33-32 15 8. M.-szőlős 13 4 1 8 23­35 13 1. N.-szakál 8 7 1 0 38- 5 22 I, NB II Keleti csoport, az NB 9. Budafok 14 5 2 7 31-28 17 9. R.-falva 15 6 2 7 30-31 20 9. Kazár 12 4 0 8 21-66 12 9. Vanyarc 13 5 1 7 24­29 11 2. M.-verebély 8 6 1 1 23- 7 19 III Mátra-csoport és a Nóg­10. Soroksár 14 5 1 8 35-28 16 10. B.-telek 15 5 4 6 16-17 19 10. K.-keszi 12 3 2 7 15-42 11 10. Felsőtold 13 4 0 9 28­54 9 3. Lucfalva 8 5 3 0 25- 7 18 rád megyei bajnokságok őszi 11. Dunakeszi 14 5 1 8 20-39 16 11. Öblös-F. 15 4 5 6 18-15 17 11. S. Öblös II. 12 ‘3 0 9 7-68 9 11. Szarvasgede 13 3 0 10 23­48 7 4. Stella V. 8 4 1 3 21-18 13 végeredményeit csemegézhe­12. Érd 14 3 4 7 30-25 13 12. Gödöllő 15 3 7 5 25-22 16 12. M.-terenye 11 1 1 9 17-57 4 12. Palotás II. 13 3 2 8 28­39 6 5. I.-tarnóc 8 3 2 3 20-24 11 tik kedves olvasóink. 13. T.-szecső 14 1 1 12 16-81 4 13. BSE 15 3 3 9 18-37 12 13. Baglyasalja 12 1 0 11 17-74 3 13. Tar 13 1 2 10 15­49 5 6. Karanccság 8 2 1 5 18-29 7 14. Sz.-miklós 14 0 3 11 9-62 3 14. Selyp 15 2 6 7 15-35 12 Megjegyzés: az elmaradt St. 14. M.-keresztes 13 0 1 12 8­119 1 7. P.-puszta 8 1 3 4 11-27 6 15. Sz.-batta 14 0 3 11 14-83 3 15. Tiszafüred 15 1 4 10 6-25 7 Acél - Kisterenye (6 forduló) 15. Szirák 0 0 0 0 0­0 0 8. Sz.-felfalu 8 116 21-31 4 NB I. Felnőttek 1 Ift 11 A 1 /II 11 A1 16. M.-novák 15 2 1 12 15-60 7 és a Mátraterenye - SBTC III. Megjegyzés: a Szirák SE 9. Bárna 8 0 1 7 14-43 1 1. Tatabánya 19 13 4 2 41-23 43 2. N.-kanizsa 19 11 4 4 40-22 37 3. Szeged LC 17 10 6 1 38-16 36 4. SBTC 19 10 4 5 32-22 34 5. Érd 18 10 3 5 32-24 33 6. Matáv S. 19 8 6 5 30-25 30 7. Komló 19 8 6 5 30-28 30 8. Komárom 19 8 2 9 30-25 26 9. Demecser 19 7 5 7 28-28 26 10. T.-vasvári 19 6 7 6 23-19 25 11. T.-kécske 19 6 7 6 25-25 25 12. Szolnok 19 7 3 9 28-31 24 13. T.-újváros 19 6 5 8 22-28 23 14. Soroksár 19 6 5 8 23-37 23 15. Békéscs. 19 5 6 8 24-25 21 16. Soproni D. 19 5 6 8 28-34 21 17. Kaposvár 18 5 5 8 24-32 20 18. Kaba-H. 19 5 4 10 32-41 19 19. Pécs 18 2 6 10 25-37 12 20. Kecskemét 18 0 4 14 13-46 4 Megjegyzés: Január 8-ra na­polta el az MLSZ fellebbviteli bizottsága az „Érd és a Kecs­kemét óvása a Szeged ellen” ügyet. A fegyelmi bizottság első fokon elutasította a két klub óvását (a Kecskemét 1-0- ra, az Érd 2-0-ra veszített hazai pályán a Szeged ellen). A PMFC - Kaposvári Rákóczi mérkőzés eredményét (1—2) a fegyelmi bizottság megsemmi­sítette, a mérkőzés három pont­ját 3-0-ás gólkülönbséggel Pécs javára írta, ám a Kapos­vári Rákóczi fellebbezett. A jogerős határozatig a három mérkőzés eredménye a tábláza­tunkban nem szerepel. I. osztályú bajnokság Közép-csoport. Ifi A 1. Dorog 14 10 3 1 47-13 33 2. Szenti. 14 10 2 2 52- 8 32 3. Dunakeszi 14 9 1 4 35-20 28 4. Hatvan 14 9 1 4 28-22 28 5. SBTC 14 6 6 2 28-14 24 6. Csepel 14 7 1 6 34-24 22 7. Budafok 14 6 3 5 24-21 21 8. Sz.-batta 14 6 1 7 30-24 19 9. BKV Előre 13 5 4 4 21-15 19 10. Soroksár 14 5 1 8 25-41 16 11. REAC 13 4 4 5 17-36 16 12. Erdért-P. 14 4 1 9 16-31 13 13. T.-szecső 14 2 5 7 21-40 11 Érd 14 1 5 8 17-48 8 MŠ. Sz.-miklós 14 0 2 12 11-49 2 Megjegyzés: a 15. fordulóban elmaradt BKV Előre - REAC mérkőzést tavasszal játsszák le. I. osztályú bajnokság Közép-csoport. Ifi B 1. Szenti. 14 12 1 1 36- 6 37 2. SBTC 14 11 3 0 51-11 36 3. Csepel 14 11 2 1 65-13 35 4. BKV Előre 14 11 1 2 39-12 34 II14 országos bajnokság Északi-csoport 1. Gázszer 12 12 0 0 103- 4 36 NB III Mátra-csoport Ifjúságiak 2. Tatabánya 12 10 1 1 90-11 31 . Monor 15 13 0 2 52-12 39 3. Vác 4. Videoton 12 9 1 2 104- 8 28 12 9 1 2 88-10 28 1. 2. Jászberény 15 12 2 1 58-10 38 3. 5. Komárom 12 6 1 5 30-19 19 6. Sz.-miklós 11 6 1 4 43-35 19 7. SBTC 8. Hatvan 9. Dorog 10. Sz.-batta 11 5 3 3 42-13 18 12 4 0 8 15-71 12 12 4 0 8 17-98 12 12 2 1 9 9-85 7 11. Dunakeszi 12 1 3 8 9-52 6 Heves BSE M.-kövesd Pásztó Karcag Tiszafüred Újszász 12. T.-szecső 13. Érd 12 1 1 10 13-71 4 12 1 1 10 9-88 4 Megjegyzés': a 11. fordulóban elmaradt Szigetszentmiklós ­10. Selyp 11. Öblös-F. 12. Gödöllő 13. R.-falva 14. B.-telek SBTC mérkőzést tavasszal 15. Poroszló 15 2 2 11 19-89 8 játsszák le. 16. M.-novák 15 1 1 13 13-72 4 IJ15 országos bajnokság Megyei I. osztály Északi-csoport Felnőttek 1. Videoton 12 11 0 1 69-10 33 1. K.-Iapujtő 15 11 3 1 40-11 36 2. Gázszer 12 10 2 0 70- 6 32 2. St. Acél 15 11 1 3 43-23 34 3. Vác 12 10 0 2 67- 6 30 3. Kisterenye 15 10 4 1 39-19 34 4. Tatabánva 12 9 1 2 55-10 28 4. Héhalom 15 9 2 4 26-20 29 5. SBTC 11 6 1 4 38-12 19 5. Szécsény 15 7 7 1 24-12 28 6. Érd 12 6 1 5 26-45 19 6. Villtesz-D. 15 6 6 3 41-31 24 7. Dorog 12 5 1 6 42-24 16 7. K.-keszi 15 6 4 5 25-23 22 8. Hatvan 12 5 1 6 38-27 16 8. Jobbágvi 15 5 6 4 30-20 21 9. Dunakeszi 12 3 2 7 8-41 11 9. N. Volán-B. 15 5 4 6 27-39 19 10. T.-szecső 12 3 0 9 13-81 9 10. Nagylóc 15 5 3 7 28-30 18 11. Sz.-miklós 11 1 1 9 5-56 4 11. Kazár 15 5 2 8 20-30 17 12. Sz.-batta 12 1 1 10 8-78 4 12. M.-mindszent 15 5 1 9 34-44 16 13. Komárom 12 0 3 9 7-54 3 13. Berkenye 15 3 3 9 21-32 12 Megjegyzés: a 11. fordulóban 14. Bércéi 15 2 3 10 22-40 9 elmaradt Szigetszentmiklós ­15. Nagybátony 15 2 3 10 19-39 9 SBTC mérkőzést tavasszal 16. K.-berény 15 1 2 12 14-40 5 játsszák le. NB II Keleti csoport Felnőttek Megyei I. osztály Ifjúságiak 1. D.-keszi 2. Palotás 3. Kiskunf. 4. Nyírbátor 5. Gyula 6. Csepel 7. Hatvan 8. K.-barcika 9. P.-ladány 10. Borsod V. 11. Eger 12. REAC 13. Kiskőrös 14. T.-szecső 15. Szegedi EAC 15 16. Kalocsa 15 15 11 15 8 2 21- 6 35 2 31-11 29 4 30-21 29 2 24-17 25 4 18-16 25 5 24-19 24 3 26-25 22 4 25-19 21 4 15-14 19 6 14-17 17 3 24-22 16 7 19-19 16 7 17-18 16 10 23-41 11 1 11 11-27 10 1 11 16-46 10 1. Nagylóc 2. Vilitesz-D. 3. Nagybátony 4. Kisterenye 5. K.-keszi 6. N. Volán-B. 7. K.-Iapujtő 8. Berkenye 9. Szécsény 10. Bércéi 11. Kazár 12. Héhalom 13. M.-mindszentl5 14. Jobbágy i 15 15. St. Acél 15 16. K.-berény 15 15 11 2 15 10 1 15 10 0 15 9 3 2 62 4 60 5 57 3 47 3 57 5 43 3 50 4 47 4 36 5 50 8 4 9 1 7 5 7 4 7 4 8 1 7 1 3 3 9 27 3 1 11 20 3 1 11 24 2 0 13 29 0 1 14 19 19 35 30 31 19 30 15 30 29 28 38 28 24 26 27 25 20 25 36 25 7 38- 42 22 40 12 49 10 89 10 58 6 131 1 NB ül Mátra-csoport Felnőttek 1. Jászberény 15 11 2 2 44-10 35 2. Újszász ' 15 9 5 1 23- 6 32 3. Monor 15 7 8 0 38-15 29 4. M.-kövesd 15 8 4 3 28-24 28 Megyéi serdülőbajnokság Keleti csoport 1. M.-novák 12 11 1 0 77- 7 34 2. S. Öblös I. 12 9 2 1 73- 8 29 3. Pásztó 12 8 2 2 76-19 26 4. K.-Iapujtő 12 8 1 3 52-18 25 (8. forduló) mérkőzést tavasz- szal játsszák le. Nyugati csoport 15 12 2 1 66-19 38 15 11 1 3 36-13 34 15 10 2 3 36-17 32 15 6 5 4 26-24 23 15 6 3 6 38-22 21 15 6 2 7 19-25 20 15 5 4 6 35-25 19 15 5 3 7 40-36 18 15 5 2 8 30-39 17 15 4 3 8 25-32 15 15 2 2 11 18-42 8 15 2 2 11 16-50 8 1. BSE 2. Szécsény 3. Villtesz-D. 4. Bércéi 5. Rirnóc 6. É.-vadkert 7. Héhalom 8. Romhány 9. Nagylóc 8 7 0 1 43- 5 21 8 6 0 2 60-10 18 8 5 12 17-13 16 8 4 2 2 29-13 14 8 4 0 4 28-31 12 8 3 2 3 25-21 11 8 3 0 5 16-48 9 8 0 2 6 10-45 2 8 0 1 7 7-49 1 Megyei II. osztály Keleti csoport, felnőttek 1. M.-terenve 15 12 1 2 51-16 37 2. Z.-róna 15 10 3 2 42-18 33 3. E.-gerge 15 9 4 2 38-11 31 4. N.-megyer 15 9 2 4 40-18 29 5. Somos 15 9 2 4 38-24 29 6. N.-bárkánv 15 8 1 6 41-34 25 7. Etes ‘ 15 6 5 4 31-23 23 8. Ménkes 15 7 1 7 27-43 22 9. M.-gerge 15 6 2 7 26-25 20 10. K.-alja 15 6 1 8 32-40 18 11. M.-szele 15 5 1 9 22-40 16 12. Vizslás 15 4 3 8 31-34 15 13. Magyargéc 15 5 1 9 33-40 13 14. Ságújfalu 15 3 3 9 21-40 12 15. Cered 15 3 2 10 33-57 11 16. Rákóczit. 15 2 0 13 13-56 4 Megjegyzés: Magyargéctől 3, Rákócziteleptől 2, míg Karancsaljától 1 pont levonva. Megyei II. osztály Keleti csoport, ifjúságiak 1. M.-terenye 15 11 3 1 74-20 36 2. Z.-róna 15 U 2 2 59-14 35 3. Ságújfalu 15 12 1 2 53-12 34 4. Vizslás 15 11 1 3 56-26 34 5. M.-szele 15 10 2 3 63-24 32 6. Somos 15 9 2 4 44-32 29 7. Rákóczit. 15 7 2 6 30-31 23 8. E.-gerge 15 7 0 8 31-42 21 9. Ménkes 15 6 1 8 51-34 19 10. N.-megyer 15 6 1 8 34-34 18 11. M.-gerge 15 5 1 9 35-46 16 12. K.-alja 15 5 1 9 28-51 16 13. N.-bárkánv 15 5 0 10 46-65 12 14. Magyargéc 15 2 2 11 20-73 8 16. Etes 15 1 0 14 18-79 2 15. Cered 15 2 1 12 23-82 -1 Megjegyzés: (Teredtől 8, Nagy- bárkánytól, Ságújfalutól 3-3, míg Nógrádmegyertől és Etes- től 1-1 pont levonva. Megyei II. osztály Déli csoport, felnőttek 1. Erdőkürt 13 12 1 0 51- 10 37 2. Kisbágyon 13 12 0 1 67- 11 36 3. Hasznos 13 8 3 2 68- 15 27 4. Sz.-püspöki 13 7 5 1 40- 17 26 csapatának eredményeit töröl­ték, mivel az ifjúsági csapata négyszer nem állt ki. A Palotás II. csapatától és Vanyarctól 5-5, Felsőtoldtól 3, míg Szarvasgedétől 2 pont le­vonva. Megyei II. osztály Déli csoport, ifjúságiak 1. Buják 13 10 2 1 94-13 32 2. Kisbágvon 13 10 2 1 95-16 32 3. M.-szőlős 13 9 0 4 49-25 27 4. Palotás II. 13 8 2 3 52-30 26 5. Sz.-püspöki 13 7 1 5 55-29 22 6. Szarvasgede 13 6 2 5 46-39 20 7. Csécse 13 5 2 6 41-46 17 8. Hasznos 13 5 2 6 27-69 17 9. Vanyarc 13 5 1 7 36-60 16 10. Tar' 13 4 1 8 29-54 13 11. Ecseg 13 4 2 7 45-90 12 12. Erdőkürt 13 3 2 8 27-48 11 13. Felsőtold 13 3 1 9 28-36 7 14. M.-keresztes 13 2 0 11 28-97 5 15. Szirák 0 0 0 0 0- 0 0 Megjegyzés: a Szirák SE csapa­tának eredményei törölve, mi­vel négyszer nem állt ki. A Felsőtoldtól 3, Ecsegtől 2, míg a Mátrakeresztestől 1 pont levonva. Megyei II. osztály Nyugat, felnőttek 14 11 2 1 50-17 35 14 9 2 3 46-19 29 14 9 1 4 44-18 28 14 9 1 4 50-25 28 14 8 3 3 33-18 27 14 8 2 4 50-24 26 13 7 3 3 34-19 24 13 5 2 6 35-29 17 14 5 2 7 35-33 17 14 3 6 5 32-44 15 13 4 2 7 19-32 14 14 4 0 10 17-57 12 14 3 2 9 25-40 11 14 1 3 10 12-34 6 13 1 1 11 11-84 4 1. Ipolyvece 15 12 3 0 52-16 39 2. Őrhalom 15 10 3 2 43-26 33 3. Rétság 15 10 1 4 47-23 31 4. É.-vadkert 15 8 2 5 25-21 26 5. Mohora 15 7 4 4 31-22 25 6. Szügy 15 7 2 6 38-27 23 7. Nagyoroszi 15 6 4 5 27-30 22 8. Romhány 15 7 0 8 40-38 21 9. Rirnóc 15 6 2 7 21-33 20 10. Varsány 15 5 3 7 25-30 18 11. Dejtár 15 5 1 9 27-48 16 12. Becske 15 4 3 8 28-38 15 13. Szendehely 15 4 3 8 31-50 15 14. Nézsa 15 4 1 10 21-28 13 15. Bánk 15 4 1 10 30-43 13 16. D.-palánk 15 2 5 8 18-31 11 Megyei II. osztály Nyugat, Ifjúságiak Megyei III. osztály Rétsági csoport 1. F.-petény 2. Villtesz H. 3. Nógrád 4. Nógrádsáp 5. Kisecset 6. Keszeg 7. Tolmács 8. Szátok 9. Tereske 10. B.-berény 11. Ősagárd 12. Patak II. 13. Nőtincs 14. Hont 15. Szente Megjegyzés: az őszi szezon­ban elmaradt Ősagárd - Tol­mács (14. forduló) és Szente - Szátok (15. forduló) mérkőzé­seket a tavaszi rajt előtt játsszák le. Megyei III. osztály Balassagyarmati csoport 1. Szanda 2. BabcsánM. 3. Galgaguta 4. N.-kövesd 5. Csitár 6. Ipolyszög 7. N.-sipek 8. Patvarc 9. Herencsény 10. N.-marcal 11. MohoraU. 12. Patak 13. M.-nándor 14. Hugyag 15. Kétbodony 16. Terény 17. Csesztve 18. Cs.-surány Gyermekkupa Az 1987. január 1-e után szü­letettek részére. Keleti csoport l.S. Öblös I. 24 21 3 0 98- 2 66 2. S. Öblös II. 24 16 3 5 41-13 51 3. M.-novák 24 10 7 7 21-21 37 4. SBTC I. 24 7 7 10 17-28 28 5. SBTC II. 24 8 4 12 26-47 28 17 13 2 2 59­19 41 17 12 3 2 69­22 39 17 12 2 3 51­28 38 17 10 4 3 33­22 34 17 10 2 5 48­29 32 17 8 4 5 57­31 28 17 9 1 7 51­31 28 17 6 6 5 36­27 24 17 7 3 7 47­49 24 17 7 2 8 26­42 23 17 7 1 9 43­38 22 17 6 3 8 34­48 21 17 6 2 9 35­38 20 17 6 1 10 24­28 19 17 5 3 9 46­59 18 17 4 2 11 26­66 14 17 3 3 11 30­58 12 17 0 0 17 18­102 0 1. É.-vadkert 15 12 1 2 68-15 37 6. M.-terenye 24 2 7 15 9-52 13 2. Ipolyvece 15 11 2 2 45-18 35 7. Kazár 24 1 7 16 5-55 10 3. Rétság 15 11 1 3 67-21 34 4. Nagyoroszi 15 10 4 1 55-14 34 Nyugati csoport 5. Romhány 15 11 1 3 55-19 34 1. Szécsény I. 17 14 2 1 32- 8 44 6. Szügy 15 7 2 6 52-30 23 2. Rirnóc 17 12 1 4 25- 8 37 7. Varsány ’ 15 7 1 7 41-32 22 3. É.-vadkert 17 7 4 6 16-15 25 8. Mohora 15 7 0 8 30-51 21 4. Pásztó 17 6 3 8 13-19 21 9. Örhalom 15 6 2 7 44-42 20 5. Palotás 17 5 4 8 11-21 19 10. Dejtár ■ 15 4 3 8 37-50 15 6. SzécsénvII. 17 3 1 13 8-26 10 11. D.-palánk 15 4 3 8 19-44 15 7. BSE 12 2 1 9 6-14 7 12. Bánk 15 3 4 8 19-42 13 13. Becske 15 3 3 9 16-49 12 Összeállította: (tiba)

Next

/
Thumbnails
Contents