Nógrád Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-304. szám)
1998-12-15 / 293. szám
Jé m&pot! december 15., kedd Szeretettel köszöntjük VALÉR nevű kedves olvasóinkat! 385 évvel ezelőtt, 1613. december 15-én született Párizsban Francois de La Rochefoucauld (ejtsd: Lá rosfukó, képünk) francia író és moralista. Élete csupán kaland és cselszövés volt: a királynét akarta oltalmazni Richelieu bíborossal szemben, részt vett a királyellenes Fronde mozgalomban (ennek történetét is megírta), harcolt az ellenkirálynő csapataival szemben, többször megsebesült. Nevének halhatatlanságot szerzett a szellemes filozófiai aforizmákat tartalmazó, keserű pesszimizmussal megírt Gondolatok című műve, melynek első fordítója Kazinczy Ferenc volt (1810.) Néhol zápor Cjjy3 V 0 ^ óST t 4. 6 6 ELŐREJELZÉS NÓGRÁD A Valér latin eredetű név, jelentése: erős, egészséges. Védőszentje Szent Valerius észak-afrikai püspök (460). Az ortodox és a görög katolikus naptárban ez a nap Szent Eleutheriosz vértanú és Szent István napja. A Nap kél: 7.25 órakor, nyugszik: 15.53 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Tarnóczi László íjjj : (32) 416-455 60 esztendeje, 1938-ban halt meg próbarepülés közben Valerij Cskalov orosz repülő. Beljakovval és Bajdukovval együtt 1937. június 18. és 20. között Moszkvából az Északi-sarkon keresztül a kanadai Vancouverbe repült, 63 óra 16 perc alatt megtéve a 8500 km-es utat. Egy időre róla nevezték el a mai Orenburg városát. 50 éve, 1948-ban lépett életbe az USA akkori külügyminiszteréről, Georg Catlett Marshall tábornokról elnevezett ún. „Marshall- terv”. A magyar nyelven megjelent ismertetés szerint a 17 milliárd dollár vissza nem fizetendő támogatást a nyugat-európai országoknak szánták. Ez a Szovjetunió és vazallus államai óriási hazugsága volt, mert ezt a lehetőséget az USA nekik is felajánlotta, de azt orosz parancsra visszautasították. Nálunk ezzel alapozták meg a rákosisták az ország vigasztalan gazdasági helyzetét. MEGYE TÉRSÉGÉRE Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, néhány helyen kisebb eső, záporesö is valószínű. Többfelé lesz élénk a nyugatira forduló szél. A csúcshőmérséklet kevéssel 0 fok felett alakul. A következő napokban a maihoz hasonló hőmérsékletekre van kilátás, és néhol zápor is lehet. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 0 Balassagyarmat: 1 Szécsény: 1 Bátonytcrenyc: 2 Pásztó: 2 Ipolytamóc: 1 Sikeres űrséta - Jerry Ross és Jim Newman, az Endeavor űrsikló két asztronautája befejezte a későbbi közös nemzetközi űrbázis Unity moduljának üzembe helyezését. fotó: feb-reuters Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Az ünnepek előtti tumultusban Ön is türelmetlenebb embertársaival, mint máskor. Hajtja az ajándékozási láz és idegesítik a lassú, tehetetlen emberek. Pénzügyei változékonyak és egy kellemetlen kiadással is kell számolnia a nap folyamán. Bak (XII. 22-1. 20.) A bolygóknak köszönhetően szerencsés napja lesz. Szédületes tempóban halad előre, pillanatok alatt képes elvégezni azt, amiért máskor keservesen megdolgozik. Átfázva ér haza, s jólesik egy forró rumos vagy citromos tea. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Szüksége lesz minden ügyességére, hogy eligazodjon az egymást gyorsan követő események között. Mindenki Önt zavarja kérdéseivel. Hiába, ez a nagyság átka. Ön képes arra, hogy értékelje az élet minden pillanatát. Halak (II. 21—III. 20.) Úgy érzi, hogy tegnap egy kicsit elvetette a sulykot. Nem kell elnézést kérnie, hiszen senki sem sértődött meg, mégis úgy véli, ellensúlyoznia kell viselkedését, így egykettőre feloldódik körülötte a légkör. Kos (III. 21-IV. 20.) Nem kedveli túlságosan ezeket a hideg napokat, úgy érzi, mintha beszürkülne élettere. Állandóan mozogna, a szabadba vágyódik. Tegyen egy nagy sétát, közben vásárolgathat az ünnepekre, s megnyugszik. Bika (IV. 21-V. 20.) A Nap-Hold aspektus harmóniát áraszt. Társas kapcsolatai szinte kivirágoznak. Az Ön rábeszélő, meggyőző képessége tetőfokára hág. őrizze egészségét bármilyen hideg is van, irány ki a szabadba egy kiadós sétára. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Nem tud ma örülni semminek. Olyan, mintha nem is a megszokott környezetben volna, ideges, feszült, nem találja a helyét. Induljon útnak gyalog vagy autóval. Most azonban az elbűvölő természet mellett szinte csak elsiklik. Rák (VI. 22-VII. 22.) Nem vezet eredményre, ha mindig másnak mutatja magát, mint amilyen valójában. így előbb- utóbb önmagával is szembe kerül. A lehetőségeit csak akkor tudja maximálisan kihasználni, ha változtat eddigi felfogásán. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Szeret beszélgetni. Ha az ideje engedi, meghallgatja mások búját-baját is, de az Oroszlán ritkán tárulkozik ki. Jól teszi, ha óvatos, de Önnek is szüksége van egy társra, akivel megoszthatja titkait. Aki keres, az talál! Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Csúszósak, síkosak az utak. Közlekedjen óvatosan, ha mégoly sietős is a dolga. Semmiről nem késik le, viszont ha túl sokat vállal, mindenhol csak félmunkát tud végezni. Mérleg (IX. 24—X. 23.) Kedvetlenül végzi a munkáját. Nem csoda, ha lassan telik az idő. Ha nem leli örömét abban, amit csinál, keressen valami új foglalatosságot. A Mérleg szereti a változatosságot. Tegye próbára magát! Skorpió (X. 24—XI. 22.) Figyelmeztető jelek mutatnak arra, hogy jobban kellene ügyelni az egészségére. Ráadásul jövőre a pénztárcája bánhatja a fogászati szűrés elmulasztását. Ne várja meg. hogy a mákos bejgli, vagy a szaloncukor után jusson ez az eszébe. Holnapi Lapunkból Megszűnik a várakozólista A Kelet-Nógrád COM Rt. bármelyik napon elérheti a 40 ezredik bekapcsolást. - Idén eddig hozzávetőlegesen ötezer új állomást kapcsoltunk be, a tényleges növekmény azonban ennél kevesebb, mivel félezer előfizetőnél meg kellett szüntetnünk a szolgáltatást. Ennek általában a díjhátralék volt az oka.-Év végére gyakorlatilag megszűnik a 32-es primer- körzetben a várakozólista - mondta Táj ti Endre, a társaság vezérigazgatója. Hat szám - egy nyeremény! 51. HÉT Á fi 1ST 1 NYE REMEM IYí 1 .........j v ásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM! 1 I ? ? ? Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Mint a kámfor. Színes amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Pinokkió. Színes amerikai film. Balassagyarmati Madách, 13.30 órától (féláras): Chipkatonák. Animációs akciófilm. 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Lost In Space. Színes amerikai sci-fi. Kamaramozi, 16.00 órától, (féláras): • Chipkatonák. 18.00 és 20.00 órától: Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2. Színes francia filmvígjáték. Óceáni orkánok A nagy tengeri viharok hosszú távon kihatnak az éghajlat alakulására is. Az orkánok 500 méteres mélységig is felkavarják a vízrétegeket, így a széndioxid is mélyebbre jut s ez az üvegházhatás ellenében hat. Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések December 15-én, kedden 6-tól 14 óráig Salgótarjánban és környékén; 6-tól 18 óráig Balassagyarmaton és környékén, Érsekvadkert területein; 14-től 22 óráig Rétságon és környékén, Szendehely és Katalinpuszta útvonalakon lesz ellenőrzés. Eszméletlen Balesete után kezd magához térni a beteg:- Hol vagyok, csak nem a mennyországban?- Dehogyis, drágám - szól a felesége. Modern kőleves- Mitől ilyen édes a kávé?- A sok kavarástól.- Akkor miért tettél bele cukrot?- Hogy tudjam, meddig kell kavarni. Hoppá! Mikor a feleség pár napra külföldre utazik, a férj azonnal kihasználja a lehetőséget: jól elkapja a bejárónőt:- A mindenit, te sokkal jobb vagy, mint a feleségem!- Tudom, uram. Ezt mondja a postás is... Vágyak, remények Két férfi - hogy jobban teljen az idő az urológusi rendelő várótermében - beszélget:- ... és mit csinál a kedves felesége?- A második férje után vágyakozik.- Ezek szerint ön már a harmadik férje?- Nem, az első. Rémes cím- Mivel ijesztget az Internet-kísértet?- ? ? ?- .hu! KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.38 Falurádió. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.05 Zenés játékokból. 11.35 Az ember, aki csütörtök volt. 11.53 Mű- sorajánlat. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.06 Vendég a háznál. 13.20 Gregorián énekek. 13.30 Római katolikus félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.07 Hozam. 15.30 Világ- stúdió. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 1625 Radar. 17.06 Magyarországról jövök. 1726 A Szabó család. 18.00 Esi krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Esti családi mese. 19.40 Téli könyvvásár '98. 20.05 Táncházvilág. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Beszélni nehéz! 21.05 Lui új felvételeiből. 21.25 Mesélő krónikák. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Lemezmúzeum PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 423 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30 Hírek. Időjárás. 6.33 Közlekedés. 7.00 Hírek. 723 Közlekedés. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfi-délelött. 8.05 Zenezóna. 9.05 Délelőtti terefere. 920 Aprócseprö. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.09 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 1122 Manapság. 12.00 Jő ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Helykereső. 13.12 Sporthírek. 1320 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 16.00 Közlekedés. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Apukám világa. 18.29 Közlekedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Sztárkereső. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Bethlen Miklós élete leírása magától. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Pop- rock-folk koncertek. 22.00 Tangó. 22.30 Egy arc. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után 5.50 Nap-kelte 9.30 Bor és hatalom 10.05 Walt Disney bemutatja (ismétlés) 11.10 Válaszolunk... 11.30 A szerelem jogán (brazil sorozat) 12.00 Déli harangszó 13.05 Erdészház Falkenauban (48. rész) 14.00 Srpski Ekran 14.25 Unser Bildschirm 14.55 Vivát Benyovszky! (10.) 15.50 Életjel 15.55 Drogszerviz 16.10 Derült égből egy család 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Katolikus krónika 17.25 Kisokos 17.45 Viktor és Marika 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia (brazil sorozat) 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia (brazil sorozat) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Vészhelyzet (13.) Carter választása 20.50 Huszonhat VOLT 21.00 Kriminális 21.30Telemázli 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenó 22.30 Publikum 23.05 Boise Vita (magyar-német film) 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ism.) 6.40 Képes műsorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Szabad verseny (ism.) 7.40 Képes műsorajánlat 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.35 Repeta 17.35 Holdfényes történet (2.) 18.30 Magyarország ma 18.45 Katolikus krónika 19.05 A(u)kció 19.30 Mesetár 19.55 MC (ism.) 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Tiltott találmányok (2/1.) 21.25 Második lehetőség (6.) Szemben az árral 22.10 Mélyvíz 23.40 Napbűcsúztató 6.00 Jó reggelt Magyarország! 9.00 Csupa-csupa élet (305.) 9.30 Kakuk! (talkshow) 10.00 Satöbbi 10.30 Hét + hét 11.00 Esély 11.30 Közvetlen ajánlat 12.20 Mila szupersztár 12.45 Rémecskék kicsiny boltja 13.10 Mindent tudni akarok! 13.15 Családi kötelékek 13.40 Édes hármasban (francia vígjátéksorozat) 14.10 Égy titokzatos hölgy (42.) 14.50 Kedves nővérkék (100.) 15.15 Acapulcoöböl 16.00 Kakuk! (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek (310.) 17.40 Sunset Beach (72.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.25 Tények plusz 19.50 Szerencsekerék Joker landó pereskedés következtében mindkét család koldusbotra jut, mégsem hagy föl a viszálykodással. Ugyanakkor semmilyen módon nem tudják megakadályozni gyermekeik, Sali és Veronka kibontakozó sze21.00 Kopasz Krapek (11.) 21.30 Dilizsaruk (10.) 22.00 Elképesztő óvezet (2.) 19.55 Herkules Az igazmondás kardja 20.45 Sentinel - Az őrszem (am. krimisorozat) 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét Magyarország! 23.00 Szép új világ 23.30 Magnum (am. sor.) 0.15 Hozam érj 11.40 VH1 15.40 A felügyelőnő (ism.) 16.40 A klinika (68.) 17.35 Trükkös halál (7.) 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Hawaii üzenetek (5.) 21.00 Cápa 2. (amerikai thriller) 23.05 Esti gyors 23.50 A klinika (ism.) ^Ss, DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Kapcsok (ismétlés) 9.45 Ml lesz holnap? (Ism.) 10.05 Héthatár (ism.) 10.45 A napkirály árnyékában (francia sorozat - 4/2.) 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 Kincses sziget (angol film) 14.05 Virtus (ism.) 14.30 A család apraja-nagyja 15.35 Az aranyló patak (10/2.) 16.00 Katedra nélkül (9.) 17.00 Heuréka! Megtaláltam! 17.35 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Gazdakör 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Falusi Rómeó és Júlia (svájci film) Két szomszédos parasztgazda gyűlölködik a kis svájci faluban. Mindössze néhány négyzetméternyi termőföld miatt vesztek össze. Az álrelmét. 20.25 Karácsonyi üdvözletek (4/1. rész) 20.35 Nagy mesterek kamarazenéje 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Puha ágyak, kemény csaták (angol film, 1973) 23.15 Híradó 23.30 Vers 23.35 Farkas Ferenc - A Zene arcai különkiadása 0.30 Napraforgó 0.40 Music Box 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box 15.30 Meditációs jóga 16.15 információs magazin 16.30 Kapásjelző 17.00 Szédüljél! (ism.) 17.30 Sportműsor 19.00 City magazin 19.30 Sportműsor ŕQ* ~ 6.30 Fecsegő tipegők 7.00 Rocko 7.30 Clarissa 8.00 Music Box 15.30 Ugródeszka (ism.) 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Aaahhü! A szörnyek! 17.00 Rocko 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Játszd újra... 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art 20.00 Dempsey és Makepeace (angol sorozat - 2.) 23.00 Alak-Art (ism.) KLUS 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Esmeralda (ism.) 10.00 Borostyán (41.) 10.50 Az első csók (ism.) 11.15 Antenna 11.40 Barátok közt (ism.) 12.10 TrmeTrax (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Angyali érintés (21.) 14.20 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók (204.) 16.30 Esmeralda (6.) 17.25100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 TrmeTrax (39.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (73-74. rész) 20.00 A csendőr nősül (francia vígjáték) 21.45 Híradó. Időjárás 22.00 MMM 23.00 Jogában áll hallgatni Családi erőszak 2/1. 23.55 Antenna (ismétlés) 0.25 Fókusz (ismétlés) TARJÁNI TV 18.00 Sztárvadász (könnyűzenei mag.) 18.45 Izválasztó (gasztronómiai mag.) 19.20 Friderikusz Sándor beszélgetése Martin Bor- mann-nal 20.30 Nézz rám Amerika (amerikai akciófilm) NOGRADlHIEAP MEGYEI J G. SALGÓTARJÁN. gčfSEXV V. az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel: (30) 99-55-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30) 95344)88, Pásztó - Célvonal Kft., tel: (30) 9433-548, ii.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt.' (1133 Budapest. Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kér. Kft. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési éj egy hónapra 745 FL negyedévre 2235 Ft, fél évre 4470 Ft, egy évre 8940 Ft Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042.