Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-11 / 264. szám
Jé t 9 november 11., szerda Szeretettel köszöntjük MÁRTOK nevű kedves olvasóinkat! A Márton latin eredetű név, jelentése: harcias. A katolikus liturgikus naptárban ez a nap Szent Márton püspök (397), hitvalló napja, aki Sabariában (a mai Szombathelyen) született. Húsz éves korában szerzetes, később Tours püspöke lett. Ő az első nem vértanú szent. A Nap kél: 6.42 órakor, nyugszik: 16.13 órakor. íjGYEUBTES RIPORTER Szabó Gy. Sándor S : (32) 416 -455 505 évvel ezelőtt, 1493. novemberében született Einsi- edelnben Paracelsus (képünk) svájci alkimista, természettudós, a középkor egyik legvitatottabb egyénisége. Munkásságának fő folyamata a gyógyhatású növények felderítése és száraz desztillációval gyógyszerként való előállítása volt. Az újabb kutatás azt mutatta ki, hogy a kémia feladatának a gyógyszerek előállítását és nem az aranycsinálást tekintette. Az általa szorgalmazott természetes gyógymódok ma is korszerűnek számítanak. A hazai repülés úttörője, Horváth Ernő 115 éve, 1883-ban Budapesten született. 1910-ben díjat nyert monoplánjával, melyen változó görbületű és hajlásszögű szárnyakat alkalmazott, amivel a stabilitást biztosította. Gépével Prodam Guidó először repült át Budapest felett, később ugyanezzel a géppel átrepülte 1100 méter magasságban a Quamerói-öblöt. 80 éve, 1918-ban írták alá a compiégne-i erdőben egy vasúti kocsiban Németország fegyverszüneti okmányát. 12 óra 55 perckor a nyugati fronton beállt a fegyvemyugvás, az I. világháború 10 millió főnyi emberveszteséggel véget ért. Erősödő szél ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A nap elején még gyakran lesz erősen felhős az ég, és esőre, záporra is számítani kell. Később azonban egyre ritkábban ered el az eső, sőt a felhők is vékonyodni kezdenek. A szél észak- nyugatira fordul és időnként már élénk, néha esetleg erős is lesz. Gyenge marad a nappali fölmelegedés. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 7 Balassagyarmat: 8 Szécsény: 7 Bátonyterenye: 7 Pásztó: 7 Ipolytamóc: 7 Békeidők - Divatbemutató volt az ukrán fővárosban: a kijevi operaházban kifutóra lépő manökenek a ’30-as évek stílusára emlékeztető ruhákat viseltek. sL' »X* «i* »X* »X> * # # * * * MI VAR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp £ * # * # * * * * w # * * * * # * * * # # * * * * * * * Skorpió (X. 24-XI. 22.) Nincs megállás az Ön számára. Folytonosan tesz-vesz, függetlenül az időjárástól. Ha Márton nem öltözik fehérbe, még a kertben is akad munkája. Az új bortól jókedvre derülhet! Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A múltban gyökerező eseményekkel foglalkozik. Bizonyos értelemben újra megéli az elmúlt mintegy tíz év eseményeit. Lassan feldolgozza a történteket, és új erőt nyer. Bak (XII. 22-1. 20.) Kemény megpróbáltatások várják, amit csak ügyes diplomáciai érzékével tud egyensúlyban tartani. A szerencse Ön mellé szegődik. Valaki váratlanul belép életébe, s felszítja a szenvedélyeket. Vízöntő (I. 21-II. 20.) Türelmetlenségével bajba sodorhatja saját magát. Igyekezzen tisztázni a kellemetlen félreértéseket, s elkerülheti a viharokat. Csak közvetlen partnerében bízzon feltétel nélkül. Halak (II. 21—III. 20.) Környezetét elkápráztatja egyéni humorával. Az utolsó negyedbe érkező Hold jó esélyeket teremt karrierügyekben. Arra vigyázzon, hogy elbizako- dottá vagy könnyelművé ne váljon. Kos (III. 21-IV. 20.) Hivatásában és magánéletében nagy lehetőségek kínálkoznak- Önön múlik, hogy mit valósít meg. Ám leleményességével mindenkit meglep, sőt elkápráztat. Bika (IV. 21-V. 20.) Jó esélye van pozíciója javítására. Igyekezzen kihasználni a kezdeti sikereket. Türelmetlenségével sietteti az eseményeket, de hibákat nem követhet el. Hódolók veszik körül. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Most nagy sikert ér el, ha mer kockáztatni. A próbatételektől ne féljen, hiszen bolygója biztosít elég erőt és önbizalmat. Kedvese gyengéd érzelmeket kíván Öntől. Rák (VI. 22-VII. 22.) Nem akar a végtelenségig a jelenlegi munkájával foglalkozni. Ma engedje meg 'önmagának, hogy másik lehetőség után nézzen. Próba szerencse! Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Egy testvértelepülésre tervezett utazást az utolsó pillanatban le kell mondania. Határozza el, hogy nyugodt marad! Kerülje a felháborodott, dühös szavakat, legyen rugalmas! Szűz (VIII. 24-IX. 23.) A Hold ma az utolsó negyedben mutatkozik. Energikus és talán még egy kicsit vakmerő is lehet ettől. A kezdeményezőkészségét ma kihasználhatja úgy, hogy talán még saját maga is meglepődik a viselkedésén. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Karrierje sokkal nagyobb odafigyelést igényel, mint eddig. Egy kis kedvességgel most mindent elérhet munkatársainál. Dolgozzon keményen, és akkor az eredmény nem marad el. Holnapi Lapunkból Szécsény és környéke A hollókői Kovács házaspár közös ötven éve a boldogulás tartalmas, szép története. Az aranylagzisok harminc vendéget várnak az ötvenedik házassági évforduló alkalmából tartandó összejövetelre, s aznap mise is lesz a tiszteletükre. Á litkei rokkantnyugdíjas azon kevesek egyike, aki már tudja, mit jelent a polgári jogban ha valaki nem téved súlyos százezreket, milliókat vagy tízmilliókat. Szécsényben nagyon kellett a kihelyezett turistakalaüz: a tájékoztató táblarendszer. ló, hét Hat szám - egy nyeremény! \ HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány A A MAI NYERŐSZÁM! I ? V Mo/iMi sóit Salgótarjáni Apolló, 15.30,17.45 és 20.00 órától: Maffia! Színes amerikai filmvígjáték. Apolló Kamara, 16.00 és 19.00 órától: A suttogó. Színes amerikai film. Balassagyarmati Madách, 13.30, 15.30 és 17.45 órától: Maffia! Színes amerikai vígjáték. 20.00 órától: X-akták. Színes amerikai sci-fi. Kamaramozi, 18.00 órától: X-akták. 20.00 órától: Maffia! Színes amerikai vígjáték. November 9-i nyerőszámok 2 3 7 9 19 21 22 25 29 34 35 36 42 45 46 49 53 58 65 68 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések November 11-én, szerdán, 14- től 22 óráig: Salgótarjánban és környékén; 8-tól 14 óráig: Pásztón és környékén; 6-tól 14 óráig: Rétság, Szügy, Mohora, Magyamándor, Nógrádkövesd és Galgaguta térségében lehet traffipaxos ellenőrzés. HaHoTa Fárasztó-Tegnap pingpongoztunk, és rettenetesen elfáradtam - mondja a skót.- Hogyan lehet elfáradni pingpongozásban? - kérdezi a barátja.-Ketten játszottunk egy ütővel. Svájci bank Folyószámlát akar nyitni az ügyfél a zürichi bankban.- Mennyit akar befizetni? - kérdezi a pénztáros.- Hárommilliót - suttogja a férfi.- Nyugodtan beszélhet hangosabban - mondja a banktisztviselő. - Svájcban nem bűn, ha valaki szegény! Önálló anyuka Jön haza az asszony, rajta gyönyörű, új kabát. Ä gyerekek körbeugrálják, majd megkérdezik:-Ugye, mama, a papa vette ezt a kabátot?-A papa? Ugyan már! Ha én őrá várok, akkor ti meg sem születtetek volna. Ima Az öregúr hangosan imádkozik. A felesége megkérdezi, hogy őt miért nem foglalja soha imába.- Drágám, én mindennap belefoglallak.- Hogyan foglalnál bele? Soha még a nevemet sem említetted.-Hát így: „De szabadíts meg a gonosztól!” Rádió* és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: reggel 8-tól éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 538 Falurádió. 7.00 Krónika Sport. 800 Krónika. Sport. 8.15 Műsorszemle. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 545 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.05 Lemez-játszó. 11.35 Szegény Sudár Anna. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1250 Törvénykönyv. 13.06 Vendég a háznál. 1320 Zsoltárok. 13.30 Református félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 1455 Első közlés. 15.06 Beszéljük meg! 15.55 98. Magyarország. 16.00 Délutáni krónika. 1620 Hasznos tudnivalók. 1625 Régi fúvószene. 17.06 Magyarországról jövök. 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Petőfi Sándor versei. 20.05 Népdalkörök.. 20.30 Határpk nélkül. 2155 Dalok Aczél Tamás Éjfél című lemezéről. 2125 Kossuth-klub. 2155 Szóló. 22.00 Késő esi krónika 22.30 Mérleg. 23.00 Hírek Kend 23.05 Nagymesterek... PETŐFI 4.30 Hírek Időjárás. 433 Hajnali dallamok. 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 630,7.30 Hírek. Időjárás. 738 Sportreggel. 800 Pe- tőfkdélelőtt. 8.05 Zenezóna. 950 Hírek. Időjárás. 9.05 Délelőtti terefere. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek Időjárás. 10.09 Gordiusz plusz. 1150 Hírek. Időjárás. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 1152 Manapság. 12.00 i) ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 13.04 Zöld jelzés. 13.12 Sporthírek. 1320 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Nosztalgia-délután. 15.00 Hírek. Időjárás. 16.00 Közlekedés. 1630 Könyvről könyvért. 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Apukám világa. 18.29 Közlekedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Számít a technika. 19.30 Kölyökrádkí. 20.00 Rádiószínház - A boldogság akarása - és a Csodálatos mandarin. 20.33 Könnyűzene. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 A hónap dzsessz CD-i. 22.00 Drog- ér(i)a 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi. 24.00 Ép után 5.50 Napkelte 9.35 Bor és hatalom 10.00 Terra X 10.45 Zöld béka 11.00 Zöldpont 11.30 A szerelem jogán 12.00 Déli harangszó. Híróra 13.05 Erdészház Falkenauban 13.50 Van öt perce? 14.00 Hrvatska krónika 14.25 Ecranul nostru 14.55 A mi huszadik századunk 15.50 Csellengők 15.55 Alfa szolgálat 16.10 Holdfényes történet (19.) 17.00 Hírek Időjárás 17.05 Protestáns napok 17.30 2x7 17.50 Állati pótpapa 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 A kulcs 21.00 Pegazus 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenő 22.30 Stúdió 98 23.00 A jó feleség (ausztrál film) 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.40 Képes műsorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Publikum (ismétlés) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Szomszédok (ism.) 9.35 Kincsestár 11.00 Tanoda 12.00 Déli harangszó 13.00Tévémagiszter 14.00 A gyűszünyi erdő lakói 14.30 Nótaszó (ism.) 15.00 A négy páncélos és a kutya (21/7.) 15.45 Repeta 17.35 Szívtipró gimi (112.) 18.25 Magyarország ma 18.40 Protestáns napok (ism.) 19.05 A Wallenbergszobor rejtélye 19.30 Mesetár 19.50 MC (ism.) 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 A piac (tévéfilm, 1983) 22.00 Mélyvíz 23.55 Napbűcsúztató 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Csupacsupaélet.(281.) 9.30 Kakuk! 10.00 Satöbbi 10.30 Titokzatos természet 11.00 Hűséges az Isten 11.30 A tegnap csodái... 12.00 Mozivarázs 12.30 Közvetlen ajánlat 13.05 Mila szupersztár 13.301001 amerikai 13.55 Mindent tudni akarok! 14.00 Családi kötelékek 14.25 Édes hármasban (francia vígjátéksor.) 14.55 Egy titokzatos hölgy (18.) 15.35 Kedves nővérkék (76.) 16.00 Kakuk! 16.25 Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek(286.) 17.40 Sunset Beach (48.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.25 Tények plusz 19.50 Életben maradtak 20.35 A hegyi doktor (német sorozat) 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele (amerikai sorozat) 24.00 Kuk@c 0.30 Tények (ism.) 11.15VH1 15.15 Cinema (filmmag.) 15.45 Az élvhajhász (ismétlés) 17.30 A klinika (44.) 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család Nem IQ kérdése 20.00 Rendőrakadémia (9.) Esküvői bonyodalmak 21.00 Dave (amerikai film) 22.55 Hír3 (ism.) 23.25 A klinika (ism.) 0.25 Cinema (ism.) ^ DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 Gazdakör (ism.) 9.45 Duna-parti randevú (magyar film, 1936) 10.55 Ä hegy védangyala (2.) 11.55 Vers 12.00 Lapozó 12.20 Lóverseny 12.35 Esti kérdés (ism.) 12.45 Harmónia (ism.) 13.15 Néptáncok 13.30 Építészek háza a Vitt- rask-tó partján (ism.) 14.00 A kétéltű ember (ism.) 15.35 A kincses sziget térképe 16.00 Katedra nélkül 16.30 Szakmák dicsérete 16.45 Találkozások Leszek Kola kowskival (8.) 17.00 Felelet az életnek 17.40 Balfácánok: A gramofon 18.00 Híradó 18.20 Régiók 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 A költő álma 19.30 Nagy mesterek kamarazenéje 19.55 Nehéz föld (2/1.) 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 A történelem legendái (német sorozat - 5/2.) 22.35 A 20. század zenéje (angol sorozat - 7/2.) A ritmus 23.25 Híradó 23.40 Vers f SZÍV TV 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box Classic 15.30 Csontritkulás elleni gerincjavító torna 16.15 Információs magazin 16.30 Van megoldás? (ism.) 17.00 Gigabyte (ismétlés) 17.30 SK. Barkácsmagazin (ismétlés) 18.00 City magazin (ism.) 18.30 Konyhashow 19.00 Kapásjelző 19.30 Mosómacik (27.) 20.00 Celeste(102.) 21.00 A fekete ember (ism.) 22.45 Sportműsor (ism.) 6.30 Vekker 8.30 Music Box 16.30 News-da (ism.) 17.00 Játszd újra... 17.30 Fecsegő tipegők 18.00Rocko 18.30 Clarissa 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art 20.00 Elképesztő ővezet (15.) Egy szó, mint száz 21.00 Mit les, Mr. Beadle's? 21.30 Benny Hill (22.) 22.00 Minden lében két kanál Valaki vár 23.00 Alak-Art (ism.) RT L KLUB 6.05 Varázslatos álmok (ism.) 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 A farm, ahol élünk 10.00 Borostyán (17.) 10.50100-ból egy (ism.) 11.20 Az első csók (ism.) 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10 TimeTrax (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hitek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Hetedik mennyország (19.) 14.20 Klipklub 14.35 Rajzfilmklub 15.45 Sweet Valley (67.) 16.05 Az első csók (180.) 16.30 A farm, ahol élünk (192) 17.25100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 TimeTrax(15.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (25-26.) 20.00 Cobra 11 (29.) 20.55 Új Frei-dosszié 21.55 Híradó. Időjárás 22.10 Kész átverés (ism.) 22.40 Dóra mozija 23.10 RTL Night Klub Erotikus fantáziák (fr. erotikus sor.) BeavisésButthead (am. rajzfilmsor.) 24.00 Fókusz (ismétlés) TARJÁNI TV 18.10 Háttér (egészségmagazin) 18.35 Sport Fekete Sasok - Miskolc EAFC kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 19.50 Egyezség Salgótarjánért Vendég: Puszta Béla polgármester 20.30 Egy csók és más semmi (magyar vígjáték) / ^ -iá, / az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. VI II 4 TT ....í ÍJID T AD Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Vf\j!V/jUL/ MEGYEI llllVijil.r Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és .imniimnL ,A» mo immí. mm, «««» és mai™; terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIH1R Híriapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965-Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042.