Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-10 / 263. szám
november 10., kedd Szeretettel köszöntjük RÉKA nevű kedves olvasóinkat! A Réka török eredetű név, jelentése: tiszta úrnő. Védőszentje Szent Revocata hispá- niai vértanú (250), virága a színes szalmavirág. A katolikus liturgikus naptárban ez a nap Nagy Szent Leó pápa napja (461), aki az egyház egységén munkálkodott és az eretnekség ellen harcolt. 515 évvel ezelőtt, 1483. november 10-én születelt Eislebenben Luther Márton (képünk) a protestantizmus megalapítója, német teológus. 1517. október 31-én a wittenbergi várkapura kifüggesztette 95 tézisét a pápa és a katolikus dogmák ellen. Ezért a pápa kiátkozta, az 1521- es birodalmi gyűlés is átokkal sújtotta, de Bölcs Frigyes szász választófejedelem Wartburg várában menedéket nyújtott neki. Itt fordította német nyelvre az Újszövetséget. A „lutheranizmus”-nak nevezett tanai Skandináviában, Észak- és Közép-Németországban államvallássá lettek. Hideg idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Éjszakától már ismét melegebb levegő áramlik az ország fölé, de nem csak meleg, hanem nedves is ez a levegő. így aztán ma borongós idő lesz, kisebb eső, zápor többfelé várható. A délnyugati szél napközben helyenként megélénkül. Hűvös marad az idő, délután csak 5,7 fok várható. A Nap kél: 6.41 érakor, nyugszik: 16.15 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Pádár András ^ : (32) 416-455 100 éve, 1898-ban született Böhönyén Forbáth Imre, a csehszlovákiai magyar avantgardista irányzat képviselője, a cseh nyelvű Petőfi-kötet szerkesztője. Első műve Bécsben jelent meg 1922-ben (Versek). Londoni emigrációja idején a Panasz és remény (1942), Pozsonyban pedig 1958-ban válogatott versei Mikor a néma beszélni kezd címmel jelentek meg. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 5 Balassagyarmat: 5 Szécsény: 5 Bátonyterenye: 7 Pásztó: 6 Ipolytamóc: 5 Derék Derrick dija - Életművéért „Bambi 1998” díjat kapott Horst Tappert, Derrick felügyelő alakítója. A filmsorozat Németország legsikeresebb televíziós exportcikke volt. I JA VAR MA ÖNRE ? jf; ^ ífc *£ óf* pjf pfc ó£ % ^ Hírlap-horoszkóp £ Mo/iíllrsoit * * * * * * * * > 46 46 Skorpió (X. 24-XI. 22.) Kedvező értesüléseket kap. Talán külföldi utat ajánlanak vagy kellően megjutalmazzák. Örömét azonban kisebb-nagyobb bosszúságok beárnyékolhatják. Legyen óvatos! Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Egyedül akar megoldani minden feladatot. Fejjel ront a falnak, csakhogy megmutassa, mi mindenre képes. Hamar rá fog jönni, hogy a fal a keményebb, jobb, ha elfogadja mások tanácsát, segítségét. Bak (XII. 22-1. 20.) Hajlamos arra, hogy túlhajszolja magát. Csökkentse a tempót és a stresszt, mert így az egészségét is veszélybe sodorhatja. Érzelmi élete kellemesen alakul. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Zűrzavaros napja van, de a töretlen lendülete, lelkesedése előbbre viszi. Pletykákra ne hallgasson, mert azok rosszindulatúak. A pénzhiány miatt ne es- seji kétségbe, ne költekezzen. Halak (II. 21—III. 20.) Boldog napot ígérnek mára a csillagok. A feszült hangulatot egyből feloldja, s bárkit meghódíthat, ha úgy akarja. Kiadásait fogja vissza. Kos (fii. 21—IV. 20.) Ma rendkívül feszült,'elveszíti önuralmát. Meggondolatlan, kritikával illet másokat. Mégis szerencsés, mert kedvese szeretetével enyhíti gondjait. Hamar térjen nyugovóra. Bika (IV. 21-V. 20.) Vállalkozásban most bátran kockáztathat. Szerencsés napja van. Könnyen megszabadulhat a kellemetlen helyzetektől és ellenségeitől, ha kihasználja befolyásos barátai támogatását. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Csak szép szóval és türelemmel enyhítheti a maga körül keringő feszültségeket. Uralkodjon indulatain, még akkor is, ha mások nem tartják be ígéretüket. Legyen nagyvonalú és korrekt. Rák (VI. 22-VII. 22.) Ismét olyan helyzetbe kerül, hogy bizonyítania kell rátermettségét és felkészültségét. Ebből kifolyólag lesz néhány nehéz, fárasztó órája. Célszerű lenne a délelőtti órákat fordítani az apróbb munkákra, ekkor ugyanis kisebb a tévedés veszélye. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) A délelőtti órákban óvakodjon a meggondolatlan lépésektől, akár hivatásával, akár pedig szívügyekkel kapcsolatban. Estig ugyanis megbánná a sietséget. Legyen inkább diplomatikus, halassza későbbre a döntést. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Ma ne hagyja magát felidegesíteni. Legyen türelmesebb, hallgassa meg mindazokat, akik meg akarják osztani Önnel bánatukat, örömüket. Legyen ez a másik örömének, bánatának a napja. Mérleg (IX. 24-X. 23.) A magánéletében, a szerelemben a délután ígér sikereket a Mérleg számára. Délelőtt vigyázzon magára, ne vállaljon túl sokat. A pénz nem ér meg annyit, hogy egészségét kockáztassa. *it» 4* *£- •4* *4* "A* *4' -A* *4" 4* *A* 4 Ar* *4* *4* *4* *4* »X* -A* »X» »A* »A* *4* -A* *A* 4* »X* nI* 3%pi ’rT* tN tv* "a* '’Tr* *47* ’rpr 'JS tS # * * * * * * * •x* &* TV 46 46 46 46 46 46 # 46 46 46 46 # 46 tfc Holnapi Lapunkból Marad a tisztesség... Tátrainé Kenyeres Ágnes, két 17 éves ikerkislány édesanyja. 1995-ben egyik napról a másikra nevezték ki a salgótarjáni Pécskő Áruház üzletvezetőjének. -Egyre kevesebb a vásárló, egyre nagyobb a konkurencia. Lehetőségeinket rontja, hogy vannak, akik számla nélkül, olcsóbban árulják azokat a portékákat, amiket mi is szeretnénk eladni. így nekünk a tisztességes gyakorlat marad - mondja. Abban bízik, hogy megvalósul a munkavállalói részvényprogram. 46. HÉT Hat szám - egy nyeremény! A Hifi NYEREMÉNY; vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: I I ? V A Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Maffia! Színes amerikai filmvígjáték. Apolló Kamara, 16.00 és 19.00 órától: A suttogó. Színes amerikai film. Balassagyarmati Madách, 13.30, 15.30 és 17.45 órától: Maffia! Színes amerikai vígjáték. 20.00 órától: X-akták. Színes amerikai sci-fi. Kamaramozi, 18.00 órától: X-akták. 20.00 órától: Maffia! Színes amerikai vígjáték. Bátonyterenyei Bányász mozi, 17.30 órától: Hat nap, hét éjszaka. Színes amerikai filmvígjáték. 41» Szép szavú bili - Pelenkáról leszoktató beszélő bűit talált fel egy brit nagymama, s ötletével elnyerte egy nőszervezet feltalálói díját. Az idős hölgy hosszasan figyelte kis- unokáját, s megszerkesztette találmányát, ami.egy heépített,magneto^ fon segítségével a szülők hangján biztatja az apróságot és dicséri az eredményes produkciót akkor is, ha a papa és a mama távol van. Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések November 10-én, kedden, 6- tól 14 óráig: Bátonyterenyén és környékén; 10-től 18 óráig: Balassagyarmaton. és, környékén, Szügy, Mohora, Magyar- nándor,- Nógrádkövesd és Gal- gaguta térségében számíthatnak az autósok ellenőrzésre. R-) IIyIIoTa j Bíróságon ■ í ' - Elismeri, Parkban- Már annyiszor vallót7? hogy disznónak tam szerelmet neked, dránevezte a szomgám, - mondja a fiú -, szádját? most te mondj valamit, ami- Elismerem, de szerettői biztos lehetek abban, ném megjegyezni - mondja hogy örökre összetartozunk! a vádlott -, hogy szerintem- Ha akarod, megmondez, a mai húsárak mellett. hatom: terhes vagyok... egyáltalán nem tekinthető sértésnek! Memoár Leszámolás- Hölgyem, miért írta piros tintával a visszaemléke- Hallottad, hogy a Kozéseit? - kérdezi a kiadó. vács kollégát elbocsátották- Én feketével írtam, de az állásából? elpirult...- Nem, miért?- Mert kopogtatás nélkül Barátnők ment be a főnökhöz.- Évikém, maradj még- De,.hiszen más is beegy kávéra! ment már így hozzá...- Nem lehet, mert akkor- Igen. de nem teheraua férjem egész éjjel nem tud tóval! aludni... Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: reggel 8-tól éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krönte. Sport. 5.38 Falurádió. 7.00 Krónika Sport. 8.00 Krónika Sport. 8.15 Műsorszemle. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05 Napköztien. 11.05 Zenés játékokból. 11.35 Szegény Sudár Anna. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12i0Tőtvénykönyv. 13.06 Vendéga háznál. 13.20 Gregorián énekek. 13.30 Római katolikus félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14^5 Első közlés. 154J7 ítélet 16.00 Délutáni krónika 1620 Hasznos tudnivalók. 1625 Radar. 17.06 Magyar- országról jövök. 1726 A Szabó család. 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 1929 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Petőfi Sándor versei. 20.05 Táncházvilág. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Tetten ért szavak. 21.05 Karády Katalin énekel. 2125 Vallási híradó. 22.00 Késő est krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Egy énekes... 17.03 Közlekedés. 17.05 Apukám világa. 1829 Közlekedés. 1820 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 A rock gyermekei. 1920 Kö- lyökrádkj. 20.00 Rádiószínház - Hat évre ítéltek tévedésből. 20.42 Francia dzsessz. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Zenészportré. 22.00 2000 éjszaka meséi. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Ép után ff/ TV1 PETŐFI 420 Hírek. Időjárás. 423 Hajná dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30 Hírek. Időjárás. 623 Közlekedés. 7.00 Hírek. 723 Közlekedés. 728 Sportreggel. 8.00 Petőfi-délelőtt. 8.05 Zenezóna. 9.05 Délelőtti terefere. 950 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.09 Gordi- usz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 1152 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Naprakész. 1304 Hely- kereső. 13.12 Sporthírek. 1320 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 16.00 Közlekedés. 17.00 Hírek. Időjárás. 5.50 Napkelte 9.30 Bor és hatalom 10.05 Walt Disney bemutatja 11.10 Válaszolunk a nézők telefonjaira 11.30 A szeretem jogán 12.00 Déli harangszó 13.05 Erdészház Falkenauban (német sor. - 65/33.) 14.00 Slovenski utrinki 14.25 Unser Bildshirm 14.50 Vivát Benyovszky! (3/5. rész) 16.00 Drogszerviz 16.10 Holdfényes történet (18.) 17.00 Hitek. Időjárás 17.05 Katolikus krónika 17.25 Kisokos 17.45 Viktor és Marika 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia (brazil sor.) 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia (brazil sorozat) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Vészhelyzet (22/8.) 20.45 Bohózatalbum Lörincz Miklós: Csendes szoba kiadó 21.00 Kriminális 21.30Teiemázli 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 22.25 Kenő 22.30 Publikum 23.00 MM 23.05 Amine emlékezete (tévéfilm) 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.40 Képes müsorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Szabad vetseny (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Közvetítés a parlament ütéséről 16.30 Repeta 17.40 Szívtipró gimi (111.) 18.25 Magyarország ma 18.40 Katolikus krónika 19.00 Szolgálati hajléktalanok 19.30 Mesetár 19.50 MC (ism.) 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Ne kavarj! (4/1.) „Szétzíboltákagazda21.30 A sebhelyes arcú (2/1.) Ezerszámra érkeznek az emberek Miamiba 1980-ban. A kubai menekültek között számos veszedelmes bűnöző akad. Tony Montana is közéjük tartozik. A szervezett alvilág császára akar lenni. Megkaparintja a helyi maffia üzleteit, megszerzi a drogkereskedelem irányítását, és elnyeri a gyönyörű szőke nő szívét. (Második rész: csűtödökön 21.35- kor.) 23.10 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató stv: 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Csupa-csupa élet (280.) 9.30 Kakuk! (talkshow) 10.00 Satöbbi 10.30 Titokzatos természet 11.00 Esély 11.30 Follow me 12.00 Színkép 12.30 Közvetlen ajánlat 13.05 Mila szupersztár 13.301001 amerikai 13.55 Mindent tudni akarok! 14.00 Családi kötelékek 14.25 Édes hármasban (francia vígjátéksor.) 14.55 Egy titokzatos hölgy (17.) 15.35 Kedves nővérkék (75.) 16.00 Kakuk! (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek (285.) 17.40 Sunset Beach (47.) 18.30 Sze»encsekerék 19.00 Tények 19.25 Tények plusz 19.50 Herkules Minden szörnyek anyja 20.45 JAG- Becsületbeli ügyek 21.35 Undent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Szép új világ (világmagazin) 23.30 Magnum (amerikai sorozat) 0.15 Hozam 14.05 Vihar a bazárban (amerikai burleszk) 14.25 A család apraja-nagyja (spanyol sorozat, ism.) 15.30 IVtolly (13/10.) 16.00 Katedra nélkül 16.15 Jövőnk múltja (10.) 16.45 A tudomány mérföldkövei 17.00 Harmónia 17.30 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Gazdakör 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05EIPaóbannöaláz (francia-mexikói film) 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Nemzedékek 22.10 Meteo (magyar film) 23.50 Híradó 0.05 Vers 21.30 Dilizsaruk (14.) 22.00 Elképesztő övezet Az illúzió mestere 23.00 Alak-Art (ism.) RT L K t. U B é( j SZÍV l¥ 11.25 VH1 15.25 Jövőnéző (ismétlés) 15.55 Ápolandó ápolók (am. vígjáték) 17.30 A klinika (43.) 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Dinasztia (92.) 21.00 Az élvhajhász (amerikai film) 22.45 Hir3 (ismétlés) 23.15 A klinika (ism.) ^ DUNA TV 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box Classic 15.30 Lazítson Cindy Craw- forddal! 16.15 Információs magazin 16.30 Kapásjelző (ismétlés) 17.00 Szédülj el! 17.30 Legjobb barátom a pórim (amerikai film) 19.00 City magazin (kulturális híradó) 19.30 Sportműsor 21.30 A betolakodó (ism.) 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 Forrásvidék (ism.) 9.40 Fórum (ism.) 10.45 A hegy védangyala (13/1. rész) 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 1220 Police (ismétlés) 13.00 Héthatár (ism.) 13.35 Törökország kincsei (2. rész) 6.30 Vekker 8.30 Music Box 16.30 Ugródeszka (ism.) 17.00 Játszd újra... 17.30 Fecsegő tipegők 18.00 Nickelodeon. Rocko 18.30 Nickelodeon. Clarissa 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art 20.00 Dempsey és Makepace (angol sor., ism. - 3.) 21.00 Kopasz Krapek 6.05 Varázslatos álmok (ism.) 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 A farm, ahol élünk (am. sor., ismétlés) 10.00 Borostyán (16.) 10.50100-ból egy (ism.) 11.20 Az első csók (178.) 11.45 Barátok közt (Ism.) 12.10TimeTrax(ism.j 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Hetedik mennyország (18.) 14.20 Klipklub 14.35 Rajzfilmklub 15.45 Sweet Valley (66.) 16.05 Az első csók (179.) 16.30 A farm, ahol élünk (191.) 17.25100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Time Trax (14.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (23-24.) 20.00 Életveszélyben 21.00 Neve: Senki (10.) 21.50 Híradó. Időjárás 22.05 MMM 23.05 Jogában áll hallgatni (am. sorozat - 2.) 23.55 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 18.00 Sztárvadász (könnyűzenei magazin) 18.45 Sport SBTC - Soproni Dreher labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 20.35 A Viharhegy óriása (amerikai kalandfilm) NOGRAD MEGYEI BALASSAGYARMAT BATONYTEKNYt PÁSZTÓ, REISÁG SALOÖTAIUAH gtCStNY VAROSOK ÉS RÖRSYtXÜK NAMLAfM ^ 4 _ az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. LIT D T AD Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., teL: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUV1HIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416-455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042.